Vadász- és Versenylap 24. évfolyam, 1880
1880-02-26 / 9. szám
FEBRUÁR 19. 1880. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 77 Lehmann C. H. a hamburgi bookmaker, a következő oddsokat állapitá meg: Az osztrák Derbyre : 2 : 1 Bajtárs 12 : : l Bébé 5 : 1 Merény 15 : 1 Gamiani 8 : : 1 Isolani 15 : 1 Elemér 10 : l Renata 15 : 1 Nautilus 10 : 1 F. F. 15 : 1 Nobel 10 : : 1 Listless-mén. 15 : l Flórian 12 : 1 Homespun 15 : 1 Bosporus 12 : 1 Buschklepper 15 : 1 Therry Északnémetorsz. Derbyre : 4 : 1 Waidmannsheil 12 : 1 Tschungatai '8 : : 1 F. F. 15 : 1 Edeldame 8 : : 1 Bajtárs 15 : : 1 Nobel 8 : : 1 Mineral-m. 15 ; ; 1 Jork 8 : 1 Listless-m. 15 : 1 Bébé 10 : 1 Basta 15 : 1 Gamiani 10 : 1 Isolani 15 : 1 Thermometer 10 : : 1 Renata 15 : : 1 Nautilus Levelek ez ügyben ily czimmel intézendők: Carl Heinr. Lehmann, Hamburg Steinthorwall 4. Eladó egy pár carossier, mindkettő 4 éves, vasderes, 16 marok 1" magas, teljesen hibátlanok. Bővebben értekezhetni a tulajdonossal. Iház Lajos úrral, lak. Lőrintén, u. p. Devecser. 1. Egy 8. é. pej fv. kancza, apja Sambo tv. a. Sharpshooter. 2. Egy 6. é. pej fv. kancza, apja Cotswold, a. Sharpshooter Magasságuk 15 marok bőven. A KETTŐNEK ÁRA 1200 FRT. Bővebb felvilágosítást nyújt Egri István, gazdatiszt. U. p. Középfalva, per Deés (Erdély). Egy idomár, kinek lovai a mult évben is a hazai és külföldi pályákon nyereményeket tettek — helyet keres hasonló minőségben vagy mint Studgroom. Bővebben a szerkesztőnél. ! ! Reminiscere!! Kérjük lapunk minden tiszt, olvasóját, hogy a szalonkák megérkeztéről és vadászatáról, ha csak négy-öt sorral, vagy táviratilag lapunkat hetenként tudósítani szíveskedjenek. Ezenkívül felkérjük lapunk t. olvasóit, s különösen a nagyobb vadászterületek tulajdonosait, hogy mult évi lőjegyzékeiket s a lefolyt vadászidényre vonatkozó tapasztalataikat mihamarább 8 legföljebb e hó végéig szíveskedjenek tudomásunkra juttatni, miután az egész országban elejtett vadmennyiségről egy nagyobb s lehetőleg pontos Statistical kimutatást szándékozunk ez évben összeállítani, melyet azután minden tudósítónak megküldünk. Budapest, 1880. február 10. A „ Vadász-lap" szerkesztősége. (Nemzeti Casinó, hatvani-utcza.) VADÁSZAT és LÖVÉSZET, Felvidéki vadászlevelek. I. (Vadász-év; a farkas hogyan eszi meg az embert; az őzek hogyan fagynak meg.) (Folyt, és vége.) Dobsina, 1880. január 14. Farkasnak egész télen nyoma sem volt nálunk s nem hallottam, hogy herczeg Coburg vagy gr. Andrássy őzes pagonyait nyugtalanította volna e nagy ragadozó, holott ez utóbbi helyen rendes tanyája szokott lenni. Ugy látszik tehát, hogy a farkas elköltözködött hegyeink vadonjaiból, részint a főváros szomszédságába, részint a napi lapokba. Kivált ez utóbbiakban annyi a farkas és a pár csizma, melyben az emberi láb benn$ van, hogy csakugyan megsokalja az ember. Tudvalevő dolog t. i., hogy e duvad a tót kalapot, szűrt, ködmönt a zsidó fogyhagymás szakállát s pintlijét nyom nélkül temeti el gyomrába, csak a csizmát, melyben a láb benne van, hagyva meg emlékül! ? A farkasokról szóló mostani rémhistoriák közt legjobban nyerte meg tetszésemet a következő: minta „Mármarosi tárogató 1, 1 irja, AlsóApcza helysége korcsmájába betért egy idegen czigány muzsikus, ott pálinkázott, azután fizetett és távozott. Hogy pénze van, azt látta öt oláh paraszt, s elhatározzák, hogy utána mennek s kifosztják. A czigány, erdőbe érkezik, jön szemközt vele egy csoport farkas, a czigány ijedtében legjobb nótáit elhegedüli nekik, a farkasok méltányolják zenészeti talentumát s tovább mennek, találkoznak az üldöző öt oláh paraszttal s ezeket felfalják! E közlemény czime „Nemesis, farkas képében."*) Komolyan beszélve: én, ki gyermekségem óta farkas - históriákkal nevelkedtem, vadász életemben gyakran találkoztam e duvaddal — egyszer téli időben egy 14 darabból álló csoporttal, ki láttam mint riadnak szét az ember látására s legkisebb neszétől, ki 25 év óta keresve keresem, de idáig sem találom a hiteles,' a positiv adatot arra, hogy farkas itt nálunk valaha s valahol embert megtámadott vagy épenséggel felfalt volna: én, mondom e rémhistóriákat nem hiszem, hanem hirlapi kacsának tartom. Megvannak azok már régen czáfolva országos vadász és tudós tekintélyek által! Hasonló hitelességüek a lapok ama közleményei, hogy a mostani deczemberi nagy hidegekben itt is, ott is, az őzek elfagytak. Ki az őznek, ezen különben sérülések és zaklatások iránt oly igen érzékeny és gyenge rőtvadnak természetét ismeri, kénytelen megmosolyogni ilyetén téves állítást, tudván azt, hogy egészséges őz, mely tápjától nincs elzárva, a legnagyobb hidegben sem fagy meg. Megvédi tömött téli szőre s megvédi őt esze — vagy ha ugy tetszik nevezni - ösztöne, melylyel fel tudja keresni és találni a szélcsendes, verőfényes helyeket, hol — ha nagy a hó - — oly mélységes fek véseket csinál magának, hogy már ezen ágya magában megvédi öt nagyjából az elfagyástól. Ha tehát elfagyott őzeket találnak is — mint azt a Vadászlap is gr. Károlyi István ur teremi erdejéből irja, azokat bizonyosan nem a hideg ölte meg, hanem megölte az élelem hiánya. Sebesülés, betegség de legnagyobb részben az élelem fogyta pusztítja az őzeket a nagy havas telekben, de nem a hideg. Nálunk az elmúlt deczember rendkívül hideg volt, közép hőmérséke (Dobsinán — 10.7° C. első felében és — 6.9° C. második felében); az őzes pagonyokban, hol 8, hol 10, hol 12—15° C.; ellenben Moskva környékének téli hónapjai — 15 sőt — 20 C. foknyi közép hőmérsékkel birnak s ott gyönyörű őzállományok vannak, melyek nem szoktak elfagyni. Szomszédságunkban herczeg Coburg vernárti és pusztapolói pagonyai temérdek őzvadat tartalmaznak; gr. Andrássy Manó veszverési, szulovai erdeiben a 16—32 drbból álló őzcsapatok nem ritkák, és sem itt, sem ott nem találnak fagyott őzeket, mert — van elegendő táplálék a nagy és sok vágásban, melyek az őzek előtt nincsenek elzárva, takarja bár öles hó a talajt! Ez egy kis magyarázatot kiván azon tisztelt vadásztársaim részére, kiknek nincs módjuk az őzvadat minden évszakban, minden viszonyok közt tanulmányozhatqi. Az őzvad táplálékát kétféle osztályba sorozom. Az első osztályba teszem azokat, melyek a földön lent vannak elterülve, tehát minden fűfajta, lóher, repeze, az erdei gyümölcsök földön termő vagy földre jutott nemei, például a makk, bükkmakk, földi eper, fekete és veres áfonya, szeder stb.; — a második osztályba teszem azon növényzeti táplálé*) Nem rosz história, de az 1878. évi felvidéki vadászlevelek Ili-kában oly kitűnő farkastörténet van ismertetve, milyen egy évtizedben egynél több nem szokott teremni! kot, mely a földről bizonyos kisebb-nagyobb magasságban bokrokon s fákon elérhető, például a málna, szeder hajtásai s gyümölcse, a mogyoróbokor, a veres és fekete berkenye, a kőrösfa, kecskefűz, s tömérdek más fa és bokorneműek hajtásai, bogyói, riigyei, kérgei. E különbségeket tekintve világos lesz előttünk, hogy már az 1—2 lábnyi havakban az őzvad táplálkozására egyedül a második osztálybeliek maradnak fen s mérvadók, ellenben az első osztálybeliek teljesen kiesnek a számításból. A mondottakat szem előtt tartva, érthető lesz, hogy az őzvad szálas erdőből — akár fenyves, akár tölgyes vagy bükkös s legyen bár négyszögmértföldnyi nagyságú — miért kénytelen elvonulni, vagy ha kerítések vagy kérges hó által akadályozva van, miért kénytelen kipusztulni, daczára annak, hogy az illető szálas erdő a legjobb talajjal, fris vizzel sózó helyekkel vagy lóhere stb. vetésekkel bir; kénytelen kiveszni, mert teritett asztalát a nagv hó elfedi. Ellenben hol az erdőség sok és nagy vágásokkal vagy különböző fanemüekből álló oly erdőkkel bir — mint a felföldön egyes nagyobb szálas erdőtesteket kivéve — mindenütt, ott az őzvad minden időben megtalálja táplálékát a második osztálybeliekből. Mindig mondom, még az öles Dagyságú nagy kérges havakban is, mivel itt tápláléka közvetlen szomszédságában tanyáz s mindaddig, mig a talaj járhatóbb nem lesz, el sem távozik. Itt tehát az őzvad éhen nem hal, tehát nem is fagy meg !*) A stíriai, karinthiai, ausztriai havasokban, a nagyhavú telekben őz és szarvas száz és száz számra hull el, ott hol szálas erdőségek borítják a pagonyokat, ott az etetés is kivihetlen, mert szénát a nagy havakban a hegyekre nem lehet kivinni s különben is a szénával való etetés nagy kiterjedésű vagy nagy vadlétszámmal biró területeken nem sokat használ. Egy-két hétig tengődik a szegény rőtvad mellette, de azután kipusztul a gyengéje mégis! Vadásziidvvel Csetneki. Visszapillantás a lefolyt yatlasvásárra, (Folyt, és vége.) Fáczánban nagy volt. a bőség, — és daczára annak, a kivitel gyenge. Ugy látszik, hogy a fáczán túlmagasra felcsigázott árszabását roppant reactio fenyegeti. Ama körök, melyek finom asztalt fáczán nélkül lehetetlennek gondoltak, mindinkább gyérülnek, minálunk is, a külföldön is, — és ama körök, melyek pénztalpköveken emelkedenk ki, megeléglik csirkével és bornyúpecsenyével. Sic transit, stb. Minőségre vesztett a magyar fáczán az utolsó években. Sok uradalomban, a rosz gabonatermések folytán, állományukat repczével, kendermaggal etetik, mire izük utálatos lesz, — kivált Békésmegye vétkezett ez irányban legtöbbet, és olyannyira, hogy több külföldi vadkereskedő, kik csak nem rég a cseh fáczánokhoz hűtelenek lettek, — magyar producenseinket a repezeetetés miatt elhagyják, és bűnbánólag visszatérnek szent Venceslaus maradékaihoz. Fogoly egész deczember végéig igen kevés volt piaezunkon. De alig jöttek tilalom alá oh irónia! — ezer és ezer számban voltak vásárolhatók. A törvény tiltja a madár hurokkal való fogását szabad időben is, — de a mi rendőrségünk, a lőtt és fogott vad között ldilönbséget *) Az 1859—60-ra eső télben az egész felföldön a szó legszorosabb értelmében öles néhol 1 és fél öles havak voltak. E télen, kivált tavasz felé több helyen találtunk őztanyákat vágások közvetlen szomszédságában, oly mélységes s vályu-formára kitaposott őzcsapákkal, melyeken a vad naponta a vágásba és viszszaváltott, hogy magunknak is hótalpak nélkül csak ezen az őzutakon volt lehetséges a járás.
