Vadász- és Versenylap 24. évfolyam, 1880

1880-06-03 / 23. szám

218 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. JUNIUS 10. 1880. őzre és rókára lőni nem szabad, nehogy a nagy vad elriasztassék. Álig kezdődött a hajtás és már is hallatszott nehánv lövés, későbben pedig egy valódi plevnai tüzelés keletkezett. A vadászat eredménye volt 5 db medve, 3 róka és 1 őz. Ez igazán silány eredmény csak annak volt tulaj donitható, hogy néhány vasárnapi puskás, kik a vadászatnak csak a vadregényes részét ismerek, daczára a tilalomnek, őzekre és rókákra kezdett lövöldözni. A medve és vaddisznó, mely rendesen utoljára szokott jönni, visszatért a hajtókon. Mindazonáltal gyönyörködtünk a vadászat után 5 drb, különféle szinü medvében; különösen egy medve sürü ezüst-szürke bundájával nagy feltűnést okozott. Későbbi vadászatokon esett még mindössze 4 db medve 5 vaddisznó, és 11 őz. A tisztelt olvasók, eme rövid leirás után abban a biszemben lesznek, hogy mi itt. válogathatunk a sok medvében és vaddisznóban; de nem ugy van az, mert a vad csak őszszel, más eledelt nem találva, keresi fel a meglehetős korlátolt területen levő tölgyeseket és csak igy történt, bogy a különben nagy számban előforduló, de a rengeteg erdőségekben szétszórt medvék és vaddisznók kisebb, vadászatra alkalmas területen találtattak. Sokkal fáradságosabb és többnyire háládatlanabb a medvét nyomból követni, vagy pedig a havasokon, hol a szarvasmarha végett ólálkodik, meglesni. Az ily vadászat rendesen roppant veszedelmes, mert a medve nem igen hajlandó prédáját ott hagyni. A kabola-polyánai kincst. erdőgondnokság egyik havasán, ezelőtt 2 esztendővel egy felette szemtelen és mérges medve tartózkodott; a szarvasmarhában majdnem minden harmadnap oly vakmerőséggel okozott kárt, hogy az ott levő pásztorok már puskával sem mertek közeledni. — Felkértek egy odavaló, mint kitűnő és merész medve-vadász ismeretes kincstári erdővédet, hogy jönne fel a havasra és mentené meg őket a szörnyetegtől. Az erdővéd rögtön felment egy ügyes paraszt puskással./ Alig érkeztek a havasra, és már is siettek a pásztorok velük közölni, hogy a medve egy fiatal ökröt megölt és lehúzta a közel fekvő erdőbe. Az erdővéd és a paraszt siettek a megjelölt helyre és csakugyan ott találták a medvét a prédáján. Mintegy 80 lépésnyire közeledhettek, mig az óriási medve őket észrevette. Roppant mérgesen felugrott és egy pillanat alatt 20 lépésre termett a vadászok előtt. Daczára annak, hogy az erdővéd biztos golyója az oldalát keresztül fúrta, egy felbukás után, annál dühösebben fordult a vadászok felé. A második lövésre újra felbukott, de ismét felugrott és megsokalván e kellemetlen harczot, lassú léptekkel távozott el a sűrű erdőbe. Az erdővéd újra megtöltötte puskáját és daczára a pásztorok figyelmeztetésének, elindult a két vadász a megsebzett medvét követni. Alig mentek egy negyed órát, midőn a szörnyeteg a sűrűségből egyenesen az erdővédre ugrott és egy pillanat alatt roppant harapások közt összetörte. A paraszt sietett az erdővéd védelmére és mintegy öt lépésnyiről oldalába is gyújtott a medvének, de az, mintha nem is érezte volna, annál dühösebben megtámadta a parasztot és összetörte lábát, kezét. A szörnyű harcz után elhúzódott a medve a bokrokba és megdöglött. Az erdővéd pedig irtózatos fájdalmak közt, néhány óra múlva kiadta lelkét. Hajmeresztő lehetett ezu tán a paraszt helyzete, ki még teljes huszonnégy órát, kitéve a forró napnak, ellepve számtalan légytől, minden segély nélkül, ott feküdt a harcz színhelyén, mig utóvégre a faluból kiküldött emberek megtalálták. A legjobb gyógykezelés és ápolás daczára nyolcz nap múlva borzasztó kinok közt meghalt. Igaz ugyan, hogy ez esetet a vadászok vakmerősége idézte elő, mert a megsebzett medvét nem volt szabad azonnal követni, mindazonáltal lehűti még a legbátrabb vadász vérét is. Nagy szerencse, hogy ily esetek a ritkaságok közé tartoznak, mert általában véve, a medve gyáva állat és csak akkor szokott támadni, ha megsebzett állapotban már menekülni nem tud, vagy a vadász útját állja. A paraszt-vadászok vastőrrel is szokták a medvét fogni; legtöbb medvét ejtenek azonban az ősz elején a zabföldeken. Ott készítenek el maguknak egy alkalmatos lest és onnét egészen biztosan lelövik a medvét néhány lépésről. Siketfajd vadászatokról, ha a tisztelt olvasó közönséget nem untatom, más alkalommal leszek bátor irní.*) K. L. főerdész. Apró történetek a felvidékről. i. „Két modern szenvedélyes vadász." A két barát György és Mihály, mint a szép nemnél kedvelt s leányos házaknál szivesen látott, csinos, fiatal emberek, Diana istenleányasszonyság kegyeire is nagy igényt tartottak, annál inkább, minthogy 100 és 100 irtokon vettek lancaster-fegyvert és tagadó voks nélkül vétettek fel a t..... i vadásztársaságba. Történt kis időre ezután, hogy György ur. egy tavaszi délután a csenderes erdőben járt puffogtatni fegyverét s hogy estig sikerült 16 töltés elvesztegetésével egy zöld harkályt és egy mókust lelőni a fákról. Ezen zsákmány jó kedvét meghozta s itt maradott az esti lesen, azon reményben, hogy majd hoz tán a véletlen még valamit puska elé. S valóban nem csalatkozott Diana különös szeszélye egy őzbakot küldött 10 lépés közelébe, melyet ő ficzkós töltésével ugy oldalba teremtett, hogy az maustodt összeesett! Azonban György ur (saját vallomása szerint) sem a tülkösnek nem hitt, sern a maga lövésébe nem bizott, hanem csöves végén fogva puskáját, oda ugrik s rákiált: Ha még egyet mozdulsz, menten agyonütlek." Szerencsére a bak nem mozdult, mert külömben ha György ur oda vág, ugy maga magát lövi meg, vagy legalább is drága fegyverét csapja agyon. Midőn később e veszélyre figyelmeztetve lett, azzal mentette magát, hogy másik csöve nem őzre, hanem csak nyúlra volt töltve! E véletlen szerencse — lévén ez Nimródunknak első vadja — igazi petroleum volt vadásztüzére, ő az apró vadról már beszélni sem akart, őzre s csak őzvadászatra járt az elméje s mint szorgalmas újságolvasó figyelmes lett a német lapokban híresztelt azon csalogató szerszámra, melylyel a vadász az őzet — mintha dróton búzná — zikher lövésre sípolhatja magához! Biz azt meg kell Németországból hozatni, s meg is hozatta mind maga, mind barátja számára. No már most jaj nektek őzek! hogyan menekedtek két ily szenvedélyes jáger elől, *) Bizonyára t. olvasóink is, miként mi magunk, a legnagyobb élvezettel olvassák a derék medve-vadász eme szép leírását. A mi a közleménynek a fegyveradóra és a tagliák fontosságára vonatkozó részét illeti, — lapjainkban már többször hangoztatott véleményünkkel teljesen találkozik s ennek annál inkább örülünk, mert arról e czikkben egy teljesen competens, higgadt vadász emlékezik meg, kiből nem theoria de a gyakorlati szükségesség beszél. Bizonyára megérdemli e czikk, hogy a vadászati törvény legújabb codifieatorai által a képviselőházban, figyelembe vétessék. Kérjük, hogy becses közleményeivel minél gyakrabban keressen meg bennünket. Szerk. ki ha összekerül, mindig rólatok beszél, hol lennétek feltalálhatók s mikor kivégzendők? Hát hogy is ne! Száz forintos lancasterek és csalhatatlan őzsipok. A kérdéssel, hol lakoznak az őzek? oly egyéniséghez fordultak, ki magát vadásztekintélynek tartja ugyan, de arról birhedt, hogy nagyot-mondásával a valót oldalba lökni s a természethistóriát felpofozni többször szokta mint nem. Ez ajánlotta nekik az Irhás hegységet, mint hol sok őz tartózkodik s mely jelenleg szálas erdejével, cserjés és sziklás részleteivel, ujabb s régibb vágásaival bizonyosan még másnemű vadakkal is bir. Itt, — úgymond — kopó előtt soha sem sikerül őzet lőni, mivel annyi temérdek sok ott a sündisznó, bogy a kopók rögtön ezeket veszik fel, s hajtják egész nap. Itt tehát csak is cserkészve lőhető a rőtvad, stb. stb. Egy juniusi reggel még setétbe indul tehát György úr a begyekbe. Napkelte után felérkezik az Irhás hegyre s itt a réteket elhagyva, bekanyarodik a bükk és fenyőkből álló szálas erdőbe. Meleg nap készül s jól esik neki az árnyékos hűvösség, leül egy tuskóra, izzadságát törli, s kissé pihen, azután puskáját lövésre készen tartva, egy régi erdei uton tovább indul. Szeme jobbra balra jár s jó messze halad már befelé, de az állatországból egy, szajkó kivételével, mit sem bir meglátni s ez is még messziről tér ki az idegen fekete alak miatt. Volt biz ott vad s császármadár, vadgalamb nem egy rebbent el, sőt őzvad is elsompolygott előtte, alig recscsentve el egy galyacskát, de György ur ezeket nem vette észre, mivel nem látta, a vadnak neszét még nem ismerte fel. Riasztja vagy csendesen távoztatja magától a vadakat, mint ki nesztelenül lépni nem tud, a légáramra semmi tekintettel nincs, ruházata is kalaptól topánjáig a megszokott sötétszinü, mely városi trotoirra igen, de zöld erdőbe épen nem való, mutatván itt mindennek, minek szeme van, hogy idegen s rosz szándékú alak kisért itt. A cserkészet tehát nem sikerült. De — gondolja magában György ur — ha én nem tudok őzhöz jönni, hát jöjjön az őz én hozzám! Előveszi tehát sipját s azzal jár kel sipolva végig az erdőt, akár a pereczes inas Rozsnyó városát! Egyszerre megáll s fülel, ugy rémlett, mintha valami viszhang felelt volna. Belefúj újra, csakugyan amott az átellenes taréjos vágásból hason hang szól. Aha, ez őztehén, s azt hiszi, hogy én vagyok a borja! Fris erővel leereszkedik a két hegyet elválasztó völgyre, folyvást sipolva s gyönyörrel lesve a mindinkább közeledő feleletre. Nyak veszélyeztető csuszamlás és ereszkedés "után leérkezik, s oujkál bokortól bokorig, az őzrigyetés elejébe. No csak kitartás, még addig a szikláig! no még addig az omlott fáig; egyszerre izgatottsága tetőpontján rákiált egy hang: Aha, te vagy az Gyuri? s majdnem egyszerre ő is: Aha, te vagy az Miska? En azt hittem, hogy az őztehén hívogat! Én azt hittem, hogy a borja felel! Az én voltam! Amott meg Ón sípoltam! Szégyelve a dolgot, ment a felsült két nimród hazafelé, szentül megfogadva, hogy egymás tudta nélkül többé őzet nem sípolnak, mert vajmi könnyen lőhetnék egymást agyon s megfogadta azt is, hogy a mai stratagemáról senkinek egy árva betűt nem szólnak. E fogadást meg is tartották, én sem tőlük tudtam meg, hanem a csöntörtől, ki az egész kalandnak elejétől végig általuk észre nem vett szem és fültanuja volt. További vadászk aland jaik után tudakozódva, a csöntör azt felelte, hogy fiatal barátink Diana birodalmából nagy sajnálatára végkép elköltözködtek. György ur ugyanis nem tudott fegyve-