Vadász- és Versenylap 24. évfolyam, 1880
1880-07-29 / 31. szám
A U G US ZTUS 5. 1880. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 293 szenvedett csorbát — a szoktatás a legbiztosabb út arra, melyet követve, az állat a legkiválóbban fog működni. Orotoni Miloról azt mondja a rege, bogy képes volt egy ökröt felemelni és hordozni, de ezen ökör ugyanaz volt, melyet már bornyú korától kezdve mindennap felemelt és hordozott. 0 tehát folytonos trainingben volt. Minthogy azonban a nagyon hosszú ideig tartó, szünet nélküli training felemészti az életerőt és időelőtt megtámadja a constitutiót, nagyon valószínű, liogy Milo nem élte túl ökrét. A tiz mértföldes versenyre való előkészítés még erősebb munkát igényel, mint ha csak hárommértföldes versenyre szól az „engagement." A tizmértföldes versenynél nem jönnek elő sebes rohamok ; ott győzelmet csakis a nyugodt ügetésről várhatunk, a melylyel k. zdeniiiik s bc is végeznünk kell a versenyt. Húsz esetben 19-szer ezzel legyőzzük az ily hosszú versenyen ellenfelünket még akkor is, ha sebesség tekintetében felülmúlná lovunkat, ha csak ellenfelitnk lova nincs akép idomítva, liogy elejétől végig kibírja a sebesebb tem pót. Ha ez eset azonban nem áll be, egykét, rövid ideig tartó rohammal nem fogja leverni kitartó lovunkat. Nagyon természetes, liogy csak kiváló derék és jólábú állatokat lehet a tiz mértföldes versenyre nevezni és idomítani. A munka olyformán foly, miut a három mértföldesben, csak nagyobb diniensiókban. Kétszer lietenliint a munkát egy negyedrészszel szaporíthatjuk. Ügyelni kell arra, liogy lovunk el ne kedvetlenedjék, a rohamok alkalmazása felesleges, legfeljebb a munka egyhangúságának megszakítása, s ezt lovunk elevenségének s jó kedvének fentartása végett megtehetjük néha-néha. Az idomitás tovább tart mint más versenynél s a tizmértföldes versenyhez szükséges tempót nem sajátíthatja el lovunk rövid egy néhány hét alatt. Ez időszakban egyék annyi zabot amennyi belefér, még 14 — 16 quartot is; csakis arra ügyeljünk, hogy amit adunk neki, azt tisztára meg is egye. A hosszantartó, kemény munka erős és bőséges etetést igényel. Néha-néha rendes ellátás mellett is megtesz ugyan a ló egy-egy kiváló dolgot, de másként áll az, ha azt mindennap tetetjük meg vele. Az erős etetés és kemény munka — mint már emiitém — megöli a gyenge lábakat; de a tizmértföldes versenynél a gyengelábú ló ugy sem jön tekintetbe. Aizért is a kemény munka és sok zab szüksége áll be eme nagytávolságú versenynél. Az első „trial"-t megelőzőleg két izzasztáson kell a lónak keresztülmenni; ha jól kiállotta azokat, a munkát fokozni is lehet. Hanem arra nagyon kell ügyelni, hogy azon pontig ne jussunk, a hol a munka túlkeménynyé válhatnék. E tekintetben minden csakis az idomár helyes eszétől függ, s attól, vájjon — helyesen tudja e megbirálui a fokozott munka befolyását a csonstitutióra s a lábakra. Útmutatóul szolgálhat ugyan a lónak szokása és faja —• hanem mindent nem lehet erre bizni. Ez ép annyi volna, mint nem ügyelve a delejtűre, a csillagok szerint hajókázni. A csillagok nagyából megmutatják az irányt, de magát az utat csakis a delejtű mutathatja. A Jó szokásai és faja általában megmutathatják a helyes irányt, hanem csakis a munka befolyásának naponkinti figyelemben-tartása adhatja meg a kellő tájékozást. Öt héttel a verseny előtt megtarthatjuk az első „trial"-t. Ez legyen kétmértföldes, kétharmad sebességgel, s rá egy kis izzasztás. A lehűtés — az előirt szabályok szerint — lassú séta, felöltöztetve, a léghuzamos helyek kerülésével. Az első trial után 19—12 nappal, lovunknak oly állapotban kell lenni, hogy két mértföldet befuthasson és pedig kétszer egymásután. Az első két mértföldet tegyük meg kétharmad sebességgel. Utána rá, következzék egy kis izzasztás s körulbelől 25 perczoyi sétáitatás. A második kétmértföldön lovunk mehet a leggyorsabban — azaz a leggyorsabb, Icétmértföldhöz való sebességgel. Ezután ismét fel kell öltöztetni s izzasztani lovunkat. Feltéve, liogy lovunk egészséges, most közeledni fog ama conditióhoz, melyben meg kell maradnia. Most különös súly fektetendő amaz egyes részletekre, melyeket az ismételt kétmértföldes futás alatt netalán észleltünk volna, különösen mi kép végezte a trialt s hogy viselte magát utána. A verseny előtt tiz nappal megtarthatjuk a végső próbát, az ötmértföldeset. Abból, hogy mikép működött eme próba alatt s minő hatással volt az lovunkra: kell az idomárnak a conditiót illetőleg a következtetéseket vonni. Ezektől függ ama taktika megállapitása, melyet a verseny alkalmával követni kell. Ha lovunkat erős állatnak ismerjük s conditiója is jó, taktikánk az legyen, hogy sebes tempóban megyünk, nem törődve azzal, ha a másik még sebesebben megy is eleinte ; mi tartsuk, amennyire lehet, a kezdetben használt tempót, s kényszeritsük rá ellenfelünket is, ha ez netalán a tempót lassítani akarná. Ekép ama csekély előny, melyet ellenfelünk, az általa eleinte kifejtett nagyobb sebesség által elért, a verseny végén már elenyészettnek tekinthető. Mi őt a mi tempónkhoz kényszeritjük s kitartásunk által győzünk. Nem kell elfelejtenünk, hogy a ló sebessége rohamosan száll alá, ha beáll az elfáradás ; s azt sem, hogy a hosszú távolságon át használt egyforma nyugodt tempó — még ha az nemis a legnagyobb sebesség — megpróbálja a ló erejét. Ha van benne hiba — e taktika által kibújik a szeg a zsákból. Ha meg- \ engedjük, liogy a verseny egyik részét sebes ' tempóban, egy másik részét pedig könnyű „jogging" tempóban fussa be, még könnyen összeszedheti magát s a verseny végén még az első sebességet is visszanyerheti. De ha az egyenlő, nyugodt tempójú ló ott jön utána mértföldről mértföldre, oly biztosan mint az óra, a másik nem tarthatja meg saját tempóját, s véget ér a nagy sebesség. A sebesség csakis kisebb távolságnál pótolhatja a kitartást — tizmértföldes versenyben soha. (Folyt, köv.) VAD ASZ AT és LÖVÉSZÉT. Felvidéki vadászlevelek. VI. (Észrevételek a vadásztörvényre.) Dobsina, 1880. julius 10. Tisztelt Szerkesztő úr! A vadásztörvény (1872. VI. t. cz.) hiányos szerkezetéből előttem felmerült kételyeket, miket junius 15-iki levelemnek három kérdő pontjába foglaltam, szíves volt „Vadászlap"-ja 26-iki számában közzé tenni. Mai levelem e tárgyhoz folytatólag a Vadásztörvény ama paragrafusait emlitendi fel, a miket az én vadászati körülményeim között, saját tapasztalásaim nyomán, hiányosaknak s megváltoztatandóknak tartok. Remélem s hiszem hogy rosz néven nem fog vétetni, ha magamforma ősz erdőjárója Diana birodalmának, ki a hegységi vadászatban otthonosnak tudja magát, a törvénynek itt érzett gyengéire utalva, szerény, de nem egészen igénytelen észrevételeit a Sportegyesület figyelmébe ajánlja, mely tisztelt egyesület, mint tudjuk, a vadásztörvény módosítási javaslatán fáradozik!*) Következőkre vannak megjegyzéseim: *) Ajánljuk ama bizottmány figyelmébe, mely a Sportegyesület részéről e hiányok kitüntetésére és egy correctebb vadásztörvény szövegezésére választatott. Szerk. 1. A törvény 10 dik §-ban foglalt tilalmakra ; Nem látom indokoltnak, hogy törvényünk az őzbalcnak egyedül jan. 15-től márczius végéig, tehát csak 2 és félhavi tilalmi időt szab ; hogy az őztehén tilalmi idejét félhónappal későbbre teszi a bakénál; s hogy az őzgidák tilalmi idejéről mit sem szól. Helyesebnek vélném, ha a tilalmi időszak : Őzbalcnál jamiár 15-től, április végéig. Őz-sutáknál január 15-től október 15-ig. Őzgidáknál születési évök október 15-ig határoztatnának. Ezekkel, nézetem szerint, a sokat zaklatott őzvadnak, mely áprilisban még a tél sanyarúságát sent heverte kí, s kivált a szopós őzgidóknak pusztítása meg volna akadályozva. 2. Ugyané 10-dik §. a fajdokat illetve egyedül a kakasok lövetését engedi meg, és pedig/csak márczius 1-től május végéig. Én a törvénynek ez intézkedését szűkkeblűségnek tartom, a mennyiben sok helyütt siketfajd, nyirfajd, császármadár nagy csapatokbau tenyészik, melyekre vizslával és haj tokkal ép nyár végén és őszszel tartathatnának a legsikeresebb eredményű vadászatok, a nélkül, hogy ez által a törzsállomány maga veszélyeztetve volna. Mi az állományt e vadnemekben itt veszélyezteti, az nyest és róka, mely két dúvad, a földön fészkelő fajdokból tizszerte többet pusztít el, mint a rendes vadász, vagy orv és lesipuskás, kik ellen e szárnyasokat megvédik saját szívós természetük és a hozzáférhetlen hegységi sűrűségek. Én tehát a fajdok tilalmi szakát január 1-től augusztus végéig terjedőnek határoznám, kijelentve, hogy kakasokra a dürgési időszakban is, márczius 1-től május végéig szabad a vadászat. 3. Ezekkel összefüggésben a császármadarat — Tetrao bonasia — világosan oda sorolnám a siket- és nyirfajdhoz, a hova, mint kétségtelen tetrao tartozik is, bár sok helyütt a törvény homályos kifejezése miatt a császár fajdot ama madarak közé számítják, melyekre a törvény 10-dik §-ának g pontja vonatkozik. 4. A törvény 7 dik §-a felsorolja a vaddisznót a fővadak közt, melyeknél lövöldözési tilalomnak s kártérítési esetnek is van helye; és felsorolja ugyancsak a vaddisznót a 15-dik §-ban is, a ragadozó és kártékony állatok közt, melyek mindig lőhetők s melyek után kártérítésnek nincs helye. Nézetem szerint a vaddisznót a 7-dik §-ból ki kell küszöbölni, s határozottan megmondani, hová tartozik? 5. A törvény 14-dik §-a így kezdődik: „Tiltott időszak alatt is szabad vadászni a seregekben vonuló vadludakra és vadkacsákra, vad és szelíd stb. stb. Itt két észrevételem van. Először, nem mondja a törvény, hogy az itt elősorolt szárnyasokra, kiknek szabad vadászni. Jogosult vadásznak e saját területén, mint ahogy az egyedül észszerűleg értelmezhető, vagy akárkinek, bármely idegen vadászterületen is ? Kérem ezt nem szőrszálhasogatásnak, hanem egy sokat boszantott vadász méltó felszólalásának tekinteni, kinek vadászterületét a szemtelen lesipuskások, eme paragrafusra támaszkodva, keresztül-kasul kószálták. A másik észrevételem e két szóra: „seregekben vonuló" vonatkozik, a mennyiben megérteni nem bírom, miért használja ez epithetont a törvény; hiszen sasok, baglyok, hollók stb. nem szoktak seregekben vonúlni? Vagy ha a kifogásolt két szó csak a ludakra s kacsákra szól, akkor jogosan kérdezhetem, hogy hát nem seregekben, hanem magányosan vagy nehányadmagával vonuló vadlúdra, vadkacsára nem szabad vadászni tilalmi időszak alatt? 6. A 26-dik §. azt mondja, hogy a ki tiltott időbenvadat hordoz, árúi vagy vesz megbirságoltatik s a vad a helyi szegények javára elkoboztatik.