Vadász- és Versenylap 22. évfolyam, 1878

1878-08-21 / 34. szám

254 VADÁSZ- FCS VERSESY-LAP. AUGUSZTUS 21. 1878. »Nyulat, foglyot, fürjet már lőttünk, sőt egyikünk már erdei szalonkára is puskázott, de most vadászambitiÓDk egy rókát óhajtana, s igen szépen ke'rjük Miklós bátyánkat, legyen kegyes minket rókavadászatában részesíteni, bogy veres komát lőhessünk !< Ilyfonna kéréssel állított he barátunkhoz egy utónyári napon a két G. testvér, 18 és 20 éves úrfiak, kik ez idén csaptak fel Diana vitézeinek. »Szívesen, kedves öcséim, de 10—14 nap előtt lehetetlen. Látjátok, vezér szukám minden órán várandó, ezt kimélnem kell, mivel két kölyköt belőle felakarok nevelni ; fiatal rókakopóm szopornyiczás, az ha el nem pusztul, csak hosszú idő múlva lesz használható ; legjobb rókakopóm oda van 48 óra óta, ezt most akarom kurrentáltatni ; a többi kutyáim meg rókát egyátaláb an Dem hajtnak !< »Jaj be sajnáljuk, hogy nem várakozhatunk, mert egy hét múlva az iskolai év kezdetén nekünk Pestre kell távoznunk. De hát kérjük alásan, sok rókát lőnek Miklós bácsiék kutya nélkül is, csak ugy hívásra mint beszélik, s sok van a szőlők fölötti Töbrös hegyen, nem lehetne-e ugy csalogatásra valamelyiket nekünk lövésre hozni?« >Aha, tudom már honnan fuj a szél, hallottátok hirét a rókacsalogatásnak, ugy-e ? No lám, igaz, igaz, hogy a rókát én is tudom hivni, de a csalogatásnak nem én vagyok a mesterre, hanem öreg apósom, ki e nyáron e császári körút alkalmával a Felségnek is az udvari ebe'dnél e minőségében és mint megyénk első vadásza volt bemutatva.« A rókasóvár fiatalok azonban nem tágítottak s kénytelen volt barátunk megígérni, hogy másnap délután felvezeti őket a Töbrös hegyre s fog nekik rókát hivni, ismételve bizonyítván azonban, hogy a csalogatásnak nem ö, hanem az öreg ur a nagy mestere. Másnap délután megérkeztek hát, s velők jött még a kassai helyőrségnek két fiatal tisztje is, kik nebány bét óta e vidéken az uri hazakat, kivált hol szép leányt, jó bort vagy mulatságot sejtettek, sorba járták, s kénytelen-kelletlen — nagy ur volt akkor a katonatiszt — szívesen látattak ! Barátom, bár a fehér kabátosok épen nem voltak inyére, de csak gondolta magában : Egy csapásra két legyet, felvezette őket a meredek kövee hegységre s alkonyat felé elállítva a bokrok közzé, еговеп leikökre kötötte, hogy csendes türelemmel várják a rókát s jól czélozzák meg ; ő maga meg a félkör központjára, mely legközelebb esett hazafelé, felállván ; a világ mind a négy tája felé elkiáltotta magát : rókák jertek ! rókák jertek ! s azzal jól végezvén igért közreműködését, hazafelé iparkodott. A szives olvasó elképzelheti, hogy a rókák a szép hívásnak hogyan engedtek, s hogy a négy vadász mily hangulatban botorkált haza a köves hegyről, sötétben. E rókahivás híre három nap alatt befutotta a kis vármegyét, s a hol fehér kabátosaink megfordultak, mindenütt azon kérdéssel zaklatattak, hogy a rókák jöttek-e a hívásra, ugy hogy restelvén a rászedetést, azok csakhamar hatat is fordítottak e magyaros vidéknek. Egy hét múlva azután Miklósunk a csetneki pagonyokban velünk vadászott. Az elejtett vadak közt egy róka is volt s ezt egy kerülő akkor bundázta le, midőn mi a pattogó tűz mellett a reggelivel voltunk elfoglalva. Jó alkalom volt tehát a beszédre s Miklós akkor el is mondta a róka-hivás történetét, de nem oly szárazon, mint én, hanem körülményesen s részletezve a párbeszédeket, az alkudozást, az eljárást, s utánozván a szereplők hanglejtését, beszédmodorát s mimikáját, ugy, hogy midőn saját maga tört németségét s a fehér kabátosak hasonló magyarságát pár beszédben utánozta, a hallgatóság csak ugy dült nevettében. Én tehát ezen történetet a legilletékesebb szájból, azon módon melegében hallottam, de nem is álmodtam volna, hogy folytatása is leez mi nállunk. pedig valósággal ngy lett ! Harmadnapra újra e revierben vadásztak társaim — én akkor távol voltam — jelen volt sok vendég, puskás és puskátlan, köztük pap is, rektor ur s egyéb műkedvelő is. Nagy volt a szárazsag, rossz a ezimat s a vadászat reggelizésig, — mely a harmadnap előtti tanyabelytöl kis távolban egy csermely másik oldalán élesztett tuz melleit elköltetett— mindössze két nyul feküdt a teritÖD. A hangulat is nyomott volt, szólták a kopókat, a harmatbiányt, forróságot stb. s esak egy fiatal vándorszínész, ki fegyverjegy s pnska hiányában botocekával jött ide ki, iparkodott beszéddel tartani s felvidítani a társaságot. Miklósunk komoly és hallgatag volt, ugy, hogy kebelbarátja M. R. mindjárt tadta, hogy valami nagy kópéságot fundál, szokása lévén legvigabb kedélyállapotához а legkomorabb képet vágni. Csakugyan, alig hogy szóba hozatott a vadászat további s mikép való folytatása, elkiáltja magát : ki akar rókára puskázni ? » Biz in is és akár én is, felel egyszerre egy theo'.ogice candidatus és egv földkóstoló államhivatalnok.« »De már rókára magam is szeretném, ha e botom elsülne, szólal meg Thalia vándor papja.« »Hát lött-e már valami vadat?« kérdi Miklós. »Nyulat már lőttem s szarvasőzet futni már láttam,« volt a válasz. »Adjatok hát puskát neki! rendelte Miklós, Teli Vilmos hadd puskázzék a rókáira, melyet mutatni akarok neki. Bámultok ugy-e ? de szavamra mondom, nem messze ide mutatok rókát melybe — ha el nem hibázzátok -— belepuskáz hatok mind a hárman!« Bár kissé kételkedtek még, de a határozott állitásnak nem akarván ellentmondani, s máskülönben is imponált a magas, nagy szakállú, dörgő hangú marezona alak ; fegyvert fogott mind a bárom. Barátunk csatárlánczba állította fel őket, — jobbra a candidatust, balra a földkostolót, a centrumba a színészt s maga is hátuk mögött állva, megindította őket felvont puskákkal — a többi publikum nem kis gaudiumára, — azon bokor felé, hol a minapi lebundázott róka hevert. Egyszerre meglátják a mozdulatlan s meztelen vadat. »Aha, itt fekszik, de hisz az döglött róka !« »Hát uram fia, nem mondtam én, hogy él, s hogy is élhetne, mikor tegnapelőtt ficzkókkal oldalba lövetett!« »De hát már be is van fejtve !« »Uram Istenem, csak nem kívánhatjátok, hogy 48 óra óta, a midőn őtet az öreg Vrabecz kivetkőztette. újra megnőtt legyen az irhája ! De azért, ha tetszik, belepuskázhattok, ugye !« Miklósunk nem sokára azután e dupla-kiadásu rókahistóriát verebe szedte *) s ez sok más ilyfajta költeménynyel s egyéb prózai tréfás dolgozatokkal a csetnekvölgyi vadásztársulat levéltárába került. Vadásztársaságunk tömérdek sok tréfa s rászedetés szülötanyája volt, a nélkül azonban, hogy tagjai közt ezért a jó viszony s barátság valaha megzavartatott volna, nem szabadván egyik alaptörvényünk értelmében, semmiféle ártalmatlan tréfára megneheztelni. Mi tehát e szabályt már akkor — 20—25 év előtt — léptettük életbe, midőn azt a »Jagd-Zeitung« csak sokkal későbben a 60-as évek végén hirdette s magáénak fogadta. Ugyanis elpanaszolván ott egy valaki azon baját, hogy véletlenségből bak helyett sutát talált lepuskázni, midőn e hibáját felismerte s azt maga jelentette fel a vadászurnak, vonakodás nélkül fizetvén le a 12 forintnyi birságot, vissza*) Több oly jeles verseményei léteznek, melyek valódi költészeti becscsel birnak s kéziratban csak azért maradnak, mivel tárgyuk részint csak helyi érdeküek, részint olyanok, melyek férfi körökön kivül interdictum alá esnek. Cs. ment felveendő a legalyazott őzet в vigasztalta magát a vadászszégyen s birság helyett, hogy legalább pecsenyéje lesz ; hát e közben pajkos társai azt elcsenték s bire-hamvát sem találta többé. Fordul tehát indignatiójában a szerkesztőséghez, kérvén a lap hasábjan ez illetlen s boszantó tett rosszalását s kárhoztatását ! Erre a szerkesztőség — még boldogult Hugo — ezt indorsálta : » Vadásztié/a, melyed valamely jelenlevő meg• apprehendál, ritkán lehet rossz, szerettünk volna magunk is ott jelen lenni ! Te melegkeblü jó barát ott a Bodra vizénél, ki otthonos vagy ugy a Tisza s bodrogmenti vi" zivadtanyákon, mint a Felvidék hegységi vadas téréin, ki a hluhanok, tetrók s fél öl széles tót kalapok közt töltött boldog napjaim emlékeit kelted; — üdvözöl téged Csetneky. Agarás?at, kopászat. Felkérjük a magyarországi Agarász-egyleteket

T hogy jövő őszi versenyeik föltételeit s a futtatás napját, közlés végett mielébb beküldeni szíveskedjenek. Különösen kérnök minélelébb a szabolcs-vajai nagy kölyök-agár verseny napjának — sa lóversenynek határnapját. Szerk. Vegyes© A zergevadászatok már megkezdődtek mindenfelé. Aug. 14-éröl írják nekünk Tátrafüredről, hogy Zsedényi Ede az nap odaérkezett, kisérve a szepesszombati választók egy része és még a választásról jövő nagyszámú bandérium által. Az nap meg is kezdődött a zergevadászat, számos vadásztárs részvét mellett Zsedényive) élén, és minden nap ismétlődik. E vadásztársulatban e hó 19-én Salamon Géza lőtte az első zerge t a tarpataki völgyben, mint minket táviratilag értesitenek. — A stabalis zerge-vadászok : Gr. F. P., gr. N. F., gr. Sz. G., K. J. és К. В. a napokban utaztak át a Salzkammergutba. — Gastein vidékén gr. F—g-nál egy másik társaság gyülekezik, köztük br. W. B. ö exja is. * A A F. hó 21-kén indul el Bábolnáról a párisi világkiállításra azon 56 ló, melyek részint államméneseinkből kiállítva, részint egyes tenyésztőktől vásárolva, együttes képét nyújtják azon anyagnak, melylyel Magyarország bir. — Ugyanez alkalommal Párisba utaznak : Kozma Fer. min. tanácsos mint az állami ménes intézetek felügyelője s a földmiv. miniez, képviselője és Tanffy Gusztáv min. titkár; — az országos lótenyésztársulat részéről ifj. gr. Esterházy Miklós elnök, és br. Podmaniczky Géza alelnök. * * * Lapunk szerkesztője is az utóbbi napokban indult el Párisba ; hol a lókiállitás tartamáig szándéka maradni ; — visszajövet (szeptember elején) Baden-Badenben Kincsem futásán is jelen lesz s csak ezután tér vissza, hogy mindjárt a debreczeni versenyekre utazzék. * * * Abrak-kétszersült. Az orosz-török háború ót», melyben az orosz hadseregnél sok »Warnecke«féle zabtakarmányt használtak fel, több hadseregnél tettek kísérletet, kis térfogatánál fogva könynyen szállítható és mégis elegendő tápot nyújtó különféle abrak-vegyitékekkel. Olaszországban nem rég viszont a Ravelli lovasezredes által feltalált abrak-kétszersült képezte ily kísérletek tárgyát. A megfigyelésre kirendelt bizottság jelentéséből az tűnik ki, hogy a lovak az abrak-kétszersülttől egy kévéssé megcsappannak ugyan, de nemcsak el nem vesztik erejüket, hanem még'nyernek a kitartásban ; csupán azt találja a bizottság szükségesnek, hogy