Vadász- és Versenylap 22. évfolyam, 1878

1878-02-27 / 9. szám

62 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. FEBRUÁR 27. 18T8. össsze s igen tiszelt Főispán urunk is re'szt vett, a vadászat kezdete'u Főispán ur az összegyűlt nimrodokhoz fordniva, felkérte őket, mint a törvény őre — szíveskednének neki vadász-engedélyüket megmutatni, s ekkor kisült, hogy bizony egyiknek sem volt ; — mire Főispán ur udvariasan kijelenté, miszerint azon reménnyel kecsegteti magát, hogy ezen feledékenységet jóvá teendik és az engedélyt 3 nap alatt nála bemutatandják. — Vadászaink — mint Fáma asszonyság meséli, siettek engedélyt váltani. Le a kalappal a törvény ily őre előtt ! Szt—k. Az én vadász-idényem. Csetneki B. kedves vadásztársamnak. (Folytatás.) E pusztámon még egy izben vadásztunk, 6 foglyot, 2 nyulat s néhány fürjet ejtve ; aztán a Mikóházi pusztára mentünk vadászni, hol nyul kevés, de fogoly igen szép számmal volt, a foglyok leginkább egy kivágott erdő sürü tüskés helyein tanyáztak, a melyben bizony nem a legkellemesebb mulatság volt sétálni ; találtunk 3 foltot, de párszor egész véletlenül a vizslától ellenkező irányban keltek fel, s igy párszor közölünk ki sem jutott lövéshez ; ez volt oka hogy bár fegyverünk elég eredményesen szólott, csak 6 darab került aggstékra; a fő hős Guszti volt, ki egy maga 3 darabot ejtett, ezen kivül csak 1 nyul s néhány fürj esett. Dolgaim végett más nap nem vehettem részt a vadászatban, ekkor Guezti s Miklós barátim, bogy Castornak is legyen egy szünnapja, kopókkal vadásztak, de csak egy nyul s egy fogoly lett fáradozásaik eredménye. Másnap délre haza jőve t. vadásztársunk Ragályi F. lyee*etében, délután újra a kukoriczákban folyt a vadászat kopókkal, bár a rendkivüli szárazság kedvezőtlen volt is. A két kopó és két daxli kivált estefelé szépen hajtottak három nyulat, melyből egyiket Ragalyi, másikat én gyújtottam le, s ez volt e vadász idényben kopók előtt lőtt első s utolsó nyulam. A kopók foglyokat s igen sok fürjet vertek fel, ezek közül Guszti egy foglyot s két fürjet aggatékára fűzött; de a Ragályi foglya a kukuriczában vizsla hiánya miatt elveszett. Rá következő nap — t. vaJásztársaink nagy sajnálatunkra elutazandó félen lévén, a buesu foglyászatot a mikóházi pusztára határoztuk megtartani, hol legtöbb fogoly volt revierünkben. Nem is volt a találásban hiány — de a fegyver bizony rosszul magyarázott ; tán a válás fájdalma homályositá el szemünket —• lankasztá meg a kar izmait? — de annyi bizonyos hogy ily rosszul ez idényben sohasem lőttünk, mert daczára hogy legalább 30—35 lövést tettünk, csak 6 fogoly, egy nyul s néhány fürjet hoztunk, s egy pár lelőtt szárnyast veszténk el a sürü bozótban. Ez után dolgaim pár napra Bárkai birtokomra szólítottak, de a hová fegyvert s vizslát vinni is jónak láttam, mert hisz a vadászat a gazdálkodással igen szépen megférnek együtt, s ez az a közös ügy a melyet magam is szeretek. Alig értem tagom alsó részére, szembe találtam itteni szomszédom s rokonomat B. Lászlót, ki nagyon megörült hogy engem igy felfegyverkezve talált, mivel mint mondá, tagjában 3 folt fogoly van, de biz ő egyedül restelt utánnok járni. Délig dolgomat elvégezve, ebédre László pajtáshoz mentem ; ugy délután 3 óratájt mentünk a foglyokat felkeresni a közel eső kukoriczában, mely valóban szép hely volt foglyászatra, főleg a tetőn vagy 4—5 holdnyi rész, hol a mohar tán a növésben a tengerivel szállt versenyre, mert oly nagy volt, hogy nem mindenik amerikai prairie multa volna felül. Alig értünk ide, Castor csakhamar állott, de csak a foglyok üres tanyáját ; néhány öllel tovább újra állott s egy nagy nyul szökött fel, de egy gyors lövésem vissza fektette a mohar lágy szőnyegére. Nem sokára rá akadtunk egy foltra, de csak egyet lőttem le ; kerestetve ujat leltünk ; ebből László barátom lőtt kettőt — egyikét valódi bravour lövéssel — több mint száz lépésről. Hazafelé tartva a kukoriczás szélén újra állott vizslám, egy uj mintegy 15 — 16-ból álló fogolyfolt rebbent fel, melyből kettőt szépen lednpláztam, vadásztársam lövései azomban nem találtak. Másnap újra vadásztunk — de csak egy foltot leltünk — s az is világul ment ; innen az én tagomra mentünk át, hol egy nagy folt fogoly rebbent fel, melyből társam egyet, én kettőt lőttem ; az idö meghaladván jóval a delet, haza tértünk. Saját tagomban még kétezer vadásztam, egyszer a foglyokra de nem leltem csak egy nyulat s néhány fürjet lőttem. Más izben két foltra akadtam, melyből az első duplázásra kettő s aztán még egy esett, mely csak magánosan rebbent fel, a másik folt pedig lövés nélkül világgá ment — s nem is akadtam rá ; hanem keresés közben két nyulat s néhány fürjét lőttem. Haza érve párszor egyedül vadásztam, de fogolyra nem akadtam csak egy foltra, de oly vadak voltak, hogy lövéshez nem jutottara, hanem nyulat vagy 3-mat s 7—-8 fürjet lőttem. Még egyszer átmentünk Miklóssal a Mikóházira, volt fogoly újra bőven, a fegyver is jól fogott, de hogy nagyobb nem lett az eredmény, az volt oka hogy a szétvert falka igen rosz helyre ült le, hol sokszor akadályozva voltunk rájok lőhetni. E vadászat annyiban is igen érdekes volt, hogy a lövésekben valódi versenyre keltünk. Először én lőttem le a magányosan felszált öreget, a távolabról kelt foltra mindketten hibáztunk. Más foltra találva Miklós lőtt le egyet, aztán ezekre újra ráakadva, dupláztunk mindketten, az ö első lövésére le esik egy, — a másik lövése nem talál ; én hibáztam első csövemmel, a másodikkal a a hátam mögé vágók közül gyorsan fordulva lekapok egyet. Egy répában lövünk egy egy fürjet A szétvert foltot az erdő széleken keresve, egy vad galambot veszek észre, sikerül belopnom, lelövöm, egy vaddal hát előnyben vagyok. A bozótosban megáll a vizsla, várjuk a foglyot, nem repül; talán meg van srétezve? »Aport« kiált Miklós, Castor beszökik s egy szép süldőt hoz ki még élve ugyan, de csakhamar beadja a kulcsot. »Vége az előnynek, tréfál Miklós, ez nekem számit mert én kiáltottam aportot !« Rátaláltunk a foglyokra, lelövünk egyet-egyet, hibázunk szintén egyszer-egyszer ; végre még egy egyes röpül fel, fegyverünk egyszerre dörren, a fogoly lezuhan, mindkét oldalon találva — igy ez közös zsákmány. Hazafelé tartunk ; egy lóherésből nyul szökik fel előlem, első lövésem czélt téveszt, Miklós már nevet — de balcsövemre bakfityet vet nyulam. »Aki utoljára nevet« mondom pajtásomnak. Azt hiszem mégis csak én maradok legény a gáton. »Majd elválik, szól Miklós, én azt hiszem quittenk leszünk még hazáig.« És biz ez úgyis történt, mert egy a rét között lévő kölesből egy nagy nyul felszökve — pajtásomnak futott, ki nem késett jó fegyveréből helyben marasztani. Ez volt egyik- legmulatságosabb vadászatunk s az eredmény is kielégített : 7 fogoly 3 nyul s egy galamb és két fürj lett a hadi zsákmány. Még e nap estéjén megérkezett hozzám Sárközy Gyula rokonom s meghitt, egy jó órányira fekvő pnsztarási tilalmas vágásába foglyászni, hol a mult évben is Miklós barátommal egyszer igen mulatságosan s eredményesen vadásztunk, 10 foglyot s 4 nyulat ejtve. Most is csak ketten mentünk fegyverrel, mert rokonom nem vadász, hanem nézni a vadászatot azért szereti. Befogatva s egy kis vadászos ebédet magunkkul vive, ugy 10 órakor érkeztünk meg s azonnal kerestetni kezdtünk, de egy nyul kivételével, egy egész oldalt végig kutatva, mit sem leltünk. A másik oldalon 3 nyul szökött fel egymásután, de csak egyre szólt a fegyver s ezt Miklós el is ejté. Aztán foglyot rebbentett fel, de fák közt gyorsan kelletvén lőnie, hibázott ; egy gödör fenékről keltek fel újra — mindketten rutul elhibáztuk ; aztán Miklós lőtt egy egyesre, találta is, de nem maradt helyben ; kerestetve, a szétvertek közül felröpült vagy három, de lövéshez nem jutottunk. E közben Gyula is hozzánk érkezett erdő védjével és csodálkozva tekintett — öt lövést hallva — üres aggatékunkra. Befordulva a kukoriczások felé, s azt nagyon kuszáltnak látva, azt hittük már le van törve, de csakhamar észrevettük, hogy a sertevadak látogatása okozta a derangirt állapotot — mely föltevésünket nem csak a sok letört s félig rágott csövek, de az erdövéd s pásztor állítása is igazolták. Itt egy sürü bodzásban vizslám merően megállott — vártuk a nyulat ; »aport« szóltam vizslámnak s ki is hozta még élve a Miklós srétezett foglyát, mely a dombról 3—4000 lépésről idáig gyalogolt, ekkor hátam mögül »brr« nagy robajjal fel rebben egy folt, gyorsan fordulva felkapom a fegyvert, hát nagy örömömre a puska-szij a csövön át van csapódva, igazgatni nincs idö, jó szerencsére oda gyújtok s ime egy lefordul ; még egy egyes kel fel, de ezt <• furcsa helyzetben elhibázom. A foglyok a túlsó oldalra röpülnek át, felröpítve kettőt lelövünk, de a többi oly távol kelt a kukoriczában hogy lőni nem lehetett. ínnen újra ki a vágásba mentek, hol Castor valódi bravourt fejtett ki, a megzavart gyorsan lábaló falkát a száraz letiport füvön, bokrok közt, utak, csapásokon át soha nem tévesztve, folyton húzva s többször megállva, az erdő túloldalára legalább 400 lépésre követte, hol egy gödörbül felrebbentve puskáztam rájok, de nem találtam. Egy öreget állott még meg a vizsla, soká ki nem kelvén — Miklós aportirozni rendelte, Castor meg is csipte de tolla kiszakadt, tova röppent Miku pajtás pedig meglepetése folytán rutul elhibázta. A pihenés már mind reánk mind vizslámra ráférvén, a tanyára ebédelni mentünk ; kipihenve újra ott kezdtük el a vadászatot a hol elhagytuk, ugratva egy sereg nyulat, de a melyekre, bár többnyire mind gyönyörűen állta vizslám, vagy nem, vagy csak ugy találomra lőhettünk, minek folytán csakis én lőttem egy nyulat. A foglyokra is ráakadtunk. Miklós egy szép duplázással kettőt, s én egyet lőttem. Kocsimat a Vály völgy feletti tetőre előre küldve, vadászva ballagtunk mi is kifelé, de mit sem leltünk ; már csaknem kiértünk, midőn Miklós elöl, ki legfelül ment, felszökik egy nyul, leszalad felénk, hol én, Gyula barátom s a kerülő mentünk ; Miklós tőlünk, én pedig kísérőim miatt nem lőhetek ; végre a rémült nyul oldalt a sűrűnek szökik, de egy kapva lövésem leteríti ; felszökik újra, de zúzott hátsó részszel gömbölyög a hegyen, a kerülő utána fogni, majd baltájával dobni akarva, nagyokat esve nagy mulatságunkra, végre Caatov könyörül rajta s lefüleli a vánszorgó nyulat. Az eredmény hát kisebb lett mint tavaly, csak 7 fogoly, 3 nyul lett az eredmény ; ennek oka nem csak az, hogy e vadászat szeptember 29-ikén történt, midőn a fogoly már sokkal vadabb, hanem főleg az volt, hogy most csak két foltban összesen 22—25 darabot, múltkor pedig 3-ban legalább 50 — 60 darabot leltünk. Nyul azonban most még sokkal több volt, de rosz helyeken ugorván, ritkábban jutottunk lövéshez. Pár nap múlva újra Bornemisza Lászlóhoz hivattunk meg foglyászatra, de ebből bizony nyulászat lett, mert csak egy foltra akadtunk, s daczára, hogy öten voltunk kint két vizslával, csak Miklós barátom jutott egyszer lövéshez, egyet ejtve közülök, e már akkor találva reájok, midőn ép haza menő félben voltunk. Nyul azonban volt elég, legalább 9—10 darabot leltünk, szólott a fegyver, táskára 4 db került, mindenki lőtt nyulat csak házigazdánk nem, kivel aztán sokat évődtünk, hogy túlságos udvarias házigazda, nem akarja vendégei elől a nyulat ellőni ; mert bizony vagy három nyúlra tett üdvlövést, daczára, hogy a lövésben elég jártassággal bir, s hogy az igazat megvallva, bizony egy tapsi sem volt lötávolon kivül. Balogvölgyi. (Folyt, és vége köv.)