Vadász- és Versenylap 24. évfolyam, 1880

1880-03-11 / 11. szám

98 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. MÁRCZIUS 18. 1880. VADÁSZAT és LÖVÉSZIT. !! Itt vannak ők!! de még nem sokan! Múltkori tudósításunk óta — köszönet igen tisztelt olvasóink szívességének, az erdeiszalonkák megérkeztéről a következő tudósításokat kaptuk: Az első hosszucsörü az aggatékon. „Zu Oculi L)a kommen Sie!" Sőt mi több, már itt is vannak hosszucsörü vendégeink! És én becses felszóllitása toly tán sietek tudomására hozni, hogy vidékünkön tudtommal mi lőttük meg az elsőt. Épen B. Aurel barátunk 24-ik évfordulóját ünnepeltük t. hó 2-án a damazéri ősi kastélyban (pozsonymegyei Csallóközben), mely az itteni fiatalság sportszerű vadász- és lovaglási kiindulásainak induló és gyülbelye, s mi a szokott kedélyességgel kezdtük meg a toastoknak véget nem erő sorát, a midőn az egyik inas a batal háziúr fülébe sug, mire az felugorva, siet fegyverét febozatui. Nosza! mi is letéve a kiürített poharakat — mintha csak valaki megsúgta volna a nagy titkot— lutunk, s boldog volt ki még egy egy fegyvert kaphatott le a tábláról, s hamar töltve, négyen fegyverrel s vagy 20-an puszta kézzel siettünk a kint várakozó kertész után, ki a kastélyt övedző szép park északkeleti mogyorós- s egres bokrokkal beültetett része felé vezetett bennünket; melyet körülvévón négyen, a jó Alice tapasztalt ügyességére biztuk szerencsénket. Nem tartott öt perczig, midőn feldobja magát ellenem a szép állat — vágyainknak legalább e perczben netovábbja— mely azonban lövéseimnek daczára, — melyeket részint az izgatottság részint (megvallom bűnömet) a vadász irigység okozta elsietés bizonytalanokká tett, — s elmenekül, ha Aurel barátunk nem veszi oly „sicher-re" és kapja le. Hangos éljenzésben tört ki az egész társaság s egész diadallal vonultunk ismét a terembe s egygyel több okunk volt, hogy éltessük a napnak dupla-hősét, kivánva, hogy azt a nemes vadat is — a kinek kedveért a mult nyáron 12 nap alatt 82 mértföldet kocsikáztunk Pozsony-, Győr-, Veszprém-, Eekér- és Tolnamegyén keresztül s vissza Komáromnak; ép oly „sicher-re" vegye, mint amazt. Hogy különben e nem kis próbán 1/

a és 1/

4 vér lovaink minő kitartást tanúsítottak, majd egy későbbi levelemben fogom a t. szerkesztőség engedelmével megemlíteni.*) N. I. Pécsről kapjuk a következő sorokat: „Nálunk a „Laetare"-ra nem illik reá ez idén a „das ist das Wahre", mert csak marc. 5-én szólalt meg a puska reájuk Mecsek hegyünk gyönyörű változatos fekvésű erdeiben. Bár még csak az előőrsök jelentkeznek szórványo san, mégis a Nimródok egész raja özönlik ki a városból este felé a nem éppen kényelmes ösvényeken, föltartva a Mecsek gerinczére, hol a húzás legbiztosabb. Az őszi húzás alkalmával itt nagy számmal jelentkeztek s még dec. első napjaiban is láttunk egy párt, melyek egyikét sikerült lelőni. Néhány éve egyik vadász kollegám teljesülve látta Brehm azon állitását, hogy az erdei szalonka, ha zaklattatik, kis fiát magával viszi. Mint az itteni erdei vadászat bérlője (künn járván) látott, emiitett szalonkát a sűrűből fölemelkedni honnét kutyája verte föl. Azt gondolta, hogy héja, mely karmai közt czepeli zsákmányát, de lelővén, meggyőződött, hogy anya-szalonka, *) Igen szívesen elvárjuk. mely kis fiával menekül. Hogy tavaszi húzáskor néhány pár az itt rögtön bekövetkezni szokott melegség miatt költeni is itt marad, azt többször tapasztalták. — (Vidékünk vadászkedvelő egyénei üdvözlik a megalakult uj Sport-Egyesületet, melynek szerveszkedéséből láthatják, miként kellene a magukban jelentéktelen s rendezetlen kisebb társulatoknak egyesülniük, hogy nálunk is idővel egy jelentékenyebb Sport-Egyesület létesülhetne, s ez ugy mint majd a többi provinczialis társulatok a hatvani — Országos Sport - Egyesülethez csatlakozhatnának, mert ez — azon kitűnő nevek mellett, melyek élén szerepelnek, arra enged következtetni, hogy csakugyan országossá növi ki magát. Kár, hogy a nagyobb napi lapok terjedelmesebben nem közölték a hatvani szerveszkedést és az alakult Egyesület alapszabályait,*) mert igy még hathatósabban megrendültek volna a vadászkedvelők lelkeiben azon burok, melyeknek óhajokban nyilvánuló hangjai a gyérközlések daczára is hallhatók itt-ott. Kiknek teljes tudomásunk van a Hatvanban történt dolgokról, terjeszteni törekszünk az onnét merített nemes czélu eszméket, s ba az igék testté kezdenének válni, nem mulasztanám el a t. Szerkesztő ur engedelmével egyéb a vadászat körébe vágó dolgokkal egyetemben ezt is tudomására hozni.**) Pécs, marc. 7. 1880. Vadász üdvözlettel A. S. Cseklyészről irják lapunknak mart. 7-ről, hogy a hosszúcsőrüek előpostája oda is megérkezett. Marczius 6-án a Vadasban egy, és az Allée-érdőben szintén egy húzott. Mi azonban — irja tudósítónk — békében fogjuk őket hagyni, mert vadász uraink nincsenek honn; legfeljebb egyet-egyet iparkodunk lelőni, hogy a húsvéti heringfejet elkerüljük. (Cs. I.) Sárosd, mart. 7. 1880. Igen tiszt. Szerkesztő ur! —Ma lövetett uraságom legifjabb öcscse ifj. gr. Esterházy László által, az első erdei szalonka. P. Gy., erdész. Gömörig azonban még nem hatoltak mart. 6-ig, mert e napról keltezve kapjuk egy tiszt, barátunk panaszát a Balogh-völgyből — hogy ott még hiába lestek ezideig, s hogy ő unalmában — aScolopax megénekléséhez fogott;... lelkünkre hagyva, tegyünk vele a mit akarunk. No, mi azt biszszük, hogy igen t. barátunk fegy verrel jobban fogja találni a snepfeket, mint versmértékkel. Egyébbként ime közöljük: Vadászdal. Le a fegyverrel a fogasról, Elég régóta ott pihen; Szépen ragyog a nap sugara, Olvad a hó völgyön-hegyen! Az erdőnek nincs bár zöld lombja, Mégis ugy vágyom oda én, Ha a nap az égről le tűnik, Állást foglalni völgy ölén. Ha majd az est sötétlő leplét, A csillag fénye rezgi át, A sok dalos madár közül is Felüsmerem az ő szavát! lm a jelszó, hallatja már is Kro-kro-pisz! s im felém lebeg A szép szalonka melyet én oly Vadászos hévvel szeretek! Felé röpül miként a villám Fegyveremből üdvözletem, Melytől számyszegve földre hullva Elterül a gyep szőnyegen. *) Ily száraz tárgyakat senki sem akar közölni; csak az Egyesület hivatalos közlönyének kell arra helyet adni. Szerk. **) Nagyon kérjük, s egyúttal csakugyan ajánljuk vidékenként is a szervezkedést. Hü vizslám várva a parancsot Elhozza őt hozzám legott. Föl aggatékra! hadd lássák meg Ki a vadász, Heetor „apport"!! Balogvölgyi. Távirat. — Rimaszombat, mart. 9. A rimaszombati erdőn tegnap lőttem vizslám előtt az első szalonkát. H. A. Néhány szó a mesterséges fogoly-tenyésztés érdekében. Igen tisztelt Szerkesztő úr! — Engedje meg, hogy hosszas hallgatásom után becses lapjához néhány sorral újra bekopogtathas-. sak. Teszem ezt azon meggyőződésben, hogy t. szerkesztő úr, mindenkor szivesen tért enged oly közleményeknek, melyek a vadászati sport érdekeit közelebbről vagy távolabbról érintik; de teszem egyúttal azon biztos reményben is, hogy saját gyakorlati tapasztalataimnak időszerű közzétételével, eszmecserére keresvén és szolgáltatván alkalmat, magának az ügynek is hasznos szolgálatot teszek. Nem akarván becses lapja t. olvasóinak türelmét próbára tenni, sietek kijelenteni, hogy ezúttal a „mesterséges fogoly tenyésztésről" szándékozom egyetmást saját tapasztalásomból röviden elmondani. A „Vadász és Versenylapok" mult évi néhány számaiban több ügybarát felhivta a vadászat kedvelőinek figyelmét azon biztató körülményre, miszerint Johan Exinger bécsi czégtől költésre alkalmas fris fogoly tojásokat lehet beszerezni. Szenvedélyes vadász létemre nem késtem a megjelölt bécsi czéghez fordúlni, és 200 darab fogoly tojást rendeltem meg. A tojásokat, bibátlanúl és sértetlen állapotban megkapván, azonnal kotlós házi tyúkok alá helyeztettem, kíváncsian várván kiköltetéstiket. Az eredmény valójában minden várakozásomat felülmúlta ! — mert a tojások 94 százaléka 21—28 nap múlva mind szépen kikelt, és csak 6 százalék záposodott el terméketlenül. Kevés fáradsággal s nem is sok költséggel lett volna hát 188 csibe foglyom, s mondhatom, nem utolsó örömet éreztem vadászterűietem állományának ekként szinte biztosra vett megszaporíthatása felett. Örömöm azonban — fájdalom — csak öt hétig tartott. Mert a hatodikon már elmondhattam: „adtál uram esőt, de nincs köszönet benne! A dolog így történt: A csibe foglyokat egy napig érintetlenül hagytam. Másodnapos korukban a szabadba vitettem őket egy 200 négyszögölnyi cserjés területre, melynek tisztása zabbal volt bevetve, és a melyet mindenfelől 5 láb magas kőfal vett körűi. Itt a kotlós tyúkokat — mind a fáczántenyésztésnél szokás — egy ketreezbe zártam, ugy azonban, hogy a ketrecz rácsajtaján csibe foglyaim szabadon ki és bejárhattuk. A serdülő foglyok gondozásában kiváló gondot fordítottam etetésökre is, mely részbeni rendelkezéseim a legnagyobb pontossággal lettek végrehajtva. Táplálékuk kölesből és hangyabolyokból állott; mely utóbbit naponta frissen ásattam ki, s földestől, haugyástúl és tojásostól tálaltattam eléjök. Apró állataim nem is panaszkodtak — még nevelő-anyjuk mostohasága ellen sem; vígan futkostak ide s tova, mohón vették ki a mindig elégséges táplálékból kellő részüket, és ha jól laktak, a kotlós szárnyai alá bújtak, vagy gyakorolták magukat a tollászkodásban. Egyelőre tehát jól ment volna minden. A negyedik hét végén azonban egész váratlanúl és nagy sajnálatomra azt kellett tapasztalnom, hogy növendék foglyaim vesztik élénkségüket, étvágyuk fokozatosan alább száll, szárnyaikat egyre fáradtabban lecsüggesztik, mintha csak életuntság vett volna