Vadász- és Versenylap 22. évfolyam, 1878

1878-07-17 / 29. szám

214 VADÁSZ- ÉS YERSESY-LAF. JULIUS 17. 187 8. nem szabad, mig a lánczot jól nem tűrik) s azután rövid zsinegen az udvarból kiviszem. — Ritkán fog az eb hnzódani, sőt kedélyesen és örömmel fog követni, hogy legalább ennyi szabadságot élvezhet. — Tanácsos, ha lehet egy öreg ebet, legjobb az anyát kivinni, és ezt a növendék mellett meneszteni, mig a mezőbe érünk. Ott a növendéket, ha szépen jött — lekötjük, és az öreg ebet, mintegy 20 lépésre előre küldjük. A fiatal okvetlen játszva ntánDa fnt. Midőn az öreghez ér — ezt vissza hivjuk fütytyel. — Ha a tanoncz a fütyöt nem értené is — az öreggel játszva visszatér, tehát a vezényszót teljesiti, és ez egyelőre elég. Ha ezen játékot gyakran ismételjük, végre is komolyság lesz belőle, mert a fiatal eb, mely a fütyöt már otthonról ismeri, elég okos, hogy megértse azt, mire kell megfordulnia, s nemsokára megszokásból figyel a fütyre és engedelmességre szokik. Kell azonban, hogy a tanító ezen eljárást ne tekintse játéknak, de ezzel mindig összekösse a »muszájt.« Minden visszatérésnél a tout beaut ismételtetni kell, a kis gamint pedig ülő helyzetbe bozni, s a vezényszót komolyan néhányszor ismételni. Az öreg eb példája már magában utánzásra készt, csendesitöleg hat, és a kis Szélzsák könnyebben hagy magával bánni. Gyakran szükségesnek találtam ir-settereknél könnyű zsineget használni ezen gyakorlatoknál. A dressirnyakravaló mindig elég volt intöszeriil s a koráll nem volt szükséges, melyet csakis büntetésül alkalmaznék. — Ha e téren elég engedelmességet értem el — oly mezőbe megyék az utakról, hol a vad nem tanyázik — itt össze-vissza járok, minden fordulatnál füttyentek az ebekre, s őket az általam követett irányban vezetem. — Arra ügyelek, hogy a távolság mindig mérsékelt legyen, mert a távol revierozás ugy is elég korán megjön. — A füty mellett az irányt kézzel is megjelölöm, és oda igyekszem, hogy ezen intés hovatovább commandó gyanánt szolgáljon, és a kutya mintegy várja ezt, mert urát szem elöl tévesztenie nem szabad. Ha bokor van közel — hasonló módon járunk el, de az ebeket csak annyira bocsátjuk, hogy egymást láthassuk. Jó, ba minden alkalmas helyen elbuvunk, és magunkat kerestetjük. Ha nem keresne, igyekezzünk erre birni, ismételt vonakodásnál pedig büntessük meg. Biztosíthatom, hogy ily módon az ebek közel vagy távol keresni teljes megelégedésre megtanulnak. Igyekezzünk továbbá hogy galoppban és lehető rövid idő alatt nagy tért keressenek által. Kitűnő orruk megengedi azt a vad kizavarása nélkül. Később a tanom zczal egyedül dolgoztatok, nehogy megtanuljon az öreg után gondolkozás nélkül futkározni. Mig ezen gyakorlatok folynak, otthon a »földre« és »iilj le« gyakorolhatók. Ugyanazon fogalomra mindig ugyanazon szót használjuk. Kísérletül, hogy feladatát jól érti-e, az evés előtt a »földre« szóra önként le kell feküdnie és az ételhez csak a »fogd meg« parancsszóra szabad nyúlnia. Ezután a »földre« fekvéssel kapcsolatba hozom a lövést. Erre egy gyutacs elsütése elég. Közvetlenül, midőn a tanoncz lehasalt lövök, azután felhúzom s a lövést mindig gyorsabban alkalmazom a »feküdj« után, mig csak meg nem érti, bogy a lövés és feküdj egy és ugyanazt jelenti. — Ha ezen leczkére és a következőre pontosan ügyelünk, soha sem fog megesni, hogy a vizsla — bár mily tüzes — beugorjék. — Fökellék, hogy az eb megtanuljon bárhol és bármennyire >tout-beau«-t csinálni. Ebhez egy szabad téren egy segédet alkalmazok, ki egy rövidre fogott hosszú zsinegen a tanouczot addig tartja, mig én lehető messze távozom. — Ezután a tanoncz a zsinegnek folytonos tágitása mellett utánam bocsáttatik, mig a zsineg majdnem véget ér. Ezen pillanatban >földre«-t commandirozok, mi mellett látszólag távozom, mire az eb tovább huz, de még valószínűleg »tout-beau«-t nem csinál. De pár perezre, ha a zsineg nyomása érezhető lesz, minden eb lefekszik. — Ekkor vissza megyek — t(Tut-beau-ban tartom s megdicsérem. Ezen gyakorlat folytatása mellett, melyet később oda módositunk, hogy a zsineg távolán tul körbe megyünk a kutyát követni hagyjuk és különböző helyeken »tont-beaa«-t csináltatunk vele, nemsokára elérjük azt, bogy a vizsla megért, mielőtt a zsineg legömbölyödött és nyomása érezhető lett. Ekkor a segédet elboeeátjuk, de még mindig zsineggel dolgozunk. Az eb körülteiül 20 lépést avanceirozhat mielőtt tout-beaura commandirozunk. Eleinte nagyon távolra bocsátani nem tanácsos, mivel valószínűleg, a zsineg megvonására még szükség van. — Haladó értelem mellett a távolságot nagyobbíthatjuk, éa lassanként a zsineget elhagyhatjuk. — Valószínűleg azonban ezután még sok nap eltelik, mig bármely helyen a »tout-beau«-t a lövéssel combinálva, vele megcsináltathatjuk. — Ehhez többnyire ismét szükséges a segéd, és ezzel egészen, mint előbb, manoevrirozzunk. Azon pillanatban, a mint a tanoncz a >tout-beau«-nak engedelmeskedik — lőni kell, és e gyakorlatot szakadatlanul folytatni, mig a legcsekélyebb vonakodás észrevehető. Elővigyázat itt nagyon szükséges, mert durvaság vagy oktalan sietséggel a lövéstöli félelmet idézbetnők elő. — Ha ezen szirt is szerencsésen körül van hajózva, ugy a nemes ebet bátran vadászatra vihetjük, mivel a revierozás, állás és secundálás fajjeleg, melyet csak kellőleg korlátozni kell. Attól, hogy a tanoncz a nyulat hajtja, ne féljünk, mert az eddigi gyakorlat után a vizslának annyi appelje vtn, hogy elég ellenőrzés alatt áll. Ha az idő nem éget, járjunk el a következő útmutatás szerint. Ha a fiatal vizsla áll — a vadat magam ugratom ki. A felkelés pillanatában »tout-beau«-t parancsolok, de nem lövök. — Ha szépen engedelmeskedik, nem szabad a dicsérettel fukarkodni, ellenkező esetben pedig nem mindjárt keményen büntetni, még akkor sem, ha az erős fütty nem használna, mert a tanoneznak mindig tudnia kell, miért büntettetik, azért elébb meg kell vele értetni, hogy utánszaladnia nem szabad. Az eb igen okos és képes gondolkozni, ki állhat érte jót, liogy azt nem hiszi, hogy a korbácsnak azért volt dolga, mert ő vad nélkül jött vissza, és ez esetben első alkalommal annyival gyorsabban kitör. Ezért a visszatérő bűnöst csak zsinegre fogom és rendszeresen dolgoztatok vele, avance, ide, oda, vissza, avance s, a. t. és ha ebben hibázik, erélyesen büntetem. — Ily gyakorlat a legjobb gyümölcsöt termi, hanem akkor a vadat a segédnek kell kiverni, előbb azonban a tanítónak a zsineget megfogni és a »tout-beau«-t erős korbácsütéssel kierőszakolnia. — Csak ha ezen gyakorlat jól megy, szabad lőni, de kétszer háromszor puska-porral, mert a vad kikelésének, a lövésnek és a vad esésének nem szabad más benyomást az ebre gyakorolni, minthogy neki magának is ugy kell lefeküdnie, mintha meg lenne lőve. Ha ez el van érve, akkor srét a puskába és jól czélozni. — Ha a vad esett, nyugodtan uj töltést tolunk a csőbe, még egyszer tout-beaut parancsolunk és a vadat magunk felveszszük. — Most hivjuk az engedelmes tanonezot, hagyjuk a szimatot élvezni, de a vadhoz nyúlnia nem szabad. Ha a vad azonban még szaladna, keressünk tovább, mintha hibáztunk volna, és igyekezzünk kedvező alkalommal halálos lövést alkalmazni, midőn az eb áll. Semmi szin alatt azonban ne engedjük a hajtást, még ha a vad elveszne is. Ily esetben inkább fel kell a kereséssel hagyni. Ha a tanoncz végre biztos lett, egy öreg ebet viszek ki vele, mivel csak igy jut a képessége teljes érvényre, főleg pedig azért, mivel oly eb, mely társasághoz szokva van, mindenüvé elvihető. Két ebnél arra kell ügyelni, hogy egymásnak kellőleg secundáljanak, ne egy helyen keresgéljenek és a lövésnél mindketten addig maradjanak tout-beauban, mig az egyiknek, természetesen az öregnek, »apporte« rendeltetik. Rendszerem az ebet nyúlhajtástól elszoktatni következő. A vadászat megnyílta előtt tarlókra megyek estve, hová a még fcnálló életekből a nyulak kiváltanak, ezek ekkor még igen bizalmasak. A fiatal ebet az öreghez czvórkázom és ugy kerestetek a nvnlak felé, mig ezek az öreg által jeleztetnek, s a fiatal által észrevétetnek. — Mindkét esetben »tout-beau,« melyet az öreg követ, a fiatalnak pedig megtennie kell. Erre a tanonezot rövid pórázra veszem és mig az öreg szabadon marad néhány lépést vissza viszem, s ismét a nyúl felé fordulok s mindkét ebbel tout-beaut csináltatok. Igy folytonos előre és hátra menéssel és toutbeau - val annyira közeledem a nyúlhoz a mennyire lehetséges. — Ha ez lábra kell — rögtön »tout-beau ,« míg a nyul az élet vagy krumpliban el nem tűnik. Az öreg ebet kivinni persze nem okvetlen szükséges, de jó, mert a jó példa az ebnél ép annyira bat, mint a rosz. Megesett azonban, hogy trabantjaim erővel azt hitték, hogy ök agarak. Ugy gyógyítottam őket, hogy egy tulajdonképen nem szabad gyökeres szert alkalmaztam olymódon, mint épen lehető. — A töltényt fél adag por és 12-es göbecscsel megtöltöttem, ba ezután a bűnös 40 lépésnyire a füttyre nem hederített, a töltést nadrágjába kapta, mely pensum azután eszébe juttatta, hogy a lövés tout-beau. (Nincs ellene kifogásunk, ha más nem használ — de végre is alig lehet oly »cum grano salis« alkalmazni, hogy risiicót ne játszék az ember és végre is nemes állat rányában kissé drastice-inhumanus eljárás : Közlő.) Midőn a lövés eldördül, rögtön »tout-beau« és csúszva kell hozzám jönnie. Ezen módszer, mely ilyeténkép alkalmazva csaknem szabadna, annál jobban hat, ha akkor alkalmaztatik, midőn még az eb nyulat fogni nem látott, azért nyers állatot nyulvadászatra soha sem viszek. Ellenkezőleg voltak ebeim, melyek a nyul iránt teljesen közömbösek voltak, és olyanok, melyek egyszer kétezer utánna futottak és azután maguktól felhagytak vele, midőn belátták, hogy amaz náluknál gyorsabb. Egy csmerösöm eredeti módszert talált fel, mely szerinte czélhoz vezetett. — Vadászát lóháton követte. — Ha az úrfi azután a nyulat hajtotta, barátom utánna és addig ütötte korbácsával, mig szegény örült, ha a fütyülő vadászhoz ért. A dressurára nézve valódi áldás, hogy az uj vadásztörvény szerint a nyulvadászat a fogolyénál később nyílik meg, mert semmi sem hat a vizslára jobban, mint egy bizonyos vadnem teljes figyelmen kivül hagyása. Elkeli kerülni a vadászatot oly egyénekkel, kik minden lövés után apporteot kiabálnak, kik még hamarább beugranak, mint u. n, vizsláik, azután ezzel versenyt rohannak és szeles magukviseletével a legnyugodtabb vizslát is kihozzák türelméből. Jó tanítónál 4—6 hét elég az apportirozásl betanítására ; tehát szeptember elején a leczkét e kell kezdeni, (de hát tulajdonkép akkor már erre szükség van ; Közlő.) bogy a hajtóvadászatnál már hasznát vehessük. Mint mindennél, ugy ennél is fokozatosan haladjunk. Különösen össze ne téveszszük a tanítást a vadászat gyakorlásával, a kettő egyesítését a fiatal eb meg nem emészti, azért ha csak lehet mindig öreget is vigyünk ki, mely helyes vezetés mellett jobb mester lesz a mesternél. Ha az öreg apporteirozik, — mint már mondva volt mindig csak parancsszóra, melyig mozdulnia nem szabad — dicsérjük meg, hogy az eseményre, mint valami igen érdemdúsra a fiatal figyeljen. Gyakran inár a példa által is apporteurré vállik, és tudományát az által documentálja, hogy egy véletlenül talált kimúlt foglyot rövireden áll, azután felveszi és apportirozza. — Erre persze nem csak meg kell dicsérni, de ez időtől fogva az öreg előtt kell apportra küldeni, mihelyt egy fogoly a tűzben összerogy. Természetesen még ezen felhivást nem szabad szoros parancsnak tekinteni, csak kisérletnek, és ha a foglyot rendesen hozná is, otthon a leczkét folytatni kell, mivel észszerüleg az apportirozás megtagadását büntetni nem szabad, és a foglyot különbül is könnyebb elhozni, mint egy nyulat, vagy épen egy rókát. Megjegyzem itt, hogy az apportirozást nem minden angol veti meg ; a London-fieldben január