Vadász- és Versenylap 22. évfolyam, 1878

1878-05-15 / 20. szám

VADÁSZ- ÉS YERSESY-I.AP. MÁJUS- 15. 187 8. Néhai Manschbn M. F. kitűnő hirben állott budapesti szíjgyártó felette gazdagon felszerelt áruraktára, örökösei által tetemesen leszállított árakon értékesíttetik. Ugy véljük szolgálatot teszünk igen tisztelt olvasóinknak, ha figyelmüket e körülményre, mely közelismerés szerint valóban kitűnő áruk olcsó beszerzésére nyújt alkalmat, különösen felhívjuk. Az üzlethelyiség az elárusitás befezéseig az eddigi helyen a Fürdő utczában 3. szám alatt fekvő házban marad. YÁBÁSIAT03L Tisztelt Szerkesztő ur ! Alsó-Árva 1878 april 25. A szalonka idényen szerencsésen túlestünk. Ámbár jósló tehetséget nem tapasztalok magamban, mégis olyan volt itt a felvonulás, a mint azt f. hó 4-én kelt levelemben jelzem ; — páratlanul nyomorúságos — 3 darab került aggatékra. Az idézett levelemben a siket-fajd dürgéfének kezdetét is bejelentvén, az ország többi részeiből a »Vadász és Versenylap« 16 és 17-ik számaiban semmi azonos tudósítást nem találtam : holott Dr. Szontagh Miklós kedves barátomtól tudom, hogy Uj-Tátrafüredi vadászterületén, az ünnepek előtt főuraink sikeres fajdvadászatokat tartottak és most is folytatják.*) Egy hézagot óhajtók tehát kitölteni, a midőn a V. és V.-lap olvasóinakegyik ez idénybeli fajdvadászatomat, tekintettel különös helyi viszonyainkra, ecsetelni megkisérlem : Csőszöm helyesen jelenté, hogy a vén kakas f. hó 2-án kezdette dürge'sét. F. hó 10-én pedig azt jelentette, hogy jércze van akárhány a legközelebbi fajdtanyán, de a tavalyi, anyányivá lett 4 fészekaljból a fiatal kakasok hiányzanak. Sajátságos a siketfajdoknál, hogy felette nehezen szaporodnak, különösen kisebb állományokban. A vén és legerősebb kakas jelenléte káros a szaporodásra ; annyiból leginkább, hogy a gyengébb fiatal kakasokat területünkből a szomszédokéba veri, másrészt pedig, mert nemzésbeli képessége hanyatlásánál fogva a fészekaljból 1 — 2 darab, sőt későbben semmi sem kel ki. Egy rendes vadász tehát soha máskép, csupán dürgö félben lövi a fajdot, azért, mert ebben van a legtöbb probabilités a dürgö öreg kakasokat ellőni, (a gyengébb fiatalok tartván az actiotól, düiögni nem mernek s ilyenkor meghunyászkodva elkotródnak) egyrészt, s másrészt mert ekkoron, vadászata meglepő ritka élveket nyújt. Tscliudi, e hírneves német vadász iró, »Winckels Handbuch Für Jäger« idei átdolgozásának II. füzetében talalom, hogy az állomány érdekében szükséges az öreg, meddőn (gelte) maradott jérczéket is ellőni. Ez helyes theoria az elaggott jérczékre nézve, de foganatosítása veszélyes. Óva intem mindazokat, a kiknek szivükön fekszik a pusztuló félben lévő e legnemesebb szárnyas fövadunk fentartása — ezen theoria követésétől, mert az csaknem lehetetlen és kétségtelenül százszorta több kárt, mint hasznot hozand ; mert ki állithatja, valljon tulajdonképen miért nem fias egy jércze a nyáron, őszön át? holott tudjak, hogy tojásait a földre fészkelvén, ezek pásztorok, legelő marha taposása, nyest, róka, erdővágás vagy más valami által juthattak tönkre ? Ebben Tschudit elitélem, mert nem képzelhetem el, hogy valljon miben lehetne káros egy ily magában maradott jércze az állománynak ? Továbbá tagadom, hogy egy elaggott jércze képes lehetne a poligamiában élő fajd-kakas nemző képességét magának teljesen absorbeálni. Hagyjuk ezen tan követését azon bölcselkedő németeknek, a kik önhittségükben az egyes jérczék sze*) Az eredmény már lapunk 18. számában közöltetett. Szerk. mélyes benső titkos viszonyaiba is beavatva vélik magukat: — vagy tán megőszülnek ott a vén jérczék ? Eltekintve azon akadályoktól, melyeket a Magura magassága, a dürgőhely távolsága és a tömérdek bó képeznek, — az állomány érdekében elhatároztam a vén, szerelemféltö, irigy és hatalmas pasának elejtését. F. hó 14-én reggel, egyedül csőszömmel a Magura alá hajtattam. A vinnivalók igazságos felosztása után gyalog a hegynek indultunk, a mint illő, lassan, szótlanul. Alig pár pereznyi gyaloglás után már a hó regi ójába értünk, mely eleinte lucskos, sa folytonos olvadástól puha lévén, az előrehaladást eléggé akadályozta. Gyönyörű szép, csendes, verőfényes nap vala. A természet barátja ilyenkor levett föveggel halad, a rég ösmeretes erdő óriásai árnyékában czélja felé ; — a rigók és a többi éneklők fennhangon hirdetik a tavaszt, s az uj életre ébredést. — Csupán a hó ropogása lábaink alatt zavarja e hármoniát. — Egyszerre hangos, ijesztő zörej ébreszt fel ez édes merengésből ; — önkénytelenül megállottunk, — egy császármadár rebbent fel pár lépésnyire előttünk. Tovább haladva egy-egy alpesi nyul, igen sok őz, borz, amott egy tegnapi vadkan, egy öregebb medve nyom — feltárják előttünk az állomány titokzatos leplének egy egy csücskét. Nem kell minékünk mindezekhez commentai-, csupán hegyi botjainkkal mutogatjuk egymásnak ; egy fejbólintás reá — a kielégítő felelet ; s letörülve homlokunkról a verejtéket, tovább haladunk : figyelve, hallgatva, mint a némák. Egyre nehezebb а haladás, a hó és a meredek nagyobb, nagyobb ; JaDÓm óriási talpaival csak egy arasztnyira sülyed, de én muszka bagariáim és 170 fontom alatt minden lépésnél végképen elmerülök ; — ekkor megkondul egyik falu imára intő harangja. Janó megállapodik, leveszi kalapját s azt mondja »dél van«; —nincs még, viszonzám ; éhesebb a többinél a Bezinei egyházfi, csak előre ! — majd ott a nagy fenyőknél, a hegy felében tartjuk az ebédet. Ide is feljutottunk. Janó rögtön, kötelességének tudatában, fenyőgalylyakat vágott, és egy sorban három rakásra hányta a hóra, a legnagyobb rakás nékem, a középső a tűznek és a harmadik neki volt hivatva nyoszolyát képezni. Csakhamar vigan lángolva ropogott közöttünk—rögtönzött otthonunk jelképe. Egy pár pohár ó hegyalljai és sódar, szalonnasütés és köménymag-pálinka mellett, jól esett mindkettőnknek átizzasztott ingeinket melengetni. Az otthon valókra gondolva, eszembe jutott vadásztársaim jóslata, hogy expedition: nemcsak életveszélyes, de a nagy hó mialt teljesen kivihetetlen is, és hogy fele útjából re infecta visz„zatérendek. — Őszintén megvallom, hogy fontolóra vettem; de tudva, hogy 14 napos training van mögöttem, kimerülve teljességgel még nem vagyok, és a még hátralévő 1000 lábnyi emelkedést is lassan csak valahogy meggyőzöm. A pihenés 3/

4 órát vett igénybe, mire megindultunk. Janó megjegyzé, hogy most következik a vastagabbik fele. Mindegy, csak előre. Bejutottunk a ritka, nagy lábas erdőbe. Itt hajmeresztő erdő devastatio tárult szemeink elé. Az ösvény, melyen haladtunk, ut volt valaha, melyen az alpesröl a szénát hurczolták lefelé. Mint rendes erdőnyilást, követtük. Rendkívül meglepett azonban, hogy az ösvényt övedzö nagy fenyők gallyai helyenként az utat teljesen eltorlaszolták, ugy hogy valóban életveszélyes meredeken, hol az ut fölött, hol pedig alatta, eltérve az ösvényről, kimondhatatlan nehézségek közt, haladhattunk csak. A hó ez utat teljesen eltemette' és mi a fák dereka tája magasságában bolyongtunk. Magánosan álló nagy fenyők gallyai 9 lábnyi magasságból lefelé, mind a fákról leszakítva s a hóba lefogva hevernek. A hó, tömörülése közben alászállva, leszakgatta. Hat hüvelyknyi vastagságú fenyők, csúcsúkkal a hóban lefogva, derékban ketté törtek. Az alább, alább szálló hó a csúcsokat még ma is tartja és lejebb huzza. Látszik hogy borzasztó nyugati orkán dühöngése hajtotta lefelé ezen fák koronáit, a midőn ember magasságnyi hóval elboritá. A gerincz alatt van, utunk mellett, egy bő forrás. Itt a viz melege elolvasztotta a havat. Oda érve, a forrást 3

1jt ölnyi s megközelithetien mélységben magunk előtt látjuk. Ez a hóböség a természet egy kicsapongása. Ember emlékezet óta nincs párja. Végre felértünk a gerinozre. A felhágás 6 órát vett igénybe. Fél órai pihenés alkalmával helyén lészen egy kis körültekintés, mert messzire belátni a sasok с hazájából. Az első pillantás természetesen czélunk felé, északnak irányoztatik. Itt látjuk felső Árva lapályos feansikját; nyilt kapuja ez a dermesztő éjszaki szeleknek. Délnek, a végső láthatáron a gömör zólyomi, közelébb a Tátra, keletnek a centralis Kárpátok és nyugatnak a Fátra legmagasb csúcsai választanak el az anyaországtól. Mindezek a hegylánczok szeplőtlen fehérben díszlenek. Kérdem, hogyan jöjjön már most ide tavaszszal a szalonka ? Kérdem, mivé lészen ama keleti, déli, vagy nyugati lenge szellő, mely hivatva van távolabb, boldogabb tájakról éltető meleget hozni tápanyánk keblére, a mig az emiitett hó és jégtorlaszokon át, ide jut ? — Megátkoznám e torlaszok teremtőjét, ha nem tudnám, hogy a miként minket a bőse'g forrásától megfosztanak, ép ugy a túllévő elpuhultabb tesvéreinket megóvják az éjszaki, dermesztő hideg, csak pusztulást hordozó öleléseitől. Azért Árva, Árva, nomen omen ; mert a miként az anyát a sírhant gyermekétől, ugy a Kárpátok Árvát választják el az anyaországtól. Jer ide alföldi testvérem és lássad, mily hangyaszorgalommal üzi ez a nép hálátlan mezőgazdaságát e görbe országon, és azt fogod találni, hogy itt élni akarni, vakmerőség. — Ezek a chinaiak Magyarországon. Nyögve jönnek a nyár derekán panaszkodni, hogy egy nyul van a tagban, löjjem meg, mert aratásig megeszi a termést. Lábaim alatt az alsó-kubini völgy. 15 község egy mértföldnyi területen. Rónája csak annyi, hogy káposztát ültethet bele, a többi hegy. Tizenkét lefolyt év közül a tavalyi volt a legroszabb, és az adóhátraléka két százalék. Azt fogod mondani hogy ez a rendkívüli eredmény a tót scrvilismuson alapszik ; — oh ! teljességgel nem ; — élvezeit e nép is a tudás fájából annyit, semhogy ne ismerné az adófizetés húzás halasztásának more patrio divó gyönyöreit ; de oka az, hogy a természet, mostohaságának kárpótlásául megáldotta öt a jóságos gondviselés oly tetterővel, mely nem csak az akadályok legyőzésére, de áldásos szerénységénél, mindannyi kötelességének teljesítésére is képesiti. A félóra lefolyt. Utunk már most völgynek és vízszintesen vezet. Janó csak annyit mond, hogy ez lesz a legroszabb. Itt az éjszaki lejtőn a nap kevésbé befolyásolhatván az olvadást, a hó sokkal több és lazább. Rendesen övig süppedeztem, két izben azonban válli merültem, és mennél többet vaczkalódtam annálg mélyebbre sülyedtem. Janó mindenkoron kiszabadított. Kimondhatlan erőfeszítéssel a dürgö helyre jutottunk. Itt minden össze-vissza járva, ugrálva a jérczék és az öreg kakas által. A kaliba még 500 lépésnyire van. Tehát oda. Alig haladtunk 200 lépésre, szemben a kalibával, annyira kimerültem, hogy teljes lehetetlenség volt előbbre jutni. Tehát, hogy közelébb is lehessek a dürgöhelyhez, két egymás mellett lévő nagy fenyő alá letelepedtünk — éjszakázni. Tüzet raktunk, és lehetőleg sok fenyő gallyat vágtunk nyugágynak, a hóra. Csakhamar megszárítottuk ruháinkat, s gulyáshust főztem egy erre való bádog készülékben. Pompás volt. Alvásról szó sem lehetvén, éjfélutánig theáztam. Egy órakor a dürgőbelyre indultam a legnagyobb óvatossággal. A szél alatt egy nagy fenyő mellett állást véve, vártam a történendöket. Azért mentem a dürgő helyre oly korán, hogy a közellévő fajd, esetleg neszt véve, a dürgés beálltáig azt elfelejthesse. A nagy hó miatt szó sem lehetett arról, hogy a fajd dürgésbeni köszörülésekor őt, ha csak