Vadász- és Versenylap 23. évfolyam, 1879

1879-11-20 / 47. szám

NOVEMBER 20. 1879. Egy kis elmélkedés, tapasztaltak és olvasottak felett. » Vadászni igen sok ember szeret, de a vadászatot védni, ápolni, annak terheit viselni kevés ;« azt hiszszük eme mondás igazságát még ez utóbb emiitetteknél is kevesebben fogják tagadni. Ez a kérdés t. i. a vadászat ápolási, annak védelme, az azzal járó terhek megkönnyítése sat. reánk — e sport kedvelőire nézve — fontos és ügytársaink talán nem veendik rosz néven, ha az e kérdés keretébe tartozókat néha-néha megbeszélés tárgyává teszszük. Egy szakadásról történt esés a szobában tart, s nem mehetünk ki, pedig a szalonkák előőrsei mar érkeznek és ha nem élvezhetjük a kedvelt időtöltést, legalább igy szándékunk ezzel foglalkozni, s talán sikerülend a kint való idömulasztást itt bent tenni hasznossá. Jelenleg nem a vadápolás és vadvédelem vitt reá, hogy a tollhoz nyuljunk, hanem az említett elesés; nem ezekről, hanem a fentebb a »s. a. t.« alá foglaltak egyik szükségéről szeretnénk egy kissé értekezni és ha a t. olvasók — ha nagyrabecsült ügytársaink megengedik, e kis elmélkedést útra is bocsátjuk. Tehát »vadászni a legtöbb ember szeret« és a holt idényben ha ugy együtt vagyunk, akkor is ez a nemes mulatság képezi leggyakrabban a beszéd tárgyát; elmondjuk élményeinket, hallgatjuk az »erös« vadászkalandokat és várva várjuk, hogy újra gyüjthessünk anyagot az ilyen beszélgetésekre. Ha közéig e kedves időszak, mikor az általunk oly annyira szeretett férfias mulatság kezdetét veszi, számoljuk a napokat, melyek attól még elválasztanak, már kevesebbet beszélünk élményeinkről, hanem kezdünk cselekedni — készülünk ! A legtöbben készitik a töltényt, szereznek vagy igazittatnak fegyvert és ruházatot, de rendesen egy igen fontos fölszerelésről megfelejtkeznek vagy azt nem is szerezhetik meg. Eszünkbe jut ez alkalommal egy kis történet, melyet egyszer hallottunk, és mert és elmélkede'sünket jól illustrálja, elmondjuk: Egy ügytárs, a lösportot kedvelő fiatal ember, készült vadászatra, szerzett és szerelte magát és mikor a fent elsoroltak már mind megvoltak, kezdett gondolkodni, hogy ugyan mi hiányzik még neki, mi lehet az, mi neki még nincs meg és mi a lővadász fölszerelését teljessé teszi ; hosszas fejtörés után eszébe jutott neki az, a mit mi fentebb meg nem neveztünk; ez pedig »a kutya« s ez eszébe jutván, ment is vizslát szerezni. Sok keresés után végre kapott egyet, mely a szobában a tojást elhozta, a tizkrajczárost fölvette melyről tulajdonosa erősen állította, hogy a . jezőn kitűnő, egy szóval valóságos csodaállat. Emberünk megvette tehát és másnap a fogolyvadászat megnyílván, indult vele. Vadászunk kint egy gazos tarlón vizslakutyáját elbocsátotta s el álmélkodott; az eb a »keress« szó kimondása után vig csaholással vágtatta körül uj gazdáját, ez kiált, fütyöl neki, de ez az eb kedvét csak nevelte ; egyszerre a kutya előtt — lőtávolon kivül — fölkel egy fogoly falka, a »csodaállat« fölveszi és csaholva követi őket. Később az eb visszatér, fáradtan, lihegve, gazdája fölvesz egy galyat, ezzel megfenyegeti, ezt mutatja pointerjének ; a pálcza láttára ez vigabban kezd nézni, fölemeli füleit, fejét féloldalt tartja, farkát fölkunkoritja és kis meggondolás után nekiiramodik gazdájának és bátor szökéssel a vadász által kinyújtott pálczán átugrik. Nimródunk, ebének eme tettére elkomolyodik, mert ilyen idomitást — bevezetést a csodaállatnál nem várt ; szomorúan tovább ballag — prrr !, kirepül lábai alól egy fürj! reá lő, esik; »apport!« kiáltja Philaxának ; ez szalad és a vergődő fürjet szemmel megleli, reá ugrik, bekapja, kettőt-hármat harap rajta — egy nagyot nyel — és a fürj ott van, azaz oda jutott, honnét visszavenni már senkinek sincs kedve. Fiatal sportsmanünk még inkább elszomorodva megy tovább, par óráig jar a nagy melegben j kutyája is csak néha-néha szalad előre. De nini, a kutya hajlik és bujkálva halad előre, egyszerre elnyúlik, mellső lábát fölemeli, figyelmesen, merevül néz maga elé ; áll ! valahára. Vadászunk közeledik hozzája, lökészen tartja jó fegyverét és várja mi fog történni; egyszerre a »páratlan« beugrik, és vig farkcsóválással nagy örömmel meg fog egy békát ! Nem nagyon túloz e fentebbi kis adoma ; többnyire igy vannak lővadászaink ; a kivételeket nem számitva, van fegyverük, töltényük, ruhájuk ; csak kutyájuk nincs. A legtöbb venne szívesen, elég jól megfizetné, keresnek is használható eladót sokan; de kérdjük a tisztelt olvasót : milyeneket talál ? Nézzünk csak meg egy vadászó társaságot, az első nyul kiugrásakor bncsut vesz aznapra vizslájától. Sebzett vadat, szárnyalt foglyot például jól kereső kutyát ma már csakugyan a fehér hollóval lehet együtt emlegetni. Nincsenek már jó tanitók, de merjük mondani, hogy a hazánkban »tartott, nem pedig tenyésztett

u kutyák fajtája is sülyedt és ha értelmes, tapasztalt öregebb vadászainkat megkérdeznénk, ők bizonyára igazolnák a fentebbi nyilatkozatot. De ez iménti mondást mással is igazolhatjuk, igazolja az a körűimeny, hogy ama lösportot kedvelök, kik nincsenek abban a helyzetben, hogy kutyát nevelhetnének és taníthatnának, nálunk vizslát nem vásárolhatnak, hanem ilyet külföldről kénytelenek hozatni és ezek az ebek többnyire a mi meleg nyarunkban a fogoly és fürjvadászaton képtelenek megfelelni és igy az e vadászatot kedvelök, szükségletüket ott sem fedezhetik. A mult napokban egy vadászat alkalmával melyen a vázolt »kutya-komédia« minden frázisában látható volt, felemiitettük e tekintetben való fogyatkozásunkat. Egyik vadásztársunk — erre azt hozta fel, »hogy másutt, is ugy vannak, mit legjobban épen a külföldről az ugy nevezett »DressirAnstalt-októl hozatott vizslák bizonyítanak, melyek jóknak roszak, roszuak pedig méregdrágák.« A fentebbi nézetnek voltunk bátrak ellenmondani és idéztük Angliát, hol több helyen láttunk vizslavadászatot és az azokon használt pointerek, setterek és retrivierek ugyancsak megálltak helyüket. Van Angliában nagyon sok jó kutya, mit különösen a »Kennel Club« által f. é. julius 2 — 7-éig Muswell-Hillben rendezett ebkiállitás fényesen bizonyit, melyen a bemutatott 1200 kutya között 522 vadászatra használt állat volt exponálva, és pedig 174 róka- és szarvas kopó. 91 setter 64 pointer 60 retriever 59 spaniel 64 borzeb 40 agár és véreb. Minden csoport gyönyörűen volt képviselve, és a jurynek a dijak odaítélésénél ugyancsak meggyűlt a baja, hogy a sok jó közt a legjobbat megtalálja. Legolcsóbbak a simaszőríí pointerek valának a vadász ebek közt ; a vérebekért roppant árak kívántattuk, az e csoportban a Champion-dijat nyert szuka »Dido« 1050 fontért volt csak eladó. Szintén igen keresték a jó borzebeket is ; Byron ur »Bekah«-ja, mely az első dijat nyerte, 1000 font sterlingért kelt el, de ez még nem volt a borzeb-csoport fénypontja itt ; a Champion-dij a Hannoverben tenyésztett, a királyi borzebektől eredő és jelenleg Arkwright ur tulajdonát képező »Kaveri« nek Ítéltetett oda. Nemcsak jónak, hanem kiválónak kell lenni amaz ebnek, mely Angliában egy ily kiállításon pályázhat; ugy, mint más állattenyésztési ágazatban, ugy ilt is szembeötlő a szakértelmes munka, melynek eredményei mindenkit elismerésre kell hogy késztessenek és a bemutatott igeu számos kitűnő állat bizonyltja, mennyire átalános a gondos, okszerű eljárás és azt hiszszük, ezt bizvást mintául vehetjük. Kérdjük : tettünk-e mi valamit ezen a téren ? Semmit: elhagyták pusztulni a mi volt, például a legjobb őrebek egyikét. Törekedjünk tehát végre mi is, hogy szükségleteinket fellelhessük és vegyünk példát e kitűnő mesterekről ! Nekünk ezen a téren kell tenni valamit ; ne csak bámulói, hanem utánzói legyünk az angol tenyésztőnek. Ha voltak és vannak hazánkban olyan vizslák, melyek a mi igényeinknek is meg képesek felelni, akkor az ilyenek tenyésztése nem tartozik a lehetetlenségek közé ; csak is az a kérdés : milyen ut volna követendő, mely bennünket is czélhoz vezetne ? Mi ez alkalommal sem akarjuk az »útmutató* szerepét játszani, ki helyben marad, nem mozdul ; csakis irányt jelez és kitől ha elfordul a túladni kivánó, az többé nem tájékoztatja ; jól vezetni az elöretörekvőket csakis az fogja tudni, ki maga is jó uton halad, ki példájával buzdit és igy megmutatván hogyan kell, kalauzolja ügytársait egy előre kitűzött hasznos czél felé. Ilyen kalauz, szerény nézetünk szerint, Hanvay Z. ur lehetne, kinek kellő szakismeret mellett van routineja, van kedve, és kit — mert jó nevét sokan ismerik, — számosan követnének. Mint a lővadászatot kedvelő, hozzá intézem ama kérést, hogy segítsen ezen a bajon, létesitsen olyan mozgalmat, melynek eredménye egy a mi viszonyainknak kellően megfelelni képes vizsla-fajta tenyésztése lenne. Tudjuk, hogy Hanvay ur erre egymagában nem képes, de meg vagyunk róla győződve, hogy amaz esetre, ha szövetkeztek másokkal, támogatásra hívja föl ama számos — jobb vadász társulatot, melyek hazánkban léteznek, a szükségeseket az ügy előnyére keresztül fogja vihetni. T. kofádat« Sámsondi falkavadászatok. Mint minden évben, ugy az idén is, szerencsém van becses lapját a »Sámsondi falka-vadászatokról« tudósítani. Gróf Bethlen István mint fáradhatatlan master, már octóber elején megkezdte a vadászatokat, s a mai napig £0 vadászaton 23 hallali volt; a falka kitűnőségét ez eléggé bizonyítja. Én octóber 30dika óta vagyok szerencsés itt vadászhatni, s azóta minden vadászaton, kivéve egyet, két hallalink volt ; legrövidebb futamunk 1 5 perczig, a leghosszabb 58 perczig tartott, — az előbbi Hubertus napján, volt, midőn a jelenlevő hölgyvendégek a házi asszony társaságában, kocsin jöttek ki a meethez, s a fölugrasztott nyulat kocsin követték. Nyulunk valószínűleg udvariasságból keveset menve, megfekiidt, a kutyák által meglelve, ismét fekhelyéhez igyekezett vissza, s ezt kétszer ismételve, végre a falka által a koesik között elfogatott, mely eset nálunk, begyes vidéken, nagy ritkaság, s ha nincsen ott Tisza László hires Jenkó kocsisa, s kitűnő ötös fogata, valószínűleg a ballali sem lett volna olyan népes. A jelenlevő vendégek közt (látjuk gr. Toldalaginét és Tisza IAszlónél bájos leányaikkal, gr. Teleki Gézánét, br. Hors-Lázár Corinne grófnét ; az urak közül itt van gr. Teleki Géza ; istállójából, mely 5 lóból áll, megemlítem »Kalandor« nevü sárga ménjét Zctlandtól, s Patti nevü deres kanczáját Pride of Englandtól, mindkettő hatalmas vadászló. Gr. Wurmbrandt F. két sáromberki félvérre!. Br. Bánffy György »Csárdás«-sa, már régen kivivta magának a vadászlovasok elismerését; másik kanezája, egy pej ötéves félvér Bolerotól, szép állat, tulajdoni,sának azonban még eddig nem sok örömöt szerzett ; első vadászatán egy vizes árokban felbukván, azóta sánta. Gr. Lázár Jenii egy SZÍVÓS Daniel О' Rourke ivadékot hozott, mely azonban még 6oha nem vadászván, s hegyes vidékhez nem lévén szokva, első vadászatán, lejtőn jőve, felbukott s majdhogy nyakukat nem törték mindketten. B. Bors Gusztáv istállójából megemlítem Rangourut, egy importált félvért, s egy Daniel félvér kanczát, mindegyik SZÍVÓS, biztos vadászló. A master 5 vadászlova közül mindegyik derekasan megállja helyét, s ha választásom volna, nagy bajba jönnék, hogy melyiket vegyem.