Vadász- és Versenylap 23. évfolyam, 1879

1879-08-14 / 33. szám

AUGUSZTUS 14. 1379. \ ADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 279 Ugyanezen tudósitónk keservesen panaszkodik az orvvadászok — a mi jó dunántuli svábjaink ellen; s elképzeljük az ö szenvedéseit, annak láttára, a mit beszél. * * * Julius 30-án Székésfejérvárott levén, láttam, bogy a városháztérről beszolgáló kis utczában vadhúst mérnek. Közelebb menve láttam, hogy a hátgerincz nagy, tehát erös darabból való. — Szerettem volna oda menni és kicsalni belőlük, hogy kitől, vagy legalább hovávalótól vették meg e szarvast, de épen ekkor zöld-galléros kabát volt rajtam. — A látott eset folytonosan nyugtalanított ; később nőmmel találkoztam, s mondtam, hogy vadhúst mérni láttam. Ah, én meg az agancsait láttam, — mondja,— gyönyörű 16 ágasnak néztem ; mellettem vitte el egy ember ; vissza is néztem, s láttam, hogy mely, házba vitte be. Tizenhat ! V óh skandalum ! Csak az agancsát kaphatnám meg valahogy — gondolám, — lehet, hogy az által rá jövök a többi tudni ohajtandóra. — Nemsokára kezembe került az agancs. A kávéházban ismeretes társaságot találtam egy asztalnál, leültem hozzájok és elkezdettem a látott szarvas-históriáról beszélni. Csak az agancsát kaphatnám meg, — mondám. Negyedóra múlva egy ismeretlen ur leül mellém s mondja : »ha 5 frt ád az agancsért, megkaphatja«. Rögtön kezébe nyomtam az 5 frtot, de azzal a kikötéssel, ha 16 ágas. Jó, mindjárt itt lesz. Egy félóra múlva láttam, hogy hozzák az utczán, de azt is láttam hogy 16 ágas, — felforrott a vér bennem, hogy ilyen szarvast elejteni, egy dologkerülő orvvadászra jutott a szerencse. Átvettem az aganesot, és kezdettem kutatni, hogy honnét hozták stb., de híjába volt minden, mert nagyon ismernek Székesfejérvárott. Öt frtot Ígértem újra, hogy ha megmondják ; de hasztalan volt minden. Azt mondták, hogy Somogyból való ! Annyit megtudtam, bogy 18 frton vették, és hogy a bőrért 3 frtot kaptak. — A busát régi font szerint kimérték 18, 20 és 24 krért. Legalább bevett a húsáért átlag 50 frtot, agancsért 5 frt., bőrért 3 frt. Összesen 58 frt. Vették 18 frton ; maradt nekik tiszta nyereség 40 frt. Későbben azonban egy ismerősöm annyit mégis mondott, hogy bizonyosan Zámolyról vagy Csákovárról való, mert onnét szoknak hozni ; — nagyon kijárnak a vadak a zabföldekre. A derék gauthi svábok az elmúlt télen nagyou meg lettek büntetve — mert vadászati jegy nélkül puskáztak ; azóta óvatosak. * * * Hogy az árvizekkel mekkora csapás érte a kisvadat, arról fogalmat nyújthat, ha elmondjuk, hogy a Mura-menti községekben, melyek egy része szintén viz alatt állott, már legalább 20 embert bepörölt egy ottani nagyobb vadászterület tulajdonosa, a kik valóságos öldöklést vittek véghez a szalmakazalok és szénaboglyákra menekült nyulakban. A bepereltek között olyan is van, a ki önmaga beismeri, hogy vagy 50 drbot egymaga agyonbuukózott, A szomorú hirrel kapcsolatban tudósitónk dicsérettel emliti fel a közigatási szolgabíró amaz erélyes intézkedéseit, melyekkel a bajt megszüntetni, illetve megtorolni törekszik. * * * Még kezdetét sem vette a vadászat s máris napi lapjaink azok áldozatairól hoznak hirt. — Gárdony községhez tartozó dinnyéi határban, Lábár László 36 éves, nős, hat élő gyermek apja, kik közül a legidősb 10 éves, a velenczei tóba belefuladt. A szerencsétlen bement lélekvesztön szárcsát lőni, a ladikból kiesett és oly tapadós mély iszapba jutott, hogy többé lábait kihúzni képes nem volt. Hosszú kiabálását többen hallották s oda is futottak segítségére, de a mély viz miatt utána menni nem mertek, s a szegény ember perczről-perczre lejebb sülyedt, mig végre a viz, mely különben ott alig volt egy meter magasságú, összecsapott feje fölött. •* * * A másik szomorú eset Jászon történt. Vaddisznók járván a jászói erdőségben, az egyik kerülő elhatározta, hogy estefelé lesbe megy ; — útnak is indult s betérvén egyik társához, ezt is magával akarta hivni, — azonban nem találta honn. Elment tehát magánosan, s felmászott egy fára, tudván, hogy a vaddisznók erre szoktak járni. Bizonyos idő múlva csakugyan hall zörejt, .... kis vártatva észrevesz némi mozgást és egy sötét, alaktalan tömeget a sűrűben. Reá lő. Semmi nesz. Nem jól czéloztam ! — gondolja a vadász. A vad pedig, — mert ez nem volt más, mint a másik kerülő, kinek elmondta a felesége, hogy társa kereste — mert vaddisznóra ment lesbe, egészen csendesen viselte magát, gondolván : ahá, már lőtt a komám, de ugylátszik, hogy nem talált; mire is lőhetett? Nem Iátok semmit. Ezzel felhúzott fegyverrel cs óvatosan bujt négykézláb előbbre, hogy ő is megláthassa a vaddisznót . . . Egy ujabb lövés, egy jajkiáltás : »Jaj komám, engem találtál !« — Erre a szerencsétlen vadász eldobva puskáját, lesiet a fáról és társát vérben bár, még élve találja, ki néhány szóval elmondja ho gyan került komája puskája elé. Ez még kihurczolta az erdő szélére, ott letette és szaladt a faluba kocsiért; mire azonban a segélylyel visezajött, a kerülőt halva találta. A tettes következő nap elment Szepsibe, a hol is az egész esetet feljelentette. Vadászképek Erdélykői. п. Farkasvadászatok. (Folytatás. Mindjárt reggel vadászat rendeztetett, s a közelben lakó vadászok lovas posta utján hivattak meg. Ezek közé tartoztam én is, ugy szintén a zajzoni erdész-személyzet. Minden valószínűség szerint, egész csapat farkasnak kellett még a vidéken tartózkodni, s miután lakmározásukban nem háborgattattak, átalános hiedelem volt, hogy azok a szomszédos fenyvesben lappangnak. E sürü fenyves hegylejtőn vonult föl, minden cserjés nélküli szálas lombfaerdő által környezve. A hajtás e szerint ugy intéztetett, hogy mi vadászok, kik elégséges számmal voltunk, kedvező széllel a meglehetős terjedelmes erdőt megkerülhettük s rézsut a hegygerinczeu állást foglalhattunk, míg a hajtóknak alulról fölfelé kellett a hajtást megkezdeniök, mivel gyanítható volt, hogy a farkasok a magasabban fekvő erdőségekbe iparkodnak menekülni. En körülbelől a központot foglaltam el a vadászok közt, s igen jól voltam fedezve két hatalmas, szorosan egymás mellett álló bikkfa mögött. Nem sokáig vesztegeltem itt ; még a jel sem volt megadva, — midőn száraz levelek zörgését hallottam. Feszült figyelemmel leskelődtem — a zörgés megszűnt ! Majd újra hallottam azt s abban a hiedelemben, hogy valamely szomszéd más helyet igyekszik állásául elfoglalni, — körültekintettem, a nélkül hogy állásomat elhagytam volna, s csupán magamban zúgolódtam, mikor a két fa nyitásán át egyszerre azt veszem észre, hogy egész falka farkas üget, egyik a másik után, egyenesen felém tartva. Midőn körülbelől 25 lépésnyire voltak, arezomhoz emeltem a fegyvert s az első farkasnak a fejére lőttem, úgyhogy ez, mint a nyúl, több izben bukdácsolt előre. Puskám másik csövével a többi farkasra durrantottam, — melyek villámgyorsan megfordultak — de látszólag minden siker nélkül. Az elejtett farkas nem mozgott többé. Gyorsan töltöttem s nyugodtan maradtam állásomon. Balra tőlem csakhamar két lövést hallottam, hamar egymás után. Némi szünet múlva ismét másfelől hangzott a dörej. Midőn összekerültünk, eredményül négy farkast mutathattunk föl. Összesen 9 darab volt s alkalmasint két öreg, kilencz amaz évbeli kölykével ; mert az általam elejtett nagyon erös vén nőstény volt, mig a másik bárom szembeötlően csekélyebb volt, s fiókfarkasoknak tartá mindenki. Az egészből az a tanulság, hogy ha én nyugodtan nem viselem magamat, a farkasoknak bizonynyal sikerülni fog valamely más helyen észrevétlenül keresztültörni s a hajtásból menekülni, mivelhogy a vadászok közül még nem foglalta volt el mindenik a helyét, midőn én, lövésem által »vigyázz!« jelt adtam, s igy mindenki sietett, állását elfoglalni. Ha én továbbá készen nem állok a lövésre és igy mellettem elsurranva meglepnek, még lőhettem volna ugyan egy farkast, de ezzel vége is szakad a vadászatnak ; míg az által, hogy én szemben lőttem, a csapat visszatért s másutt került a lövés alá. Koránt sem akarom azonban az elölről való lövéet szabálylyá emelni ; itt ez alkalommal sikerült s őszintén bevallom, mikor az elsőre rálőttem, nem is számítottam arra, hogy a többi vissza fog térni. Tél idején, mikor a farkasok egészen a falukig közeledni merészkednek, holdvilágos éjeken csalétket kötve ki, a lesből való vadászat sikeres szokott lenni. Ha hó boritja a talajt, még jobb, mert nagyobb világosságunk van. A csaléteknél csak az a fatális baj fordul elő, hogy minden hívatlan vendég megszimatolja azt. Egész nap varjak, szarkák, rókák, mindenféle ragadozó madár, olykor ritka fajú sasok, de főleg az ebek járnak rá a csalétekre. Gyakran félig kiéhezve jőnek e nagy kutyák jelentékeny távolságból a dögre, legnagyobb boszuságuukra. Varjak és ragadozó madarak csak nappal látogatnak el, mig az ebek éjjel is, s miután némelyik a farkashoz csalódásig hasonlit, könnyen megeshetik, hogy farkas helyett kuvaszt lövüuk. Nálam e tévedés több izben előfordult s bizouynyal más vadászoknak is, a kik Erdélyben csalétek mellől lestek. A lelőtt eb aztán ott marad, s másnap a madarak lakomáznak rajta, sőt a farkasok is hozzálátnak, melyek átalában télen a kóborgó kutyákra egész vadászatot tartanak. A csalétek körül terülő hó jómessze mindeuféle nyomot tüntet fel. Alig kell mondanunk, hogy farkaslesnél a fedezett állásra és szélre nagyon ügyelni kell. A ki az ismert és nélkülözhetlen óvatossági rendszabályokhoz nem alkalmazkodik, alig lehet reménye e vad és éles érzékkel biró állatnak valaha elejtéséhez. En sokszor álltam lesen Erdélyben dög mellett s némi eredménynyel is dicsekedhetem. Sok-sok éjszakán át azonban hiába álltam lesen, legfelebb ebek és rókák boszantottak, melyek messziről, farkas közeledtét gyaníttaták — s végre is, félig dermedten a hidegtől, kénytelen voltam siker nélkül ballagni haza. Oly faluban voltam állomáson, honnan egy félórányira esett a leshely, melyhez az erdő csak nehányszáz lépésnyire volt. Dögben sohasem volt fogyatkozásom, mert télen nagy marhaállományban mindig fordul elő dögeset. Paraszt fuvaros is akadt mindig, ki néhány krajezárért oda szállította a csalétket, a hová kivántam. Nem egy éjet töltöttem itt el, bámulva a teljes holdat, mely az erdő fölött emelkedett, mig a hegyek felől éles légvonat sivított át. Ezer meg ezer testvérem Hubertusbau, nyújtózkodott ilyenkor a kényelmes meleg ágyban, vagy mesélgettek egy pohár sör mellett nimródi tetteikről, avagy pedig ültek valamely elegáns delnők társaságában, hallgatva valamelyik bájos hölgy zenejátékát, ki ép most került ki a nevelőintézetből s szerelemről, epedésről dalolt. Ruganyos divánon ülni s szép kéz nyújtotta finom pecco-theát szürcsölni — ez igazán élvezet, melynek én is készséggel hódolok ; de ha a tele-holdat látom az égen, elgondolom : »most fölötted is igy lebeg a hold, megvilágítva hegyeidet, sötét erdeidet, te kedves szép Erdélyország!« Látom a képzeletben minden ismerős fának az árnyvetését, minden hegycsúcsot, s átélem emlékemben ama holdvilágos téli éjeket, — de hideg nem járja át idegeimet, mert fölmelegít az emlékezet. Vadász ebek beszerzési helyei és árai külföldön. Tisztelt szerkesztő ur! Az igen tisztelt »öreg vadász« becses felhívása által igen megtisztelve, sietek a tett kérdésre lehető részletesen megfe-