Vadász- és Versenylap 23. évfolyam, 1879

1879-02-06 / 6. szám

52 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. FEBRUÁR 6. 187 9. díszes közönség volt jelen; 27-én pedig korcso­lyaverseny volt. Versenyeztek hölgyek, férfiak és gyermekek külön-külön csoportokban. Mindegyik csoport nyertesének egy-egy korcsolyát ábrázoló arany melltü volt pályadijai kitűzve. * * * Weston, az amerikai hires pedestrian, kinek ba­mulatra méltó gyaloglásairól pár év előtt emlé­keztünk, legközelébb arra kötelezte magát, hogy 1000 óra leforgása alatt 2000 mértföldet gya­logol be, még pedig ugy, hogy e közben 50 he­lyen tart felolvasást. Mult hó 24-én kezdte meg nehéz vállalatát s a londoni tudósítások szerint jan. 30-áig 700 mértföldet járt be. Valóban kíváncsiak vagyunk mikvégzödik ez érdekes fo­gadás ? §g©pfc©§gtQÜ posta. Sch. G. urnák Pesten. — A poroszka-ló csakugyan egyszerre lép ki egyoldali lábaival, éppen mint a teve, azonban gyorsítva s nem szabályosan egyszerre történik az az elölábakkal, s a bátsók többnyire aprózottabban s többször lépnek ki, miáltal az úgynevezett »hármas keresztlépós« is elö áll. A poroszkálás többnyire tüzes, de gyenge lovaknál természetes szokás ; mi abból szár­mazik, ha nagyobb teher nehezedik hátsó részökre, mely alól a ló menekülni akarva, feszeleg gyenge csánkjaival és taprózza lépteit.Azonban vér és alkatsze­rint más nagyobb paripát is rászoktatni lehet. Gr. B. M. — ki maga is tanított be ily módon lovakat — mondja, hogy ily gyakorlatnál eleinte csak holt suly tétetik a nyeregre, jól hátra, mig feje bátra köttetik a lónak, hogy igy a suly egészen a keresztcsontra nehe­zedjék, minek természetes következése, hogy az előbbi­ekkel szabadabban, a hátsókkal kötöttebben, rövidebben lép ki, az az aprózza lépteit. A mult őszi gödöllői ügető versenyben nyereg alatt gr. B. E. idősb pej kanczája Lucza tikit fel e poroszkáló hátsó lépésekkel ; s mind­járt eleitől fogva elhagyta a többit. Néha ugy tetszett — mintha előlábaival galoppba vágott volna fel, s a 2-diknak beérkező Sch. A. huszár főhadnagy ilyennek vélve azt, protestált is nyerhetése ellen, de a bírák — felismerve a ló tulajdonságát — a felvágást nem ismer­ték el. V. kapitány — ki a győztesh lovaglá — egyúttal azon biztosítást adá Sell, főhadnagynak, hogy Lucza nem is képes tiszta galoppba felvágni, s hátsó lábaival mindig trappolni fog. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos : Sárkány Ján. Fer. NYI L T T É R. Kwizda-féle üditő nedv. Ezen a maga nemében felülmúlhatatlan készítmény, nem lelhet melegebb ajánlásra, mint az alább következő elismerő irat­nak nyilvánosság elé való hozatala által. A mely igy bangzik : Kwizda Ferencz János császári ki­rályi udvari szállító urnák Korneuburgban. Sera­jevo, 1878. november 18. A tekintetus ur által az okkupáló hadsereg részére díjtalanul átengedett üditő nedv az ok­kupátió keresztülvitele alkalmával ugy a hámos mint a hátas lovaknál sokszoros alkalmazásban részesült. A midőn önnek ezen hazafias ado­mányáért hálámat fejezném ki, örömmel ragadom meg az alkalmat, önt értesíthetni, miszerint a nevezett üditő nedv, mint gyógy- és óvszer, mind­azon bajokban melyeket a megerőltetés és a tá­bori élet és a kedvezőtlen időjárási viszonyok káros behatása vonnak maguk után, a legkitűnőbb eredménynyel lön alkalmazva. — О nagyméltó­sága a hadsereg parancsnoka megbízásából Gr. Sizzo, kamarás és parancs-tiszt. À beszerzési forrásokat illetőleg hivatkozunk mai számunk hirdetési rovatára. HIRDETÉSEK. Q1ITTIEI IS RAUSCH szivattyú- és fecskendő-gyár BUDAPESTEN, a legjutányosaliban s legpontosabban szállíta­nak és kölcsönöznek Yizmentesitő-sziYattyukat árvíz esetére, körforgó- (Centrif ugal - )szi vatty ukat, házi, udvari és gazdászati kutakat kézi, járgány- és sulykerék hajtásra. TŰZI ÉS KERTI FECSKENDŐK. A llatgyógy szerei Kwizda Fer. Jánosnak Korneuburgban, az állatgyógyászati készítmények es. b. mlvari szállítója, о felségének az angol királynőnek, a porosz király ő felsége, a német császár, valamint sok más magas személyiségek istállójában a leg­rendkivülibb eredménynyel használva az osz­trák birodalom és Olaszország egész területére kizárólagos szabadalommal, továbbá a londoni, párisi, bécsi, hamburgi és a müncheni érem­mel kitüntetve. A cs.k. eiiged.korneuburgi marliapor lovak, szarvasmarha és birkák számára. Sok évi tapasztalat sze­rint kitűnőnek bizonyult mlrlgybajok, kóllka, ét­vágyhiány, vértejelés ellen, a tej Javítására és általában a lélegző és emésztő szervek minden betegsége ellen. Cs. k. kizár, szabad, üditö-nedv lovak számára, a külső sérülések, köszvény, osaz, ficza­modások , megrándulások , lnrángás , szügy-, vékony-, derék- és vállbénnlás, elgyengült vég­tagok, az Izmok merevsége stb. ellen. Egy üveg ára 1 frt 40 kr. Blister, (erős bedörzsölés) inpók, holttetem, körcsont, pók, inrángás, könyöktapló, iztapló, könyökgumó, sarkbénu­lás, általában csontbajok, mirigykeményedés ellen. Egy tégely ára 3 frt o. é. Bélgörcs labdacsok, lovak és szarvasmarhák számára, bélgörcs, széldag, dobkór, makacs dugulás és puffadások ellen. 1 bádogezelencze 1 frt 60 kr. Giliszta-labdacsok lovak számára giliszták, bélfér­gek s különösen bögölyálezák ellen. Egy pléh-szelencze 1 frt 60 kr. Phisic hashajtó labdacs lovak számára, dugulások ellen, vértisztitó szer és óvszer a bélgörcs ellen. — Egy bádog szelencze 2 frt. Póktinktura lovak számára a czüdpók és az inpók vagy a csúzpók ellen. Egy palaczk ára 1 frt 50 kr. Seb-balzsain lovak és szarvasmarha számára, minden­nemű, ugy ujon keletkezett, mint az idült sebek gyógyí­tására. Egy palaczk ára 1 frt 25 kr. Patakenöcs, törékeny, kemény paták, apró üres falak ellen, és a paták növésének elősegítésére. Egy szelenoze 1 frt 25 kr. Pata és körömpor,nyirrothadás ellen. 1 palaczk 70 kr Erösitö takarmány lovak és szarvasmarhák számára, elcsigázott állatok gyors felsegélésére, feleleve­nítésére és a hízás előmozdítására. Egy láda 6 frt, és 3 frt. Egy csomag 30 kr. Eb labdacsok a kutya-betegség ellen. Egy dobozzal 1 forint. Sömör- és rüh olaj , ebek számára. 1 üveg 1 frt 60 kr. Sertéspor futó fene ós elveszett étvágy ellen. Egy nagy csomag 1 frt 26 kr, egy kis csomag 63 kr. Gyógypor házi szárnyasok számára, járvány, és a libák, kacsák, tyúkok, gyöngytyúkok stb közönséges be­tegségei ellen. Egy csomag 50 kr. 226 136 Ezen állatgyógyszerek valódi minőségben kaphatók Budapesten: Bayer A. gyógysz , Frommer A. Herrn., Glasz J. sz jgyártó, Halbauer testvérek, Hoffmann J.zsef, Kreische Ant., Kochmeis er Frigy, utóda, Koracs J. J„ Kertész és Eisert, Kania és Ma láry, Neruda Ferd., Strobencz testvérek, Stern és Schmidt, Ste den József, Szilber Antal, özvegy Topils Józsefné, Thalmayer A. és Seitz, Töiök József gyógysz. király-uteza 7. sz. Magyarország majd minden városa és mezővárosában van rakhely, mi koronkint a legolvasottabb lapokbao köztudomásra hozatik. Ki védjegyem meghamisitóját olykép juttatja tudo­másomra, hogy azt törvényes büntetés alá vonathatom, БОО frtig terjedő Jutalmat nyer tőlem. •V a,d.Toőröls:et minden nemből, e's pedig róka-, vidra-, görény-, borz-, nyest-, nyul-, tengeri nyul-, öz- és szarvas-böröket stb. stb. a legmagasabb árban vesz : -D. Köllncr szTács-ár-u. kereskedése Lipcsében (Leipzig). Kéretik a küldeményeket a postán bérmentve feladni ; melyért a pénzérték postafordultával és bérmentve küldetik. — Felvilágosításokkal készséggel szolgál a fenti czég. Levelezés magyar nyelben. 87 Dr. SIMSON Chocolade Retabliére-je rendkívül tápláló tulajdonságánál fogva, az orvo­sokiól legjobbanl ajánltatik. V.kilo| elégséges h ú s zl csészéhez. Ára 1 forint. — Raktári az összes auszt­riai gyógyszerke­reskedöknél. — Budapesten kapható: Tőrök József gyógyszertárá­ban, király-utca 7. ez. a. r Huriapesteii* Alóliroit bátorkodom a mélyen tisztelt közör­ség, valamint az utazó uraságoknak alázattal adni tudtul, miszerint f. évi február 1-től szállodámban az üzlet vezetését, az fzen házban számos éve­ken át tett tapasztalatokból jó hírnévben álló Pfen­ning József volt főpinczér urnák adom által, s hogy az folyton törekedni fog a mélyen tisztelt vendégek minden kívánalmainak a legpontosabban megfe­lelhetni. Kü'önös figye'em fog az étteremre fordíttatni, hogy kitűnő ételek- és italokkal, mérsékelt árak mellett, jó és pontos kiszolgálás mellett a mélyen tisztelt látogató urak sz ves pirtfogása megnyeret­hessík. Mély tisztelettel Mayer Fcrencz. (Utánnyomás nem dijaztatik.) 218 3 — 3 Igen részletes, ábrákkal dúsan ellátott TV. Sí. /А/Л c/br- л ­megjelent s kivánatra ingyen s bérmentve megkül­detik. {ДО- Minden rendelmén)hez egy 120 képpel ellátott s szépen kiállított müveeske (kertmivelés, spárga-, dinnye- s articsóka tenyésztés) ingyen mel­lékeltetik. Viszonteladóknak külön árjegyzék s minták áll­nak rendelkezésre. 163 3—2 „ЕМ пщаг tatèsz-ptoati ipöbef Freund Adolf D., magkereskedése Budapesten, Thonet-udvar. Ffok-iizlet beszüntetés* T. vevőimnek és a t. cz. közönségnek ezennel vau szerencsém tisztelettel tudomására hozni, hogy a fehér hajó-utezában levő fiók-üzletemet febr. l-én beszüntetem. Gazdag választékú szőnyeg és pokrócz raktáram el­adása ezentúl kizárólag csak föüzletembeu Mária­Valeria UtCZa (Angol királynő) vezettetik tovább mély tisztelettel Avvnkiuiiovícs György. Г CAS THIER isf\ [си UNMUND 16E 1 BRUDER il W MENSCHEN/ 'F.JOH.KWIZDA .KORNEUBURC. A ÍTAETi Budapest, 187 9. Nyomatott az »Atbeaneum« r. társ. nyomdájában.

Next

/
Thumbnails
Contents