Vadász- és Versenylap 22. évfolyam, 1878

1878-01-16 / 3. szám

TANCAR IG. 187 8. VADÁSZ- FES VERSENYLAP. 19 sok javasoltatnak. A legnagyobb rész csak irályjavitás, kivéve a 81. §-t, mely az okadatolatlanul támasztott óvások (Protest) büntetéséről szól ; valamint egy »Függeléknek« a versenyszabályokhoz felvételét. E függelék a telivér lovaknak a méneskönyvbe igtatásáról szólló kötelezettséget tartalmazza. — A szükségesnek talált irályváltoztatásokat, valamint felolvasás után a 81-dik §. is kész elfogadni a Lovaregylet, némi változtatással, melyet a bécsi Jockey-clubbal közölni fog. Végül több oldalról szóba jővén, hogy az Intézők (Steward) fölös számmal vannak, e tisztségre csak a következő urak kéretnek jövőre : gr. Szapáry Antal, gr. Almásy György, gr. Károlyi Gyula, gr. Festetics Pál, gr. Batthyányi Elemér. Miután a nemzetközi vitabiróság felállitása folytán a felebbezés oly óvásoknál, melyek nem rögtön a versenytéren intéztetnek el : a fentemlitett bírósághoz tartozik; oly ügyekben pedig, melyeket rögtön a versenytéren kell elintézni, az intézők (Stewardok) hivatása: határoztatik hogy a Gyepkönyvben feleslegesen vezetett Vitabirák és helyetteseik törlendők, s ezek tisztjét a Stewardok végezik. Ezzel a közgyűlés elosz'ott. Az akadályverseny-lóról. (Folyt, és vége.) A mai kor akadályversenylova összehasonlítva a régibb kor typusaival. Az akadályversenyló kiszemelése igen nagy nehézségekkel jár; mert fölötte bajos tisztába jönni azzal, mily tulajdonokkal kell birni azon állatnak, melyet a sikverseny-lovak közöl e czélra kiszemelni akarunk. Valóban oly nagy külömbséget mutat némely lónak futása sikversenyekben és akadályversenyben, hogy egyikről a másikra következtetést vonni majdnem lehetetlen. Vannak lovak, melyek a sik pályán egy mértföldre is alig tudnak valamirevaló iramban menni, de vadásztalajon és sikversenyben a háromszoros távolságra is legyőzhetleneknek bizonyulnak, — s ily távolságra előbbi legyőzőiket oly fölénynyel verik meg, hogy csaknem nevetségesnek tűnnék fel, ha a két ló tehetségét egy mérték szerint akarnók méltányolni. Azonban ha e jelenséget tüzetesebb vizsgálat alá veszszük, nem fog oly meglepőnek tetszeni, mint első tekintetre vélnők. A sik pályán legelső feltétel : hogy a ló képes legyen az egész távolságot a tőle kitelhető leg- 1 jobb iramban megfutni, a nélkül hogy egy pillanatnyi szünetet engedjen magának, hogy lélegzetet vegyen, vagy a stridet mérsékelje vagy vál- 1 togassa, vagy bármi más módon is mérsékelje a test »tensióját.« A ló minden idege, minden izma és ina elérte a megfeszülés netovábbját, — sa tapasztalás tanúsítja, hogy sok, különben jeles ló ez eröfeszitéet csak egy mértföldnyi távolságra birja meg, azonban, ha a gyorsaság csak kevéssel is kisebb, ez erőfeszítést hasonlithatlanul nagyobb távolságra is kibírják. Azonban kérdhetné valaki, mért ne tehetné ezt meg a »Queens Plater is?« Erre azt felelhetni, hogy igenis semmi kétség sem lehet afelől, hogy ennyit sőt többet is tehetne, ha azon kiváló tulajdonokat, melyek őt a sikpályán kitüntetik, minők az actio, külső forma, a látás- és láb gyorsasága és rendithetlen bátorszivüség stb. ugyanoly fokon az akadály versenypályára is átvinné; de lia e tulajdonokkal nem bir, bizonyos hogy oly vetélytárs által, mely a sik gyepen mélyen alatta áll, de mély, egyenetlen és göröngyös talajon jobban otthonos, s igy jobb, — okvetlenül meg fog veretni. Ebből tehát eléggé kiviláglik, hogy legelső feltétel a »jó actió,« épen azért hangsúlyoztam már föntebb is abbeli meggyőződésemet, hogy a steeplechasernek okvetlenül telivérnek kell lenni. Néha fontosnak látszik bizonyos vért és származást is tekintetbe venn

;, nevezetesen kérdés tárgyát képezheti, ha valljon az erő vagy a gyorsaság által kiváló családok tagjait szemeljük-e ki ? Ezek oly kérdések, melyek irányában a föntebb már elmondott okokból, vélemény nyilvánításról le kell mondanom. Annyit azonban nyugodt lelkiismerettel állithatok, hogy ha a tenyésztő oly lovat talált, melyben a jó vér és jeles működés a kívánatos formával s egyéb előnyös tulajdonokkal egyesül, mindenesetre előbbre teendő ez az olyannak, mely inkább gyorsaság, mint erő által tűnik ki ; de ha egy lovat egyedül az erő ajánlana, ez maga akadályversenyben nem sok előnyt feg neki szerezni. Azért bámulom én a steeplechasert és a sebes vadászlovat (flying hunter) jobban mint bármi más lovat a világoD, mert sokkal magasabb fokon vannak meg bennök a legcsodálatraméltóbb tulajdonok (points.) mint minden másfajta állatnál. ИЖШДЯД—

—— Nagyobb mérvben van meg ezekben az erő, bátorság és actio mint a sikversenylóban, — a közönséges vadász- és séta-paripánál pedig sokkal több vérrel, gyorsasággal és ügyességei rendelkeznek. A mostani időbeli első-osztályu akadályversenyló a szó szoros értelmében pompás állat. Sokszor hallottam azon megjegyzést, hogy legújabb idők steeplechaserje nem egyéb mint egy darab gyom a verseny mezején (a racing weed,) a verseny-istállók oly salakja, mely nem képes a saját osztálybeli jó lovakkal becsületes versenyben helyt állni ; ilyen s hasonfajtáju állitások azonban csak felületes bírálaton alapulnak. Való igaz, hogy az akadályversenyló a versenyistállóból kimustráltatott, de világért sem azéit, mert nem volna pompás alkotású és nevelésű ló, hanem egyes-egyedül azért, mert egy bizonyos meghatározott irányban a vele egy rangban levő lovak mögött elmarad; de olyant állítani, hogy a jelenkor akadályversenye, az előbbi időkhöz képest vérben, nagyságban, erőben vagy működésben hanyatlást mutat, — teljességgel nem felel meg a valónak. Az akadályversenylovat vér, erő s más bármilyen tulajdonai szerint gondos megfigyelés tárgyává tévén, kérdjük ; ugyan mikor léteztek oly kitűnő lovak, minők most: Bourton, Emblem, Emigrant, Lincoln, The Huntsmau és Flyfisher, vagy akár oly nagy teherrel menők, mint Penarth, Bridegroom, Medora, Acrobat és Express, cum multis aliis? Bizonyára csak rosz tréfa és semmi más, midőn oly emberek, kik egy ló tulajdonságait a legcsekélyebb részletekig méltányolni tudjak, — ily állatokról olyasmit állítanak, hogy nem képesek terhet vinni. A valóságban, a fentebb megnevezett lovak közöl, — ha ebek után lovagoltatnának — egyetlen egy sem sokallna tizenkettőtől tizenhat stone-ig menő terhet. Vagy, kérdem, lovagolt-e nagy Britania területén valaha valaki oly lovat első sorban, mely oly jeles pedigree mellett, , annyira kiváló eredményeket tudott volna felmutatni, mint a nevezett lovak? Vagy, folytatván, a kérdést, — ha ilyesmi mégis megtörtént, mily lovon tették ezt meg ? Én csak annyit mondhatok, hogy valahányszor a legnagyobb terhet vivő akadályverseny lovainkat sorra tekintem, büszkeséggel tölt el, hazai versenybajnokaink gyönyörű actiója és kalibere. Ugy annyira, hogy egész retet csinálna magának belőle, hogy dárdáját megpróbálandó, azzal egy erdőlakót szúrjon le. Azt hiszem, nem tévedek sokat a hasonlatban, ha őket észak-afrika kóbor czigányainak nevezem. — Épen mint a czigány : eszes, életrevaló, ravasz, de hazátlan, megvetett, a társadalommal örökösen harezban álló sakál-faj ! Az afrikai erdő-lakó épen mint a mi czigányaink csak szabad kóborlásaiban érzi magát jól, és a világ minden kincseért sem volna állandó lakhelyhez köthető. Rendkívül ügyességük a rejtett-gödrök felállításában, melylyel vad-zsákmányukat fogják, leleményeik, az erdők mézes odúi, a milliónyi fürj és gyöngytyúk falkák, melyeket röptükben fognak el, elég gondtalan életet biztositnak számukra. Ha meg a vadászat mostohán fizet, a keselyük és vércsék megjelölik neki az irányt, a merre az. éjjel az oroszlán nagy vadat vágott le. Ilyenkor a visszahagyott koncz az erdő-lakóé. — Kinek nem jut eszébe az európai czigány s az elhullt malaczokból csapott lakomájuk ? ! Az elejtett vadak bőrével a szomszédos törzsfőknek adót fizetnek, de felette rendetlenül. A struez tollai és az elefánt agyara fejedelmi egyedáru levén, e két vadat tiltva van az erdőlakónak vadászni, .... de ők ravaszok, s nem ritkán a legpompásabb példányokat tőlük cserélheted be. (Folytatása következik.) • Epen Sir John Swinbourne is útra készült. Természetesen a locomotiv nem hagyta nyugodni ! Fejébe vette hogy Umfule-ig, sőt egész Ganyana-ig nyomul előre, a hol gépét felállítja s az arany tartalmú kova-kőzetet gőzerővel fogja kényszeríteni nemes tartalmának kiadására. — Terve azonban dugába dőlt, mert a Matebele főnökök Inyatin-nél útját állva, kényszeriték visszatérni Tatiba, mivel — állítólag — az uj fejedelem megválasztása előtt ők a nemes Sir terveit a magok szakállára nem szentesithetik. Az itt lakókkal — köztök kalandorok a négy égtáj minden vidékeiről — csakhamar megismerkedtünk, s a lehető szívélyes viszonyt tartottuk fenn. A bányászok túlnyomó része azonban kitartó, vasszorgalmu, az időtől megbarnított athletai alakú derék férfiakból állott, kik még mindég nem adták fel a reményt, hogy fáradalmaik sikerre fognak vezetni. Hiába ! az arany Afrika sivatagjain is az a bűvös érez, mely az emberi igyekezetet csodás mérvben felkölti, s a legnagyobb erőfeszítésekhez erőt nyújt. Egyik napon öreg szolgára Machlapeán beállit azzal a kijelentéssel, hogy ő ebben az elátkozott országban tovább ki nem állja. Nem embernek való föld ez, hanem csak az Impisi-k-nek (hyena), в kért hogy bocsássam vissza árnyas, viz gazdag hazájába, hol a kis sátorban öreg felesége, s gyermekek várnak reá a kék Tugela partjain. Nem tudtam ellentállni az öreg kérésének, s mert éppen egy ur is a Swinbourne társulatából : Mr. Sulton, vissza indulandó volt Angliába, hol sokkal jobb üzlet várt reá a tati-i kova-zuzásnál, t. i. egy többszörös milliomos nagybátya után az örökség átvétele, s ez ur Machlapeant azonnal felfogadni kész volt : elbocsátám őt. A bányászok közt egyre hangosabb lön a panasz a hus-készlet fogyatEozása miatt, a midőn egy napon két erdőlakó, vagy a hogy népünk találón nevezi : »igazi vadember« jött a táborba s ujságolák, hogy a közelben, a Sacha alsó vidékein mindenféle vad egész falkákban tanyáz. A két hirnök Ramurpisi és Kamarana nevet viselt, s a bányászok is kérvén, hogy egy vadászatot rendezzek, a táborozás egyhangúságát magam is szívesen cserélém fel egy kis vadász élvvel. Ellátva magamat a szükségesekkel, melyből sem a töltények, sem a főzőkészlet nem hiányzottak, s elébb a két vendéget jól tartva — mert oly rosz húsban voltak, mint egy asceta — útra indulánk. A Bechuana törzs nyelvét értvén, Sililo és Umloi szolgáim tolmácsolása nyomán megtudtam, hogy e vadak egyike nős, gyermekes, a másik nőtelen. Az elébbi 3-ik nejével él, a két elsőt s a gyermekeket egy Matebele támadás alatt az ellen rabolta el. Egy cseppet sem látszott a gazemberen, hogy busult volna utánnok. E naponta ritkuló emberfaj a Tati-tól északra barangoló Matebele s délre tanyázó Bechuana törzsek közt mint űzött vad él az erdők mélyein. Az előbbi törzs előtt épen semmi irgalmat nem lelhetnek, s egy ifjú Matebele nem sok lelkiisme-