Vadász- és Versenylap 23. évfolyam, 1879

1879-06-19 / 25. szám

21 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. JÜNIPS 19. 187 9. Vegyesek. Br. Wenckheim Béla ö exc. egészségi állapota, mint örömmel jelenthetjük. 25 Dapi betegség után szerda óta tetemesen jobbra fordult, s az orvosok veszélyen kivülinek állitják. * * * A bécsi Jockey-club éppen most adta ki ujabb s tetemesen változtatott programját azon 1881-ki versenyekre, melyekbe a lovakat 1 éves koruk­ban ke'l nevezni, azon megjegyzéssel, hogy a »Wochen-Rennkalender« f. évi 19-dik számában közölt programm érvénytelennek tekintendő. Ez ujabb programmból hiányzik az áprilisi Trial-Stakes, melyet csak az imént tettek át Pozsonyból Bécsbe ; helyette azonban a 11-od oszt.-államdijjat (3000 ft.) látjuk áthelyezve májusról az áprilisi mettingre 1 évesek nevezésével, s megrövidítve a távolságot 1 mfdre. Az I. oszt. államdijat (5000 frc.) az őszi meetingre tették át, s szintén hosszú neve­zésre (1 évesek) változtatták, a távolságot 3200 meterről, 2800-ra röviditve, mig Prága gyepéről :.z I. oszt. államdijjat egészen elhagyták ; ezen­kívül a bécsi őszi versenyekről a Jockey-club Pocal 3000 frtos diját is. A nyári nagy verse­nyekre csupán a Derby, a III-dik oszt. államdij (2000 frt) maradnak, s minden 2-dik évben az Ambulantes Zuchtrennen. — A nevezési zárna pókban is tetemes változtatás történt ; igy pél­dául az államdijakra november 1-je tüzetett ki ; ellenben a Derby és a Vándorló ivadék-verseny maradnak augusztus 1-ére. Feltűnő hogy az állam­dijaknál nem kötik ki mint eddig, hogy azok megadása bevárandó, holott eddig a rövid neve­zési idő mellett is mindig kiköttetett. Ez uj prog­ramúiban vau még I880-ra 2 évesnek számára a sopronyi Polgár-dij és a Prágai Critérium. — Legközelebb az egész programmot közöljük. * .* * Benz lovardájának építése, mint az üzletvezető lapunkat értesiti, a napokban megkezdetik s f. é. julius végén készen lesz. — Renz egész társasá­gával, mely jelenleg Hamburgban időzik, fog Bu­dapestre érkezni. A társulat 200 tagból áll, — közöttök eLö rangú művészek és művésznők, és 40 tagot számláló ballet. — Az istállók 150 lovat, elefántot, giraft, zebrát, lámát, kengurut és zergét foglalnak magokban, mind a legnemesebb fajtából és a legjobban szeliditve. Az utóbbi állat-fajok a néma-játékok kiállításához fognak felhasználtatni. — A társaság ittléte alatt a kö­vetkező, Renz igazgató által rendezett néma-játé­kok fognak színre kerülni : »Niebelungok és Wal­kürek«, »Julius Cäsar bevonulása Rómába«, »Egy éj Calcuttában«, »Az abyssiniai királynő«, »Car­neval a jégen«, »A chinaiak ünnepe«, »Plevna eleste.« Sir John t. külmunkatársuuk, ki főleg piszt­ráng-horgászati értekezéseivel egy hézagot pó­tolt szakirodalmunkban — mint nekünk irja — daczára a kedvezőtlen időjárás s a tavaszi esőzé­sek folytán még mindig magas és zavaros \iz­állásnak, ez idén már mintegy 300 pisztrángot fogott. Közelébb Redován, a Sajó eredésénél volt sportja, mely 71 pisztránggal fizetett. Eddigi hor­gászatainál csakis a férgeket használhatta; de lia az idő tartósan kedvez s a Gcllnicz vize — a dobsinai pisztrángászat eldoradója — megtisztul, a mülegyekkel nagyobb eredményt vár. — Mint irja, ez évben valószínűleg alkalma lesz G. J. urnal a Poprádban és a Dunajeczbeu (Galiczia) laiaczra is horgászni s igéretét birjuk, hogy e fejedelmi sportról, — mit az angol sportsmann a szarvasvadászatnál is többre becsül — annak idején lapunkban is részleteseu fog megemlé­kezni.*) * * A »Spirit of Times« hosszú sorát közli az ottani ügető lovak mult évi versenyeinek, s köz­tük azt bámulatos eredményt, hogy Rarus (egy *) Előre is igen köszönjük és szivesen vár­juk- Szerlc. Abdallab-ivadék) az 1 ang. mft. még kevesebb idő alatt 2 p. 13 % mdp. futotta meg, mint annak ide­jén a hires Goldsmithmaid (2 p. 3 1/ 2 mp.)— Weissen­seeben (Berlin közelében) mult héten 3 napig tartottak az ügetöversenyek, s mindennap 6 — 7 verseny volt számos concurrenssel. Csak nálunk, hol tulajdonkép a valódi juekerek hazája van, hol aczélos, köDnyü lovakban nincs biány, nem tudunk egy pár kezdetleges kis kísérlet kivételé­vel valamire vergődni ; daczára annak, hogy a minisztérium és a lótenyésztést emelő társulat is segélyezik azt; pedig kétségtelen, hogy nagyon ajánló alkalmak lennének az ily traber-meetingek a hazai és külföldi vásárlók egybegyűjtésére. * * * Angliai sportlapok jelentik, hogy Paul Jones, Buccanerünk egyik legkitűnőbb fia, az öreg ur fiatalabb éveiből, ott a mult héten kimúlt. Paul Jones 1865-ben elletett a Queen of the Gipsies kanczától ; 3éves korában a Chester cup-öt nyerte, s látszólag fiaira és leányaira is átöröklé a Bue­eaneer-vért ; egyik fia : Paul Cray (Mr. T. Jen ning tulajdona) a mult héten Epsomban a »Rose­berry Stakest« (egy 500 fontos handicap 1 mfdre) nyerte 6 vetélytárs ellen, s pár nap múlva reá az Auteuili pályán a Grand Course de Haie 10,000 frank értékű gátversenyben lett első, könnyen, 6 más ló ellen, s pedig a legna­gyobb teher alatt. Paul Jones, mint apja Bucca­neer, egy kis gőzgéphez volt, hasonlítható, annyi erély és aczélosság volt benne. Kimúlása egy belső véredény-pattanás következtében történt. * * * Tűzveszély lóversenyen. Az auteilli versenytéren a nagy tribün jobb szárnyán, a harmadik ver­senyfutamkor, tüz ütött ki, mely a konyhából eredt s gyorsan elharapózott, úgyhogy az egész épületet fenyegetni látszott. Az állványokat oda hagyta a közönség s a székeket és függönyöket ledobták a pázsitra. A futam azonban folyt az égés közben is, melyet csak a versnyek végé­vel sikerült a tűzoltóknak megfékezni. E verse­nyen a walesi herczeg is jelen volt. * * * A lovak statisztikája. A »Deutsch. Landw. Presse« szerint az egész földön összesen 45 — 50 millió ló volna; ebből esnék Oroszországra 16 — 21 millió. Németországra ; 3,250,000. Angliára 2 millió ; Francziaországra 2.743,000,; Magyarországra 2 millió 179,000. Ausztria többi részére 1.367,000 Török birodalomra 1.000,000. Svéd s Norvé­giára 598,000 ; Holland és Belgiumra 542,000, Olaszországra 478,000 ; Dániára 317,000 ; Észak­Amerikára 9.504,000; Argenlini köztársaságra 4.000,000 ; Kanadára 2.624,000 : Urugnayra 1 millió 600,000 darab ló. * * A trakehrti ménesben évenkint taitatni szokott, árverés ez idén jul. 29-én lesz. Körülbelöl ki­lenezven darab ló kerül kalapács alá, többnyire fedezett tenyészkanczák, négyéves mének és kan­czák s fiatalabb csikók. A négyéves és idősb lovak többé-kevésbbé paripák gyanánt is hasz­nálhatók. Az eladásra ezánt loiak névsorozatát, kivánatra, jövő hó 23 ától fogva megkaphatni. * * A tatai idomító istálóba , Mr. Osborne keze alá, mint halljuk, a következő egyévesek kerültek, u. m : Gamecock-Java kancza ; Buccaneer-Good Night kancza; Cambuscan-Camelia к.; Scottish Chief-Affinity mén ; Cambuscan-Flover Girl к. ; С imbusraii-Theresa mén; Cambuscan-Honeybee т., Buccaneer Merrygoround mén; Virgilius Marii­olin mén. * * # Távyyaloylási képesség. Mindamaz eredményeket, melyeket a jelenkor a távgyaloglás terén fölmu­tathat, elhomályosítja az a siker, melyet a század elején Mensen Ernő, norvég születésü angol ten­gerész tauusitott. Először is amaz útjával kelté föl a közfigyelmet, melyet Londonból Portsmutbba tett, kilencz óra alatt gyalogolva meg о távot. Csakhamar azután harminczkét óra alatt ment Londonból Liverpoolba. 1827-ben a navarini csata után, hol magát kitüntette, elhagyta a szolgálatot 8 mint kengyelfutó kereste kenye­rét. Miután nehá .y kisebb mateb-ben ellenfeleit legyőzte, vállalkozott az első nagyobb távgyalog­lásra, Parisból Moszkvába. A Vcndome-jérröl 1831 jun. 11-én indult d. u. 4 órakor, s czélhoz — a Kremlhez — érkezett jun 25-én d. c. tiz órakor. Igy tehát az 1760 angol mértföldnyi távot, 13 nap és 18 óra alatt végezte. Az euró­pai udvaroknál nagy előszeretettel vették igénybe rendkivülli futár gyanánt s igy udvarról udvarra járt különféle tartalmú sürgönyökkel. Mindenütt, a hol alkalmat nyújtottak neki, hogy hivatalos gyalog-futárokkal mérkőzhessek, messze túlszár­nyalta képességével valurcnnyit. Ö soha sem ment lépésben, hanem futva s útközben egyetlen üditöszere volt : egy piskóta egy pohárka málna­vizzel. Huszonnégy óra alatt rendesen kétszer pihent meg s csupán 12 —15 peiczre. Eközben állva maradt, valamely fának vagy egyéb tárgy­nak dölvo, arczát zsebkendővel betakarva s ugy aludt. Aztán ép oly fris" erővel folytatá útját, mintha órákig pihent volna. 1836-ban az East­India-Company szolgálatában sürgönyökkel indult meg Calcuttából, Közép-Azsiáu keresztül Kons­1 stantinápolyba. Ez 5615 mértföldnyi utit 59 nap alatt \egezte, háromszorta rövidebb idő alatt, mint a mennyi alatt karavánok, a legkedvezőbb esetben végezni szokták. Utoljára a Nilus forrá­sának eredete kipuhatolása végett küldték ki. 1843 május 11-ikén Sléziából, J ruzsálemen át, Kairóba ment s onnan a folyam nyugati partja mentén Felső-Egyiptomba. Itt, és pedig Siang falunál, a szokott módon pihenőt tartott, egy pál­mafának támaszkodva s arczát kendőjével befödve. Oly soká pihent, hogy már föl akarták ébreszteni, de halott volt. Eltemetlék a pálmafa tövében s barátai csak évek múlva értesültek kimúlta felöl. * * * A Magyar Athletikai Club igazgató választmánya juuius 23-án vagyis hétfőn délután 3 órakor (IV. ker. hatvani-uteza 4. sz.) gróf Esterházy Miksa személyes elnöklete alatt, ki e végből Tatából Budapestre jő, teljes na?y ülést fog tartani, mely­nek főtárgyait az őszi nagy viadal programmjámik megállapítása, s egyéb a Club érdekére vonat­kozó nag^ fontosságú ügyek elintézései képezen­dik. Ennélfogva tisztelettel felkéretnek a t. vá­lasztmányi tagok ez ülésen minél számosabban megjelenni. Császár Fer. titkár Felein* szerkeszti- es kiuilo-tulujdoiivs : Sárkány Ján. Fer 14 V 1 IjTTÉ R. Eladó: Egy pár 5éves, 15 m. 2" magas, sötét pej, herélt hámos, Egy pár 5év«s, 15 m. 2" magas, herélt sárga, (kitünö ügetök) ; mind a négy a Révbéri ménesből származik, Bollero és Brugos kitünö mének után. Bővebb felvilágosítást ád : Somossy Gyula ur, udvari tiszt Gyömrön, u. p. Üllő, gr. Teleki-kas­télyban. A V. és V. lap mult évi 46 számában közzé­tett pedigreével biró telivér pointerem Lady Angliá­ból importált telivér pointerem Lawyertöl julius 2-án kölykezend. Kölykök nem-különbsége nélkül nyolezhetes korukban szállitási ládával együtt a bánrévei állomásról, vevő veszélyére szállítva, 35 fton lesznek kaphatók. Miután а kölykök meg­hagyása a megrendeléstől feltételeztetik — s ezek csak a beérkezett sorrendben teljesítetnek — esetleges megrendeléseket jul. 1-jéig »H. Z. Han­ván, u. p. Bánréve« czim alatt kérem küldeni. Lancaster töltén^els sEley Brothers Limited« gyárostól, Londonból. A legkitűnőbb minőség vörös vagy zöld szinű Cb 10 Cb 12 Cb 14 * Cb 1 6 40 frt 35 frt 35 frt 3*2 frt Cb 20 Cb 24 Cb 28 szerenként 30 frt Olcsóbb fajtájú, barna szinü, egy-két használatra való, de biztosan sülő töltények, II. minőség Cb 12 Cb 16 ezerenként. 25 frt 22 frt

Next

/
Thumbnails
Contents