Vadász- és Versenylap 22. évfolyam, 1878

1878-06-26 / 26. szám

190 Kérdések és feleletek.*) Tisztelettel felkérek minden lótenyésztőt, szíveskedjék a következő esetről nézetét közölni : Hímpókot ét kaptát átörökli-e egy mén : ha 10—14 éven át ö maga és minden ivadékja egészen hibátlan és tiszta volt — de sok használat által a mén 18-dik évében ily hibába esett? — Használható-e még mint apaló ? Szerény nézetem szerint, igen ; de a nézetek különfélék, és kíváncsi vagyok a többségre. Tisztelettel Egy tenyésztő. Felvidéki vadászlevelek. IV. (8zalonka, siket- és nyirfajd ; — és még valami.) Tisztelt Szerkesztő ur ! A tavaszi vadászatoknak nálunk is vége szakadván, szabadjon nekem ezek lefolyásáról a tisztelt Szerkesztő urnák egy kis tudósítással szolgálni. Az erdei szalonka ez idén gyéren mutatta magát, s bár az időjárás martius közepétől april végéig igen kedvező volt t. i. elég langyos, elég szélcsendes, és sem felette száraz sem nedves : az eredmény mégis csekély. Ugy látszik hogy a visszahúzó szalonkák zöme országunkat ezúttal kikerülte ; s az idény nálam, szomszédságomban, Rozsnyón s Csetneken, — valamint hirlik hogy országszerte is — a középszeriinéi roszabb volt. Az olábpataki uradalomban lövetett ez idén a tavali menyiségnek körülbelül fele, azaz 25—26 darab ; én nálam csak 9 db. és pedig az első martius 31-e'n, az utolsó april 16-án, s észleltetett az első erdei szalonka martius 28-án, s az utolsó april 20-án. Mi már saját élményeimet illeti, ugy én, pontosan vezetett naplóm szerint, 13 esti lesen összesen 23 huzó szalonkát vettem észre, melyekből jól roszul lőtávomba jött 14, puskáztam 6 dbra s lelőttem s felvettem 3 dbot, hármat meg elhibáztam s bevallom hogy több esztendő óta repülő vadra lőni alkalmam alig lévén, én a kapvalövést majdnem egészen elfelejtettem. Megemlitendő még, hogy valamennyi lelőtt szalonka kicsi és elég hitvány volt »de teljesen kéklábbal« egy sem birt, mert némelyike mutatott ugyan némi kékes részeket gázlóikon, de a legtöbbje sárgás lábu volt, a nélkül, hogy egyetlen egy úgynevezett bagolyfejüt találtam volna köztük. A tavasz igen szépen s minden excessus, azaz közbejövő hóesések, fagyok vagy dermesztő szelek nélkül köszöntvén be, a fajdok dürgése mar april elején vette kezdetét в jelenleg a siketfajd már elhallgatott s tyúkjai tojásaikon ülnek ; de a nyirfajd, mint a mai jelentésekből is értesültem — még folyvást hóbortozik s dörömböl, csak hogy vadászata igen meg van már nehezítve, mert dürgterét még teljes világosodás, azaz löfény előtt el szokta hagyni. Lövetett az itteni területeken 3 db siketfajd és 5 db nyirfajd. Az elsők közt az egyik igen kicsi és hitvány volt, súlyra csak 3.2 kilo, a más kettő ellenben derék példány. Az utóbbiak_ azaz nyirfajdok valamennyie ellenben, derék vén kakasok voltak, gyönyörűen görbitett s hosszú farktollakkal. Ezzel a fajdvadászatnak nálam ez idénre vége ! Most kérem engedje meg a tisztelt Szerkesztő ur, hogy a tavaszi szalonka-vadászat felett, a szokott panasz és kárhoztatás helyett, egy kis furcsának látszó megjegyzést, vagy ha ugy tetszik elnevezni — elmélkedést, tarthassak ! Előre biztosíthatom, hogy az rövid is lesz, s hogy az *) E czim alatt és ezen rovatunkban, helyet nyitottunk apróbb kérdések és feleleteknek, melyek a lótenyésztő közönséget közelről érdekelvén — remélljük, hogy a szakértők a kérdésekhez szóllni, vagy ilyeneket feltenni szívesek lesznek. Szerk. VADASZ- £S VERSENY-LAP. a legtöbb szalonkavadász hasonló nézetével is Jog találkozni. Ugyanis bárom körülmény van az esti szalonkabnzásnál, mely nincs ugy, mint a hogy azt a szenvedélyes lövadász szeretné hogy lenne ! Első : hogy igen kevés szalonka huz s az is többnyire nyilsebességgel sikamlik át ; második : hogy az időjárás mint koratavaszi, többnyire hideg és szeles, tehát kellemetlen; harmadik: hogy a húzás csak alkonyatkor, tehát rövid ideig s oly rósz löfény mellett tart, a midőn a szalonka csak a világosabb ég hátterében látható s ba lelövetik is, sokszor elvesz még vizsla mellett is, kivált ha távolabb helyen ereszkedett le. Ha tehát ezen bárom körülmény ugy változhatna, hogy az 1 — 2 db sebes járáeu snepf helyett 10—20 db érkeznék lassú repüléssel minden félórában a vadász közelébe ; hogy szeles hideg tavaszi időjárás helyett ezen húzás szép csendes utónyári vagy koraöszi időben, és alkonyat helyett a déli órákban tartana : — akkor ezen vadászat bizonyára a legszebb lösportoknak egyike volna !*) Kérdezhetné a tisztelt Szerkesztő ur, miért hozom én ezeket fel ? miért ez ábrándos spekulatiók s éppen itt a »Vadász- és Verseny-lap«ban, mely nem élezlap hanem a sport komoly irányú közlönye ? Megmondom kettős okát ! Az első az, mert igen sok vadásztól hasonló nyilatkozatot, megjegyzést s hasonló kívánságot volt alkalmam hallani, kiváltképpen akkor, ha az esti húzás malheurös vagy a szalonkaidény áltáljában rosz volt ; s kiváltképpen ott, hol a vadásznak az erdei szalonkán kivül egész éven át alig akadván alkalma repülő vadra lövést tehetni, lőgyakorlata majd semmis s a gyéren előjövő erdei szalonkát is nagy részben elhibázni szokta. Igy nem csoda hogy a lehetőséget az alkalmat, repülő vadra mennél gyakrabban lőhetni nemcsak óhajtja, arról ábrándos képzelödéssel beszél, hanem keresi is ; s miután a szentirás is azt mondja : »keressétek és megtalálandjátok«, meg is fogja azt találni. Hogy és mi módon ? ki igy, ki amúgy ! Tavaly nyárközepén, egy német vadászlapban — szintén komoly irányú lap — a következő távirat volt olvasható : N. N. tisztelt Szerkesztő barátom ! A tegnap esti húzás felséges volt, ketten puskáztunk félóra alatt 46-ezor, elejtettünk 40 darabot, göbecsszám 16-08 dunst. Ezen távirat, — miután a nyári idő és legapróbb verébgöbecs sem szalonkára sem vadkacsára következtetni nem enged — érthetlen maradt a következő szám megjelenéseig, melyben akként nyert megfejtést, hogy két szenvedélyes lövadász azon este a gyümölcsös kertek közt repdeső szarvasbogarakat puskázta le. Es rennt und lauft im Walde viel, W

Ter gerne schiest, hat bald ein Ziel, mondja a kezemnél levő Jagdbrevierben, boldogult dr. J. N. Vogel, ki mellesleg legyen mondva : az osztrákok közt egyike volt azon fehér hollóknak, kik a magyart megbecsülni tudták ! A második ok a miért én itt bátorkodom, a fentebbiekkel a tisztelt olvasókat Szerkesztő úrral egyetemben untatni, abban áll : miszerint csakugyan van abban lehetőség és alkalom a midőn a szenvedélyes lövadász szép nyári vagy koraöszi időben, déltájban puskázhat félóránkint akár 20—30-szor is szép csendesen huzó — nem éppen erdei szalonkára ugyan sem szarvasbogarakra, hanem — amahhoz hason nagyságú és szintén pecsenyét szolgáltató szárnyas vadra. Miféle vad s milyen vadászat ez, azt szeretném, ba tisztelt Szerkesztő ur megengedi a következő levelemben megismer*)Hogy félreértésre okot ne szolgáltassak, azért hangsúlyozom a tisztán csak lösportot, a menyiben ilyetén képzelt körülmények közt nyoma sem maradna azon magasztosabb érzéseknek, melyek a koratavaszi estéken a növény és állatvilág megujjulása s ébredése mellett, a természetbarát keblében keletkezni szoktak. JUNIUS 26. 1878. tetni.*) Eleve csak annyit jelzek, hogy az a felföld némely részeinek hegységi vadászatához tartozik s tudtommal a vadászközönség legnagyobb része előtt ismeretlen. — Hogy ha azután azon alkalommal, az egyébb sajátságos söt titkos vadászati módokról — melyeket egyetlen vadásztankönyv sem emlit — találok egyet mást kibeszélni : azért reménylem nem fog a tisztelt Szerkesztő ur veres plajbásza silentiumot reám dictálni. Tehát viszontlátásig vadásziidvvel Dobsina, május 20. 1878. Csetneki B. Ш. A Setter. (Folytatása lapunk ez évi 126 és ui. lapjain megjelent közleményeknek.) A setter eredetéről biztosan nem tudunk semmit ; én azon nézethez szitok, hogy a epauieltöl származik, melyről 1П. Edwárd egyik fia, a british muzeumban még meglévő »The master of the game« czimü műben ezt mondja : a sólyomvadászatnál használt ebek Spanyolországból erednek, spaynelnek hívják, nagyok és erősek, nagy nehéz fejük van, fehérek vörös folttal. Szőrük hosszú, farkuk erősen benőtt. Mások azon véleményben vannak, hogy a setterek Angolországba a rómaiak által kerültek, és az alacsonyabb spánielek származtak ezekből. Bizonyosnak látszik az, hogy valamint a jelenlegi foxhoundok a vérebekből (bloodhounds) az agárrali keresztezés által könnyebbek és futóbbakká, a buldoggal való keverés által pedig erősebbekké váltak, — a setterek könnyebbé alakításáról is gondolkozni kezdtek. Mily rendszer szerint jártak az illetők el, miután ebből titkot csináltak — nem tudható. En ugy sejtem, hogy az átalakítás nem közvetlenül az agarak, de közvetve a rókász ebek által történt. Mindenesetre nagy következetességgel jártak el — s nem vártak mindjárt az első nemzedéktől valami tökeleteset, hanem mindezen keverékeket még, ki nem elégítő korcsoknak tekinték, mig végre a 8 vagy talán 10-dik nemzedék, a folytonos vissz itérés mellet az ős setter-fajhoz, constans, minden kívánatnak megfelelő fajjelleggé (racetypus :) vállott. Régi müvekben találkozunk a »setting-spaniel«" elnevezéssel, miből az látszik, hogy ezen elnevezés akkoron divott, midőn a madárebektöl a vad előtti kitartóbb állást kivánták. »To sett« annyi mint ülni, tehát setter=ülö, miért sokan ezen faj jellegeül nézik a vad előtti »leülést;« de ez téves nézet; sem én, sem semmi öreg angol sportsman nem emlékszik arra, hogy valaha ily en vizslát látott volna. Inkább az hihető, hogy »a lefekvés« a legfinomabb faj sajátja, mivel régibb iratokban gyakran emüttetik a »couching spaniel.« Most is van egy setterem »prince,« mely mihelyt röpülő vad előtte véletlenül fölröppen, oly helyzetbe teszi magát, mintha közvetlen közelében nyul szökuék ki. Setterek minden szinben vannak, de rationális tenyésztés mellett ugyanazon törzsnél különböző szin nem jön elő. Ha ilyesmi megesik — az angol mindjárt mongrelismé-röl (elkorcsosodás) beszél. Vannak egész fehérek ; — fehérek, fekete barna, vörös, narancsszin, sárga, nagyobb kisebb foltokkal. Ha fekete, vagy vörös szőr, fehérrel sűrűn vegyes, ugy ezeket kék vagy kékvörös beltonoknak hivják. A föntirott szinek alapszint képeznek több kevés fehérrel : fejen, nyakon, mellen hason, lábon, farkon. Azután még megemlitendök a feketék, vörös végtagokkal ; melyeknél olykor a fehér vegyülék is előkerül, miért is a fehér-vörös feketéket is, a beltonok közé lehetne sorozni. Rendszerint minden fekete-vörös végtaguakat gordonoknak hivják, de mint minden tenyésztő meggyőződhetik, tévesen, mert ezek bármely fekete és vörös setter keresztezéséből támadhatnak. Mondják bogy van Angliában valahol egy palaszürke törzs ; én ilyet nem láttam. Harmincz-negyven év előtt a fehér-barnák voltak kapósak, ilyeneket tenyésztett Albert herczeg és Mr. Venables Oxfordban. Ujabb időben ezek *) Köszönettel fogjuk venni. Szerk.