Vadász- és Versenylap 23. évfolyam, 1879

1879-02-20 / 8. szám

FEBRUÁR 27. 1879. VAD ^SZ- ÉS VERSENY-LAP. 69 számára vagy felelősség nélkül s nem határozott formákhoz kötött utasítás folytán venném, azon számot, melyet ön alkalmasnak tart, túlzottnak teljességgel nem találnám, hisz hol van 16, még a legnemesebb vériieknél is, mely némi kis alkathibával ne birjon ! Azonban az előirt szabályoknál fogva, teljesen alkalmasnak a megvetteken kivül — kivéve még azon 3 — 4 lovat, melyre alkut nem kötheténk, a bizottság egészen kielégítőt nem talál. Hogy e részben mily szigorúan kell -eljárnunk, kitetszhetik onnan is, hogy Székes-Fehérvárott, hová ép ezelőtt voltunk bevásárlás végett kiküldve : 9—11 darabot vettünk meg.« Erre persze nem volt mit szólanom, mert -összehasonlítva az ottani lóállomány fölényét A miénk felett, a vásárlási arányt ránk nézve még kedvezőnek kellett találnom. Utóbb azonban igen sok a mi gondolkozóba ejtett ! Először is : ha a ló-állomány minősége hazánkban csakugyan oly szomorú lábon állna, honnan fedezné az állam a hadsereg szükségletét, még béke idején is, mely szükséglet, mint Brezovay ur czikkére tett megjegyzésben említtetik, mintegy 4000 darabra rug. — Hát még háború idején? Másodszor : hát azok a lókereskedök, kiktől az állam vásárolni szokott, hol szerezhetik be a szükséges számot 1 hiedelmem szerint azok sem mástól csak tőlünk veszik, s a tapasztalásból mondhatom : nem ép oly igen nagy praetensiókkal állnak •elő a minőségre nézve, inkább csak azon törekednek, hogy a lovat olcsón vehessék meg. Harmadszor : jó anyagunk mellett bizonyít azon körülmény is, hogy több külföldi állam, a mikor •csak a lókivitel tiltva nincsen, leginkább hazánkból vásárol. Negyedszer : volt alkalmam többször látni a hadsereg lovait, s az is igaz, hogy teljes méltánylással szólhatok rólok, de állítom azt is jó lélekkel : hogy ily minőségű s alkatú lovak sok mezei gazdánknál is bizton föltalálhatók. Hogy a beszerzési mód, mely jelenben divik, mind az államra, mind a tenyésztőkre nézve csak kárral jár : azt hiszem alig akad ember széles e hazában, a ki kétségbe vonja, s bámulatos még is, bogy nem bírunk rajta változtatni ! Es ez igy lesz, mind addig, mig ázsiai nyugalommal hagyjuk folyni e dolgot; mig a sajtó utján tömegesen oda nem törekszünk, hogy az illetékes körök figyelmét e rend- | szer káros voltára fel nem keltjük, vagy nem akad egy pár magas állású s befolyásos egyén a felsőbb körökből, ki ügyünket felkarolva, annak kivitelét széles körű befolyásánál fogva érvényre nem emeli. Addig rövidet huz az állam, rövidet a tenyésztő s az összes hasznot a kereskedők zsebje nyeli el. Ha felkaroljuk tömegesen az eszmét, melyet Brezovay ur ujabban megemlit, s melyet mi valósítani már megpróbáltunk : erős hitem, hogy a siker el nem marad. Hisz ez eszmét pártolni hazafiúi kötelesség, mellette fáradozni örömmel lehet bárkinek, ha kivívhatjuk, kettős czélt érünk el : hasznot lát utánna az állam ugy, mint annak polgárai ! Balogvölgyi. A tenyész állat megválasztása. A tenyésztő sikerének titka, a tenyészállatok helyes megválasztásában áll. Hivatott tenyésztők, kik ez alapelvnek hódoltak, mindenkor czélt is értek. Midőn egy izben Rivers lordtól kérdezték, miképen juthatott oly kitűnő agár-családhoz, imígy válaszolt: »Sokat tenyésztettem és sokat akasztattam föl.« Mr. Edwin Hammond, hires juhtenyésztö azt állitá, hogy ő nagyon meg van elégedve, lia sikerülhet neki háromszáz újonnan ellett bárány közül egy oly kosra szert tenni, mely a tenyésztésre alkalmas. Es mégis vannak, kik a ló- és telivértenyésztést űzik, csak ugy találomra, a nélkül, hogy kísérletet tennének, váljon ez, vagy ama mén, avagy kancza, méltó-e arra, hogy a ménesbe kebeleztessék. A versenypályán s futtatás által jöhetünk annak biztos tudomására : ha vájjon egyik-másik ló bir-e ama mellőzhetlen tulajdonságokkal, melyek a tenyésztéshez megkívántatnak. Ez okból lehet sajnálni, ha egyik-másik lótenyésztő a képesség nélküli külső által megvesztegetni engedi magát, a helyett, hogy a futásképességet venné mérvül a tenye'szanyag megválasztásánál s a külalakot csak másod sorban venné tekintetbe. »Kis mének termelnek nagy csikókat!« — állitá Sir Tatton Sykes, mig az arab igy szól : »Az én ménem gyorsabb a szélnél s ivadékai hátok mögött hagyják a vihart is.« Ezek bölcs mondatok, melyekből tanúságot kell merítenünk. A megzavarodott tudós azonban nem hallott engem. Az indiánok hihetetlen sebességgel közeledtek ; minden másodpereznyi késedelem bizonyos halállal fenyegetett. Cézár már rohanni szeretett volna ; alig voltam képes visszatartani. Rettenetes küzdelem keletkezett bennem az emberszeretet s az önfentartás ösztöne közt. Én ez embert meg nem védhettem, csak vele együtt veszhettem el. Soha a halál nem fenyegetett közelebbről s igy a legutolsó pillanatban, ama reményben, hogy Liese követni fog, megeresztém paripámat, mely mint a nyil iramodott tova. Fájdalom, reményem nem teljesült. Liese folyvást csak toporzékolt. Midőn visszatekintettem, láttam a vad harezosokat a mint irtózatos ordítással körülvették, s nagyon tisztában voltam azzal mily sors vár rá. De én nem vesztegelhettem, mert a csapat egy része kivált, ama szándékkal, hogy engem üldözőbe vegyen. Mig az indiánok Kriegernél késlekedtek, addig én jókora tért nyertem. Most mikor ily végzetessé vált e kirándulás bajtársamra nézve, rettenetes düh szállt meg a vörösbörüek ellen s csak a boszuállásra gondoltam. Egyre közelebb jártam [az erdőhöz. Megmenekülésem most csak attól függött, minők ott a talajviszonyok. Ha az erdő előtt folyam vágja el utamat, életre-haIáira beléverem vala magamat. Szerencsére semmi akadály nem vetődött utamba s én csakhamar a védő sűrűségben voltam. Üldözőim száma meglehetősen megritkult, — sok elmaradozott a sikon. Kihivólag lobogtatám meg kendőmet, gondolva, hogy ez által fölingerlem őket s néhányat e vörös ördögök közül a pokolba küldhetők, áldozatul a szegény tudós halálaért. Miután azonban ezek okosabbnak vélték megállapodni, leszálltam lovamról s egy bölénycsapáson át bevezettem Cézárt az erdőbe. Egy óráig tartó fáradságos menet után, egy medrében mélyen hömpölygő folyamhoz értem. A helyzet nagyon kritikussá vált. Az indiánok közeledtével át kellett kelnem, hogy a további üldöztetés ellen némileg biztositva legyek s üdülést nyerhessek, mire nagy szükségem volt. Fölültem paripámra s a pisztolyokat nyakamba akasztva, fegyvereket és lőszerkészletet magasan feltartva, a meredek part felé indultam Cézárral. A hü állat óvatosan siklott alá; de mivel a folyam partja mellett a meder nagyon süppedékes volt, beszökkent a mély vizbe, ugy hogy az ár keresztül csapott derekán. Úszva szerencsésen elértük a túlsó partot. A kiszállás még fáradságosabb volt, de egy keskeny vadcsapáson sikerült az. Az erdő itt nem volt oly sürü s én a folyam mentén haladtam fölfelé, hogy az erdöszélre kijuthassak. Körülbelöl félórai menet után a part laposübbá vált, ugy hogy megitathattam, s mivel hogy itt métermagasságu vadbuza terült, éji szállásul e helyet választottam. Tüzet rakni persze veszedelmes volt, de hát ruháimat is meg kellett száritanom; de meg egy kis meleg kávéra is szükségem volt, ha nem akartam meghűlés veszélyének magamat kitenni. Az egészségügye előtt minden más nézpontnak hátrálnia kellett. Egyébiránt a hely, melyet válaszVADÁSZAT ÉS LÖVÉSZET. Itt vannak ők ! és pedig oly korán, mint még tán soha ! Nagy-Kanizsárról már február 12-kéröl kaptuk a tudósítást, hogy ott Inkey László urnái 2 drb erdei szalonka lövetett. Február lo-án már Pest környékén Ocsán lőttek parasztok egy párt, s Pestre hozták a casino restauransának. S ma febr. 19-kén már Zemplénből, Őrmezőről kapjuk a távirati tudósítást, hogy ott gr. Sztáray Ferdinand az nap lőtte az elsőt. * * « Ugyancsak Zalából irják febr. 12-röl. — Tekintetes Szerkesztő ur ! Ugyhiszem, még kevesen leszünk Zala-megyéböl, kik ily tudósítással kopogtattak be. — E hó 10-én már jelentették az erdöörök a szalonkák megérkezését, mit én hinni alig akartam; — 12-én reggel csöndes meleg eső esett, utána szép napos idő, ekkor kimentem vizslámmal a vágásba, hol csakugyan találtam 4 drbot ; a legelsőt és harmadikat sikerült lelőni. Mindezt igen kis téren találtam, a legszebb helyeket nem zavartam, hol valószínűleg szép számmal lehetnek. — Mult őszszel is, mondhatom sok volt, de mi nem igen üldözzük őket ; — november 6-án lőttem az utolsót, mert csak úgyszólván magam vadásztam rájuk, de csak ritkán, mégis 38 drbt lőttem, melyek szép nagyok s tul kövérek voltak. Óz állományunk meglehetős, mind annak daczára, hogy erdőnk szöllö begygyei mintegy körül övedzve van, s a mint oda egy vad belép, az már többé nem jön vissza, a paraszt azonnal lepuskázza ; mert itt ezt a mesterséget nasryban űzik. Tehetünk mi jelentést akár a nagy-kanizsai, akár a csurgói bíróságnál, az mitsem használ. — Meg az a legnagyobb panaszunk, hogy a kit elfogunk, adhatjuk mi a törvényre, évekig sem hoznak rá ítéletet. — BoszaDtó ez különösen azért, mert mi költségesen étetjük, ápoljuk és igen kíméljük vadjainkat. tottam, uralkodott a túlsó part fölött, ugy hogy bármely ellenség közeledését jókor észrevehettem. Végre , fegyverekkel kezemben lenyugodtam. Hogy nem volt nyugodt álmom, oly izgalmas nap után, magától érthető. A szegény Krieger nem volt már többé az élők közt, s én engedékenységem által a szegény tudós megsemmisítője lettem. Lelkiismeret mardosásától gyötörtetve, végre ama lázas nyugtalan szendergés lepett meg, mely inkább lankaszt, semmint üdít. A suholy huhogása, a farkas vagy jaguár üvöltése, sőt egy-egy lehulló falevél föl-föl riasztott. Az éj hideg volt s a reggel felé erősen mutatkozott harmat tökéletesen nyirkossá tette ruhámat. Hogy szegény lovamat, melynek a pihenésre oly nagy szüksége volt, ne háborítsam, csendesen pibentem, sovárogva várva a hajnalt. Miután megkávéztam, s egy kevés pulykapecsenyét ettem, itatni vittem Cézárt. Egy csapat vadpulyka nagyon közel szállt föl előttem ; de tartva az indiánoktól, nem lőttem e szárnyasokra. Tiz óra tájban tovább indultam. A folyam mellett, mielőtt a sziklákon csapott át, fölfelé haladtam s csakhamar kényelmes útra találtam. Egy fél óra múlva azon sikon lovagoltam át, honnan az indiánoktól megmentem a fejem bőrét. Távcsövem segélyével kikémleltem az egész tájat a leggondosabban, s miután néhány bölényen és szarvason kivül — melyek nyugodtan legelésztek — semmi gyanúsat nem vettem észre, közeledtem ama helyhez, a hol a szerencsétlen botanikust oly végzetes halál érte. (Vége következik.)