Vadász- és Versenylap 22. évfolyam, 1878
1878-07-10 / 28. szám
202 VADÁSZ- ES VERSENY-LAP. A U GÜ S ZTCS 14. 1878. ebben Demely lovak a csak 1200 meter rövidségü tavai ugy az idén is a legjobb conditióban tudta pályára handicapezve 'Eilig 8é. 49 kil., Tilly lovait tartani, s hogy a hannoveri rosz viz ki4é. 54, Noatitz 3é. 48, Countess Savern 4é. 50 kerülése, s lovainak e forró időjárás alatti pihenkil.), mely igen különös fogalmat ad e lovak tetése sokat tett e győzelmek elérésére. Meg kell kinézéséröl. — A német urak közül br. Langen még említenünk, hogy a Voltella kancza visszavitte el az oroszlán részt Vitassál, két dijat fizette itt Broodway-Swellnek a hannoveri kudarnyervén s megvervén két oly lovunkat (Altonát ezot, első izben ugyan holtversenyt futván vele, és Pfeilt), melyeket Kincsem után a legjobbjaink de a döntő ütközetben levervén azt: végre hogy közé számítottunk. Hg Hohenlohe is 5—6 dijat br. Wesselényi B. Bánk-báoja egy versenyben verse ny futandó, ezedett össze, oly anyaggal, mely ellen az Apponyi nyert, s egy másikban 2-dik volt. Igy az utolsó ^ h an dmappereknek g o mj, e|j e s k ar oiy és féle 3 és 4 évesekkel és Bíborral azt hittük napi négy győzelemmel összesen tiz első dijat, 6 Cavaher o Ferencz ur választattak meg. eléggé jól megállhatunk. — Különben ugy kell másodikat s néhány harmadikat nyertünk Ham- Kassa, julius 5-én 187 8. Hivatalból lenni, hogy a Németországiakra is legyen különb- burgban. sen otthon) egy kis napsugár, különben maholnap elzárják előlünk dijaikat. » * * Táviratok. Ff r Y 9 t 9 í о S. A Reiter-Club f. é. junius 2-án tartott választmányi ülésének határozata folytán, a már közlött és f. é. Kassán futandó Reiter-eluli Steeple-chase propositiója érvényen kivül helyeztetik; ellenben а V. és V.-lap 25-ik számában közlött ujabb R eiter-club Steeplechase föltétele szerint leend a Jer ту Károly egyl. titk. A hamburgi versenyekben, — mint az alábbi Hamburg jul. 5. Megnyitó: Sharper 1, Achilles táviratokból kitetszik ismét fordult a koczka. Az 2, Franzi 3, öt futott. — Kétévesek: Bismarck 1, első napi 6 versenyből hármat nyertek lovaink; Flaneur 2, Rosabella 3, nyolez futott. — Aranya 2-dik napi 7 futamból négyet e's pedig köztük a ostor: Bosswell 1, Frantic 2, Frolic 3, hét. — 2évesek legnagyobb Criteriumát, Amaranthussal a Nagy-handicap : Rococo 1, Purple 2, Prince GreKettledrum-csikóval, a pesti és bécsi 2é. versenyek goire 3, Double Zero 4, tizenhárom futott. — nyertesével. De a legnagyobb veszteség reájok с Hansa-dij : Altona canterben 1, Sabinus 2, négy. napon a Norddeutsche Derby elvesztése, melyben — Eladó-verseny: Bánkbán 1, Eulenspiegel 2, gr. Henckel Oroszvárja elsőnek, Baltazzi A. Nil- négy indult. — Il dik nap jul. 7. — Pocat-Ren Versen y=fef tétetek ( Propositions.) A bécsi gyepre 1880. (Áprilisban.) Kísérleti verseny. (Trial-Stakes). Dij 2000 frt. Belföldi és németországi 3éves lovak számára Desperat,dumja 2-diknak jöttek be, hat hoszszal j : Little Digby 1, Sturm és Astronomie holt- Táv. 1800 meter. Teher 52 x/ 2 kil., kanczára 1 x/ 2 utánuk Lateran, mely Vitus mögött látszólag leg- verseny második helyért. 8 futott, jobb 3évesük. Még nem tudjuk mi minden indult Amaranthus 1, Picklok 2, négy. Critérium : kil. kevesebb. Tét 200 frt, bánat 100 frt, de Rammonia (' 8ak 60 fr t> ka 1880. január l-ig bejelentetik. A a Derbyben (azt hisszük, hogy németrészröl Han- futam: Voltella-kancza 1, Jolanta 2, hét. — sart, s tőlünk Bolygó is), de meglep bennünket a Norddeutsche-Derby (20,000 mark): Oroszvár 1, Henckel istálló nagy szerencséje Oroszvárral, mely Nil-Desperandum 2, Lateran 3 ; háromnegyed lóigy a két legnagyobb dijat : az Untot és a Derbyt hoszszal nyerve, 6 lóbosz a 2-dik és 3-dik közt ; bozza haza; Little Digby is nyert nekik ez nap 7 futott. — Handicap: Handicapper 1, Purple egy versenyt. 2, Zebra 3, bét. — Eladó: Eulenspiegel 1, Tetézi ezt még azon váratlanabb meglepetés, Bánkbán 2. — Vadászverseny : Mortimer 1, Tyhogy a hamburgi versenyek 3-dik napján a 2 és balt 2, hat. — III dik nap: jul. 8. — Vergleich: 3 évese к legjelentékenyebb ütközeteit ismét a Hen- Little Digby 1, Bismarck 2, Amarantbus 3. — ekei istálló nyerte és pedig minő lovak ellen. Mindjárt a Megnyitó versenyben Little Digby lett első, 2-dik Bismarck, 3-dik Amaranthus ; a már majdnem gyözbetlcnek tartott Amaranthus ! A másik győzelem, mit a Henckel istálló ez nap kivívott, a legjelentékenyebb összes diadalai közt ; a Renard dijban ugyanis Oroszvár legyőzte könnyen Pfeilt és Altonát ! . . Nerr, tudjuk még a részleteket, de ugy látszik, hogy Mi. Vaugh mint Gyldensteen : Handicapper 1, Sorenza 2, Franzi 3. — Hessenpreis: Holtverseny a Voltella-kancza és Broadway Swell közt ; a döntő futásban Voltella kancza győztes. — Renard-dij : Oroszvár könnyen első, Pfeil 2, Altona 3. — Eladó : Báukbán körüljárt. második ló 1000 frtig kap a tételek- és bánatokból, a 3-dik ló tételét menti. Nevezni kell lèves csikókat 1878. augusztus Cavalieronál Mr. 1-éig. (Nyári versenyek alatt.) A bécsi Jockey-Club dija (osztrák Derby) 10,000 frt. Futhatnak belföldi és németországi 3é. mének és kanczák. Táv. 2400 meter. Teher ménre 56 kil. kanczákra 54 x/ 2 kil. Tét 300 forint, bánat 150 frt, de csak 80 frt ha 1880 január l-ig jelentetik. — A második ló 2500 frtig kap a tétés bánatpénzekből; a harmadik ló tételét menti. Nevezni kell lèves csikókat 1878. augusztus 1-éig Mr. Fr. Cavalieronál, Bécs, Wollzeile 3. III. oszt. Császárdij 2000 forint. Futhatnak 3é. belföldi és németországi mének és kanczák. Tét 200 frt. bánat 100 frt. Táv. 2000 meter. Teher ménre ; 52 '12 kil., kanczára 51 kil. Lóra, mely verseny 7 á 0 @ U. Pisztráng-halászat Dohsinán. Közli : Sir John. (Folytatás.) Mivel gilisztávali horgászatnál nem szükség a legvékonyabb gut-fonált használni, s rendszerint sugárnak kettős, össze nem sodrott gut-szálat veszünk, mihelyt a horgot bevágtuk, menten ki is dobjuk a halat. Én kettős sugárral, egyes, — de erős selymérszálra kötött horoggal, egy foutnál nehezebb pisztrángot gyakran kidobtam a sebes rohainú árból s igen hosszú zsineggel is, anélkül hogy a gut elszakadt volna. Többször történik azonban az, hogy a horog a hal ajkait átvágja, midőn az igen súlyos és nagy erővel rántatik ki. Legczélszerübb azért igen nagy halat hirtelen ki nem dobni ; de miután a zsineget megrántottuk s a horog jól beakadt, a halat a vizben bennt tartva lassan a parthoz huzzuk s óvatosan, rántás nélkül kiemeliük. Ha nagyobb az ellentállás, engedjük öt a zsineggel le s föl úszkálni ; — erősen dolgozni, hánykódni fog, hamar kifárad, s oldalára fekszik, midőn könnyű lesz partra emelni. Kissé zavaros viznél, vagy ha par excellence nagy halakra vágyunk, okosabb a horgot is kettős gut fonállal használni, — midőn a világos szürke sziure festett gat a legczélszerübb. Junius hó végefelé minálunk a pisztráng már nem oly jól harap a gilisztára. Julius hó elejétől kezdve egészen őszig — September végéig — féreggel csak igen keveset foghatni. Németországban ezzel ellentétben épen julius es augustus hónapot tartják a » Wurm fischerei« föivadjának. A nyári évszakban ezerféle rovar, bogár, lepke, szúnyog és légyféle, szöcske hull а vizbe, а halnak van miben válogatni, s igy nem sokára étvágya túltelik ; a pisztráng valódi gourmaudkéut kezdi a táplálékot megbirálgatni ; a féreg pedig az, melyet legkevésbé keres, kivéve a magas vízállást esőzések ideje alatt és után, midőn épen a féreg a helyes csalétek egész nyáron át, de általán az egész saison alatt. Van azonban egy rovar, melyet a pisztráng julius és augustus hóban minden más felett kedvel, melynek alig tud ellentállni, és ez: a kabócza vagy szöcske, (Heuschrecke, Heupferdeheu), bármely vidéken, bármily vizállás mellett, tiszta, vagy zavaros vizben, csöndes álló vizű zsombokban, rohanó hegyi patakokban egyaránt kitűnő csalétek. Ugy a legnagyobb, mint a legkisebb pisztráng mohón kap felé. Angliában egyes halásztársulatok a kabóezával való fogást, az egész saison alatt csak 3 — 4 napon át engedik meg, nehogy igen sok pisztráng fogassék ki. Nem minden faja a szöcskéknek (Egyenesrepüek, Orthofatera) egyaránt kedves falatja a halnak. Tapasztalatom szerint a szürke színűek legjobban, a zöldek legkevésbé kedveltetnek, a himek, melyeknek szárnyaik vannak sokkal csábosabbak a pisztrángra, mint a szárnyatlan, nagy potrohú nőstények. Kabóczávali horgászatnál jó hosszú 4 —10 meternyi zsineget, egyes vagy kettős sugárt, s ha csak különös szükség nem kívánja, mindig egyes gut-szálú horgot használunk, — a horog menőéi kisebb 3 — 6 számú legyen. Én a kabóczát ugy szoktam fölszurni, hogy a horgot a rovar homlokán vezetem be s az egész potrohon végig tolom akként, — hogy a horog hegye egy kevéssé szabadon ki álljon. — Ha sebes folyású vizekben halászunk, a sugárra könnyű ólmot (3 gramm) köthetünk, s a kabóczát be a vizbe sülyesztjük épen ugy, mintha gilisztával horgásznánk. Rendesen jó az eredmény ! De sokkal szebb és sokkal érdekesebb a kabóczával súly nélkül horgászni, oly formán mint a mülegyekkel szokás. Ez eljárásnál, hosszú könnyű botot, hosszú finom zsineget és sugarat használunk, s a kabóczát messze a viz fölszinére dobjuk, s ugy igyekezünk azzal játszani, hogy élő, — s véletlenül a vizbe került — rovarhoz hasonlítson, — tehát elmerülni nem engedjük, legfelebb néhány cm.-nyire ; ezenkívül a botnak kis, — lökésszerű mozgatása által, a viz fölszinén, annak folyásával szemben fölfelé huzzuk a kabóczát, a midőn az megfelelő kis, ugrásszerű mozgásokat visz végbe a viz tükrén. A bal igsn hamrr észreveszi, s ez reá nézve oly csábos, hogy kevés tud ellentállni, s gyakran igen messziről, alulról a mélyből villámsebességgel szökik föl, nagy locsinással dobja ki magát utánna a fölszinre s mohón bekapva ragadja magával a mélybe. A ki e müveletet érti, a legháladatosabb nemét tudja a horgászatnak. Kabóczával a legtöbb s legnagyobb pisztrángokat foghatja. Különös, hogy én oly helyeken is a legkitűnőbb sikerrel használtam a szöcskét, hol az egyáltalán azon patakhoz közel elő nem fordul. Igy a Dobsa patak egy ágában — Enger Grund, — mely sürü fenyves rengetegében zuhog végig, kabóczával a legszebb halakat fogtam ; holott e patak közelében egyetlen egy kabócza sem található sehol, sem felebb, honnan azt a víz lehozhatná. Általán oly csalétek ez, mely juliustól kezdve