Vadász- és Versenylap 23. évfolyam, 1879
1879-11-20 / 47. szám
404 Blank' vite F.rnä ur я »Nemzeti dij« növelésére а napokban 100 db cs. arany alapítványt tett. * * * Az uj-versenytér épitése annyira haladt, hogy a napokban már a ziuk-tetözet alá került, s igy a beálló tél viszontagságai ellen fedve van. A belső munkálatok : vakolás, festés, asztalos és ablakos munkák azonban a jövő tavaszra maradnak. — A tél folyamában a futó pálya elkorlátolása és az akadályversenypálya elkészítése is megtörténik, annál inkább mert a Lovaregylet jövő juniusban már egy külön meetinggel meg akarja nyitni a pályát. * * * Hamilton hg méneséből a mult hetekben 8 —10 kancza kináltatott megvételre Kisbérnek és a 9-es bizottmánynak, egy közbenjáró által ; legtöbbje csak 2—3 éves, melyekért átlag 200— 300 £ kértek ; ellenben Fair Ágnesért (ap. Dollar, a. WildAgnes stb) 2000 £, és Rattener-ért (ap. Ratcatcher, a. Tbor's Day, Thormanbytöl) 1000 fontot követeltek. Mindkét kancza most 8- éves; 1876-ban fedeztettek először, Barbillon által s állítólag most is vemhesek. E kanczák igaz hogy a legjobb családokból valók, de egyikök se tett valami nagyot a versenypályán ; egy-egy csikajuk már volna is, de még eddig nem tudhatni, hogy mint anyakanczák oly kitünöek-e, miszerint roppant árukat igazolnák. A bizottmány mind ezt, mind az Ínséges időket tekintve, nem fogadá el az ajánlatot, s ugy hallottuk Kisbér sem reflectál reájok. Megjegyzendő még, hogy gr. Festetics Pál Carolinája épp oly magas vérből való mint Fair Agnes, anyai részről mindkettő Birdcatcher vérből származván. * * Sir Jolin (Dr. Pellech) t. munkatársunk czikkei a magyarországi pisztráng-halászatokról, a Kárpátok és Gömörmegye természeti szépségeiről (a dobsinai jégbarlang, a straczenai völgy stb.) a külföldi sportlapokban is figyelmet gerjesztettek lapunk egyik igen magas társadalmi állású olvasójának ismertetése folytán, s mind német és angol lapokban közöltettek, mind nemsokára franczia lapokban is megjelennek, mi a touristák kíváncsiságát, nem kételkedünk, hogy növelni fogja e helyek látogatására. * * * Mercurnak (Pál Károly) t. munkatársunknak humoros czikkei a Pesti vadaspiaczról, s vele kapcsolatban a főváros drága élelmezéséről — habár jó sokára, végre mégis felköltötték a fővárosi tanács és képviselő-testület (melyben lapunknak számos olvasója van) figyelmét, s napirendre került ennek reform-kérdése is, egy öt tagu bizottmány neveztetvén ki a reform-javaslatok kidolgozására, melynek Pál K. ur is tagja. О az utóbbi években kiváló tanyulmányozás tárgyává tette e kérdést, s miatta — mint tudjuk — nyugot-Europa főbb piaczait beutazta. Egy másik fontos közgazdászati kérdés, melyért lapunk szintén hosszabb idő óta küzd, a remonta-lovak direkt vásárlása a tenyésztőktől, — szintén napirendre kerül nemsokára, oly helyen, mely annak eldöntésére a legilletékesebb. * * * Telivér ló- és juh-tenyésztésilnk. A »Gazd. lapok« legújabb számában Dr. Czilchert Róbert ur, reflectálva Kozma F. min. tanácsos ur amaz aggodalmaira, melyeket telivér-lóteoyésztésünk állandósága iránt lapunkban kifejezett, hasonló aggodalmakkal van a finomgyapjut termelő juhtenyésztésre nézve ; félvén hogy szeszély és divat folytán megszűnhetnek ama hazai nagyobb merinó-törzs nyájak, honnan a tenyésztő közönség törzsanyagot szerezhet, minek következtében — kivánná, hogy a ménes birtokokon, finom merino-juhászatok alapittatnánsk állami kezelés alatt. Archer F., Angliának e legnépszerűbb jockey-ja, — ki legközelébb is Liverpoolban 6 futásban ötször nyert, — ez idén 521 versenyben futtatott s 184-szer győzött; lll-szer vivta ki a második helyet s 7 3-szor érkezett be harmadiknak. * Mr. Ephrussi, az angol gyepeken előnyösen ismert sportsman, közelébb megvásárolta a »Basiliquec-et és »L'Etoile«-t Henry Jenningstől 3000 fonton. Az elébb nevezett a széphirü »Louis d'Or«ral holt versenyt futott s aztán ujabb versenyben le is győzte. L'Etoile szintén jó küleejü, csinos állat s szép jövőre nyújt kilátást. * * * Francziaország különböző vadászterein nagy ünnepélylyel tárták meg Szent-Hubert napját. Igy a compiegnei erdőben de l'Aigle őrgróf, Montchevreuilben Morvay őrgróf, Bressoyban Béthisy őrgróf, Saint-Assiseben Beauveau herczeg, Vauxban Praslin herczeg, Livryben Aguado gróf rendeztetek fényes falkavadászatokat. * * * Biarriszban a »British Club« hetenkint háromszor tart rókavadászatot huszonnégy párból álló falkával, melyeknek fele aDgol, fele franczia kopókból áll. A Biarritz és Bayonne vidékén időző gentry nagy érdekeltséggel követi a falkát. * * * Nizzában a jövő tavaszra, az idény elevenitésére többrendbeli intézkedéseket tesznek. Igy — a mint a »Field« párisi levelezője irja, az 1880. év márczius 11 és 12-ére regatta-versenyt fognak rendezni s a fődij körülbelül százezer franknyi szép összegben lesz megállapítva. A regatta tiszteletbeli elnökségére a walesi herczeget kérik föl. Hir szerint, lenne egy vitorlás csónakverseny 25 ezer franknyi, egy yachtverseny 20-ezer franknyi dijjal s egy csónakverseny 5000 frank jutalommal. * * * Bosznia és Herczegovina vadbösége. A »N. Fr. Pr.« szerint, szerajevói nagykereskedők a Boszniában és Herczegovinában évenkint elejtett vadak után nyert ritkább bőröket 200 medve-, 2000 farkas-, 9000 róka-, 5000 borz-, görény , menyét és hiúz-, 12,000 nyul-, 4000 vadmacska-, 1500 nemes nyest- és 1000 közönséges nyestbörre számítják. E bőrök nagyobb része kikészítés végett Lipcsébe kerül s a kész árut Ruméliába szállítják. » * * Webb kapitányt, e világhírű úszót, legyőzték a newyorki match-ben, e tizmértföldes versenyuszásban. Egy volt német tiszt aratott ebben diadalt s e miatt most az amerikai sport-világban nagy az izgatottság. Valamennyi képes lap adja a győztes arezképét. Neve Schöning Ernő, ki a német-franczia háborúban a Frigyes Károly herczeg törzskarában szolgált, most 28 éves, 5 láb 8 hüvelyk magas, 198 font sulyu s mellszélessége 42 hüvelyk. Legfélelmesebb vetélytársa Webb kapitány volt, ki 41 éves, főleg ismeretes a La Manche csatorna átúszása által, a mely alkalommal ő a 37+ mértföldet 23 óra alatt végezte. Webb ezúttal a 6-dik mértföldnél elbágyadt s egy yachtra húzták föl. A czélnál második Werhan György volt, e professionals uszó, 42 éves 6 láb két hüvelyk magas, kinek legnagyobb ténye egy több napig tartó úszás vala a North-Rhiveren. Schöning ez ellenfelét egész mértfölddel előzte meg s igy az 1500 dollár dijat szépen kiérdemelte; Werhan mint második, 750 dollárt nyert. A mi legmeglepőbb az egészben : Schöning a versenyuszásban még teljesen ujoncz volt, mig ellenfelei a nyert match-ek utáD, mindannyian érmekkel dicsekedhettek. * * * Krzywon Lajos korcsola-üzletét — melyről lapunk hirdetései között többet talál az olvasó — az idény megnyíltából szives figyelmébe ajánljuk szt. Halifax híveinek. Magyar-Ovárra. — Madden az idei pesti májusi versenyek alatt először küzdött Nil-Desperandum hátán Kincsem ellen; sept, l-jén ismét BadenBadenben Künstlerint lovagolta ellene. NYI LTTE JR. Koesi-loeak eladása. Nagyméltóságú Tisza Kálmán geszti istállójában az alföldi vasút cséffai vagy szalontai állomásaihoz egy órányira, eladásra felállitvák : falmásszürke 5éves kancza 161 ctm. 1 par Í ucke r+i másszürke 4éves kancza 161 » (seregélyszürke 6é. herélt 161 » 1 par ju " 46 1 ^almásszürke 5éves kancza 159 » Bővebb értesítést nyújt Kis Pál tiszttartó, Geszten, per Cséffa. Cirque Royal belge. A váczv-körut és alkotmány-utcza sarkán. Még: csak $p előadás. Ma, csütörtök, 1879. november 20-án este 7 órakor BOHÓCZ-ELÖADÁS. A világhírű amerikai légerőmüvésznő MISS LEONA DARE föllépte. Ez alkalommal utólszor : Carneval a jégben. Fényes kiállítású darab, ballettel 3 részletben, rendezve s jelenetekre felosztva Renz Ernő igazgató által. Holnap, pénteken díszelőadás, Miss Leona Dare jutalomjátéka. Legközelebbi vasárnap 2 előadás, 4 és 7 órakor. Kedden e hó 25-én BUCSU-elÖadáSMély tisztelettel Renz EmŐ, igazgató. Fadàsz-feyy verek ! Lefaucheux vagy Lancaster rendszer, Chokebore fegyverek, angol vagy belga csövekkel, Express Jíí/íeA.czóllövőpisztolyok,szoba-fegyverek s pisztolyok, mindennemű Revolverek eredeti angol Lancaster töltények Elei) Brothers-tői Londonban, Lefaucheux töltények és vadász-szerek Etrm®r Jéii cs. kir. udvari puskamüves RAKTAKA : GA ARA: IV. ker. Szervita-tér 4. sz. VII. k. Király-utcza 65. sz Kitűnő ingszabásért London 1871. Bécsben 1873. Szegeden 1875. Érdem. — Páris 1878. Ezüst-érem. Braclifeld B 7 1. a „Jockey-Club u-hoz czimzett férfi divat és fehérnemű raktára Dorottya-utcza 7. sz. a. ajánlja ismert dus választékát czikkeiben; р. o. valódi angol keztyűt mint Dent-fóle Chevrette, Dogskin Kangaroo és többi hajtani való keztyüket, továbbá legújabb angol és franczia nyakkendőket, harisnyákat utóbbiakat selyemből, fil d'Ecosse- és pamutból, alsó-i-n geket, nadrágokat, valódi angol esőköpenyeket és kocsikázó-takarókat. Egyszersmind figyelmezteti a magas rangú és nagyérdemű vevőit, hogy az uj ing és zsebkendő divatok már is megjelentek. ENGL M. A. és FIA BUDAPEST, József iér 9. szám és váczi-utcza. Ajánlják Lefaucheux és Lancaster szerkezetű vadászfegyvereiket, úgyszintén egy és kétcsövű, minden ujabb rendszerű golyós-fegyvereiket; valamint töltény-raktárukat a n. é. közönség szives figyelmébe, begjiitányosabb árakban. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos : Sárkány Ján. Fer• ими szivattyú- és fecskendő-gyár BUDAPESTEN, a legjutányosabban s legpontosabban szállítanak és kölcsönöznek Yizmentesitő - szivattyúkat Árvíz esetére. körforgó-(Centrifugal-)szivattyukat, házi, udvari és gazdászati kutakat kézi, járgány- és sulykerék hajtásra. TŰZI ÉS KERTI FECSKENDŐ K.