Vadász- és Versenylap 22. évfolyam, 1878

1878-06-05 / 23. szám

ICC VADÁSZ- ÉS VERSE SY-LAP. J

UNIUS 5. 187 8. A Duna-Szerdahelyi lótenyésztési jutalom-dij osztás. Jegyzőkönyv; felvétetett 1878. évi május 26-án, а DuDa Szerdahelyen tartolt lótenyésztési jutalomdíjosztás alkalmával. Jelenvoltak: Bacsák Lehel mint а tiráló bizottság elnöke, gr. De Zasse Emil, Galgóczy Antal, Gálffy Ignácz, Bartal Lajos, Nagy Elek, Horváth István а lótenyésztési bizottság részéről, — Szabó Károly szolgabiró és Marczel Mihály járási állatorvos a megye részéről, — Straus Antal százados és Albrecht Móricz állatorvos a méntelep részéről. A bizottság első sorban az anyakanczákat vizsgálta meg; szigorú és beható birálat után a következőket találta jutalomra méltóknak. 1-sö díjra: gr. Károlyi Alajos urnák Stomfáról kiállítóit 4 anya-kauczáját ; tulajdonos meghatalmazottja Batbó Ferencz ur a dijról lemondván, első rendű díszoklevelet nyert. E szerint az első dijat nyerte : Németh János péterfai lakós 5-éves megypejkanczája, pejmén ceikajával. A 2-ik dijat Bartal János etrekarcsai földbirtokos, 7é. világos pej kanczája, pej mén csikóval; tulajdonosa a dijról lemondván, másodrendű díszoklevelet nyert ; e szerint а második dijat nyerte Itazgha József alsószeli lakós 10 éves sárga kanczája, eárga mén csikójával. A 3-ik dijat Polák Józset várkonyi haszonbérlő 9éves szürke kanczája, pej mén csikóval nyerte; tulajdonosa azonban a dijról lemondván III. rendű díszoklevelet nyert; e szerint a harmadik dijat Majláth József tallósi lakós 10 éves szürke kanczája, pej kancza csikóval, nyerte. A 4-ik dijat Kiss Ferencz hiriaskürthi lakós Céves pej kanczája, pej kancza csikóval. Az 5-ik dijat nyerte Méhes Gyula d.-szerdahelyi lakos öéves pej kanczája, sárga kancza csikóval ; a 6-ik dijat a bíráló bizottság egy 3- és egy 2 aranyos dijra osztotta szét, s igy a 6-ik dijat nyerte László Béni hídvégi lakós vil. pejkanczája, pej kancza csikóval; végre a 7-ik dijat nyerte Elek Sándor benkepatonyi lakós Séves szürke kanczája, sötét pej mén csikójával. Kiállítva volt 52 fias kancza. Ezután a 3 éves csikók vétettek szemle alá, s az elövezetett 28 csikó közül az I-sö dijat nyerte : Walilberg Vilmos dszerdahelyi birtokos sötét szürke, kancza csikója; tulajdonos meghatalmazottja a dijról lemondván II. rendű díszoklevelet nyert. Ezután legjobbnak találtatott Czuczi János enyedi lakos sötét pej kancza csikója ; tulajdonosa a dijról szintén lemondván, III. rendű díszoklevelet nyert. E szerint az első dijat nyerte Elek Sándor benkepatODyi lakos sötét pej kancza csikaja. A 2-dik dijat nyerte Benkó János hidaskürthi lakos sötét pej kancza csikója. A 3-ik dijat nyerte Nagy Elek beketfai lakos világos pej kancza csikója, tulajdonosa a dijról lemondván III. rendű díszoklevelet nyert; e szerint a harmadik dijat Gróf János felbári lakos világos pej kancza csikója. A 4-ik dijat Kisléghy Imre, kisléghi lakós világos pej kancza csikója; — végre az 5-ik dijat Gróf János felbári lakos világos pej kancza csikója nyerte. Megyjegyzendö, hogy a jutalmazott csikók mind állami ménektől származnak. Egy éves méncsikó 33 db. lett kiállitva, s ezek közül 4 db lett alkalmasnak ítélve, melyek közül a jelenlevő vásárló biztos, ngs Tanfy Gusztáv miniszteri titkár 2 dbot, és pedig Varga Sándor sötét pej, és ifjú Mészáros Péter nagybicsei lakós világos pej csikóját, dbját 150 írtjával meg is vett, s a hely színén azonnal kifizetett. Ezután a dijak a helyszinéo, a bizottság elnöke által, valamint a díszoklevelek is kiosztattak. Kelt mint fent, Bacsák Lehel s. k. biráló-bizottság elnöke. Bartal Aurel s. к. bir. biz. jegyzője. Strauss Antal s. k. százados. Gálffy Ignácz s. k. gr. De Zasse Emil s. k. Galgóczy Antal s. k. Nagy Elek s. k. Bartal Lajos s. k. Horváth István s. k. Szabó Károly s. k. Marczel Mihály s. k. Albrecht s. k. állatorvos, 1 iráló bizottsági tagok. VADASZATOK. Tiz év egy vasárnapi puskás életéből. (Az egyszarvú ózbak. — Meghiusult remények. — Zengő ég egy kárpáti katlanban. — I'ége a vadászatnak. — Mégis mehetünk. — Köd és derű. — L'jra három zerge. — Hív a város.) Jócskán sötét volt, mire Viihodnára értünk. Ödön már messziről észre vette P . . . E. magas erőteljes alakját ; itt van ! kiáltott — s mi a coupéból kiugorva, házi gazdánk kettőzött szívességgel fogadta a várt s váratlan vendéget. Pár perez múlva kocsin termünk s majd egy órai sötétben való botorkálás után, gazdánk vendégszerető házánál állapodtunk meg. A hegyi ut s a teherhordás megtette hatását, fáradtak voltunk; kivált Ödön csak akkor volt ébreD, mikor evett, de szótlanságát ez meg nem szüntethette. Hanem mire a harmadik pohár után gazdánk elkezdett beszélni a henyefenyö vén bakjairól, nagyságukról, ravaszságukról — levén ők életunt hajdani seladonok — s azon egyszarvú őzről, melyet ö ott egyszer elhibázott : akkorra Ödön is felocsúdott, nagyra nyitotta álmos pilláit, szeme villogni kezdett, az egyszarvú tiszteletére újból megevett vagy három nagy kövi iákot, meg beszélt és beszélgetett volna akár reggelig, ha én az öregebb és ezúttal okosabb, jelt nem adok a takarodásra. A következő napot jószerivel elhebizáltuk. Az idő evéssel, pakkolással, kényelmetlen kocsizással és egy eredménytelen vadászattal telt el; mert a mesebeli vén bakokhoz és a gyalogfenyő egyegyszarvu özéhez, a rengeteg bozót miatt nem juthattunk cl. A nap fénypontját a Podoroszka katlan gyönyörű vidékének szemlélete s a bisztrai kitűnő pisztrángok elköltése képezte, ezek levén az egész környékben, a heghiresebbek. Ödön czimborának, kinek ha nem lő, vagy épen hibázik, — mit ha elég ritka is, ma négyszemközt legyen mondva, csakugyan elkövetett — rögtön földig ér az orra ; este felé folyvást ily hosszú orral és fejcsóválva nézegette a pipázó hegyeket, s bizalmat vesztve egyre mondogatta : meglásd holnap nem vadászunk, mert az idő megbomlik. Háromkor kelünk, négykor indulunk, ez volt a jelszó, melylyel pihenni mentünk. É.ijel zivatar támadt, a szél élesen süvöltött s néha tombolva mint szitakérget ugy döngette a faházat, melyben tanyát ütöttünk. A vihar ugy látszik lassan közelgett, mert eleinte csak távol moraját hallottuk ; majd egy óriási csattanás és egy hosszantartó vakítóan fényes világítással bejelentette, hogy itt vagyok ! Alattunk, fölöttünk, mellettünk minden reszketett. A resonantia a mi itt a hegyekben vaD, s e fa-házban volt, az leírhatatlan. A ki nem ismeri a hangok hatalmát, az jöjjön ide és fogalmat nyerhet a valódi instrumentatióról, a természet nagyszerűen concipiált zenéjének hatalmáról. Remegtem és élveztem, féltem és gyönyörködtem. Igenis féltem, mert megvallom, hogy e hangok hatása alatt még a szivem is megrezgett. ÖdÖDnek se igen lehetett álma, mert bár nem szólt, egyre hánykolódott ágyában. Az ég még egyre zengett, hogy a faház, egyegy dörgő csattanásra alapjaiban megingott. Az égi csatornák megnyiltak s az eső csak zuhogott, ragadozó vízeséssé dagasztván a házikó előtt folydogályt csermelyt. Az első egy két órában ez még vigasztalt ; hadd tombolja ki magát a vihar, annál derültebb lesz a reggel. De éjfél is elmúlt s egyre zúgott, egyre menydörgött, s ha egy-egy perezre el is szundítottunk, egy uj földrenditő dörgés újra felrezzentett nyugtalan álmainkból. Három óra után már felhagytam a reménynyel és teljes önmegadással alvásra fordultam a fal felé. Öt órakor belépett házigazdánk, komor arczczal mondván, hogy az idő nem tisztult ki, bár az eső elállt. A hajtók itt vannak és biztatnak a menetellel, ö nem meri ajánlani, de ha kedvünk van, mehetünk. A »mehetünk* szóra mindketten az ágyon kivül talpon termettünk, s gazdánk arcza is kiderült. Látta, nem elpűtyhedt emberekkel van dolga s maga kezdett biztatni. Beszélte, hogy a köd, ha hegyen éri az embert veszélyes, mert nem lehet se előre, se hátra hatolni, hanem, ha egy napba tart is, be kell a/, elvonulását várak Azonkívül meg a zergék, a meredek begyoldalon évezredek taposta gyalogösvényeken állnak, melyek terasse-szerüleg vonulnak a hegyoldal széltében. A távolról jövő hajtónak bizonyos pontról ki kell szemelni, mely terasseou állanak, mert ha nem az illetőn hatol előre, a felriadt zergék felette vagy alatta visszatöinek. Ezek a hegyoldalba vájt ösvények meg oly keskenyek, hogy némely helyen csak féltérden csúszva hatolhat előre a hajtó. Hauem neki — i gy folytatja — tapasztalt kitűnő egy pár hajtója van, s ez vállalkozik a menetre mi is. Mig e kis mondóka tartott, felöltözködtünk volt. A gyorsan felszolgált reggelit állva költöttük el, mert az egész kirándulás órára volt kiszámítva, melyből egyet se volt szabad vesztenünk, hogy estére a vonatnál lehessünk; melyet többé téveeztenem nem volt szabad, mert máris kissé bőven éltem a rendelkezésemre levő idővel. Negyedfél órát kellett a völgyben fölfele haladnunk, hogy a Kriván aljához érjiiuk, a hol a kapaszkodás megindul. Ez utat harmadfél óra alatt tettük meg, s igy egy órát nyertünk az első kirándulásnál. A köd erős gomolyokban csüngött a gerinczeken, alig néha-néha mozdult meg egy-egy erősebb fuvalomra s ritkán engedé látni a nagyszerű hegyi vidék jobbra balra nyiló sziklaoldalait meg völgyeit. Mégis láttuk, hogy fölöttünk derült az ég s néha erős foszlányok szakadoztak el a sürü lepelből, s egy-egy kicsilámló napsugár meleg ragyogással tündököltette elő'ttink a gyönyörűen megvilágított ormokat. Jó kedvünk egyre fokozódott reményünkkel, s mire a hajtók tőlünk elváltak, hamarább kezdvén meg а Kriván megmászását, szinte lehetetlennek hittük a nem sikerülést. Végre elértük az utolsó gyönyörű luczfeuyő csoportozatot, óriási szikla-tömeg oldalán, melynek aljából gyönyörű csermely fakadozott, s a melynek kristálytiszta vizét még az éjjeli förgeteg sem birta megzavarni. Itt néhány perczig fujtattunk, nem akarván uj reggelizéssel vesztegetni a drágán kimért időt, hogy neki vágjunk a közvetlenül következő gyalogfenyő övnek. De élelmes erdész-gazdánk ezen ösvényt vágatott volt, s igy minden nagyobbszerü fáradság nélkül elértünk a kopár sziklarégióba. Hanem itt ismét beleszólt a nálunknál hatalmasabb természet s a már régóta gomolygó, de egyre több kilátást is nyitó ködfelleg egyszerre ránk szakadt s vezetőük hatalmas megálljt parancsolt. Ej lett körülöttünk, s egyikünk se birt egy lépést is tenni ebben a vak országban. De az időt fel kell használni, bármit nyújt, s igy türelmetlen szivvel bár, de jó étvágygyal neki álltunk és — szalonnáztunk. Nem is hiába áll azonban a szó, hogy »audaces fortuna juvat« ; Dianna istenasszony is megkönyörült ennyi megpróbáltatáson s egy rövid félóra alatt foszladozni kezdett a köd, oszlani a felhő s a soha jobban nem sóvárgott reggeli nap aranyporral hinté bc egyszerre környezetünket, a füst vagy ködfellegek mintha fürge hegyi gnómok kergetnék, ugy száguldoztak be a szakadékok legmélyébe s fölöttünk derült ég, körültünk ragyogó napsugár, igy vonultunk mind följebb följebb a zerge regióba ! Ödönt tegnapelőtti szerencsés hármas lövése azon nagylelkűségre biztatta, hogy ezúttal nekem engedi át az elsőséget, és igy egy erdész-segédnek oldalvédül való hátrahagyása után, azonnal Ödön állíttatott, el, engem pedig, P. Evald