Vadász- és Versenylap 24. évfolyam, 1880

1880-04-22 / 17. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. különösen a vadlúd, mely más években is óriási számban jelenik meg, sáskaként lepte el a Hortobágyot. Reánk nézve, bár béreljük, a Hortobágy bolt terület, minthogy foglalkozásunk nem engedi, hogy napokig a várostól távol legyünk, oda pedig a távolság miatt 4 napon alul alig érdemes kimenni; de ha oly társulat, minő a Sport-társulat is, ide jönne, itt ugyan kielégíthetné vadászkedvét. K. ur Tiszafüreden lovas emberrel hajtatva, egymaga 22 drb ludat lőtt egy ültő helyében ; két böszörményi paraszt puskás, mint maguk s a tanyabeliek is beszélték, 3 nap alatt 85 drbot lőttek. A Sport-társulatnak tehát főleg őszszel, de az ezernyi szalonkára tavaszszal is kitűnő vadásztér volna a Hortobágy; igaz ugyan, hogy a távolság elég nagy, de a vadászatok eredménye arányban állna a fáradsággal, s nem számítva a kacsát s túzokot, maga a vadlud-vadászat, jól rendezve, az út terheit bőven kárpótolná. Nem kétlem, vadásztársulatunk ha felszólittatnék, szívesen látná vendégeiül a Sporttársulat tagjait; de ha azok nem a vendég jogát kívánnák igénybe venni, alig nevezésre érdemes összegen, társulatunk jogainak fenntartása mellett, bérleti jogot is szerezhetnének. Még a vadász-tanyát illetőleg sem volna fennakadás, mert ott van a vadásztér közepén a hortobágyi nagyvendéglő eléggé kényelmes vendégszobáival, s előleges értesités ecetén jó konyhájával is. Az árakra nézve ugyan előre kellene megegyezni, mert máskülönben levén a bors kicsi — de erős. Magam is gyakoroltam a Hortobágyon néhányszor a vadlúd-vadászatot, többször lovas emberrel hajtatva, gödörből ; de sokkal élvezetesebb volt rám nézve a kipányvázott luddal csalogatni azokat. Ama helyeken ugyanis, hol a ludak különösen szerettek tartózkodni, lesgödvöt ásattam s egy szelid, de a vadhoz lehetőleg hasonló színű ludat, lábára hurkolt zsineggel 8—10 meternyire, czövekhez kötöttem. Feltűnő a vadászat e neménél, hogy a különben oly óvatos vadlúd minő vakbizalommal száll a pányvázott lud hoz, s igy a legjobb lőtávolba. A szelid ludnál még használhatóbb a szárnyazott vadlúd ; első nap ugyan sokszor vergődik, de másnap, harmad nap ugyancsak gágog a kóválygó vadludakra s igy még messziről szálltukban is hínárba juttatja azokat. Talán felesleges is megjegyeznem, hogy nem a pecsényére áhítozva, ültében sohasem lőttem rájuk, hanem felállva a gödörbe, a rémültökben polyvaként szétröppenők közül igyekeztem két ludamat ott tartóztatni. Megkíséreltem két puskával is a lövést, de felhagytam vele, mert az első lövéseket rendesen elhirtelenkedtem. Ugy látom azonban, hogy kizökkentem a felvett kerékvágásból s vadászni kezdek, pedig hát az volt a czélom, hogy másoknak is tanuságúl, jeremiadjaimat zengjem el. Azt tartja a közmondás, mint rajtam be is teljesedett, hogy a baj ritkán jár egyedül, mért ama naptól kezdve, midőn páratlan jóságú vizslámat (ugyan melyikünké ne volna' ilyen) egy barátom dicsősége tetőpontján, egy nyulatálltában agyon lőtte, pechemtől szabadulni nem tudok. Vizslára lévén ugyanis szükségem, minthogy se a bocsánat kérés, se a sopánkodás rajtam nem segíthetett, ugyancsak utána láttam, hogy ismét szerezzek egy valamirevalót. Egy félkoncz levélpapír felhasználása után meg kelle győződnöm, hogy a mi climánk reményeim virágát nem fakasztja, tehát neki - feküdtem a Weidmann hirdetési rovatait tanulmányozni s végre megtaláltam a mit kerestem az, „Ueber Land und Meer" hirdetései közt. Néhány sor írás, s kezemben volt egy „catalog" szebbnél szébb kutya, fotográfiákkal díszítve, s két árkus nyomtatvány Brasilia, Mexikó s Honkong elismert vadászainak bizonyítványaival melyek, mint csak utólag vettem észre, azt bizonyítják, hogy a kutyát megkapták, de ám nem azt, hogy hasznát is tudják venni. Hozattam tehát én is egyet, de oh Ciisar, oh Minka, boldogított e kutyaezég egy oly vizslával, mely nem 92 frt hanem 92 krajczárt sem ért. Ugyanekkor közösbe hozattunk ugyan-e czégtől s később a Weidmann hirdetése után Nürnberg vidékéről 2—3 drb dachslit, a papiroson kitartóan hajtottak, felségesen bújták a rókalyukat, valóságban pedig a nyúlról dunstjuk nem volt, a rókalyukba, igaz, egy szer bebujt az egyik, de csak azért, mert fázott; ki sem jött addig mig ott benne ki nem aludta magát. Ajánlom tehát reclamok után a külföldről való kutya-hozatalt mindazoknak, kik a mi komondorainkat ezekkel keresztezve vadász-ebeket nevelni akarnak. Debreczen, 1880. ápril 6. B. Vadpusztitás északamerikában. A „Field"-nek ez évi egyik számában Mr. W. A. Baillie Grohman, egy szenvedélyes vadász hosszasan leír egv vadász-kirándulást, melyet Északamerikának nvugoti oldalán fekvő Wyomingba legközelébb tett. Eme kirándulás mult év ok'óbm- elejétől ugyanaz évi deczember középig tartott s eredménye 400 drb különféle fővad volt, u. m. vapiti, mulaszarvas, fehérfarkú szarvas, medve, antilop és úgynevezett „nagyszarvú szarvas" (bighorn). Ezeken kivül Mr. Grohman még két bivalyt, egy pumát, egy vadlovat, több farkast és vadmacskát, két hiuzt, kilencz hódot, negyvennél több skunkot s számtalan egyéb apróbb állatot lőtt. A kártékony állatokra és apróbb vadra vonatkozó közlemény nem keltett nagy feltűnést az angol sport-körökben — hanem igenis, a 400 drb szarvas-félének nem anynyira elejtése, mint mészárlása. Mr. Grohman több oldalról hevesen meg lett támadva határt nem ismerő könnyelműségéért, melvlyel ily rémítő vadpusztitást en gros vitt végbe, s 1 különösen szemére lett vetve, hogy ily eredménydús vadászat alkalmával miért nem kímélte legalább a sutákat, s hogy ily eljárás folytán az amerikai kormány eshetőleg kényszerítve látni fogja magát a vadászás korlátait szűkebbre kiszabni, a mi bizonyára az Angliában oly annyira kedvelt sportkirándulásoknak véget, vetne. i _ A „Field" egyik legújabb számában egy régi vidravadász emlékeiben megemliti, hogy midőn 50 évvel ezelőtt Nortlmmberlandban, Roshbury faluban lakott, neki és a falubelieknek egy szedett-vedett ebekből álló vidra „meute"-jük volt, s ezek közt a legkiválóbb volt egy — szeliditett vidra. Ez üldözte leg- ! jobban vad fajbelieit. Canadában a mezei gazdák éji mulatságai közé tartozik a con-ra (a kengurú egy faja) való vadászát. Külön e czélra betanitott kutyákkal elindulnak kisebb nagyobb csapatokban, s minthogy a coon leginkább oly fákon szeret tartózkodni, a melyek a gabona-földekben állanak, ezekre irányúi a vadászok és a kutyák figyelme. Miután a kutya jelzi, hogy a coon a fán van, a legügyesebb mászó felmászik s keresi az állatot. Ez az üldözés elől menekülvén leugrik a földre, hol az őt leső kutyával megkezdődik a tusa. Ez képezi a canadaiak sportját. A coon-vadászat ugyanis csak akkor mondható sikerültnek — sport tekintetében — ba a kutya öli meg a coont. Csak ha a coon erősebb, akkor lépnek közbe az éji vadászok — furkós botjaikkal. A felmászás néha veszedelmes, mert megesik, hogy az üldözött coon fenn a fán nekiugrik üldözőjének. Bőre végett vadászszák ez állatot. Kis nMl egyik lepeszeflelmeselil) ellensége. A nyul, 'fogoly és fürjnek minden szárnyas és szőrmés dúvadnál legfélelmesebb ellensége a hörcsög, mely annyira elszaporodott és ismeretes állat, hogy alakját és becsnélküli szőrméjét leirnom szükségtelen; eledelét azonban, mely elkerülhetlenűl szükséges, leiirom. A hörcsög (Cricetus frumentarius, gemeiner Iíamstor) földalatti lyukakban tanyáz, hol télen gabonanemekkel táplálkozik, melyet már őszszel nagy mennyiségben hordott magtárába. De márcziusban, midőn a nyulak fiadzanak, s áprilisban midőn a foglyok és fürjek költenek, eme hasznos vadakkal táplál kozik, de gyakran ki sem költhetik tojásaikat(szőllőhegyekben, hol alkalmas búvheíyük van a költéshez, lehet látni tiz tizenkét darabból álló csapatokat, ama helyeken pedig, hol a vetésekre szorítkoznak költés végett, a foglyok ott hamar elpusztulnak) a vadászok e kedvencz szárnyasai, mert már elszedte előlük a hörcsög. A Vadászlap 14 ik számában a Szilágyságból W. aláirással irt közlemény Írójának teljesen igaza van, hogy a vizsla előtt öreg fürj rebben föl legtöbbnyire, de ezt a foglyoknál is lehet észlelni. Azokon a vidékeken, hol kevés a nyul és fogoly, csekély számuk csakis az elszaporodott dúvad pusztításaiban keresendő, mert a szárnyas ragadozóktól megvédi a vetés, valamint a rókától is, mert szimatja nincs. A fiatal nyulat pedig a hörcsög fáradhatlanúl üldözi, s ha elfáradt a süldő, a mi hamar be is következik, bárgyú önmegadással meglapúl s várja a halált. Erre magam is tudok egy példát mondani, melynek szemtanúja voltam. 1878. augusztus egy meleg nyári napján M. V. barátommal kisétáltunk a szántókat nézni, a várostól mintegy fél órányi távolságban fekvő pusztájokra, melynek lapályos oldala északnak fekszik és két oldalról erdővel van körülvéve. A pusztára kiérve, a szántó béresekkeli való beszélgetésünkből a körülbelől busz lépés távolságban fekvő, burgonya földben történt zörej és a burgonya leveleinek mozgása tett minket figyelmessé. A burgonya leveleinek mozgása majd közelebb, majd messzebb látszott, egyszerre csak előrohan egy süldő nyul, utána a hörcsög, s már már elkapja, midőn a kis nyul felénk tartva közénk fut; vagy más menedéket nem vélt sehol találni, vagy pedig nem látott minket, mert álltunk, mint egy darab fa, s alig hogy közel futott hozzánk, egyik béres egy jól czélzott hantdobással leterítette a természetre nézve is gyönge állatot, de nem döglött meg, csak elszédült, mert alig hogy kezeinkbe vet tük, fölnyitotta kis szemeit s fürge és vidám lett ismét. Ha tehát a vadászok nem üldözik a dúvadat oly vidékeken, hol a fogolynak nincs eléggé jó búvhelye a költéshez, teljesen ki fogja pusztítani az egész fogolyállományt. Nálunk 1878 ik évben egy hat darabból álló csapat volt egy kakassal az egész határban, melyből bár'> D. ur lőtt egyet, más senki. Az öt darabból álló fogolycsapat a kakassal együtt még január végén is megvolt. Azóta pedig folytonosan irtjuk a hörcsögöt, mióta duvadnak ismertük meg. A hörcsög irtása nem is veszett kárba, mert 1879-ben máiszép eredménynyel vadászgattak az itteni vadászok mind nyúlra mind pedig fogolyra, s a határban négy, tiz—tizenkét darabból álló fogoly csapatot konstatáltunk. Erre akartam ezúttal különösen fogolytenyésztő vadásztársaimat figyelmeztetni. Veszprém, 1880. április 7. L. K. A Bükkben lefolyt vadászatokról hozott tudósításaink kiegészitéseűl megemlítjük, hogy ama téli vadászaton, melyet a 22 foknyi hideg daczára is, Szeniczey Ödön orszgy. képviselő és vendégei sikerrel kitartottak: Radvánszky Károly, volt orszgy. képviselő és gömör-megyei földbirtokos is részt vett, ^ s mint halljuk, utóbbi ez alkalommal egy erős vadkant is ejtett.