Vadász- és Versenylap 21. évfolyam, 1877

1877-03-21 / 12. szám

Előfizetés. Egész évre .... 12 frt, Félévre 6 » „Vadász- és Verseny-lap" kiadóhivatalához PESTEN, Barátok-tere Athenaeum épület intézendő. Szerkesztőségi iroda : Pesten Nemz. Casino II.

e t. hatvai í p. Ide küldendők a kéziratok. Megjelenik e lap minden szerdám. VADASZ- ES VERSENY-LAP. a pesti és vidéki lovar-egyletek és vadász-sport közlönye. 12. sz. Budapest, 1877. márczius 21. XXI. évfolyam. A szalonkák. A márczius 9 —12 — 15-ig tartott erős havazás, fagy, szelek — mint már mult számunkban jeleztük, vissza ijesztek a szalonkák azon zömét, — mely a fiumei öblön e's a Velíebit hegylánczon át szokott felénk húzódni, — s csak márczius 18-án táviratoztak Pestre a br. Prandaui, Erdődy szlavoni ií birtokokról és a Muraközből — a Pesten tartózkodó tulajdonosoknak és ismerősöknek, hogy a hosszú csőrüek ismét mutatkozni kezdenek. Mind e napig azonban (márczius 21-ikéig) tnég semmi eredményes vadászatnak hire nem érkezett. — Időközben azonban egyes példányok egész felső Magyarországig hatoltak. Sőt a borsodi bükkösben nagyobb számmal kellett lenniök, mert távirati meghívásra tegnapelőtt több fiatal vadász utazott el oda. Pesten mindamellett is egyetlen vadhuskereskedönél sem kaphatni még. * * * Szobról, Hont megyéből írja egy szíves ismerősünk, hogy az Ipolyvölgyre néző fiatal vágásokban márczius 19-én látták az első három szalonkát. (Az ígért bővebb tudósítást elvárjuk.) * * * Valkóról a gödöllői korom erdőségekből tudósitnak mart. 19-ről: Daczára, hogy az északi oldalok hóval fedvék, ámbár elég későn, de ma mégis jelentkezett az első szalonka. Ha tömegesen érkeznek — bővebben. H. B. (Kérjiik. Szerk.) Hány faja van tulajdonkép az erdei szalonkának ? Tisztelt szerkesztő ur ! — Elmúlt a tél. A tavasz kedves vendégei, a szalonkák itt vannak, habár az időjárásból és előjelekből ítélve, félős, hogy idényünk ismét mostoha lesz. F. hő 8-án láttak húzáson, esett 0. Oly sok rejtélyesség van e kedvelt vad valója, életmódja, sőt még természetrajzi ismereteink tekintetéhen is, hogy anélkül is nem akarván értesítésemet ily szárazon küldeni, talán nem lesz épen időszerűtlen azon t. vadásztársaim előtt, kik egyszersmind többé-kevésbbé búvárkodnak is a természetben, azon kérdést fülvetnem : h á n y faja is van hát tulajdonképen az erdei szalon kán a k?E kérdés, legalább előttem, nem érdeknélküli ; eldöntve pedig — legalább végkép — még semmi esetre nincs. Hármas az e részbeni állítás. Van t. i. 1. állítólag az u. n. kéklábu, közép-, ésbagolyfejü ; 2. kéklábu és bagolyfejü ; 3. egyetlenegy faj, számtalan váriánsaival, szin- és nagyságra nézve. Az első állítás mellett csaknem egyedül áll Wildungen, és ez bátran meghaladott álláspontnak tekinthető. A második mellett már többen kardoskodnak, mint Kapplick és Marchese Antinori, de érveik nem igen erősek, semmi esetre pedig nem olyanok, melyekkel a külön fajba való beosztás szüksége, avagy csak megengedhetösége is indokolva lenne. A harmadik mellett sikra szállnak: Brehm, Steinbrenner, Dietzl »Niederjagdjában« es Hoffmann kitűnő »monográfiájában.« В r e Ii m ugyancsak szóról szóra ennyit mond, »minden vadász két fajt ismer, a természetbúvárok azonban részint külön fajnak tartják eze]ket, részint ugyanazon faj változványainak.« Csak tacite számithatnók ugyanebből Brehmet az utolsó állítás pártolói közé, de bátran hivatkozhatunk tekintélyére, miután csupán egyetlen fajt nevez meg: a »Scolopax rusticola-t.« Steinbrenner határozottan csak egy fajt ismer el, miután — a lábszár szine különbözéséig — minden egyéb változatot mindkét fajnál egyaránt kimutat. Dietzl szintén igy vélekedik, csakhogy már a lábszár kék szinét is igyekszik kimagyarázni azáltal, hogy ez nem külön fajjelleg, hanem csak onnan származik, hogy az ilyen példányoknál a bőrvedlés későbbi, minek folytán a gyengébb felbör (epidermis) alatt a föstmény (pigment) színében változik. Mindennél fontosabb argumentuma azonban a faj azonosságára nézve azon általa felhozott körülmény, hogy visla előtt egy dublette-el két példányt lőtt le, melyek egyike him, másika nőstény, egyike kéklábu, másika bagolyfejü volt, és melyeknél az egy helyről történt felrebbenésen kivül, a bonczkés az elpárzás világos jeleit mutatta ki. Hoffmann még tovább megy. Jele s rajzában graphicus kimutatást közöl 37 példányról, melyben deducálva van, liogy : 1. a szin a szalonkánál még a nemre sem, annyival kevésbbé szolgálhatna a faj meghatározásánál támpontul, mert alig akad két egymáshoz még csak erősen hasonlitó példány is. 2. A nagyság ismét igen precarius a meghatározásnál. Vannak igen kis himek és nagy tojók, valamint viszont. A him rendszerinti kissebbsége lehetne talán szabály is, de csak olyan.