Vadász- és Versenylap 24. évfolyam, 1880

1880-01-08 / 2. szám

JANUÁR 8. 1880. 11 Mert háromfele eset képtermelése, melyek fordíttatnak, teremtése, hogy a de mily czélböl r zelhető: 1) Használati lovak további tenyésztésre nem 2) Vagy ujabbfajok magyar p^rasztlovaknál hiányzó előnyös tulajdonok pótoltassanak. Csakhogy emez esetben két- vagy több izben kereszteznek, azonban soha sem 12-szer, mint 18G7 óta. 3) A parasstlófajok nemesítése s ez esetben is az ismételt keresztezés (keresztezett, keresztezettel) tenyészellenes, mert a visszaütés kimaradhatatlan, és igy a constans, egyenlő faj, melyre minden tenyésztőnek törekednie kell, soha nem jöhet létre. Általában a parasztlótenyésztés föladata némely vidékeken azonos: táj faj (ProvinzRace) termelése, mint ez Tanti Gusztáv ur — a párisi kiállításra visszaemlékező czikké* ben oly helyesen hangsulyozá e lapokban. A legvalóbbszinű s leginkább elgondolható eset az lenne, hogy a mének beosztásánál a kornjány szakközegei, rosszul alkalmazott liberalizmusból jogaikat nagyon kevéssé gyakorolják s a választást a községi képviselőknek engedik át, holott ezek az urak gyakran csak a saját lovaikra vannak tekintettel, anélkül, hogy az átalános érdekeket figyelembe vennék. A parasztlótenyésztésre az állam a legjobb méneket állithatja föl; gazdag magánosok a legjobb kanczákat vezethetik elő, s az eredmények mégis nagyon jelentéktelenek lesznek és nem felelnekmega kiadott költségeknek, ha a vidéki lótenyésztés vezetői és a lótenyésztő nép között a legszorosabb egyetértés nem uralkodik. Ezért szükséges a kérdés eldöntése.— Vájjon az ország népe méltónak tartja-e magát az önállóságra, (természetesen a lótonyésztést illetőleg) avagy még tútorságra van szüksége? En kénytelen vagyok az utóbbi esetet fogadni el. Ezt igazolja nemcsak ama tömérdek, minden terv és rendszer nélkül nevelt, hiányosan gondozott és táplált tenyésztmény, hanem amaz eljárás is, melyet tenyészállataik megválasztásánál tanúsítanak. Az ujabb időben, midőn a füldinivelővel szemben a legkülönbözőbb igényekkel lépnek föl, és mivel ő a legnagyobb és legbiztosabb adózója az államnak, amaz általános meggyő ződés vert gyökeret, hogy a mezőgazdaság nem prufessio többé, hanem tudomány, s hogy annak minden ágát (igy az állattenyésztést is) föl kell karolni, hogy a lehető legnagyobb jövedelem elérhető legyen. A mezőgazdaságnak legkifejlettebb ága a füldmivelés. Az álhittenyésztés nem tartott vele egyenlő lépést. A mezőgazdák nagy része nem tenyésztett határozott — a tudományon nyugvó alapelvek szerint, hanem a tömérdek ertéktelcn allatnak a termelését és nevelését többnyire csak a természetre bizta; ugyanez az eset volt észlelhető nemcsak a ló, de általában az állattenyésztésnél. Hogy ekkép a mezőgazda semmi előnyt nem tapasztalhatott, különösen a mai viszonyok közt, midőn tudományos eljárás nélkül semmi sem nyújt kielégítő jövedelmet, kétségbe sem vonható. Ily módon keletkezett amaz állítás, hogy a lótenyésztés nem jövedelmez s képződött ezzel szemben az előítéletesség,, melyet ama gazdasági intézők, kiknek a modern gondolkodás felől fogalmuk sincs s állásukat csupán családi connexiónak, nem pedig tulajdon szorgalmuknak és érdemüknek köszönhetik, ugyancsak támogatták. Ujabb idődén, midőn a kulturai élet előhaladása a jobb állattenyésztés szükségét fokozta, s a tudomány a gondolkodónak utat nyitott, a melyen a szükségletét kielégítheti, házi állataink tenyésztésével okszerű methodus szerint kezdtek eljárni; azonban a lótenyésztésnél annak még nagyon kevés nyoma látszik, s csak az utóbbi években nyilt jól a mezőgazda szeme, mikor látta hogy egyes szegény lokupeczekből rövid idő alatt vagyonos emberek lettek, s hogy somogyi parasztok saját nevelésű jo lovaikért többet kaptak, mint egész telkes gazdák egész évi termésük után, mikor a külföldi kereskedők a magyarországi vásárokat tömegesen látogatták s minden félig-meddig alkalmas lovat drága pénzen bevásároltak. Most végre kezdék belátni a mezőgazdák, mennyire hibás eljárást követtek, midőn a lótenyésztésre nem forditák azt a figyelmet, melyet a mezőgazdaság e fontos ága mindig megérdemelt. Mostanában általán halljuk (helytelenül,) hogy az állam mit sem tesz a lótenyésztésért stb. Sokan szeretnék a mulasztást és elhanyagolást egyszerre helyre ütni; de azt nem gondolják meg, hogy a lótenyésztésnél semminemű ugrás nem lehetséges, és hogy mindent rendszeresen, következetesen, egymás után kell intézni. A követendő út, mint szintén a különböző tenyészfajok megválasztása valamely község részére (bizonyára a helység képviselete által) nem igen lehetett a helyes és czélhoz vezető út. Hogy a kormány helyzete e fontos kérdéssel szemben nagyon nehéz, mindenki be láthatja, — mert hol van mai napság az az ország, mely a kormány magánérdekekre vonatkozó rendeleteinek készséggel, szivesen alá veti magát? Itt csak az országgyűlés (vagy a megyegyűlés a megyére nézve) léphet föl közvetítőlog s bocsáthat ki alapszabályt egy rendszeres parasztlótenyésztés szervezésére, s ezáltal több rendszert és egyszerűséget hozhatni be tenyésztésünknél, mi által ugy a mezőgazdára, mint az államra kiszámithatlan haszon háramlik. Már most is, a mi hiányos tenyésztésünk mellett, az évi kivitel több milliót képvisel, s általánosan helyes tenyésztés folytán ez összeg megkétszereződnék, sőt meghároraszorosodnék; úgyszintén az állam védereje is nyerne általa, a mennyiben a hadseregnek jobb anyag állhatna rendelkezésére. Egyébiránt tökéletesen a czélnak megfelelő lenne, ha a községek, az ő tenyé-zállátaik megválasztását nem képviseleteikre bíznák, — miáltal a községek megtakaríthatnák magoknak az olykor tetemes összegre rugó útiköltségeket, — hanem a választást egyenesen az állami lótenyésztésügy vezetőinek engednék át. Hogy ekkép a legjobb eljárást követnék, erre nézve legyen csupán elég Kisbérre, Bábolnára és Mezőhegyesre utalnunk. B... fy Frigyes. eniit mehet végbe, s bármennyire paradoxnak látszassék is, — a hal saját elemében megfúl. Ha a hal horgunkon akadt, mindenek előtt azzal kell tisztába jönnünk nagy-e vagy kicsiny. Itt nem könynyü csalódni, mert vagy már akkor láttuk a halat, midőn a csalétket átvevé, vagy később pillantottuk meg, de bizton következtethetünk arra, azon elleutálJás nagyságából, melyet az kifejt. Ez utóbbi pontra nézve csak akkor csalódhatunk, ha a hal hamisan akadt horgunkra, a midőn egy '/

4 fontos pisztráng oly erővel küzd, mint egy 1 fontos, mely ajkain függ. Kis halat kifárasztani alkalmas helyi viszonyok mellett, ha még a horog is jól akadt bele, gyermekség, de egy közép nagyot és sebes vizben, bokros parton, gazzal, kiálló kövekkel s más akadályokkal lelt helyen már nem kicsiség; hát ha még egy 2—3 fontos pisztráng került horgunkra, melynek izom-ereje a gyakorlott horgászt is meglepi, ha botunkat egészen összegörbíti s l'eltartóztathatlanül megy neki, sebesen mint a uyil, — a legveszedelmesebb helynek, ha a gyökerek köze, a gazos part alá igyekszik, ezt legyőzni valóban — művészet. Váljon jól, vagy csak gyöngén vágódott-e be a horog, azt a hal viseletéből mindjárt meglehetős biztossággal következtethetjük. Ha a bevágás után nem szökik a mélybe, de mindjárt a felszínen pocsol, bizonyos, hogy csak gyengén függ a horgon; ilyenkor rögtön siilyeszsziik le a bot csúcsát, hogy az elernyedt sinór súlyánál fogva mintegy a viz alá késztesse a halat, de azután is csak a leggyöngédebben szabad a botot kezelnünk, sok zsinórt eresszünk, fáradjon el a hal ily esetben inkább izom-munka által ; mennél több zsinórt vonszol maga után, annál előbb merül ki. 11a a horgon akadt hal menten le a mélybe iramlik, s következetesen csak a fenék felé fúrja magát, biztosak lehetünk, hogy a horog erősen vágódott bele; ily esetben kissé hazárdabbak lehetünk, soha sem tévesztve azonban szemünk elől a „Ily fischer" legszebb és legszükségesebb tulajdonát a tilt elmet. Ha a hal kicsi, nem sok bajt ad; tartsuk lehető röviden s botunk hajlékonysága meg merevsége lefogja győzni; avagy menten ki is dobhatjuk a partra. De más dolgot ád a nagy, herkulesi erejű pisztráng. E hal az, mely a csukát sem véve ki, viszonylag legerősebb valamennyi között, legtöbb erélylyel és leghosszabb ideig küzd, de épen azért a legélvezetesebb sportot is nyújtja minden hal között. A kil'árasztásnál főszabály ilyenkor, hogy kezdetben, mig a hal erős, lehetőleg gyöngéden bánjunk vele, de a mint fokozatosan gyengül, mindig erősebb és erősebb húzást gyakoroljunk reá. 11a a hal is teljes erejével rángatózik, s mi is erősen húzzuk a sinórt, fokozzuk az esélyt, hogy a horog kiszakadjon, vagy az eszközök szenvedjenek; — elgyengült hal könnyen enged, s követi a húzást. IIa horgon akadva sebes iramban szökik, ereszszünk annyi sinórt, míg a hal megállapodik, ekkor emeljük a bot csúcsát, s igy gyengéd húzást eszközöljünk, a hal újra iramlani fog ; tartsuk most lehetőleg rövid sinóron, de mindig csak oly erővel, hogy ellentállását épen érezzük; minél rövidebb a sinór, annál kevesebb az esély, hogy lebomlik, s annál biztosabban s gyorsabban lehet parírozni; ha egy uj iram Után megint pauzát tart halunk, éreztessük vele ismét kezünket. A botot általában legjobb mintegy 45" szöglet alatt tartani a tárasztásnál, és pedig akként, hogy a kerék és karikák jelfelé nézzenek; ekkor a sinór nemcsak a karikákon fog súrlódni, de az egész boton könnyebben, kevesebb súrlódással fog csúszni; ha a halra húzást akarunk gyakorolni, csak a bot csúcsát kell emelnünk, midőn azt fíiggélyesebb állásba hozzuk, ha még nagyobb erőt akarunk kifejteni, fordítsuk a bot alsó,- vastag végét a hal felé előre, midőn a bot csúcsát vállunk felett hát felé tartsuk. Ily módon lesz a hal súlya s ereje legczélszerübben elosztva eszközeinken, — a legerősebb részt legnagyobb, a gyengébbeket a legkisebb erő fogja érni ; ily állásban a bot is legjobban értékesítheti ruganyosságának s merevségének erejét. Általában a bot legyen az, mi a halat legyőzi, nem pedig a sinór. Épen azért soha sem szabad a sinórt kezünkbe fogni, — hisz akkor a bot ruganyósságát végkép kizártuk, támpontot adtunk a halnak, hog)- magát leszakaszthassa. Minél inkább gyengül a hal, annál rövidebben tartsuk, s ha csak lehet, húzzuk az árral lefele. A tapasztalat szerint igy sokkal hamarabb merül ki. Különös, bog)- kezdő és járatlan horgászok mindig — mintegy ösztönszerűleg — a folyóval szembe felfelé szeretik húzni a halat; hogy az igy legkönnyebben szakad le, magától érthető. Vigyázzunk arra is, hogy a hal előbb meg ne lásson bennünket, vagy kísérőinket, mielőtt teljesen ki nem fáradt, mert ilyenkor néha egy utolsó és kétségbeesett erőmegfeszitést tesz s épen a kritikus pillanatban szabadéi el, midőn talán már a hálót akartuk alá tartani. Idő előtt tehát ne vigyük felé soha a hálócskát. I la a hal gazos helyre, gyökeres, bokros part alá, vagy más veszélyes helynek tart, feltétlenül jiariroznunk kell a legerélyesebb húzással is, mely azonban soha se legyen rántás; inkább szabaduljon el igy, mint egész készülékünket a gazba bonyolítsa, honnan alig fogjuk azt épségben kikapni, a hal pedig bizonyosan elvész. IIa már a hal inog és oldalára fekszik, húzzuk ovatosan a viz felszínén a parthoz, toljuk alá a hálócskát s gyorsan emeljük ki. * * * Vizsgálódásaim ez évben is főleg a csalétek és evés időre terjedtek ki. Mikor mily csalétek használandó s mily körülmények között áll be az evés ideje: e két sarkalatos kérdés a meny-