Vadász- és Versenylap 22. évfolyam, 1878

1878-10-30 / 44. szám

334 V ADASZ- ES VKRSENÏ-UI­OKTÓBER 30. 1878. tuk volna is állani, a felülről zuhogó zápor, к | me'g e nyomorúságos kirándulásainkat is el­rontották. De elrontották a vad-tenyeszetet is. A vad i eltűnt, elveszett. — Elköltözött-e vagy elpusz­tult, nem tudom — annyit azonban szomorúan tapasztaltam, hogy nincs. Szeptember hó eleje'vel néhány derült meleg nap volt — ekkor volt némi szórakozásunk. — Naponkint néhány fürj, haris és vízityúk került aggatékra. Később két falka foglyot fedeztünk fel, egyikben hét, a másik falkában kilencz darab volt ; ebből hat darabot zsákmányoltunk el, a többit meghagytuk magnak, vagy talán ölyü-pe­csenyének, melyeknek száma a kisebb fajta sa­sokkal éa nagyfejű baglyokkal itt légió; de nyulat az egész határban nem bírtam fölfedezni. Hetek teltek el igy, s a vágy és reménység naponkint kierőszakolt a szabadba ; de hát min­denütt viz; viz a kaszálókon, erdőkben, viz a tengeri földeken, és az ugarokon. Végre október hó elején lesre állottam egy tengeri-tábla sarkára. Félórai szunyog-felemész­tési martiromság meghozta gyümölcsét. Egy tapsi sebee tempóban bakóczázott ki a tengeriből, fel­felállott két lábra, füleit előre meresztve, vizs­gálta a terrénumot, s figyelt a zakatoló gőzesép­lögép füttyenéseire, mely а leáldozott nap bu­csu-viszhangjaként hangzott a közelgő alkony csendjében. Hanem bennem is zakatolt valami, oly han­gosan, mint egy működésben lévő gőzgép, közbe­közbe erős zökkenéssel ütve egyet gerinczemen. A tapsi azonban nini akart eme völegényi érzemény kinos kéjeitől sokáig felmenteni. Mint­egy kétszáz lépésre volt tőlem ; majd lehúzta ma­gát s lassan legelni kezdett, majd ismét felállva felém nézett. Bizonyosan vérem lüktetésének za­katolása jutott el füléig, mert ugyancsak hegyez­gette. Végre vagy ötven lépésre közelitett, s én da­czára annak, hogy csak b számú söréttel voltam ellátva, oda pattantottam neki, mire ő szépen, a legnagyobb nyugalommal feliilt, füleit kimeresz tette, kérdő arczczal nézett szerteszét, hogy váj­jon őt illeti-e cz a »Salve« vagy mást? Nem hagytam sokáig kétségben — rá pattan­tottam a másik csövet is, mire ő szépen, csende­sen lelapult s onnan folytatta vizsgálódását — most már alólról nézve pislogatva felfelé, folyvást látható zavarral küzdvén a teendőkre nézve. Én ama hiedelemben voltam, hogy a két lövés teljesen elegendő volt demobilizácziójára a tapsinak, mindamellett okulva a mult tapasztalásain, Lordot, ki a scena figyelmes szemlélője volt mellettem, nem küldtem recognoscirozni — hanem Lancas­terembe még egy patront dugva, a folyvást lapuló, s hátulsó lábait rázogató fülesre még egy kegye­lem-lövést intéztem, mit ö egész rezignáczióval fogadott, és teljesen mozdulatlan állapotban maradt. Ekkor már elérkezettnek láttam az időt fedett állásomból való elönyomulásra, s megtöltve fegy­verem mindkét csövét, Lorddal együtt egymással egy vonalba indultunk zsákmányra. Elérve ц bőrös pecsenyéhez, folyvást egy hely­zetben, lapulva találtuk, s én és vizslám egy néma kérdést intéztünk hozzá állapota iránt, s midőn ő makacsul hallgatott, kinyujtám kezemet lesimult fülei megmarkolására, mire villám gyorsan kiugorva fekvéséből, vidám, egészséges szökésekkel iparko­dott az imént elhagyott tengeri-rengeteg felé. »Lord«, ennyi hallatlan megátalkodottság és ravasz furfang láttára, lábaimhoz ülve reszketett meglepetésében, éber figyelemmel kise'rve mind­kettőnk mozdulatát — azonban a rövid szünetre reá következő fegyverdörrenés, a felbukott tapsi bundájának fehérebb része szemlélete, és a rövid »hord 1 el« parancs vezénylete meginditá őt is a szereplésre s kötelessége pontos teljesítésére. Elzsibbadva a sok sikertelen cserkészettől, D. czimborám szives hívására Csaszlóba mentem aga­raszni — két napi sürgős keresés után semmi siker — jó agarak mellett egyetlen egy rosz nyulat sem birtuuk találni. Porcsalmán G. rokonaimnál majdnem hatezer holdat szorgalmasan keresve, еяу nyulat birtunk fogatni — azaz csak annyit birtunk találni. Hanem hát a szalonkak itt vannak! A mocsár éa erdei szalonka majdnem egy időben lepett meg, — azaz a mult hó utolján láttam az első­ket. — Azt hszem, hogy ily időjárás mellett sokáig lnsznek vendégeink. A szalonka azonban sem fürj, sem fogoly, sem pedig jámbor lebegő repülésü haris — hanem szalonka, s ezekkel nem lehet oly könnyedén elbánni. Mert a mocsár-szalonka nem várja be a vizs­lát, szertelen vad : nem birtam kettőnél többet lőni — az erdei szalonka pedig okos állat, a vizslát kitartja ugyan, banem a m 'gas bokornak mindig azon a felén reppen fel — a melyiken nem áll a puskás. Eddig csak hármat birtam elejteni, mindig vizsla előtt. Egy 40 holdas 10 éves vágásban cserkészve naponkint, találva ütöt-hatot, s hibázva menüéi kevesebbet. Mert hát lövésre is alig ve­hető eszélyes eljárása miatt ez a becses nemes vad. De a szalonkázás kísérletei, zsákmányt adnak most már nyulakban, mert a jámbor tapsi behú­zódott az eső elől ide a bokrok közé, s eddig 11 darab került a tarisznyába. Megjegyzem, hogy az esteli húzáson oly sebe­sen jönnek ez uri repülök, hogy képtelenség rájok is lőni. Mintha riasztott vadgalamb volna ; pedig elég számosan jönnek, soha sem láttam kevesebbet egy este öt darabnál. De elég legyen ennyi eme borongós, és özön­vizes idő születe firkákból; most egy a vadászo­kat érdeklő fontos dologra hivom fel e nagy­érdemű becses szaklap olvasóit. Nevezetesen alakuljon egy vadásztársaság Pest, Gömör, Heves, Nógrád és Borsod puskáe gentle­manjeiből, és vegye ki a kormánytól bérbe a kincstár tulajdonához tartozó diósgyőri uradalom negyvenezer hold erdejében a vadászati jogot, melynek árverésére már a mult szeptember hóban ki volt tűzve a batáridő ; hogy azonban miért maradt el, azt nem tudom. Ugy gondolnám, hogy Horváth Lajos ország­gyűlési képviselő, ez a kitűnő vadász, kezébe ve­hetné ez ügyet, és megalakíthatná a társulatot. О legjobban ösmeri a terrenumot és a kormányt is leginkább fölvilágosíthatná arról, hogy egy ily bérleti rendszer sokkal hasznosabb lenne mind az államra mind a vadállományra nézve, mint a most követett eljárás, mely alig hoz jövedelmet az államnak, és légióját táplálja az orvvadá­szoknak. Igen jó és czélszerü lenne, hozzá szólani e tárgyhoz, mert Diósgyőr dus vadasai megérdemel­nék a figyelmet. Az esetben, ha eme terv felkaroltatnék, a részleteket ösmertetném e becses lapok hasábjain. T. „Ki volt a rászedett?" A vadászat lélekviditó, testerösitö, nemes mes­terségét üzö kortársak közt találkozik talán a legtöbb eredeti egyén. Ily eredeti legény a legjavából, volt a mi kedves Miska bátyánk is, ki jelenleg a paradicsom hiivös pagonyaiban áldoz Diana istennőnek, ha ott t. i. a sok és magasztos mulatságoktól, erre ideje marad. — De ha nem változott, azon a vi-szaválthatlan réven természete, ugy hiszem csip magának arra időt. A mily jó vadász és lövő volt Miska bátyánk éltében, ép oly nagyon értette a vadász-latint, nem is hitt neki még a saját felesége sem, ha vadász dolgokat mesélgetett el ; pedig csak is annak mesélgette utóbb már, mert mi rá sem hallgattunk. — Erre ugy megharagudott, hogy azt mondta ezentúl ö sem hisz senkinek — reci­procitásból. — Mi ezt csak nevettűk és egyszer annyira vittük a dolgot, hogy fogadott egy akó borba és az ehhez esusztatónak szükséglendő bal­paprikás költségeire, miszerint ezentúl vadászati dologban épen senkinek sem hisz el, még a leg­kevesebbet sem. Sok viz lefolyt a Duuán e fogadás óta; pró­báltunk mi mindent, de mind hiába, az öreg ke­ményen állta a sarat. Egyszer azonban jő X koma örömtől kikelt képpel, s jelenti, hogy a szigetben borzasztó mennyiségű récze búz estenként. Elhatároztatott tehát egy nagy lesvadászat, melyre Miska bátyát is meghívtuk. Vala pedig Miska bátyának a réeze-les legked­venczebb vadászata, — „ az öre g kevés biztatás és sok kecsegtetés után lele is egyezett. — »No lesz bor és bal« gondoltuk, mert mindnyájan tud­tuk, hogy a sziget felé í e huz este a récze. Szépen felkészültünk és elindultunk, útközt Miska bátya mesélgetett régi vadászkalaudokat és mi a hal és bor kontojára szépen hallgattuk és elhittük. A szigetbe érve Miska bátyánk mindjárt az első helyet választotta magának, mondván, hogy csak menjünk odább, mert az ö lábainak rossza­sága kéuyteti öt, a legközelebb helyet választani Elálltunk s mint előre is gondoltuk, még a magját se láttuk a réczén к összeszedödztüuk ; tehát éa indultunk az öreg helye felé, hogy igy en corpore süssük rá fogadásának elvesztését. Hát utam fia ! a mint oda érünk, kit látunk csendeden az urban elszunyadva mint ötet ! Mit csinálsz öreg? hát te alszol? — Alszom hát és lesem a kacsákat, mint látjátok és álmo­dom a jó halról és botról, melyet tőletek nyer­tem, mert ime jeléül annak, hogy nem hittem szavatoknak : nézzétek meg puskámat, nem hogy meg volna töltve, de még otthon lecsavartam róla a piramisokat is ! Tableaux ! — utánna halpaprikás jó borban megáztatva, melynek kontóját azonban mi fizettük. Szt—k. A pesti kopó falkának a mult héten egy pár meglehetős vadászata volt. Október 21-én a Versenytéren gyűlt össze egy diszes társaság, élükön Ő Felségeik a király és királyné, br. Wenckheim Béla ő exc., a Mas­ter, s a társaság szokott tagjain kivül, még hg. Thum-Taxis főlovászmester, hg Czetwertynski stb. — A versenytér melletti nádasban talált róka a szt-lőrinczi határba vezette a falkát, bol egy ku­koriczásba menekült; de a kopók által újra fel­véve egy kerülővel ismét visszafelé menekült, azonban Cséry ur major-kertében elfogatott. Október 23-án szarvas vadászat volt. A szt.­mihályi pusztán kibocsátott szarvas először Csö­mörnek vette útját, a helység előtt megfordult, s átment a czinkotai határba, majd tovább Ke­repes felé, hol mintegy 45 perczig tartó vadászat után, mi közben néhány »check« is volt, a ko­pók »hallalit« csináltak. A mult hét vége felé a szeles idő néhány va­dászatnak kedvezőtlen volt. Október 29-kéu szarvas-vadászat volt. — Az alaghi pusztán kieresztet szarvas igen jó hosszú vadászatot adott egészen Gödön tul a nógrádi he­gyek aljáig. — О felsége a királyné mindig részt vett az utóbbi vadászatokban. Nov. 4-én lesz a Hubertus vadászat; ez az első rendes vadászat, melyre az egész „field" veres kabátban fog megjelenni. Találkozás a Paskál­malomnál d. e. 11 órakor. AflbllISá, A Magyar Athletikai Club igazgató választmá­nya f. hó 29-én Kenessey Kálmán I. alelnök ur elnöklete alatt, Sárkány Ján. Fer. II. alelnök, Thaisz Elek, Fittler Dezső, Porzsolt Gyula és Káth Lajos vál. tagok jelenléteben ülést tartván, elhatároztatott a nov. 3-án tartandó távgyaloglás Budapestről Gödöllőre s vissza. Táv : 0 1\ 2 o. mfd. (49 kilométer, (32*^ a. mf.) Bonafide járás. Minden egyes pályázó (absolut érdeme szerint) dijaztatik, fel­téve, hogy az egész távot 10 órán belül bejárja. Csak egyleti tagok concurrálhatnak. — Indulás: 1878. november 3-kán reggeli 7 órakor. Nevezési zárnap: 1878. oktober 31-én estve, 8 órakor az

Next

/
Thumbnails
Contents