Vadász- és Versenylap 25. évfolyam, 1881

1881-02-03 / 5. szám

34 nyéknek ez ága is miveltessék. Azt hiszszük — s megvagyunk győződve, hogy kevés elienmondásra találunk — miszeiint a társaság minden osztályában sokkal nagyobb rokonszenvet biztositnak az akadályversenyek, melyben családi neveikről ismeretes urlovarok ülnek a nyeregbe, mint az üzletszerűen, is meretlen jockeyk által leverklizett sikyer senv-bandicapek. A tenyésztő előtt — értékre nézve mindegyik egyforma. Válasszuk tehát inkább azt, mely a" laikusra nézve is vonzó. Hisz annyiszor mondjuk ezt szóval; kövesse a tett is. ... Az akadályversenyek nagyobb di) azasa ; által azonban — jobb anyagot is fognak dy versenyekre begyakorolni ; és vele a kipróbálás neme is gyarapodik. Sok ló, mely a sík pályán nem arathatott babért, — az akadály-versenyek hossszú pályáján a kitartás és nehéz teher-vivésben oly tulajdonságokat tüntetett fel, melynél fogva, kivált a félvér-tenyésztés emelésére mint jövendőbeli apaló igen hathatósan ajánlja magát. Példa van reá elég, s nem szükséges azokat e lapok t. olvasói előtt febzámlálni. Ajánljuk a próbát ! ORSZÁGOS LÓTENYESZTES. Az állami mének elosztásánál Határnap. Az egyes állomásokra küldendő mének kijelölést a jövő évben az egész ország területén Kozma Ferencz ministeri tanácsos, Eperjest kivéve, személyesen fogja végezni, még pedig a következő napokon : Bainán február 4-én Bábolnán „ 8-án Székesfejérváron „ 10 én Ozorán „ 13-án Deésen „ 19-én Homoródon „ 22-én Sepsi-Szt.-Györgyön „ 24-én Figyelmeztetjük ez évben is a lótenyészbizottmányokat ás egyes tenyésztőket, hogy a ménelosztásnál megjelenve, vidékeik érdekeit ott képviseljék. Lótenyésztésünk jövedelmezése. Az ötvenes évek kezdetén, az állami vasútnak Báziásig kiépítése folytán a gabonaárak Magyarországon a lehető legmagasabb fokra emelkedtek, s ennek folytán a mezőgazdászat, tekintet nélkül a jövőre, „rabló gazdálkodássá alakultát, t. i. a birtokok nagyobb része legelők, rétek, erdők, szántóföldekké változtattak. Az állattenyésztés egészen hátiérbe szoríttatott, s nem részesült a kellő méltánylásban ; ez időtájban keletkezett ama nézet lábra kapni, hogy a lótenyésztés nem jövedelmező többé. — E balnézet bivei nagyobb részt a gazdatisztek amaz osztályából kerültek ki, kik állásaikat nemannyira szaktudományuknak, hanem inkább családi összeköttetéseknek s egyéb körülményeknek köszönhették, — kik miután a lótenyésztés ismereteket, olvasottságot, tapasztalást stb. követel, az olyan tisztviselőknek természetes ellenségei valának, b ik a lótenyésztéssel megbízattak; minthogy továbbá nem minden uradalomban volt lehetséges, a ménesmestereket cselszövények által elmozdítani, ez urak a lótenyésztés gyümölcsözhetetlenségének tévtanával álltak elő, s hogy ezt bebizonyítsák, minden lehető módon megnehezítették a jó lovak tenyésztését. Ama ménesekben, hol a ménesmesterek nem önállóak valának, utóbbiak többnyire kénytelenek voltak a legkülönfélébb akadályokkal küzdeni, kivált az abrak hiányával. Sajnos, hogy fennemlitett balnézetnek hivei akadtak az országban, kik ezáltal a magyar lótenyésztés ügyének tetemes anyagi kárt okoztak. Csak a legújabb időben, miután magyar lovak világrészünk legelső versenypályáin diadalmasan futottak, a különböző kiállításokon dijaztattalc s a lókivitel soha nem sejtett arányokban terjedt, végre megnyiltak a jó magyar gazdák szemei, s oly emberek, kik azelőtt soha sem tenyésztettek lovakat, most egyszerre a gazdászat e szakmáját kezdték ápolni, s egészen neki élni. Most átaláDosan az a nézet kezdett terjedni, hogy a lótenyésztés jövedelmező s az okszerű gazdászatnak kiegészítő része, stb. Am legyen ez bármiként, a laikus előtt is mindenesetre világos, hogy a ló mindenha a háziállatok egyik leghasznosabb, legfontosabb és legkeresettebb tagja fog maradni daczára minden uj találmánynak, melyek T Á R С Z A. A lo szabadon idomítása. (Vége.) VIII. A lefektetés. Ez az egyetlen leczke, hol a lovat a lehetőségig kényelmessé kell tenni ; azaz : nem kell kikötni, és nem kell heve» errel leszorítni. — Hogy a lovat a lefekvésre szok tassam, erre soha sem szoktam erőszakot használni; hanem egyszerűen az istállóban, állása közt — ha nem igen keskeny — próbáltam meg azt, következő módon. — Jobbik kezembe lovagló-ostort vévén, bal kezemmel a ló fejét tartottam egy istálló-féken vagy csikó-zablán lefelé, de nem erősen; aztán lovagló-ostorommal a ló bal hátsó csánk-szárát kezdtem el lassan veregetni, ugy hogy néha a husosb részt is érte. Mikor aztán láttam, hogy a ló hátsó lábát a hasa alá kezdi szedni, megdicsértem. Azután ismét folytattam ezt, mindaddig mig hátsó lábaival egész az elsőkig ért; e kényelmetlen állásban iparkodtam, igen lassú és óvatos „tuschirozással" lehető sokáig tartani, mialatt természetesen eszébe jut a lónak leereszkedui, hátuljára leülni. Erre dicsérjük meg, hagyjuk egy pár pillanatig — mert tovább még kényelmetlen neki az ülés és jutalmazzuk meg. Másnap újra próbáljuk, s nagy türelemmel tusehirozva hátsó balcsánk-szárát ismét, odahozzuk, hogy hátsó lábait hasa alá szedi és leül ; ismét megjutalmazzuk, azután bal első lábát tuschirozzuk — hasonlóképen mint a letérdeplésnél; és közbe sörényét megragadva — helyesebben markunkkal csak nyak-taraját fogva át — baloldalra ledőlésre huzzuk. Régóta behatásunk alatt levén már a ló, engedelmeskedni fog ; mire dicsérjük és jutalmazzuk meg, mi által lassanként elérjük, hogy több ideig fekve marad, — mialatt többféle produkeziókat telietünk vele. Mindez azonban nemcsak egy órai munkát kiván; hanem sok türelmet, s el lehet már kezdeni az istállóban mindjárt, mihelyt jól megtanult térdelni; mert a két műtét együvé tartozik. IX. A dísz-léptetés. Hogy a lovat a disz-léptetésre (Parade- Marsch, Spanischer Schritt) betaníthassuk, csináltassunk a két élőláb csuklóira (csűdök) békókat bőrből, melyek csatjai kívülről legyenek, s elölről egy-egy karikával birjanak, melyekbe egy-egy 6 láb hosszú, gömbölyű szij csatolandó. Ha mindez készen van, ugy kantározzuk fel a lovat csikó-zablával (Trense), fordítsuk meg az állásban, s kössük ki a zablaszárakuál fogva jobbra balra az oszlopokhoz ; azután csatoljuk fel csuklóira lazáu j a bőr-békókat (melyek bclűl bundabőrrel bé- I által a szüntelen kutató emberi ész súlyokat tova mozdítani, 's a közlekedést meggyorsítani vagy megkönnyíteni, és szaporítani igyekszik, kárpótlást igy oly élő lényért, mint a ló, soha és semmiben nem találandunk. A távol jövőben valószínűleg csak nemes és szép lovak fognak tartatni, melyek ép oly kevéssé fényűzésre mint kényelemre, mint a földművelésre és hadiszolgálat és nehéz-tehervonásra sem lesznek nélkülözhetők. Daczára a vasutak és gőzhajók szaporodásának, még- sem fognak az emberek mindenütt és mindenhová azokon járni. Kedv telésből sem fogja az ember mindig e közlekedési eszközöket használni. A hajózható folyamok és és vasúti vonatok közti összeköttetés helyreállítására mindig kocsit fogunk használni, a ló mindenha nélkülözhetlen lesz, tenyésztése folyton űzetni fog, értéke emelkedni, kiváló tulajdonságai és szolgálatai, fokozatosan szaporodni, és az emberi szorgalom, gond, és bővített ismeretek által nemesítettni és hasznosabbakká fognak tétetni. * * * A lótenyésztés jövedelmezésének kérdése nem egy ellentétes vitatkozásra adott máialkalmat; legyen tehát egy régi lótenyésztőnek is szabad, ki zsönge gyermek-korától fogva a teremtés e legnemesebb, legszebb és leghűbb állatáért lelkesül, hosszú tapasztalatokon alapuló nézeteinek kifejezést adni. — A ló iránti előszeretetembea semmit sem mulasztottam el, hogy előbbit az élet minden visszonya és körülményei közt megismerjem és tanulmányozzam. Én a lovat különféle országokban a legelőkelőbb ménesekben, fejedelmi istálókban, nagy lóvásárokon, a földmüvelésnél, vadászatokon lovagló és versenypályákon, marsokon, és nem egy véres csatamezőn éber figyelemmel kisértem, és még most is, 42 éves koromban, midőn már hajam deresedni kezd, a ló meglátása életemnek legszebb és legkorább napjaira, visszaemlékezést kelt föl bennem. Élénken 'elkem elé lép amaz idő, mikor az első lovon nyargaltam és később derék bajtársak és hasonlíthatatlan lovasok társaságában nem egy véres esatasikon végig száguldoztam, megismervén ez alkalmakkor a jó ló valódi értékét és megfizethetlen becsét. Én a lovat, velem született hajlamnál fogva, mindig szerettem, lelve legyenek), a belső karikákba huzzuk be a szíjakat s vegyüük kezünkbe egy lovaglóostort. — Ha egy ember segítségünkre lehet, úgy a békó-szijak egyikét ez, a másikat a tanitó veszi kezébe, s nagy vigyázattal kezdi meg a ló egyik váll-lapját ostorával érintgetni. Ha a bal vállnál kezdjük, úgy az illető békó-szijjal is egy-egy csekély ránditást kell tenni, mire a ló csakhamar elkezdi lábát emelni. E pillanatban a szíjjal azt jó magasan és egyenesen ki kell húzni ; párszori ismétlés után, tartsuk pár pillanatig lábát ily helyzetben, mialatt dicsérjük meg ; azután eresz szük le, s tegyünk egészen igy a másik lábbal is, mindig felváltva. Egy órai leczke után meglehetős haladást szokott a tanulékony ló tenni. Ha a ló néhány leczke után már kissé hozzászokott a dologhoz, úgy érintsük erősebben váll-lapját az ostorral, ha nem eléggé magasra emelné ki lábát . . . Hat-nyolcznapi, 1/a — SU órai leczkék után annyira szoktathatjuk a lovat, hogy vállapjának csak könnyű érintésére is magasra fogja emelni lábait a segitő-szijjak nélkül. Ekkor megkezdhetjük vele a menetelést (Marschiren), mialatt lábbékók és segitő szijak rajta maradnak, de két ember szükséges segitségül, mindegyik szíjhoz ; egy áll oldali és előre. Maga a tanitó pórázra veszi (kurtán) a lovat, belől váll-lapja mellett î áll, s eleinte balra jártatja körűi ; majd el I kezdi lovagló-ostorával váll-lapjait balríT is jobb-