Vadász- és Versenylap 24. évfolyam, 1880

1880-04-22 / 17. szám

• 156 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. ÁPRILIS 29. 1880. kisebb-nagyobb — az ügy érdekében nein teljesíthető javaslatok keresztülvitelét czélozták. Mind e támadások lassan-lassan elnémultak, s a lótenyésztési ügyek jelenlegi kezelése ma már nemcsak a tenyésztő közönség túlnyomó többsége által, sőt majdnem mondhatnók, egyhangúlag helyeseltetik; a törvényhozás pedig, melynek kebelében azelőtt az ügyhöz nem értő fiscalisok és financierek gyakran támadták meg ügyünket, ma már vita nélkül szokta a budget megszavazása által évről-évre a követett irányt szentesíteni. * * * A bécsi Carrousel alkalmával megjelent „Vindobona" czimű kéziratgyűjteményben gr. Lónyai Menyhérttől a következő szép mondást találtuk : „Man sagt die Zahlen regieren die Welt, das ist aber gewiss

: die Zahlen zeigen wie sie regiert wird." Ezen igaz szentencziának megfelelve szeretnők előadni az állami intézetek 12 évi statistikáját; de miután ez rendelkezésünkre nem áll, csak a következő adatok közlésére szorítkozunk, melyeket egyes előterjesztésekből jegyezgettünk össze. 1868 ban az átvétel alkalmával alig 1000 állami mén volt a magyar területű méntelepekben, fajtára való tekintet nélkül, zagyván elhelyezve. Ma, ha jól tudom, 1700 mén fedez 600 állomáson, mig azelőtt csak 380 állomás létezett. A fedezett kanczák száma 30—35 ezerről mintegy 60 ezerre szaporodott, s ezek után az utolsó évek átlagában évenként mintegy 30—-35 ezer csikó származott. E számoknál még előnyösebb képet nyújt az állami mének mostani minősége, s igy természetesen az utánnok származott csikók minősége is. A kormányzat kitűzött programmja eleitől kezdve az volt, hogy az állami ménesekben csak azon irányokban folytattassék a tenyésztés, mely irányok az országkülönböző vidékein létező és haszonnal létesíthető tenyészanyag minőségeinek és követelményeinek megfelel. Szilárdan megállapittattak tehát minden egyes törzsnél a tenyésztési elvek, kitüzetett a tenyésztési céí s ettől semmi nemű eltérés, semmi nemű kísérlet és heterogen keresztezés meg nem engedtetett a lótenyésztési ügyek vezetője által, ki kivétel nélkül mindig személyesen végezte előttünk, tenyésztők előtt a ménesek osztályozását s határozta meg a párosítást állami méneseinkben. Ezen következetesség dúsan mégis hozta gyümölcseit, mert a ki állami méneseinket és méntelepeinket 12 év előtt megtekintette és ma szemléli meg ismét, óriási és pedig minden irányban előnyös változást fog konstatálhatni. Nem lehet itt feladatunk a ménesek mai állapotának részletes leírása, de utalunk egyszerűen Bábolnára, hol sikerült egy nemes, de elcsenevészett arabs törzsből azon szintén nemes, de egyszersmind termetesebb és csontosabb keleti anyagot előállítani, melyről a párisi nemzetközi jury is elismerte, hogy a világ legjobb keleti tenyészanyaga. Utalunk Kisbérre, mely telivér tenyésztésünket „Kisbér" ós „Kincsem" niveaujáig vitte. Utalunk Mezőhegyesre, hol a hajdani zagyva keverékből önálló és constans törzsek keletkeztek és keletkeznek, a Gidránok, a Noniusok, a Furiosok, melyeknél a solid tenyésztési irány különböző fokban már is meghozta azon töme get s azon erőteljesebb csontozatot, mely soliditásánál fogva országos lótenyésztésünk további felvirágoztatásának biztos alapja. Utalunk végre az ujon alapitott fogarasi ménesre, hol a kitűnő lipicai hegyi faj alakulása biztosítja országunk hegyvidéki tenyésztésének eddig elhanyagolt érdekeit. Az állami ménesek ezen anyagának meglepő fejlődésével párhuzamosan, természetszerűleg javult évről-évre a méntelepek anyagának minősége is, absolute és relative véve. Absolute, mert csupán tiszta fajtól származott és tenyésztésre alkalmas csődörök osztattak méneseinkből a méntelepekbe; relative pedig azért, mert a lótenyész-intézetek vezetője évről-évre arra törekedett, hogy a helyi viszonyokat ismerő lótenyész bizottmányi elnökök és képviselők javaslatai alapján minden egyes vidék létszámát a szerint ossza be és pótolja, hogy az azelőtti tervszerűtlen zagyvalék helyett lassan-lassan minden egyes vidék a lehetőségig csak oly fajtájú és minőségű méneket nyerjen, melyek a vidék tenyészanyagának és tenyész czéljának teljesen megfelelnek. Ez volt azon ut, mely máig már oda vezetett, hogy ma már Magyarország sok vidékein az elhamarkodás veszélye nélkül tervezhetjük az önálló tenyész-kerületeket, melyek minden ország lótenyésztésének corollariumát, de kedvezőtlen viszonyok között gyakran pium desideriumát is képezik. — Ez eredmény alapját szintén csak az állami ménesek anyagának roppant haladása képezhette. Sajnos, hogy e qualitativ roppant haladás mellett állami méneseink anyaga quantitative hanyatlott. — 1868-ban ha jól emlékszünk j00 anyakanczával vétettek át a ménesek; ma a törvényhozásnak 1875-ben pénzügyi kényszer szülte parancsszava folytán összesen alig 700 anyakanczával rendelkezünk. E leszállítást azonban, mint azt mindnyájan tudjuk, kik az országos lótenyésztési congressuson jelen voltunk, acongressusnak ésaföldmivelési minisztériumnak javaslata és kérelme ellen decretálta a törvényhozás ugyanakkor, midőn az eredetileg megállapított programmot, mely szerint a méntelepek létszáma 2500 darabra lett volna fokozatosan máig szaporítandó, határozottan megváltoztatta azon rendelkezésével, miszerint legfeljebb 1700 mént tarthat az állam. * * * Ugyanazon pénzügyi kényszerhelyzet s a törvényhozásban eddig túlsúlyon volt azon irány, mely anyagi jólétünket és mezőgazdasági érdekeinket kellő méltatásban soha sem részesité, volt oka annak, hogy a földmivelési minisztériumnak az országos lótenyésztési értekezleteken évek óta megállapitott programmja sok más irányban sem juthatott érvényre. Nevezetesen épen azon irányok nem érvényesülhettek kellőleg eddig, melyek a tenyésztők szakértelmének nagyobb fejlesztésére, a jobb magán és községi csődörök szaporítására a tenyésztési kedv és értelem buzditására, az elért siker jutalmazására, az országban levő tenyészanyag alapos leirására és egy minden tekintetben megfelelő lótenyésztési cataster és térkép elkészítésére, a tenyészkerületek megalakítására, egyszóval a lótenyésztési magán industria fejlesztésére, s igy idővel az állami gyámkodás fokozatos leszállítására vezethettek volna. Ha több csődör vásárlására kéretett az országgyűléstől mód, a válasz az volt: célszerű volna, dé nincs pénz. Ha a jó községi és magán mének subventionálására, a jutalom dijosztások intézményének fejlesztésére, vidéki versenyzések, ügető versenyek, tehervonó versengések és egyéb ily közhasznú célokra kéretett javadalmazás, a válasz ismét az volt: jó volna, de nincs pénz. Ugyanez volt a válasz, midőn az ország egyes vidékeinek tenyészanyagáról szándékoztatok, kiküldeudő szakértők által, évek során át pontos leirás, ugy nevezett tenyésztési cataster készíttetni; ez költséget igényelt volna, s az országos lótenyésztés budgetje hat év előtt jelentékenyen leapasztatott és az óta nem szaporittatott. Ugyancsak az ominosus pénz, vagyis inkább pénzhiány kérdése akadályozta meg főleg azt is, hogy a tenyésztés érdekeit védő, az alkalmatlan apalovak kiheréltetését elrendelő, az idétlen méncsikók szabad járását eltiltó, s a községeket jó apalovak tartására kötelező országos törvény eddig meg nem alkottathatott. — Addig ugyanis, mig a törvényhozás módot nem nyújt a községeknek és magán tenyésztőknek jó apalovak megszerezhetésére és tarthatására, addig ugyan hiába hoznók meg a törvényt, mely elrendeli, hogy rosszat tartani nem szabad, jót tartani pedig kell. E módot pedig csak ugy adhatja meg az állam, ha a jó mének felnevelését évenként nem csak 40—50 darabnak — a méntelep kiegészítése végett történő megvásárlása által jutalmazza, hanem egyelőre megvenne évenként minden felajánlott alkalmas teljes korú mént, s azt részletfizetés mellett községi csődörként adná át a tenyésztőnek; ha nem — mint eddig két év óta, évenként 40—50, hanem legalább 2—300 méncsikót vesz meg s nevel fel jó tartás mellett ugy, hogy 2—3 év múlva már minden évben legalább 200 jó mént adhat át a községeknek kötelező tartásra; lia végre évi subventióval jutalmazhatja azon tenyésztőket, kik saját nevelésű alkalmas méneket mérsékelt ár mellett bocsátanak a vidék rendelkezésére. Akkor, ha ezen eszközlések meg téve volnának, akkor igenis meg lehetne hozni, a rég óhajtott, s rég tervezett tenyésztési törvényt. De mind ehhez pénz, pénz és ismét pénz kell, melyet mindeddig ügyünktől e tekintetben a törvényhozás megtagadott. Nem szeretnénk félreértetni, nem akarunk hálátlan szinben feltűnni. Elismerjük mi azt hálásan, hogy országos lótenyésztési ügyünk a mezőgazdaság egyéb ága mellett eddig kedvelt gyermeke volt törvényhozásunknak. Nem bántak vele aránylag mostohán, sőt beüsmerjük hálásan, hogy a lótenyésztést egyébb gazdasági ágakhoz képest gazdagon, mert megadták legalább évenként azon 5—600 ezer frtnyi készpénz javadalmazást, melylyel az eddigi lótenyésztési intézményeket a megszabott korlátok között istápolni, s az álladalmi lótenyész-intézeteket qualitative jelentékenyen javítani és quantitative jelenlegi, bár nem elegendő nagy létszámában legalább fentartani iehetett. Reméljük, hogy a most megindult üdvös gazdasági mozgalom e téren a jövő évi budget tárgyalásnál meghozandja a szükséges javadalmazást arra, hogy a magán industria is serkenthető, s a tenyésztési törvény nem csak a papiron meghozható, hanem két-három év múlva az életben is keresztülvihető legyen. Ez esetben, s ez úton azután majd évtizedeken át elérhetjük azon célt, melyet az állami lótenyész-intézetek vezetője már az átvételkor velünk egyetértőleg tűzött ki, s mely igy hangzik: „Az állami lótenyészintézetek végcélja az, hogy magukat idővel feleslegessé tegyék, s a mindig drágább állami gyámkodást a természetszerűbb és olcsóbb községi és magánvállalkozás pótolja." Addig azonban, mig ennek előkészítésére sem adatik meg a szükséges javadalmazás, addig csupán és egyedül az állami lóteny. intézetekben birjuk országos lótenyésztésünk felvirágoztatásának alapját. „Ne nyúlj hozzám" virága ez a magyar tenyésztő közönségnek, melynek ápolását avatatlan kezekre nem bizhatja, s a ki a magyar állam ezen eddig még fenn maradt megbecsülhetetlen kincsének feloszlatását vagy leszállítását javasolja, azt mi az országos lótenyésztési ügy ellenségének tekintjük és védelmére az ügynek bár ki ellen sikra szállunk. * * * Gróf Keglevics István ő méltósága a „Magyar földben" közzétett cikksorozatában megtámadja ügyünket ugy, mint azt, már 7—8 év óta meg nem támadták. — Az állami ménesek apasztását, méntelepek eltörlését, egy szóval minden létezőnek szétdulását javasolja, saz egész lótenyésztési ügyet a községeknek most még gyámoltalan védekezésére kivánja bizni. Ezért állítjuk őt, a mint értekezésünk