Vadász- és Versenylap 22. évfolyam, 1878

1878-10-02 / 40. szám

302 VADASZ- ÉS VFRSEXT-LAP. OKTÓBER 2. 187 8. sebes gyalogolás után, épen az est beálltával rendeltetésünk helyére értünk. Ha jól emlékezem a »V. és V.« lap szellemdús »—e— « levelezője pendítette meg nem régen, hogy el kellene itt egy jó kaliba; mert innen az állomásokig 2 óra járás, idáig pedig a legközelebbi erdőkerülő laktól 3 óra ; már pedig 5 órai yalog ás ilyen helyeken kissé kemény, izzasztó egy adagban a vadászat előtt. Elárulhatom már most, hogy P . . . . házi urunk dicséretes serénysége- és áldozatkészségéből az ige testté tett. Áll már a szilárd faépítmény, és felszentelésekép bivatva van ez éjjen át nekünk menedéket nyújtani. Holnap a vadászat után lesz keresztel tetése. Csakhamar lerakodtunk, megszárítkoztnnk és mint a raj, kifelé — körülnézni. A kaliba a Kriván éjszaki, több mint 100 öl magasságú, függélyes sziklafalának tövében, egy kis pázsitos sikon, Latalmas czirbolyák és fenyők által környezve, áll. Épen most jön ki a bold ragyogó táblája а Кора mögül, rémséges magasnak mutatván a közel bérczcsúcsok szegélyeit. Lőtávolra egy szép zuhatag. Valóban nagyszerű színhely. Érdemes a megcsodálásra. M . . . ur, a ki a konyha és pinczemesteri teendőket rendkívüli szivélyesség és elezékenységgel viseli, sürög-forog. A pompás időben az estelit a kaliba előtt, szabadban tartjuk. Asztal, padok improvisálva, egy közel tuskóra világitó tüzet rak a szolgaszemélyzet, kiki helyet foglal, és megindul a vadászat vidám munkája késekkel, poharakkal. Felköszöntések, szarvas, zerge, medve, farkas, vadkan, hiuz-vadászatok, kalandok elbeszélése csakúgy özönlik számtalan tréfás megjegyzésekkel felpaprikázva éjfélig, a midőn a kalibában lebeverünk. Reggel 7 órakor 3 hajtó Szlivka vezetése alatt a Kriván dél-nyugati részére küldetik. Említésre méltó, bogy most, a midőn a Kriván nyugati legveszedelmesebb része, a Kotlina meghajtandó, Szlivka megbecsülhetlen egyéniség, mert csaknem elképzelhetlcn, hogy van ember, a ki ezen függélyes sziklákon vizarányosan áthatolhasson ugy, hogy a zergéket is vizarányosan — a vadászokra hajthassa. Tehát a hajtó ügyességétől függ a vadászat eredménye. Szlhka, jó kedvében ezt kitűnően érti. Mi is elindultunk állomásaink felé. A hajtás kezdete 9 órára volt kitűzve. A vadászok a Kriván éjszaki, mintegy 800 lépésnyi hosszúságú, függőleges sziklafala alatt, egy sorban foglaltak állást. Ezen borzasztó magasságú falon kell a zergéknek a vadászokra lejönnie. Én már előre kijelentvén, hogy lőni bem akarok, a vadászsor mögött egy dombon foglaltam állást, a honnan a zergék lejövetelét, e legérdekesebb pillanatot, és az egész vadász-léniát jól beláthassam. A házi ur maga is, föllebb, hasonló helyre állott. Csöndes, meleg, verőfényes nap vala. A lég oly tiszta, hogy a zerge 1000 lépésnyire is világosan megismerhető. Pont '/гЮ órakor érezbangu csörejt hallok a szemben lévő sziklafal tetejéről, pár másodpercz múlva csak ugy hemzseg a zerge 3—5—7 —10 darabbal egy-egy falkában lefelé, már most hangosabb zörej kiséri a zergék ugrásait ; számtalan törmelék kövecs helyéből kimozdítva, csörömpöl szikláról sziklára. — A legalsó vadász felé egy látható ösvény rézsútos irányban vezet le a sziklán. Itt legelői a vezetősuta, utána sorban 5 gida és végül a bak teljes erőből száguldva jön. Ezek jönnek le legelébb. A többi a függélyes falon, hol jobbra, hol balra, egy egy kiálló tenyérnyi szirtről szirtre könnyen, véghetetlen gratiaval, óriási ugrásokban, csak lassan halad. Méltán csodálatos e királyi vadnak hajmeresztő vakmerőséggel és bámulatos biztonsággal megejtett menekülése a hajtók éktelen lármájától — a vadászok gyilkos csövei elé. Páratlan látvány ez Magyarországon. Az ember csaknem elkiáltja magát megfeledkezve — örömében. — Egy dördülés, egy második, harmadik, a vadászsor legfelsőbb végéig füstöt látok felfellobbanni, de az egyes lövéseket megkülönböztetni nem lehet, mert a húszszoros viszhangban összeolvadva, még tán az első lövés is csak ugy forr a többivel a völgyek sötét feneke és a bérezek virányos koronái közt, akár az eget rázó mennydörgés. A vadászsor felső végén 3 zergét láttam a lövések közben leroskadni. B. . . . Győző barátom kettőt ejtett első lövéseire, egy a minap Kirnertöl érkezett 350 frtos lancasteréböl. Illő beszentelés e kitünö készítményre. A megriasztott zergék egy része a vadászsoron át az átellenben lévő Hrubi vrch, a többi a függélyes falon vissza a Kriván csúcsa felé iramodott. Most ezeken gyönyörködöm. Egyszerre csak zörejt hallok közelemben. Egy nagy zergesuta egyenesen felém tart. Utánna 4 idei gida. A sziklák közül kiálló mozdulatlan fél fejemet nem veszik észre. 15 lépésre előttem megáll a suta és visszanéz a honnan jött, a hol párja, bakja elmaradott. Még egy ötödik gida csatlakozik a négyhez. Ezek is állva visszafelé néznek. Ijedtükben ugy összeszorulnak, fejeik oly közel vannak egymáshoz, hogy egy nyuleörétce lövéssel kétségtelenül mind az öt elesett volna. Csövem czélgömbjén látom e szép fejeket. Százat olvashattam volna azalatt, hogy előttem állanak, a bak csak nem jön. Soha sem is az többé ! Oda lenn már bevégezte dicsőséges élete pályáját. A világ minden kincseért sem lőttem volna ebbe a »csendélet«-be. Hadd jusson Diana istenasszony más híveinek is egy illyen — trombitás nagy mise. Elférne a Kárpátokban százannyi zerge Í3 még, a mint van. Tehát kegyelem. A suta felém fordul és jön. Három lépésre defilirozott el mellettem a gidákkal. A mint elhaladtak, leemeltem kalapomat cs utánnuk fordulva, hangos »pá pá«-val bucsuztum el tőlük. Volt ijedelem. A hrubi vrch bérczein vesz.tették el szemeim. A háziúr állásáról leindult. Mindannyian arra felé tartunk. A kalibában van az ebéd. Az egyes események tárgyilagos megbeszélése közben a háziúr poharat emel és kimondja, hogy e nap bősének emlékezetére az uj kalibát »Győző« névre kereszteli. Ebéd után lassan Podbanszko erdészlakba lementünk, a hol a vacsora várt. Az erdészlak udvara közepére 5 zergét lefektetett a szolgaszemélyzet a diszes teritőre. 65 darab volt hajtásban. A háziúr állásáról mc'g 11 marmotát is látott. Az estét kiváló jó kedvben, vidám társalgásban töltöttük. Másnapon reggeli 8 órakor hazafelé indultunk. Isten veled Győző-menház ! Keresztelésed ünnepe eltörülhetlen betűkkel van feljegyezve emlékezetemben. Bárha még láthatnálak ! Az erdő széléig gyalogoltunk. Itt vártak a kocsik, melyek V. . . .ra vittek. A háziúr vendégszeretetét s önfeláldozó barátságát megköszönvén, szívélyes búcsúvétel után — а vasúthoz robogtunk. — Délután 3 órakor haza érkeztem. Nem mellőzhetem itt megjegyezni, hogy ez a vadászat, a Krivánban és környékén, oly kitünö kezekben van, hogy csak gratulálhatunk magunknak. P. . . . ur évenkint egy, legföllebb két vadászatot engedélyez és tekintve áldozatkézségét, melyekkel а vad gondozása, téli takarmányozása, a sónyalók fentartása, ragadozók pusztítására és a terület őrzése az orvvadászok előtt jár, méltán megkívánhatja, hogy esetleges vendégei ne zergepusztitást, hanem valódi vadászélvezetet keressenek. Ebből pedig bőségesen jut. Magyarországon csak az élő zergének van értéke, mert még nincs annyi, hogy ne élhetne, hogy pusztitani kellessék. Máskép van az ott, a hol a zergeállomány tetemes idők óta gondozva, oly mesés számokban nyilvánul, hogy 50—100, sőt 150 darabnak évenkinti ellövése nem csak az állomány fentartására nem káros, sőt a táplálék tekintetében szükséges. Őrizzük, kíméljük e királyi vadat hazánkban s örüljünk azon, hogy még van. Most a császármadár-idény javában vagyunk Eddig csak öreg kakasok kerültek aggatékra. Vadászüdvvel maradtam D. G. Vin. Vizsláink értéknélkülisége. A czimbeni »vizsláink« nem vonatkozik egy bizonyos fajra, p. о. a németre, hanem valamenynyire. Pillantsunk be bármely vadászlap akármely számába, majd mindenikben tuczat számra találunk használható vizslák utáuni kérdezösködéseket. A kereső vadászok száma mellett a kinálat édes kevés; miből az következik, hogy ugyancsak csekély számú jó vizsla létezik. Különben miért ostromolnák a szerkesztőket folytonos kérdésekkel : hol lehet hát valóban oly kitünö vizslákat kiipni, minőket imitt-amott hirdetnek anuonccokban ? Természetes, hogy az ily hirdetéseknek hitelt adva, már sokan felsültek ; ennek oka azonban nem mindig az eladóban, olykor a vevőben is rejlik, miután ennek gyakran eltérő vadászmodora vau, mint az eladónak, s ennek folytán az eb nem érti. Kivánatos lenne azért, ha minden vadász elsajátítaná a dressirozás mesterségét anynyira, hogy a más által kitanitott kutyát saját szokása szerint utánidomitaui képes lenne. Legnagyobb része azonban a vadász uraknak, ha értene is ahhoz, erre tulkényclmcs, s ennek következtében gyakran az uj aquisitio már első napon alaposan el van rontva, mert az ember szolgálatában álló állat közül egy sem szokja meg könnyebben az »unart«-okat, mint a vizsla. Legnagyobb veszedelem oly emberek társaságában vadászni, kiknek ebe rosz pcld.it mutat. Rendszerint az uj vizsla, ha a másik rossz példáját követi, nem büntettetik meg azonnal, attól való félelemben, hogy ezzel az ébredő ragaszkodásnak vége, de ez uton elfelejtik azt, hogy az elromlásnak ez által magunk is részeseivé válunk. Mindenkinek kötelessége lenne a legkisebb hanyagságot sem nézni el. A korbácsnak nem szabad soha elmaradnia, mert az engedelmes ebnél már ennek csak fölemelése is elég, hogy a bűnösnek elfelejtett leczkéje eszébe jusson. Legnagyobb részt azonban maguk az ebek — nem szólva azokról melyek valóban jók — azok, melyek mit sem érnek. A legtöbb vizsla ugyanis valójában nem az, hanem csak mondhatlan fáradsággal azzá korbácsolt valami. A legrenomivtabb dressirozók legnagyobb okai vizsláink hanyatlásának. Ügyességük, magukat minden négylábúval megértetni, képesiti őket arra, hogy mindenféle dögöt idomítás alá fogva, idővel és fáradsággal mint brilliáns vizslán adhasssanak rajta tul. Ha már most ez véletlenül oly vadász kezére jut, ki minden körülmény között röviden kereslő vizslát kíván : nincs végehossza a páratlan kidicsérésnek, mutasson bár külleme csalhatlanul korcsra. Az engedelmesség kipótolja a hiányzó orrot, persze csak látszólag. E hiány rögtön szembeszökik, lia kedvezőtlen széllel kell keresnie, távolabb jár, vagy telivér ebbel kerül össze. Mig emez a vadat urának felkeresi, — amazt a szó szoros értelmében reá kell vezetni, s csaknem megmutatni neki. Azon csekély orr, hogy kis távolra a vadat megérezné, nem hiányzik egy ebnél sem, mire világos példa a sok revirozó kuvasz. Nézzük csak a pincseket, mopszlikat, ujfundlandiakat, mészáros ebeket, s mindenekelőtt a juhászkutyákat, mint szipákolnak з követik a friss nyomot. Tehát nem a vadászati szenvedély egyedül, ez benn van minden ebben, sem a tűrhető szaglás, mit mi a vizslában követelünk, de a fáradhatlan kitartás, és különösen azon a csodával határos orr, mellyel csak az évtizedeken át tisztán tenyésztett faj bir. Nem áll az, hogy a legnemesebb vizslavér melylyel birunk, örökösen felizgatott idegeivel és pompás attitudejeivel csal ; azon rövid jelzés, midőn közönséges vizslák a mezőn botorkáznak, a nélkül hogy szimatot vennének, csak az orr felsőbbségét mutatja s többnyire csak fiatal ebek sajátja, melyek még tul-óvatosak s nem birják még a régi szimattól az ujat megkülönböztetni. Oly vizsla, mely azon helyet, hol a vad feküdt, a lég nedvességi foka szerint még órák múlva is meg nem érzi ; nem érdemli a vizsla nevet. Kevesebbet ettől sem kívánhatnak, mint a vérebtől, melynek a nyomot meg hosszú idő után is je-