Vadász- és Versenylap 25. évfolyam, 1881

1881-05-12 / 19. szám

ÁPRILIS 14. 1881. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 173 Dak ide, hol aztán a verseny-dinéek végez­tével nem szokott hiányzani a jó kedv és a reggelig tartó táncz sem, a pályának pe­dig a városhoz közelsége ezt a város néző közöDsége részére annyival is inkább teszi élvezetessé, mert azt a legkönnyebb módon, a legszebb helyen keresztül pár perczig tar­tó sétával összekötve érheti el. — A verse­nyek magok azonban a kis mezőnyök követ­keztében nagyon sokat vesztettek érdtkeltsé­gökből, a két napon tartott tiz futam köz­zül négy walcoverrel végződött, s habár egy pár közűlök feszültség között folyt is le, az idei meetinget egy általában még sem lehet az előbbi évekéivel összehasonlítani. A Trial Stakes, melyben hároméveseink jobbjai rend­szerint itt találkoztak egymással illető éveik­ben először, s mely e versenyeknek a leg­nagyobb érdekeltséget szerzé, pár év előtt a bécsi pályára áttétetvén, a többi futamok nem birják ama vonzerőt előidézni, mi szük­séges, hogy egy meetinget sikerültnek mond­hassuk. A pálya kicsisége miatt azon lévő éles fordulók, melyek már többször idéztek elő kellemetlen accidenseket minők Bolygót, Old Englandot, ez évben meg Kisbabát ér­ték, a versenyló tulajdonosokat lovaik indí­tásánál nagyon tartózkodóvá teszik a verseny kimenetele pedig gyakran egészen normális alapon kivül történik, miután némely ló a hamar egymásra jövő fordulók miatt tehetsé­gét egy általában nem képes kihasználni ; mindez okok tehát nagyban elősegítették azt, hogy e pályára mentől kevesebb lovat hoz­tak ki. Az Engerani dijban a négy indult ló közül minálunk Piz Languard mutatta magát legelőször ez évben. Boroszlóból haza­jőve, hol a 3000 márkos államdijban próbált szerencsét eredménytelenül ; de itteni debütje sem sikerült, már a felcanterezésnél a csö­könyösség legnagyobb jelét mutatta, mind­untalan ki akart törni, mi daczára Busby eré­lyes intéseinek mégis sikerült néki, a korlá­tokon keresztülugorva. A versenyben aztán felhagyott vele s ugy látszik készséggel ment, azonban komolyan soha belé nem szólhatott ; vagy sebes volt neki az utolsó mértföldön a pace vagy lehet hogy egyáltalában nem akart menni. A főkedvencz e versenyben Vezér volt, és Lehman is csak 2-őt „reá" adta a fogadásokban. Hogy Donna Christine 1000 meieren alig megverhető, azt már ő megmu­tatta Bécsben, de általános volt a nézet, hogy a két ezer meter távolság felül haladja fu­tási képességét ; ő e versenyt, lehet mondani canterben nyerte, ki tudja, ugyanez lett volna-e az eredmény, ha Vezér elejétől másféle iram­ban vezeti azt; igy Donna Christine egé­szen nyugodtan mehetett az utolsó helyen az ő neki jó distantiáig, hol előre jővén, az­tán könnyen nyert; igy a másnapi handicap­ban hol az iram elejétől sebes volt, másfél­mértföldet tévén a verseny, természetesen szó­ba sem jöhetett; mára pályautolsó3-adrészén meg volt verve, pedig még Vezér is két kilót adott neki, A vezetéssel lassú iramban Vezér ugrott el, nyomban követve Piz Lauguard, által; kissé hátrább Lehet és vagy négy hoszszal utánok Donna Christine erősen vissza tar i va utolsó; ily sorrendben mentek körülbelül 1000 metert hol Donna Christine feljött a vezető vezér­hez és vele együtt fordult be az utolsó for­dulón az egyenes vonalra, hol már a pacet sem Piz Languard sem Lehet nembirta tartani, és az ütközetből visszaestek, körűlbelől ötven öllel a czélpont előtt Donna Christine hatá­rozottan előre jött, s könnyen nyert az erősen hajtott Vezér ellenében. Apajune az első napi áliamdij nyertese nagyszerű meglepetésben részesíté tulajdono­sát s annak számos barátját. E Gamecock -mén Bécs óta, ugy látszik, nagyon sokat javult, mig ott egészen homá­lyosan futott, itt már Dombrowa ellenében nagyon szép formát mutatott, mert habár ama vélemény uralkodott, hogy Dombrowa az utolsó fordulónál ki akart törni, Smith nem birván őt jól összetartani, az ez által vesztett tér-különbség alig akadályozhatta volna meg azt, hogy általa meg ne veressék, ama véleményben vagyunk, hogy még tulaj­donosa sok örömben fog ez igazán szép mén által részesittetni, az egész verseny alatt Dombrowához hozzá tapadva nem engedte magát emettől lerázatni, és midőn az utolsó sarkon a küzdelemre felhivatott, oly kész­séggel engedett annak, hogy lovasának elég volt azt csak egyszer ismételni. Kár és iga­zán sajnáljuk, hogy Kisbaba egy oszlopnak ment neki s ezáltal lovasától megvált, mert azt hiszszük, hogy eztn akcidens be nem álltával, a versenyről korektehb képet bírhat­tunk volna, igaz ugyan, hogy már az indu­lástól a kancza kedvetlenül ment, és már kezdetben nagy térelőnyt vesztett ; de a ver­senybe bele hozva bizonyára szépen futott volna a másik kettővel. Dombrowáról azt is hallottuk, mintha mostanáig már is több mun­kát végzett volna mint a mennyi neki szük­séges s ez által talán conditiójában valamit vissza ment volna, de mi inkább hajlandób­bak vagyunk ama nézetünknek adni helyt, hogy vele futott hároméveseink minők Csa­padáí, Kisbaba, Vezér, voltak kissé hátra még akkor a munkában, s azóta ők javul­tak fel hozzá; tiszta világot mindenesetre csak a Nemzeti és Hazafi eldőlte után fogunk bírhatni, hol valószinűlg ezek újra fognak véle mérkőzni, a még eddig ki nem hozott hároméveseinkkel együtt. Az első indítás sikerülvén, a vezetést Dombrowa vette át sebes iramban, nyom­ban követve Apajune és vagy négy hoszszal hátráb Kisbabától, mely a második fordulónál egy oszlopnak ment neki, mi Peasnellt róla le­sodorta s lovas nélkül ment az ez alatt jól előre haladt Apajune és Dombrowa után, me­lyek erős iramban egymás mellett menve, for­dultak be az utolsó előbbi oldalon hol Dom­browa látszott kissé elől lenni, de Apajune miután'egyszer lovasa által felhivatott, a vesz­tett tért tüstént behúzta, és egymás mellett for­dultak az egyenes vonalra hol Apajune végtére is egy félhoszszal verte meg az utolsókig ki­hajtott Dombrowát az első helyért. Gr. Esterházy még első nap a Császár­dij-akadályversenyben aratott szép győzel­met Leandert el, Izidor és Patience ellenében. Leander minden akadályt oly nagyszerű sti­lusban vett és Izidor ellen oly könnyen nyerte a versenyt (Patience elbukván) mi bát­ran feljogosítja tulajdonosát, hogy nagy re­ményekkel nézzen e mén ez évi németor­szági eampagneja elébe. A vezetést Patience vette által, két hoszszal hátrább az erősen kézbe menő Leander előtt, utánok ugyanoly távolságra Izidor ; ily rendben haladtak az első egy pár akadályon keresztül, mely után Leander még jobban vissza lett véve a tri­bün-ugrás másodszori vételénél ; Patience azonban annak vétele után megbotolván, el­esett ; de szerencsére sem lovasának sem néki semmi bajok sem történt; innentől Lean­der vette által a vezetést, s bár Izidor min­dent elkövetett, hogy őt beérhesse, az néki nem sikerült, mert Leander könnyen nyert körűlbelől öt hoszszal. Captain Nemonak Pozsonyban az a sze­rencséje akadt, hogy e szép mén győzelmei sorát két Walcoverrel szaporíthatta, a két­napi versenyek alatt ; első nap az Oroszvári dijban, másodnap pedig a 3000 frankos állam­dijért járt körül. A másodnapi pozsonyi handicapban öt ló indult s daczára legnagyobb terhének, Pick­lock nyerte azt könnyen Dagmar és Vezér ellen. Die Muschel és Donna Christine bele sem szólhattak a versenybe ; Dagmar nagyon szépen futott, de drczára minden erőlködésé­nek, nem birta az erős iramban vezető Pick­lockot utóiérni. A vezetéssel Picklock ugrott el, egy fél hossznyira követve Dagmar által, kissé hátrább Vezér, aztán Die Muschel, és leghátul Donna Christine; e sorrendben men­tek körűlbelől egy mértföldet, a midőn a mezőny összébb kezdett jönni, Donna Chris­tine feljött Vezérhez, Die Muschelnek pedig erős lévén az iram, mindjobbau vissza ma­radt, az utolsó előtti fordulónál pedig Donna Christinét is verni kezdték ; igy az utolsó fordulónál már csak Picklock ki még mindig vezetett, Dagmar és Vezér voltak a verseny­ben ; a távoszlopnál Vezért és Dagmárt is erősen kezdték hajtani, hogy beérhessék Pick­lockot, mi azonban nem sikerült Dagmarnak, mert amaz egy félhoszszal előtte haladt el a nyerpont előtt, mig ő Vezért három hoszszal verte meg a második helyért. A másodnapi pozsonyi ezerforintos Club­dij alkalmat nyújtott Leandernek újra ki­tüntetni magát, e versenyt épen ugy, mint az első napit, tetszése szerint nyervén meg, Pa­tience és Lady Shrewsbury ellenében. A vezetésre újra Patience vállalkozott három hoszszal utána az erősen kézbe menő Leander ment, két hoszszal; Lady Shrews- bury előtt. E sorrend meg is maradt köztök minden akadályt szépen véve egészen a deszka­falig, hol Leander ment a mezőny élére és innentől soha többé be nem érve, tetszés sze­rint nyert körűlbelől öt hoszszal, az utolsó sövény előtt Lady Shewsbury megkurtította a távolságot közte és Patience között, de nem birta őt beérni, s általa másfél hoszszal lett a második helyért megverve. Miután a Rei­ter-Club akadályverseny dijáért Englantin csak magában jelentkezvén, a biró páholy előtt megjelent volna, s igy a dijat könnyű szerrel vivén el, a pozsonyi 1000 forintos hangicap akadály versenyre öt ló canterezett el a biró előtt az iudulóponthoz, közzülök Szélvész vitte a legnagyobb terhet, s daczára ennek e versenyt egészen könnyen nyerte Thelephon, Izidor Thalma és Boseotte ellen, ez utóbbi kedvetlenül ugrott, s az állvány előtti árokba bele is ugrott, de lovasa rajta maradván még folytatta egy ideig a versenyt mig a legközelebbi akadálynál fel nem tartatott. A többi ló minden akadályt szépen vett kü­lönösen Szélvész, melyben egy nagyszabású akadályverseny lovat vagyunk hajlandók gyanitani ; e mén nevezve van a bécsi nagy akadályversenyre is; kíváncsian nézünk an­nak kimenetele elé. Az inditó Thelephon vezetése alatt eresztette el a mezőnyt, de azt már a harmadik akadálynál átvette tőlle Szélvész mit aztán mindvégig meg is tart­ván könnyen, nyert Thelephon, Izidor és Thal­ma ellenében. Alig kell még említenem, hogy a versenyek száma mindkét nap egy-egy mezei­gazdák versenyével szaporittatott, mire, kiválta másodnapira, többen jelentkeztek. A versenyek nyereményeiben gróf Esterházy Miklós és gr. Henckel osztakoztak leginkább, miután a tiz verseny közzül előbbeni hármat, utóbbi pedig szintén hármat nyert. * * * ELSŐ NAP. Kedd, május 3. d. u. 2 órakor. I. Engeraui-dij. Ю00 frt. Belföldi és németországi 3é mének és kanczáknak. Táv. 2000 méter. Teher : ménre 56 kilo, kanczára l'/ 2 kilo kevesebb. Nyertesek 2000 frtig 2«/a kilo, 2000 frton felül 4ki!otöbb. Nem nyertes lovak, melyek kétszer futottak 2'/ а kiloval, ha 4-szer futottak, 4 kilo kevesebbet. Tét 50 frt. bá­nat fele. A 2-dik lónak a tétek és bánatok fele. El­záratott 6 nevezéssel. Capt. Violet 3é sg к Donna Chrisline a Wilber­force a Twelfh Cake. 57 kilo (2'/ 2 kilogr. külön) Peasnall 1 Gr. Schlik Ervin 4é p m Vezér 58 V 2 kilót )2 >/, kilo külön) ' Metcalf 2 Gr. Henckel H. 3é p m Piz Languard hü kilogr. Busby 3 Gr. Esterházy Miklós 3é p к Lehet 52 kilogra. 2 kilo leengedés) Long 0 Bánat Dombrowa, Táviratért. Vezér vezetett az > utolsó sarkon — Donna Christine feljött hozzá és köny nyen nyert egy hoszszal ; rosz harmadik. Versenyérték 1068' j frt az elsőnek 687 s frt a másooiknak. II. Oroszvári-dij. 1000 frt, adja a donnersmarkiid. *

Next

/
Thumbnails
Contents