Vadász- és Versenylap 23. évfolyam, 1879

1879-12-11 / 50. szám

DECZEMBER 11. 187 Y VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP 433 tisztasága folytán sympathiámat megnyerve, há­zam rendes látogatójává váljék. Biztosíthatom Kárpelesz urat, hogy sem keresz­tény, sem zsidó nem jut házamba — az általa ér­tett értelemben, ha egyik vagy másik általam em­lített tisztaság ellen vét. Továbbá már pár év előtt ettem Kárpelesz Vilmos ur kenyerét Tele­ken, és ö megosztá enyimet nálam Pászthón ; hogy pedig kósernek találtuk mindketten, bizonyítva van azáltal, hogy ma is ugyanazon viszonyban vagyunk egymás iránt, mint voltunk akkoriban. Ifj. gr. Almásy Kálmán. Bécsi verseny 1883-ban. (Nyári verseny.) Ivadékverseny. Dij 1000 frt. o. é., adva egyenlő részben, évi 333 írtjával, a bécsi és a pesti lovaregylet s a csehországi lótenyésztésemelő és versonyegylet által. 1880-ban elletett belföldi és németországi mének és kanczák számára. Táv. 2000 meter. Teher 54 kilo; kanczákra 1 */ 2 kiloval ke vesebb. Három évesek versenyében 1000 forinton felül nyert ló 2 kiloval többet bp. Tét 200 forint, fele bánat; de csak 50 frt, ha az az elletési évben bejelentetik. Semmi elles, semmi bánat. A második ló kettős tétet kap. A győztes az 1000 frt dijat s a tétek és bánatok maradványát nyeri. A kan­czák mikor és mely mének által fedeztetése 1879. deczember 31-dikéig Mr. Fr. Cavalieronál (Bécs Wollzeile 3.) tudatandó, az ivadékok ugyanott, 1880. aug. 8-áig jelentendők be. Ménes- es g yep-újdonságok. Fedezési hirdetmény. Az 1880-dik évi fedezési idényben a kladrubi cs. k. udvari ménesben 30 aranyért aranypénzben s öt forintnyi istálópénzért a személyzet számára minden egyes kancza után, a következő mének fedeznek : Virgilius, a. Voltigeur a. Eclogue, Emiliustól. Laneret, a. Newminster, a. Ostreger anyja. Salamander, a. Rataplan a. Fandango. Az élelmezés a piaczi árakon szolgáltatik ki ; istálót a ménes ad s kivánatra a kiszolgálást az e czélból fölfogadott emberek eszközük, melyért naponként 52 krajezárnyi dij számíttatik. A bejelentések a kladrubi cs. kir. udvari ménes­hivatalhoz intézendők. Kladrub 1870. nov. 16-án. A cs. kir. udvari méneshivataltól. Körültekintések a külföldi sport mezején. .4 német császári udvari vadászatok javában foly­nak. A mult hó 'utolján a königs-wusterliauseni vadászterületen tartották meg, Vilmos császár és számos berezegi és előkelő főúr kíséretében. Tiz óra­kor kezdődött a vadászat s félegykor már 9 la­pátos, 88 db dámvad, 60 sörtevad és a hagyo­mányos két borz volt teritéken, s ekkor uj hajtás kezdetvén meg, már 3 órakor 38 lapátos, 51 dámvad és 39 sörtevad lett a vadász-zsákmány, a mikor a császár és vendégei visszatértek a wusterhauseni vadászkastélyba ebédelni. A császár 1 lapátost, 8 dámvadat, 13 sörte vadat és egy borzot, összesen 23 db vadat ejtett el, mig a szász király 6 lapátost, 8 dámvadat és 15 sör­tevadat lőtt le. Az e napi, összesen elejtett vadak száma: 47 lapátos, 139 dámvad, 99 sörtevad, két borz, összesen 287 db. Oly eredmény, mely eddig a wustenhauseni vadászterületen nem fordult elő. Alighogy kiheverte a nyolezvan éves agg uralkodó eme vadász-fáradalmait, már azóta újra részt vett egy másik vadászatban, a springei Sauparkbaii, hol a sörtevadat kopófalkával hajtották. Az agg fejedelem ez alkalommal egy rötvadat, tizenhá­rom sörtevadat ejtett ; előkelő vendégei is szép számmal áldoztak Dianának, ugy hogy az elejtett vadak száma összesen 3 szarvas, 7 rőtvad, 142 sörtevad és 1 őzbak volt. * * * A koppitzi uradalomban Huch erdész a mult hóban oly kőszáli sast lőtt, melynek szárnyszé­lessége 225 centiméternyi. * * * A deczember hónap meglehetős hóval lepte el a franczia vadászterületeket is, mi azenban nem sokáig zavarta a sportférfiakat a vadászat élve­zetében. Igy Chantillyben is Aumale lierczeg csu­pán egy napig volt kénytelen a vadászkastély ablakából nézni a zimankós időt, meghivott ven­dégeivel, már másnap — a mult bét csütörtök­jén — pompás lővadászatnk volt, melyben részt vett Mac-Mahon köztársasági volt-elnök és Barail tá­bornok is. Néhány óra alatt néhány száz darab különböző vad lett a zsákmány. — Trédern vi­comte is rendezett mostanában a hallatéi erdő­ségben vadászatot sörtevadra, melynek azonban az időjárás nem kedvezett. 0 maga jelenleg anjoui pompás uradalmában időzik bájos nejével, azon­ban fölhatalmazta birtokszomszédját, Mr. Le­febre-t, a cbamanti hires ménes tulajdonosát, hogy föntebb nevezett erdőségben sörtevadra vadásza­tokat tarthasson. — A lovas vadászatokat a ked­vezőtlen időjárás miatt Francziaországban is be­állították. Mint a »Ch. III.« irja, a mult hét folytán né­hány szép lővadászat volt a báró Hirsch, gr. Co­hen d'Anvers és M. Fontaine vadászterületein. Utóbbinál Ozouer-Lafferriéreben Gambetta minden héten vadászgatni szokott. — Nevezett lap nagyon panaszkodik az orvvadászok nagy mérvben való elszaporodása miatt, különösen Creil környékén. Mostanában megkeresték a b. Rothschild Gusztáv versini vadas parkját is. A felügyelő ugyanis éjjel egy orrvvadászra bukkant, ki legott rásütötte fegyverét, de csak fülét lőtte át. A felügyelő azonban nem veszté el hidegvérét, ráduplázott a merénylőre s karját lőtte át. A vadőrt rögtön letartóztatták s a clermonti börtönbe zárták. Mint kiderült, ez ember a legvakmerőbb orvvadászok egyike volt Creil vidékén. Az augmonteü erdő­ben, Castres közelében, hasnló eset az erdőfel­ügyelő és egy orvvadász közt sokkal szomorúb­ban végződött, mert utóbbi vállba és oldalba lőtte a felügyelőt, ki életveszélyes sebet kapott. A tet­test azonban sikerült kinyomozni, ki most méltó büntetését szintén a börtönben várja. A „Ch. Illustr.« irja, hogy néhány nappal ezelőtt a hosszúcsőrüek nagyobb számmal mutat­koztak Fraucziaoiszág némely vidékein, úgyhogy ép á propos-ra esik dr. Barrénak a recipéje, ki lábbadozó betegeinek a következő vényt szokta irni : Recipe : — végy — egy szelet kenyeret, mely körülbelől két hüvelyknyivel legyen hosz­szabb, mint az arra fektetett szalonka. Törd össze aztán a máját és a belek tartalmát két nagy szarvasgombával, egy szárdellával, egy kevés ap­róra vagdalt szalonnával s némi kis fris vajjal. Miután az igy készült péppel a pecsenyét meg­töltőd, nyársra húzod s belsejét gondosan öntöz­geted, lia megsült, tálald föl, csinosan körülrak­va narancsszeletekkel. Megjegyzendő, hogy e finom éteknek csakúgy van kellő foganatja, ha a leg­jobb borral önti le utána a torkát a lábbadozó, s a derék orvos azt véli : legokosabban tesz az il­lető, ha a haute Bourgogne felséges nedvét veszi e czélból igénybe. (Ugy látszik, e jó orvos nemcsak az úgynevezett »latin konyhát«, de Bril­lat-Savarint is tüzetesen tanulmányozta.) * « * * A Sarthe departement-ban jelenleg számos vid­rát észleltek ; főleg a Mamers folyóban üték föl tanyájukat. * * * Horog-sport. Helgoland kormányzója évenkint felkeresi Holsteinnak hal-dús tavait, hol főleg csukára szokott horgászni. — A minap is ott volt, s mint a »Deutsehe Fischerei Zeitung«-irja, egy izben 3 óra alatt 45 font, más izben 4 óra alatt 75 font csukát fogott horogra. — E 75 fontot 17 darab csuka adta ki. — A kormányzó legin­kább művi csalétket (csillogó fém lapokat) használ. * * * Amerikában ugy látszik, ismét kezdik fölkarolni a négymértföldes beateket. Glenmore (ap. Glen Athol, any. Lotte) Blair Athol egyik unokája, mult hó 25-én Baltimorenál (Egyesült Államok) a pimlicoi pályán egy négymértföldes verseny­ben olly kitűnő futást tett, a minőt сзак ló valaha futhatott. Az első heat-et Willie D., egy Lexington-ivadék nyerte, 7 perez 29 x/ 2 mp. alatt, melynél az első mértföldre 1 p. 54 '/г тр., a másodikra 1 p. 56 тр., és a har­1 p. 51 1j i тр. és a negyedikre 1. p. 8 тр. (?!) jutott. A második és harmadik heat-et Glenmore nyerte meg, és pedig a másodikat 7 p. 30 тр. alatt, melynél az utolsó mértföldet 1 p. 48 x/ 2 m. p. alatt végezte. Az illető verseny az úgynevezett Bouiie-stakes volt, a marylandi volt-kormán} zó Oden Bowie tiszteletére, sweepstakes 100 dollár téttel s a marylandi Jockey-Club által ajánlott 2200 dollárral. Tizenhármas mezőny volt az első futamban. * * * Kynophagia. Az »Illustr. Sport-Zng« a miatt emel panaszt, hogy Németországban a kutyape­csenye-gourmandok nagyon elszaporodtak s e miatt gyakran a legdrágább fényűzési vadászebek tűn­nek el szörén-lábán, kivált ha ezek kövérek. Ne­vezett lap fölhivja a hatóságok figyelmét, hogy az ily ebvadászok, ha tetten kapatnak, szigorúan büntettessenek. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos : Sárkány Ján. Fer. IV Y I b T T É R. Kiadandó lakás. A gróf Károlyi Ede féle házban (Sándor- és ösz­utczák sarkán 22. sz. a.,) a Czetwertynski herczeg részére külön készített, most újonnan helyreállított uri lakás, külön udvar, téli és nyári kert, kettős istálló s kocsiszínnel, valamint külön cselédlakásokkal f. é. nov. 1-töl kiadandó. Bővebb értesitést nyerhetni a háznál vagy Her­czeg János ügyvéd urnái, mint házkezelönél (Se­bestyéntér 7. sz. a.) Megvételre kerestetik 40—50 pár őz-agancs; de csak jutányos árban. Ajánlatok Lenek Ödön úr­hoz Alsó-Lendvára (postaállomás) küldendők. »A magyar vadászebtörzskönyv 1-sö száma alatt jegyzett telivér pointer »Lady« (pedigreéjét 1. V.- és V.-lap 1878. 46-ik szám), ugyanazon tkv. 21. száma alatt jegyezett telivér pointer »Tell«-el megforogván ; a teljes tiszta elpárzás garantiája mellett a január közepén születendő szaporodásból egy-egy kölyök ára 40 frt stb. A kölykök nyolez hetes korukban tenyésztőnél átvehetők — avagy a megrendelő költsége és veszélyére Ab.-Bánréve vasúton szállitandók. Mi­után feles számú kölyköket nenl*szándékom hagyni, esetleg megrendelések január 1-jéig hozzám Han­vára u. p. Bánréve intézendők. A megrendelések szigorúan a beérkezés szerint teljesíttetnek. « Han­ván 1879 nov. 12-én. Hanvay Zoltán. ENGL M. A. é S FIA BUDAPEST, József tér 9. szám e's váczi-utcza. Ajánlják Lefaucheux és Lancaster szerkezetű vadász­fegyvereiket, úgyszintén egy és kétcsövű, min­den ujabb rendszerű golyós-fegyvereiket ; vala­mint töltény-raktárukat a n. é. közönség szives figyelmébe. Legjntáiiyosakb árakban. GEITTNEB ES BAUSCH FECSKENDŐ- Eß S^IVATTYÚ-QYÁR BUDAPESTEN, IPAR-UDVARBAN szállítanak mindennemű TŰZI FECSKENDŐKET gőzmozdony- cs kerti-fecskendöket, körforgó, épitészi és ganéjlé szivattyúkat.

Next

/
Thumbnails
Contents