Vadász- és Versenylap 22. évfolyam, 1878
1878-01-30 / 5. szám
34 VADÁSZ- ÉS VERSF.NY-LAP. JANUÁR 30. 1878. avatottjait : t. i. hogy, legnagyobb ragadozónk a bozontos medve, mely természeténél, testalkatánál fogva az alsóbb hegyvidékekben és slirli erdő állományokban tartja rendes tanyáját, néha mégis a tenger seine fölött löOO—1900 meter magasban, fa és cserjék nélküli szirt-vadonban és pedig békés egyetértésben Alpvilágunk legfélénkebb és függetlenebb lakóival a zergékkel, heteken át ellakozik, s az illatos buja pázsitot a legnagyobb nyugalomban és kölcsönös feszélytelenségben élvezik. Mint a »Kárpót-egylet с legutóbbi évkönyvéből tudva van, a Tátrafüredi fürdőkből a felkai völgybe vezető — egészen elhanyagolt — útnak kiépítését, illetőleg kijavítását az egylet reám bizta. — E szívesen vett megbízásnak megfelelni óhajtván, a mult nyár elején, junius 19-én embereimmel, mintegy 50 munkással elindultam, hogy a munkát a felkai tónál kezdve, lefelé végre hajtsuk. Korán indulva, jókor felértünk a tóhoz, — s mig embereim a gyors menetben megfáradva egy kissé pihenni tértek, ellenállhatlan vágy fogott elő, hogy kedvencz »fekete kabátosaimatff ott fent a » Virágos kertben« — a hosszú tél után — ismét meglátogassam. A magas szikla-terasse, melyen a vizesés — millió gyöngygyé törve — alázuhog, még egy egyetlen hómezőt képez, sőt a merészen kiszökellő fal is, melyet Tátra látogatói az »örökös eső« név alatt ismernek, fokától egész talapjáig, hol a felhágó kezdődik : sok ölnyi hó alá van temetve. — Mindez csak megerösite reményemben, hogy fönt a »Virágos kertben« még megzavaratlan találom kedvenczeimet, — mert a széles terasse-on is sehol a legkisebb nyom, mely azt bizonyítaná, hogy e tavaszon már járt ember itt a magasban. — Mit is keresett volna ott?! En tehát — a Tátrafiiredi vendégek előtt jól ismert fürdő gazdát Br—t felügyelőül embereimnél hagyva — kezemben a vasalt hegymászóval, s vállamon Uj-Tátra-Füred tulajdonosa Dr. Sz. ur által szívesen kölcsönzött Wörndl kurtálylyal, mindjárt a vízesésnél kezdve megindultam a hó mezőn fölfelé. — Fönt a »virágos kert« sik, — jobban védett mezőin már mosolyogva leltem a tavaszt, s csak itt ott, hol a meredek szakadékokból a hó lavinaszerüleg leomlott, hevertek annak óriás sávjai a nedvtől duzzadó, még rövid, de sürü smaragd-szőnyegen. A vizesés fölötti — jól ismert — roppant gránit tömbök mögött óvatosan feljutva, balfelől mintegy 400 lépésnyire tőlem egy eolossalis zergebakot pillanték meg, mely izes zöld reggelijét fogyasztá. — Tul rajta, hátrább — szintén a patak mentén — más 5 vad, s még távolabb ismét többek ; s ott is, hol a tölcsér széditő meredeken a felső tóhoz vezet, egész nyugodtan egy falka legel. Minden mozdulata, egész lénye a szerte legelésző állatoknak elárulja, hogy még semmiféle béke rontó, sem Martyni, sem Kvuka, sem Kimer s bármi más ez idén nem zavarta meg e büvösvilág csöndjét. — Valóban, igazi mély élvezettel gyönyörködtem e nemes vadak békés, gondtalan mozdulatain s kedvtelésein, de tekintetem minduntalan csak az öreg >papá«-hoz tért vissza, mely balra tőlem, oly közel őgyelgett. — »Már kilencz felé jár az idő — gondolám — s te öregem, szokásod szerint bizonynyal nemsokára valamely árnyékos pihenőt keressz, talán épen valamelyik sziklatömb mögött, s akkor majd közelebbről megismerkedünk, mert most egy kissé mégis távol vagy tőlem.« S igy a derék vadat folyton szemmel tartottam. Ámde mi ez ? a bak egyszerre nyugtalan lesz ; — magasan felágaskodik, s jó távcsövemen tisztán látom, a mint ide s oda tekintget. — Engem nem vehetett észre, hisz ellenében teljesen fedve vagyok s a szél is nem ő felé, hanem velem szemben fú ?.. . íme, a távolabb álló vadak is mind elkezdenek nyugtalankodni, sőt felfelé vonul az egész sereg. Mi a manó van itt ? !... az én bakom is gyorsan követi társait. Csak most először tekinték jobbra is a Kasten!) trg szirtjei és szakadékaira, ha nem látnék-e ott is valamit ? — s egyszerre, mint valami láthatlan villanyos ütegtől érintve, a meglepetés szinte elkábít : egy medve, egy óriás medve tűnik szemembe, mely mintegy 5—600 lépésnyire tőlem, nagy, gyorsított léptekkel üget a szikla peremen felfelé, ott hol zerge-rejtjeinkhez a felhágó vezet, mindtovább és mind fölebb-fölebb. Most már világos lett előttem zergeim nyugtalansága ; — ők is ugyanazt tették a mit maczkó uram tett, t. i. : hátrafelé concentrálták magukat, miután itt nem látszott elég biztosnak a tanyázás, a mit ők a velők jó ismerős talpas uram gyors igyekezetéből vetlek észre. — Mig én ugyanis rejthelyemen csupán a zergék elöl voltam fedve, s szemeimet és figyelmemet csakis balfelé irányozám, jobb felöl azonban teljesen fedezetlenül, még arra sem tekinték, maczkó uram — mint később nyomaiból kicsapáztam — még 200 lépésnyire sem volt tőlem, s bennem vagy tán inkább a Wörndlben semmi bizalomra méltót sem találván, szépen kereket oldott. — Mit volt tenni ? ! Elment, odavan ! A völgyben dolgozó embereimnek inthettem csupán, s nemsokára csakugyan látom két emberemet, mint a macskát kúszni fel a meredélyen. A két suhancz még épen jókor érkezett, hogy a roppant állatot láthassák, a mint a »virágos kert« fölött a »lengyel-nyereggel« szemben meredő hegygerincz utolsó szakadékán átmászott, hogy ott eltűnjék szemeink elől. Most köztem, Janó és Palkó közt haditanács tartaték, hogy keríthetnénk még egyszer e ritka vendéget szemünk elé ? Azon föltevésben hogy a maczkó a mondott hegy mögött pihenőt tart, s a még most jégboritott »lengyel-nyerget« meg nemmászhatja, s ez okból sem a gerlachfalvi csúcs felöl, sem a Kastenberg falain át el nem menekülhet, elhatároztatik, hogy : Janó és Palkó — siessenek a »hosszú tavat« elérni, s innen jobbra az emiitett »fésű« ormára jutni, a hol megérkezve a bundá uraságot megelőzik, s ez kénytelen lesz visszatérni a virágos kertbe ; — a hol én ugyanazon hegy peremen, a melyen ö kelme felvonult, majd a leszállásnál tisztelegni fogok neki a Wörndlből. Ez igy egészen jól lesz, nem is lehetne másként. A haditerv czélszerüségét, ezéljok felé yorsan elsiető bátor Uj-Lesznya-i szabadságosai n is (tüzérek) elismerték. A mig én e tervet jól választott leshelyemen újra meg újra megfontolom s töltéseimet magam előtt kirakom, látom ám vitéz tüzéreimet a tó felöl vissza, felém tartani. Nos ! mi van veletek ?... »Egy megszakítás nélküli jégfal, a még fenékig befagyott tóból, ott mászik most, és segély-eszközök nélkül ember utánna nem mehet« — lön a válasz. S igy is volt ; — a legjobban kigondolt haditerv, a legerősebb remények halomra döntve, — ép ugy mint ez a mult nyáron, oda lenn a Felka vizénél megtörtént.*) Meg kellett adni magunkat, s békében hagyni a maczkót, ott a hegy mögött, s igy »0« sem az Uchatiusokkal, sem a Wörndl-lel nem köthetett ismeretséget, hanem biztos helyén elmormoghatta : »miattam akár mind a kettőt, ellophatják az olaszok.« Igy nekünk, a »három bátor férfiúnak« nem jutott egyéb feladat, mint constatálni, hogy a maczkó, már napok óta fennt tanyáz a havasok puha gyepesein, és pedig a legzavartalanabb kölcsönös egyetértésben a havasok legitim lakóival, — oly viszony, melyet a föld hatalmasai között épen nem mindig találhatunk. Korábbi nézeteim kedvencz »fekete kabátosaim« feltűnő izgatottsága felől, ezzel tehát megerősítést nyertek. A mint a goromba, vastag ur engem észre vett, szép csendesen ajánlotta magát — reá nézve kellemetlen — közelemböl, — de óvatos háziuraira nézve mégis elég érthetőn, hogy lik is »menjenek. « Érdekes volt még a maczkó különböző fekhelyeinek szemlélete, s a hóban hagyott hatalmas talpak nyomainak mérete. Ez esetet nem rég a javorinai igazgató K. urnák megemlítve, s a medvének ily magas regióban elöjövetele, sőt tartózkodása fölött csodálkozásomat ki fejezve : e minden izében kitünű vadász — örömömre — szintén megerősité e tényt, elbeszélvén, hogy két év előtt zerge-hajtói egy szép reggelen a »lengyel nyereg« fölött a. »tenger szem-csucson«, ez és a nagy Viszoka — u. n. Vaha — között két medvét láttak a mengsfalvi völgyből kényelmesen a »cseh tó-«hoz átsétálni; — pedig e pont, még 3 — 400 méterrel magasabb mint a »virágos kert.« Jövőre talán érdekesebb esetről fog önöknek beszélhetni : a magas Tátra hegyeiből az öreg Blási bácsi. 1877. nov. 11. a bókésmegyei agarász egylet által Csákón rendezett dijagarászat.*) 1. Szucsu Béla 2é. sga. sz. Pille. 2. Scliosberger Nándor 3é. h. k. Mátka. 3. » » 1 1j 2é. t. sz. Holló. 4. » » l'/zé. f. az. Tréfa. 5. Dőry Vilmos 2é. zs. k. Büszke. 6. » » 2é. zs. sz. Vesta. 7. Sohár Kálmán őr hamva k. Dervis. 8. Kiss Béla 2é. zs. sz. Dáma. 9. » » 2é. f. sz. Czigány. 10. Beliczey István őr f. k. Báró. 11. » » őr f. k. Centess megsántult visszavonva. 12. Miticzky Zsigmond őr f. sz. Szellő I. 13. » » 3é. veresf. sz. Szellő II. Első Tréfa Büszke Vesta Czigány Holló Szellő II. Szellő I. Pille Báró Mátka Dáma Dervis. *) Vonatkozás az 1876. nyarán 3 napig meghiúsult medve üldözésre, melyet az öreg Blázy bácsi rendezett és végre csakugyan megkerített. Szerk összevetés. ^Büszke } } ) 2-ik összevetés. Vesta Holló Szellő I. Mátka Büszke Vesta Holló Szellő I. Dervis leestek nyulat nem értek {Vesta {Dervis Mátka Dervis Dijérti verseny. Vesta ) 1-ső dij. Dervis ) 2-ik dij. *) Tárgyhalmaz miatt megkésett. y © g y © s e fe. Erzsébet király asszonyunk ő felségének a leicestershiri egyik rókavadászatban való részvételéről következőleg ir a »Field :« Mult szerdán (jan. 9-én) Mistertonban volt a vadászat. Nem csupán a sport iránti szenvedély vonzott ez alkalommal rendkívül nagy társaságot a találkára, hanem különösen az osztrák-magyar uralkodóné ö felségének megjelenése. A két óra és negyven perczig tartott érdekes »run« röviden szólva imigy ment véghez. Tizenkét óra s huszonöt perezkor a mistertoni eserjesből egy róka szökkent ki jó távolságban s legott elöljáróban tiz perczig tartó gyönyörű nyargalásra adott alkalmat Stamford Hall felé. A falka jókedvvel s egész tűzzel látott a dolgához ; a szimat meglehetős volt, melynek következtében a paripák is gyorsabb iramban vágtathattak. Egy idő múlva a róka azon vette magát észre, hogy a falka nagyon megközelítette vitorláját, melyet ő sehogy sem akart diadaljelül
