Vadász- és Versenylap 22. évfolyam, 1878

1878-04-03 / 14. szám

VADÁSZ- ÄS VEESENY-LAÏ\ 97 As első párosítás befolyása. Tisztelt Szerkesztő ur ! Szives volt felszóllitani, hogy olykor közöljek egyetmást a »Hund« czimii folyóiratból a »V. és V.« lapban. — Lehet, hogy ez tul-serupulositás — de én a szellemi tulajdonjogra is igen kényes vagyok ; igy Sehmiedeberg urat megkerestem : megengedi-e ? 0 erre jzivesen felhatalmazott. — Ugyanazon levelében Zahnát illetőleg ez áll : »Talán jó lenne, ha Ön a »V. és V.« lapban megemlitené, hogy a »Hund« és »Waidmann« szerkesztősége által oda informáltatott, miszerint folyvást érkeznek а levelek, melyek Friedrich ur csalásairól szólnak, melyeket én természetesen csak privatim terjeszthetek.« Nagy szerencsétlenségnek tartom, hogy legalább Németországban annyi ur akad, ki a nyilvánosságtól és a tények elbeszélésétől fél. Ezen szédelgések világosan mutatják : mennyire szükséges ci leszármazásra ügyelnünk végre, és hogy csak oly ebeket vegyünk, melyeknek szükség esetén esküvel pecsételt családfájuk van. Hiszen százat lehet egyre tenni, hogy egy eb, melynek legalább három generátión át eredete tiszta, a vadászaton is használható lesz.« Egy szakértő tekintélynek ezen nagyon is igaz megyjegyzése és a t. Szerkesztő ur által indítványozott belföldi ebtenyésztéssel kapcsolatosan legczélszerübbnek láttam becses felhívásának ugy eleget tenni, hogy közlésemet a »Hund«-ból egy oly czikk bemutatásával kezdjem, mely úgyszólván a kezdet kezdetével foglalkozik, mert elvégre is csak a jó alapanyag megteremtése után lehet fiztos sikerre számítani. Erre vet világot a »Hund« 187 7 XVI. számának »Einflass des ersten Belegens« czimü értekezése, melyet ezennel (kihagyva a kihagyandókat) van szerencsém anynyival inkább ismertetni, mert nemes tenyészinyagunk ugy is vajmi kevés, és ennek rationális felhasználásánál is mennyit árt azon balhiedelem, юду ugyanazon vért semmikép nem szabad felhasználni párositás czéljából. Végletekig menni e téren iz In-inzuchton tul is persze nem tanácsos — de cum grano salis felhasználni mint látandjuk — nem csak lehet, de sőt kell is. Azonban halljuk a czikkirót. Ott, hol a vadászebek tenyésztése nagyban űzetik, hol agarak és rókászkopók már a mult századtól óta oly óriás mennyiségben és rendszercsen tenyésztetnek, következő elvek fogadtattak el a figyelmes megszemlélő által, megjegyezve, hogy mindez természetesen a csekélyebb számban tenyésztett vizslákra is tökéletesen áll. A legközelebbi rokonok párosítása, ha ezek egyikének sincs szervi hibája, vagy jövő használatát gátló hiányos testalkata — különösen elősegíti a faj nemesitését és különleges tulajdonainak fentartását. Miután azonban feltétlenül hibátlan szervezet nincsen s igy a létező hibák mindig átöröklődnek, melyek eleinte talán csak lappangnak — de azután annál nyíltabban előlépnek minél közelébbi a rokonság : kívánatos, hogy két generátión tul már az apa idegen vérből, de ugyanazon fajból (race) vétessék (nagyon távoli rokonok e czélra nemcsak nem ártalmasak — de sőt kitűnő hatással vannak), azután ismét a beltenyésztés folytatandó, — azaz : műszaki nyelven, kétszeri beltenyésztés után egyszeri kültenyésztés. Heterogén elemek keresztezéséből származott ivadék első sorban aligha fog minden valószínűség szerint a czélzott javításhoz vezetni, mert a különböző alak és jelleg csak következetes bel vagy folytatólagos kültenyésztése által a választott fajnak — olvad majdan egy öszhangzatos egészbe egybe. E két mód közül melyik választandó, az annyira a szülék átörökitési képességétől függ, hogy egyikét vagy másikat normativum gyanánt felállítani nem lehet. A második módnál azonban félős, hogy az átültetendő, vagy nemesítendő faj typusa egészen elvesz. Czikkiró azt hiszi, hogy a heterogén vér keverése csak akkor megengedhető, ha a tenyésztőnek rendelkezése alatt álló anyagjában egyetlen példány sincsen, mely az utódoknál átörökíteni óhajtott jelleggel bírna. Habár sajátságait mindkét nembeli szüle képes átörökíteni, az anyának befolyása két eonstans fajnál mégis annyival lényegesebb, mivel az ébreny és az ivadék későbbi táplálása által már eleve megveti alapját a gyöngébb vagy erősebb szerkezetnek. Megeshetik, hogy gyönge anyáktól erős ivadékot nyerünk ; de mérsékletük ezeknek is mindig anyira izgatott lesz, hogy р. o. kitanitásuk mindig nehezen eszközölhető. A nagyszülékre is kell tekintettel lenni — a nagyanya sajátságai rendszerint inkább átörököltetnek, mint a nagyapáé. A kor főfigyelmet érdemel. Legalább egyik fél legyen java korabeli. Czikkiró ismer eseteket, midőn elaggott kitűnő apától és teljesen kifogástalan öreg anyától teljesen becstelen ivadék származott. Hogy a fogamzás, különösen az első — későbbi ivadékokra is nagy befolyással van — szavahihető tekintélyek erősen vitatják s ingeniosus módon bizonyítják. De ezen deductió oly terjedelmes fejtegetésén alapszik a fogamtatás egész folyamatjának, hogy czikkiró ezt mellőzve elégnek látja tapasztalati példákra hivatkozni — ezeket saját intentiójából meriti s szükség esetén igazolni is birja. 1820-ban egy arab kanczája Lord Mortonnak egy Zebra által megszöketett, s zebraszerü csikaja lett. Azután Sir Gore Ouseley fekete arab ménjével fedeztetett, kettőt csíkozott, melyek egyike még mindig a Zebrára vert. Darwin is emlit egy esetet, mely szerint egy essex-kocza vadkannal rühetett, s malaczai közül többen erre hasonlítottak. Midőn a vadkan már régen nem volt, tehát a közösülés nem történhetett, még mindig szült vad malaczokat. Czikkiró barátainak egyike, Thompson ur passióval tenyésztett irlandi settereket, melyek mind egyenlő vörös szinüek voltak, s ha akadt olyik, melyen csak egyetlen fehér pety is volt, az könyörtelenül kivégeztetett. 10 évig volt ezen faj az ő büszkesége s egyébb iránt érzékkel sem birt. Soha mással nem foglalkozott, soha másról nem beszélt, csak Duke vagy Nell-jéröl. Egyszer együtt látogattak meg egy hajós kapitányt, kinek kitűnő ebével akarta hágatni Fanét. Azonban a hajón véletlenül egy tiszta fehér setter is volt, s a kormányos tévedésből ehhez vezette Fanét. Az eredmény 8 fehérvörcs kölyök lett, melyek kegyelem nélkül más világra küldettek. Még később is, pedig Thompson Old Duke-jétöl hágatva, hozott Fane fehér vörös kölyköket a világra, ugy hogy e miatt a szukát Mr. Smithnek mint hasznavehetlent vesztegették el. Ezen urnái azután elfelejté első mésalliance-át és csak vörös kölyköket szült. Magának czikkirónak is volt egy barna faj vizslája apró fehér pettyekkel. Sok ideig belterjesen tenyésztette őket. Egyszer azonban Junóját egy franczia, kitűnő barna vislájával hágatta meg, kölykei félig barnák félig petyegetettek és oly kapósak lettek, hogy egyet sem tarthatott meg. Bár Junót ismét saját fajtájával fedeztette — mégis akadt oly szőrű kölyök, mint az első fiadzásiak. Ezután Junó, kígyómarás folytán kimúlt, s igy észleteit tovább nem folytathatta — habár ezek is csak a szinte vonatkozhattak, lévén a szülék testalkat és jellegre egyébben egyenlők. Első pillanatra igen könyünek látszik a kérdéses pont magyarázata, mindazonáltal nem csekély nehézségre bukkanunk, különösen Németországban (még ink.ább nálunk, közlő) hol az elődök sajátságai alig ismeretesek, és mivel valódi nationalis tenyésztők becses tenyészanyagjukat nem szivesen engedik által kisérletre. Különben más állatokkal is lehetne kísérletet tenni. szerint : királyságuk el fog veszni, ha valamikor a hegyen egy ökröt lehet keresztül hajtani, avagy egy lovas a sziklákon keresztülnyargalhat ! Kandy először 1815-ben foglaltatott el, s többrendbeli forradalma közül az 1848-iki volt az utolsó, melyet Torrington lord tiport le. A vonat megállott a hegytetőn s a berezeg megszemlélte amaz emlékoszlopot, a melyen Dawson kapitány, királyi mérnöknek kitűnő működései vannak följegyezve. Innen a vonat Peraderigába sietett, mely csak néhány mértföldnyire fekszik Kandytól. Ez állomásnál a fogadtatás nagyon különöä volt. A közönséges virágdiszitéseken kívül éneklő madarak, majmok, fehér hollók csevegtek, ugráltak vagy röpködtek, a mennyire lánczaik engedték. Nagy tömegekben hullámzottak a Kandyiek. Soknak díszes virágbokréta volt a kezében és hajában, hogy a trónörökös előtt annál nagyobb ünnepélyességet tanúsítson. Már négy óra mult, midőn a vonat a város közelébe érkezett. Mindaz, a mit KaDdy felől hallottunk és olvastunk, teljesen megvalósult szemünk előtt. A természet itt teljes nagyszerűségében tünt föl. (Folytatása következik.) Londontól Colombóig, oly élvezetes látványban gyönyörködhettem e napon. E pálma- és egyébb ligeteken kivül — melyek szétszórva hol itt hol amott tünedeztek föl, kellemes képet nyújtott a Murutu nagy, rózsaszín és biborvörös virága, meg a vas-fa, fehér és vörös színezetével. Majd apró falvak bukkantak elé, hol ama földmivelők laknak, kik a végtelen terjedelmű riz3vetéseket müvelik. A folyó mellékágainak partjain a nép tömegestől fürdött kádakban. Mellettünk, az országúton, tömérdek kétkerekű kocsi haladt, melyeket apró púposhátú szarvasmarhák vontak. Kocsin ülök és gyalog ballagok, mindnyájan a mcllözhetlen talipot-levéllel voltak fölfegyverkezve. E levél napernyőül s esetleg esernyőül szolgál a sziget lakóinak. Néha egy-egy Buddha templom tünt fól a hegyek tetején, vagy a vasfa-ligetekben, mely a chinai pagodákra emlékezteti az utazót. Néha pedig sárga öltönyü buddha papok tűntek föl az ut mentén, kik hódolatokat kívánták bemutatni s részben kíváncsiságukat is egy ist alatt kielégíteni. Ellenkezném az igazsággal, ha azt állítanám, hogy urunk valami nagy jóakaratot fejezett volna ki az utazók iránt. A tonzura sehogy sem illik ezeknek az uraknak, kik rendkívül hosszú fülekkel vannak megáldva, mig homlokuk, a gazemberekhez hasonlólag, alacsony. Colomhotól mintegy huszonöt mértföldnyire az ut meredeken kezdett menni, mig Ambapassát el nem értük. Itt, a hegység körül, az erdők oly sürüek, hogyha egy sugara a napnak véletlenül behat a sötét lombok közé, egy fényes aezélsodronyhoz hasonlit az. A völgyekben mindenütt rizs és mindenféle tropikus növény diszlik. A trónörökös és a sutherlandi herczeg a mozdonyról élvezték e látványt. Majd előtűnt a »Sensation Rock« (csodás szikla), mely borzasztóan gyönyörű képet tár föl. Egy egy gránit- vagy gneis-tömeg nyúlik ki merészen helylyel-közzel, minden perezhen leszakadással s szétzúzással fenyegetve látszólag, az alattok elmenőket. Alant egy mély völgy terül. Kadugapnawánál a pálya legfelsőbb végét értük el. Itt a pálya egy keresztülfurt hegyen vonul át. Mikor a hegynek áttörése ténynyé vált, a ! Kandy-iaknak a jövőben vetett minden reményük j elenyészett, mert ama műnek végrehajtásában baljóslat teljesülését sejték, mert a példabeszéd