Vadász- és Versenylap 24. évfolyam, 1880

1880-01-15 / 3. szám

22 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1880. JANUÁR 15. Pompás illata volt a gulyáslének, s megvallom, nem hivattam magamat, mert már alig vártam a tálalást. Jó étvágyat csinált a hegymászás, meg a zsázsa. Jól is Ízlett az ebéd. Míg ,mi leveseztiink, előhozta Miska a májat, s mondhatom, porhanyóbb, Ízletesebb sültet nem egyhamar ettem. Annyira megszerettem, hogy azóta magam is elláttam magamat főzőkészülékkel, s őzvadászatok alkalmával, vadásztársaim nem kis örömére, rendesen megsütöm az őz máját, s bátran ajánlhatom minden vadásztársamnak. A fajd is elkészült időre és abból is vajmi kevés maradt a tálon. Ebéd után még fekete kávé is jutott; s azt szürcsölgetve, szivarjaink bodor füstjének cresztgetése mellett vadászkalandok elbeszélésével töltöttük el a délutánt. „Estére változatosság kedvéért jó lesz egy császármadár; jöjj velem, lőjj vagy kettőt." „Nem megy az oly könnyen. Messze nem is mehetünk, mert késő lesz már." „Nem kell messzire mennünk." Fegyvereinket vállunkra vetve, útnak indulánk. A vadászháztól nyugat felé haladva, csakhamar magas fenyvesbe érénk ; azon áthaladva, feljutánk a bérez élére. Vagy 10—ló éves vágás szélén állottunk. A hegygerinczen hatalmas biikkök terjesztek szét koronáikat, s mi az egyik alá heveredénk. Boruth táskájából csontsípot vett elő, s azon elkezdett fütyölni. Tyű, tyiityfi, tyütyütyü — tyűűű. Vagy 2—3-szor ismételte néhány pereznyi időközökben a fütyülést, mialatt a legnagyobb figyelemmel hallgatózánk. llarlyu is sejthette, mi történik, mert ő is figyelt, még pedig ugyancsak ám. Egyszerre zörgő robaj ütötte meg fülhártyáinkat, mint midőn tyúk-féle kél föl. „Miénk a kakas." Csakugyan a mi sípunkhoz hasonló fütyülés hallatszott, s ismét a robaj, s a császárfajd épen fejünk fölé, a bükk egyik kiálló ágára szállott. „Na, lődd le." „Könnyű azt mondani, de megtenni nehéz." Ki hitte volna, hogy a madár épen fejünk fölé száll. Ott ültünk a gyepen s akárhogy próbálgattam ezélba venni a fajdot, sehogy sem sikerült. Fölállani nem mertem ; végre tehát félig hanyattfeküdvén, valahogy ezélba vettem s elsütöttem a fegyvert. A megsebzett madár lassankint, rebegve ereszkedett lefelé. Darlyn bámulva nézett rá. „Fogd meg, Darlyn ! Hozd el." A vizsla felugrott, s szépen elkapta a levegőben a még élő madarat; melyet agyon kellett tollazni. „Nem hittem volna, hogy ily könnyen megy." „Nem megy mindig ily könnyen ; de ez valóban meglepően történt és sikerült." Ezzel fölkerekedénk, hol-hol megállva és koronkint sípolva. Nemsokára ismét választ nyertünk, s néhány válasz és viszonválasz után eljött a kakas. Előttünk álló tuskóra szállott, s farkát pávamódra szétcsapván, negédesen ugrándozott. Igen szép volt nézni. S egy darabig gyönyörködtem is kecses mozdulatain, s csak azután lőttem le. Még néhány sikertelen kísérletet tettünk ; de sötétedni kezdvén az idő, tanyánkra vonultunk. Ott hatalmas tüzet raktak azalatt az emberek, a mi a környezetet sajátszerüleg és regényesen világította meg. A tájra az éj sötété borult; a fenyves sÜrű lombozatában csöndes szellő susogott, a távolból vadászó róka rikácsoló ugatása hangzott föl hozzánk; az égen ragyogott a gönczöl-szekere 7 csillagával, keletfölé tőle Viga s délfelé Arcturus. Mlg én az eget szemléltem, milliárdnyi fényes csillagaival, azalatt a tűz körül siirgött-lbrgott Boruth embereivel, s elkészült az estebéd, melynek elköltése után még sokáig kint üldögéltünk a tornáczon, beszélgetve. Az ily este kint a szabad természetben, többet ér a város színházi látványosságainál. Végre szobába vonultunk, s száraz avarral megtöltött szalmazsákjainkra heveredvén, nemsokára édesen elszenderedünk. A legjobb izűen aludtam, mikor Boruth fölrázott édes álmomból. „Talpra magyar, hí a medve!" Nem kellett kétszer ismételni a szót. Az igaz, kellemes hangzású is volt. Hamar talpon voltara. >S miután az üde forrás vizében megmosakodtunk és egy kis melegített bort ittunk volna, útnak indulánk. Még csak pitymallott. Fejünk fölött az égen ragyogott a lassiopea 5 csillaga s délfelé a Bika csillagzatban Aldebaran szórta ragyogó sugarait. A levegő hiivös, a fű harmatos volt. Lassan, szótlanul haladtunk a lucskos fűben, míg a fenyves mélyében el nem merülénk. Mindinkább világosabb lett s a hajnali égen megjelent Auróra piros arczával, mosolyogva tekintvén a korai vándorokra. Majd arany fátyolát lebegtető az égen, mintegy búcsút intve, s futva ragyogó bátyja a nap elől. „Jó szerencsét, te szép nap; ragyogj reánk is i hozz diadalt !" Völgybe érkezőnk, melyen nagy zajjal csörtetett sziklás pályáján a hegyi patak, partján keskeny, hoszszan nyúló tisztással; A patakon tul terjedelmes vágások voltak málnabokrokkal, virító füzékivel (epilobium) és száz meg százféle virító növénynyel borítva. Vastag fenyő törzse mögött húztuk meg magunkat, s Boruth az előttünk elterülő tisztásra mutatva, sugá fülembe: „erre szokott a vágásból hazafelé ballagni reggclcnkint Maczkó barátunk. Kendben van fegyvered? Nem reszketalábad?" tevő hozzágúnyosan. „Igenis nem" volt a felelet. Vagy fél óráig kellett várnunk. Nem tagadom, izgatott valék. Még nem láttam medvét a menagerián kivül. Égtem a vágytól szemben állani egygyel s dicsőn végezni első kalandomat. Szivem dobogott, ugy, mint mikor légyotton vártam syrénemet. De mi a syrén szerelme? Múlékony láng, melyet hamar feled az ember; mig e bozontos vaddal való megküzdési vágy örökre a szivbe vésődik. Érzelmeim egészen erőt vettek rajtam. Arczom égett; j leheletem akadozott, szivem majd elpattant keblemben. I Izgatottságom annál inkább nőtt, mennél hosszabban ; tartott a feszült várakozás. Szemeim szünet nélkül a vá- I gás szélén és a tisztáson jártak. Egyszerre gyöngéd érintést érzek. Boruthra néztem és ő szemeivel a vágás felé intve, hall kan suttogá: „látod a bokrok között?" Csakugyan lassan, czammogvu haladt le a vágás bokrozata között egy hatalmas, szép medve. „Most szedd össze magadat." Nem kellett biztatás. A mily izgatdtt valék eddig, annyira nyugodt lettem egyszerre. Most kilépett a vágásból a medve a tisztásra. Csakugyan szél» állat volt a maga nemében. Bundája sötét, feje nagy, bozontos, nyakán elől fehér folt. Lassú, kényelmes léptekkel haladt, igen bizton érezhette magát; nem is szimatolt. Igaz, szelünk kedvező volt. Végre átellenben állt velünk, egész oldalát praesentálva. Csendesen emelőm fül fegyveremet; ezélba vettem hevederét s megnyomtam a ravaszt. A fegyver eldördült, s hangját sokszorozva verték vissza a szirtfalak. A inedve a földre rogyott. Már ki akartam ugrani rejtekhelyemből; de Boruth visszatartott. „Nem oly könnyen hal az meg, s a megsebzett inedve veszedelmes ellenség." Jó volt az (ivásra hallgatni; a medve csakugyau föltápászkodott és villogó szejjjek kel tekintett szerteszét, végre felénk. Talán meghallotta a hangot, talán észrevette mozdulatomat; ránk meredt szemekkel indult felénk. „Lőjj rá, ne félj, itt vagyok még én is." Ismét fölemeltem fegyveremet; czéloztama kétszem közé és lőttem. A medve holtan rogyott össze, a golyó homlokon találta s a kőkemény csontot a szemgödör oldalán keresztül zúzta. Koponyája most Is szobám dísze, Volt diadal. Mindketten örvendtiink, én,, hogy medvét lőttem, Boruth, hogy biztos lövésre vezetett. „Nem szerettem volna, ha henczegőnck tartottak volna." Kürtje szavára nemsokára ott termett a kerülő néhány emberrel, s estére benn volt a medve az erdészlak udvarán, nem csekély mulatságára a gyármunkásoknak és a gyermekeknek. Kamóczi. Szarvasok meghonosítása a központi kárpátok aljában. A központi Kárpátok aljában tehát ismét benépesitik szarvasokkal az erdőségeket — irja lapunk egy barátja Felkáról jan. 11-ről — mint az bebizonyithatólag egész a mult század közepéig volt. Tudvalevő már, hogy a hajdani Palocsay és utóbb a Salamon család tulajdonát képező landold és javorinai uradalmakat pár hónappal ezelőtt Keresztély, ílohenloheOehringeni herczeg vette meg, (állítólag 500,000 írtért). A hg mult őszszel itt volt zergevadászatra a javorinai Szirokán, s egy hajtásra 3 zergét lőtt, mint akkor megírtam (Vad. és Vers. lap 1879. 38. sz., Zerge-vadászat a központi Kárpátok északi oldalán), s midőn a Tátra csodálatos magasztossága telküké benne a vágyat, hogy itt birtokot szerezzen. — Azóta ujolag itt levén, s az erdőségeket megtekintvén, elhatározó, hogy azokat szarvasokkal fogja újra meghonositani, s tegnap (január 10-én) csakugyan ineg is érkezett sziléziai erdőségeiből egy vasúti szállítmány, 10 db szarvas, a poprád-felkai vasútállomáshoz, honnan ketreczeikkel együtt szánkóra tetetvén, átszállíttattak a Javorinára. Sajnos, hogy a kemény hideg, s a hófúvások miatt elakadt vasúti közlekedés miatt oly igen megfogyott állapotban; egy suta kimúlt; egy másik szárcsontját tőré. Szerencsére eddig kiállták a legnehezebbjét, s Kégl úr majd gondot visel rájok, mint azt a Salamon ur által már előbb szerzett szarvasokkal is tette, s mint az előbb csekély zerge-vadat is sikerült neki a mostani szép állományra felszaporítani. * * * A Fekete-Vág partján fekvő liptó ujvári magyar kir. koronauradalmi erdőkben, mult hó 18-án az erdészszemélyzet által tartott vadászaton lövetett 22 őzbak. Ugyanott a tél folytán 3 hiúzt sikerült tőrvasban lógni. Részletek a gödöllői iSyq évi udvari vadászatokról. A gödöllői udvari erdei vadászatok évről évre mindinkább érdekesebbekké kezdenek válni. Mit, eltekintve ama körülménytől, hogy a pagonyoknak gonddal őrizett csendjében tanyázó nagyszámú fővad ugy is elegendő tárgyat szolgáltat ott mulató felséges királyunk, nak és magas vendégeinek, hogy maguknak az érdekesebbnél érdekesebb vadászeseményekben gyönyört és szórakozást szerezzenek: onnan lehet magyarázni, hogy jönnek elő esetek, melyek mivel a közönségesnél ritkábban fordulnak elő, ritkaságuk által válnak ki egyrészt; másrészről pedig jogot adnak ama biztos eredményre következtetni, miszerint: azok a vadak,melyek megélhetési föltóteleiket, (egymás nagyobb veszélye nélkül,) ott feltalálhatják, jövőre elég gazdag változatosságot fognak megengedni, úgy a vadászat különböző nemeit valamint a vadnemek különfélesógét illetőleg is. Az elmondottak támogatásául ez alkalommal egy pár kiválóbb eseményt kívánok c lapok t. olvasóival megismertetni. Midőn ugyanis Király Ö Felsége f. év dcczember 3-án délután a szentkirályi erdőrészlen az elrendelt cserkészvadászatra megjelent, Bernard, a cserkészetet vezető issa. szegi pagonybeli tiszt, jelentést tett, hogy szorgalmas kutatás ós nyomozás következtében, sikerült neki egy vadmacskát és tartózkodási helyét fölfedeznie, mely lakhelyül egy a vadászlaktól nyugatra eső és elhagyott rókatelepet'keresett föl, ott egyszersmind fel is ütvén tauyá-