Vadász- és Versenylap 23. évfolyam, 1879

1879-12-18 / 51. szám

Melléklet a „Vadász- és Verseny-lap" 51. számához. DECZEMBER 18. 18" 9. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 441 Még csak egy esetet említek meg. Egy reggeli vadászaton lövök egy kakast, 's már a reggelin álmodozom, de a széllel kecczegést hallok. Azt hittem hogy tévedek, de mind tisztábban hallom. Kíváncsi lettem azon elkésett gavallért megnézni. Feléje indulok. Megint nagy hó, sok fáradság. Egyes megszakítások a düvrgés között, azután nagyobb hévvel folytatva. A felkelő nap sugarai a hóról rózsásan visszatükröződve, szemeimet majd meg fosztják a látástól ; s kevés fa levén, ritkán juthattam árnyékba. Egyszerre megpillantok egy állatot mely felém tart. Kevés időre megösmerem, hogy — fajdtyuk, s utánna jön a berzenkedő kakas, folytonosan keczeg s köszörül, azt sem tudja hogyan érje utol udvarlása mellett dulcineaját. De leleményes állat ; ha elmarad is énekje miatt, itt ott egyet nagyot ugrik s megint hölgye mellett terem. — »Ha te szöksz, én is szököm.« Gondolat tetté vált ,s szemközt megyünk ugrándozva. — Szerencsére senki sem volt szemtanuja ezen különös táncznak. A telep egyenetlen volt, ami miatt pillanatra egymást nem láthattuk, de azután megint szemközt voltunk. Igy ment ez mig a tyúk majdnem elért engem. Megállottam egy fa mellett s bevártam reguláris lőtávolra 45 lépésre, mire golyómtól átfúrva össze rogyott.— Ezen gyakorlatokat, mint az élvezet fokozhatását ajánlom, ugy szintén azoknak kik lélekjelenlétöket edzeni akarják. * Miután a rendes dürrgésről szóllottam, egy pár esetet hozok elö, melyek eltérnek a mindennapiaktól s azokat az idei retyezáti vadászatomon láttam. Egy vén kakas több napokon át dürgött ugyanegy helyen, de kedvezőtlen viszonyok miatt kétszer riadt el tőlem. Egy reggeli lesen, nagy szél miatt rosszul szökhettem be, s egy estvén csak akkor vettem észre, midőn mellettem volt. Ezen jelenetek óvatossá tették, habár mindennap megjelent szokott helye körül. De vagy nem dürgött vagy csak keveset ,s azt is időnkint. — Harmadnapra az addig tartott szél lecsendesült, elkezdett havazni, az idő meglanyhult. Estvéli leshelyemet már 4 órakor foglaltam el. Egy óra múlva ellenfelem beszállott egy fára, mintegy 120 lépésnyire tőlem. Egyet-egyet keczczegett, forgott az ágon jobbra-balra, nyakát minden lehető módon nyujtogatá, torkát gürüzdölte, szóval készült a reggeli concertre. Véletlenül egy tyúk repül el a fák felett, mire a gavallér köszöntőt énekel ; már rég messze van szeretetének tárgya, de elfeledkezve e gyarló világról, folytatja énekét. Kellemesen hallgatom s tanakodom : mikép közelíthetném meg. Tervemmel tisztába jővén, teljesedésbe is akarom vinni, de egy süvöltés — s egy második kakas leszáll lőtávolra egy fára. Fegyverem durran, s mint egy foszlány esik le a szép állat. Előbbi szándékomat érvényesítendő, néhány lépést teszek az előttem folytonosan dürgő fajd felé, megint akadályra találok, hátam mögött a hóba levágja magát egy harmadik kakas, s rögtön dürrögni kezd. Mindkettő vetélytársként lép a sorompóba, s kihivólag feleinek egymásnak. Az előttem lévő s magát otthon érző kakas — a földön látva ellenfelét, szintén leszáll. A nagy hóba próbálgatja a tánezot, de neheztelését nem tudja eléggé jelezni, felugrik egy levágott fenyőtönkre s azon mint egy katona a várta előtt sétálgat egyik végétől a másikig, berzenkedik, dürrög, egy-egy öl magasságnyi ugrásokat tesz, azt se tudja mit csináljon mérgében. — De hát én magam mit csináljak, melyikre figyeljek ? Előttem egy dürgö kakas, s hátam mögött szintén egy másik. Egyelőre a modern diplomatia igényeinek megfelelőleg, magamat semlegességre határoztam, mind a mellett fegyveremet készen tartva egy fánál figyelem az ellent. Ugy látszott, hogy az ujdon jött, habár bízott erejében, nagyon óvatos volt, s ez által igen nevetséges látványt nyújtott magaviselete ; akart közeledni, még sem igen mert. Egy egy nagy szökéssel közeledett, de rögtön hátrafelé concentrálódott s ezt mindkét oldalt téve, addig maneuvrirozott, mig 15 lépésre volt leshelyemhez. Ezalatt már nagyon beesteledett : fegyverem végét nem is láthattam. Feléje tartva köszörülés alatt lövök ; egy kis csend — s megint folytatja a dürgést, mindinkább hozzám közeledve, s igy a harmadik lövésemmel — melyet 10 lépésnyiről tettem — végre meglövöm. Ezt is szerencselövésnek mondhatám, mert a golyó éppen a nyak közepén ment át. Mindezen durranások, a füst emelkedése, stb. nem vették ki sodrából az előttem dürrgőt ; sőt a meglőttnek elhallgatását quasi saját győzelmének tulajdonítva, büszkeséggel folytatta dürrgését, tartott ez esti 8 óráig ; már az éj egészen beállott, ekkor repült fel egy fára, s ottan még nyugtalankodva, s egy keveset keczegve, végre egészen elcsendesült. Mint egy érdekes szini előadás után, megelégedve készültem haza, zsákmányomat, a két kakast magammal vive. Ha már ennyit elmondtam a t. olvasónak ezen vén kakas viselt dolgairól, hogy vadászatilag végét is elmondjam : közlöm, mikép váltunk el másnap egymástól talán örökre. A következő reggel 3 órakor leshelyemet elfoglalva, a vén kakas is — mely magát kipihente estvéli fáradságaitól — nemsokára megkezdte a dürgést. Tudtomon kivül még két kakas foglalt helyet ezen környéken, s egyes keczegéseikből itélve, nem is lehettek messze ; mely okból egyelőre beszökésre nem számíthattam. Gyönyörű szép idő volt, csendes tiszta lég, szóllott is a nóta. Már megvirrad, a fajdok száma folyton növekszik, körülöttem egymást követik a repülés, suhogás ; azt sem tudom, mely irányban figyeljek inkább. A tyúkok is megjelennek. A szépelgés átalánossá válik, mindegyik igyekszik a szépnem kegyeit megnyerni ; majd előtérbe lép az erösebb s vetélytársait kényszeríteni akarja a távozásra. Kezdődik a párbaj, mely az egyik fél legyőzésével végződhetik. Repül a toll, csattognak az összeütköző szárnyak, sőt vér is foly. A tyúkok kíváncsian nézik a verekedőket, s ba időközben egy troubadour hangjai által nem csábittatnak el, a győztesnek tartják fenn kegyeiket. Egy igen érdekes jelenet szakitja meg ezen versenygés rendjét. A társaságból kivál egy félénkebb kakas s leshelyem közelébe jön. — Mintegy 100 lépe'snyire álló helyben rálövök. — Alantos repülésén látom, hogy találva kell lennie, s csakugyan nem messzire a hóba esik. Egy darabig mozdulatlan fekszik, majd ismét vergődik, s valahogy lábra kap. Egyenest a dürgő-hely felé igyekszik ; oly annyira sántít, hogy inkább szárnyai segítségével halad; sokszor megáll, a nagy hó igen nehezíti útját, de végre is megérkezik a dürgő helyhez. — Az itt egybegyűlt társaság azonban ilyen állapotban való megjelenését valószinüleg az illemmel megegyeztethetőnek nem tartá, mert majdnem az ege'sz férfi kar rosszalását fejezé ki, és pedig, ki a hogy teheté s hozzá férhetett — igyekszik szárnycsapásokkal, csipdesésekkel, megrobanásokkal, onnét elűzni. Végre egy kis mélyedésben eltűnik a csoport ; magam is más felé forditám figyelmemet, lesve az alkalmat egy kakas lövésére. Mert itt egy ravasz kakas, ha az erősebb figyelmét kikerülheté — sebten távozott egy tyúkkal ; amott egy elvert kakas fára száll ; szóval oszlik a társaság. A dürrgő helyen még csak a vén kakas, egy makacs vetélytársa s két tyúk van. Az idő is baladván, elhatározom magam, s a vén kakast halálra Ítélem. — A beszökést megkezdem. Eltekintve a nagy hótól, azon 150 lépés közben, mit meghaladnom kellett, a legnagyobb hátrányomra szolgált egy közben eső kis patak, minek csörgetezése gátolt a kellő idő felhasználásában, s mintha a vén kopé kitartásomat próbára akarta volna tenni : épp akkor szünetelt leghosszasabban, midőn a patak közepén voltam. — Még egy kis tisztás volt előttem ; csak még azon haladhassak szerencsésen keresztül, azután biztosan számithatok eredményre. Minden ugrás után a hóra kellett feküdnöm, mert állva igen engedett lábaim alatt s mozgást idézett volna elő. De még is valahára a tisztáson áthaladva, elérem az erdő szélét, a honnét nem messzire dürrög a vén kakas. Ugrásaim közt több fajdot riasztok el, de a dürgés folyton tart. Szinte elérem azon helyet a hol beszökésem kezdetén a nagy kakas volt, de a hang mind távolabbról jön. — Mi az oka ennek ? . . . gondolom magamban. Figyelve tekintek előre, s nagyobb boszankodásomra észre veszem, hogy egy tyúk magával viszi a hegyoldalon felfelé a kakast. — Isten néki a versenynek ! A távolságot rövidíteni kellett okvetlen. Különben oda minden remény. Egy negyed órai erőfeszítés után beérem 70 lépésnyire. Várni kell mig lélekzetem lecsendesül, még egy kissé kipihenem magam ; de nem lehetséges, mert a kakas apró fenyők között baladva, habár folyton dürrgött, mind tovább tovább távozott. Mind ezen érvek daczára várnom kelletett egy pár másodperezig lövésemmel, mert csak farktollazatát láthattam, a mi igen bizonytalan czélpontul szolgál. Végre — egy kis oldalmozdulatát felhasználva — rá lövök, de bizony elrepül ! Feltűnt alacsony repülése, s a színhelyre menve, pár szárnytolla hevert a havon. Tovább haladva vércseppeket, s még tovább két sorban találtam azokat. Ezen irányt némi reménynyel követve, még két helyet találtam, hol vékony száraz kis fenyő ágakhoz ütődve, azokon pihét s alattok nagyobb vércseppet láttam, de nem találtam meg semmikép ; sőt az nap több vadász kíséretében s vizslám segélyével is hasztalan kerestük. Megjegyzendő, hogy golyóval lőttem, s igy a kettős vércseppek annak a testén áthatolásáról, a lelőtt száruytollak pedig jó irányról tanúskodtak. * * * Hasonló esetem volt pár nappal azelőtt egy kakassal, melyet összelőttem, s később oda menve hová leesni láttam, csak véres fekvőhelyét találtam. E két eset azon következtetésre hozott, hogy csak is leselkedő sasok állal oroztathattak el. — Az egész esetben egy vigasztalásra jutottam, hogy t. i. a vén kakas elpusztulását biztosnak tekinthetem, s ez által a fajdok szaporodását, miután ő kelme erőszakoskodásai mellett a fiatalabbak ellen — a tyúkok meddők maradtak. * * Mielőtt a tanyára vissza mentem volna, meg akartam a nyomokból tudni, mivé lett a sánta kakas, mely oly udvariatlanul fogadtatott társai által. Vissza mentem tehát azon helyre, a hova leesett a hóba, onnét a vérnyomon a dürgö helyre. Ott láthattam szegény állat szenvedése nyomait ; mintegy két négyszegöl területen vérfoltokkal volt borítva a hó, sok tollat, sőt kia hus darabokat is lehetett találni. — Nem messze onnét galyak között, félig a hóba fúródva, őt magát is megtaláltam. Még mind élt ; szenvedéseitől beszúrás által mentettem meg.*) * * * Ez alkalmat fel akarom használni, hogy kimutassam, mily SZÍVÓS életje van egy siketfajdnak. A lövést vizsgálva, a golyó behatolása a bal ezomb közepén volt, mely itt a lábcsoutot összezúzva, onnét a mellkas alsó részén ment ki. A golyó 1 1 mm átmérőjű volt. Ezen lövéssel repült mintegy 150 lépési; ugyanoly távolságot tett — mondhatni egy lábbal, a dürgöhelyig ; ottan elkinoztatott társai által, mint fentebb leirám, s még mind ezek után, két óra múlva — beszúrással kellett kivégezni. Figyelemre méltó még azon vérengző jelleme a kakasoknak, melyre az előbb elbeszélt esetből következtethetni. Azt hallottam hogy sebzett farkasok éhes társaik által felfalatnak ; hogy a róka, szabadulásáért lerágja a csapdába beszorult végtagját, — de hogy szárnyas állatok, melyek még a ragadozó fajhoz sem tartoznak — egy oly pillanatban, midőn egészen más szenvedélytől vagyis ösztöntől elárasztva vannak — a vér szaglására abba hagyják szerelmi udvarlásukat, s kegyetlenségben a dávadakhoz hasonljanak ! — ezt mig az előbbi esetnek szemtanuja nem voltam, nem hittem volna. *) Ezt ugy teszem, mint a hogy erdei szalonkáknál szokás : a kis agyba tollat szurok, csakhogy a fajdnál vadászbicskám szuróját használom. Ezen műtétnél sebes vérzés s rögtöni kimúlás éretik el. A közlő.