Vadász- és Versenylap 21. évfolyam, 1877

1877-01-31 / 5. szám

JANUÁR 10. 187 7. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 39 Egy szó a másikat adta — eddegéltek, iddogáltak — s végre mi türés-tagadás benne : berúgtak. De ekkor Zeiselmeier leleményessége tetőpontját érte el. Kint lévén, t. i. körültekintés végett, azon szomorú tapasztalatra jött, hogy kissé csepereg. Előadta tehát cicerói ékesszólással, hogy ilyenkor vadászni mily dőreség, mily könnyen meghűlhet az ember, aztán meg a nyul sem vár be, tehát legczélszerübb lesz az eső elmultát itt bevárni, addig is pedig ittbenn a vadászterületet »dűlőkre« beosztani, jelentvén pedig minden kiürített liter bor egy dülöt. Hogy hamarosan véget vessek hosszas beszédemnek : a eompania 16 dülöt végig járt, nyul nem volt ugyan, de volt pár »róka.« A 16-ik dülő lejárta után a társaság is már nagyon dűlőfélben levén s az eső is kezdvén alább hagyni, elhatároztatott, vadászatra indulni. Igen ám,mikor felczihelődtek, akkor vették észre,hogy kiki más puskáját, tarisznyáját akasztotta nyakába s másnak süvegét nyomta kótyagos feje tetejére. — Ebből nem lesz jó ! mondá ekkor a társaság bölcse, — menjünk haza. Ugy is lett, szépen haza botorkáltak, kivül-belül elázva, nyul nélkül. így vadásztak a b.-iek karácsony előtt. Szt —k. Hogyan hagyta abba Szabó Péter uram a vadászatot ? Hazánk egyik legvadbővebb nádasához rándulván a fővárosból, esti les után a közbirtokosság egyik érdemes tagja látogatott meg, nyilván azon előzékeny indulatból, hogy a vacsora és lefekvés közti időköz unalmát segitse agyonütni. »De hát miről beszélgessünk —jegyzém meg mindjárt, miután Szabó Péter uram nem vadász.« »No hát — úgymond, — egynek jó lesz az is, ha elmondom, miért nem vagyok az ? Mert hát az voltam én is, mint itt mindenki, fiatal koromban, de aztán egyszerre abbahagytam, lehet vagy 40 esztendeje s azóta nem is volt puska a kezemben.« S ezzel előadta az esetet körülbelül a következőképen: »Mintegy husz éves lehettem, s apám elhalván, mint egyetlen fiúnak, magamnak kellett volna a gazdaság után néznem, de bizony a vadászat miatt sokszor kár esett a szérűn, sokszor megloptak, hja, hiába gazda szeme hizlalja a marhát, s ezért szegény anyám olykor feddett is. Dc nagyon szerettem volna csak megközelítőleg is olyan nagyszerű lövő lenni, mint a minő akkoriban volt Bóné Sándor a g—i tavon, s ennek hire, dicsősége nem engedtek nyugalmat. Sokszor unszoltam öt, mondaná meg, hogyan kell a kacsát röptében lelőni, mert álltában már alig hibáztam, de röptében még nem tudtam boldogulni. Egyszer, mikor a tavon szembe találkozván vele, éppen megint e kérdést intéztem hozzá : jön egy kácsa rézsut csónakaink között ; mivel inkább nekem jött, czélba veszem, s mikor éppen rá akarom nyomni, veszi le orrom elől Bóné Sándor bátyám egy remek »kapással«, de kissé gyöngédtelen megelőzéssel. »Hát csak igy ni öcsém!« — mondá diadalmasan, mintegy gyakorlati példában oldva meg a föltett kérdést, mialatt a lelőtt kacsa éppen csónakom orra elé esett. О azt szépen felvette, s azzal mentünk kifelé a partra, mivelhogy épen haza felé indultunk ; de engem bántott a dolog s hazáig nem szóltam egy szót se. Bóné észrevette, hogy neheztelek, s mikor elváltunk, igy szóla hozzám : — No hát csakugyan szeretnéd, öcsém, ha ugy tudnál lőni mint én ? Megmondom hát, hogyan tanulhatod ezt meg: lődözd, el apád házát, hat ökrét, aztán majd te is ugy tudsz lőni mint én ! — Köszönöm bátyám, mondám neki, majd meggondolom. Meg is gondoltam. Volt a faluban egy szegény halász, a ki szintén jó lövő volt, s mindig kérte tőlem két árán is puskámat meg csónakomat, de rá se hallgattam. Ezzel a halászszal találkoztam házunk kapuja előtt. No köll e még puska, meg a csónak ? kérdem őt hirtelen elhatározással. Persze hogy kapott a kérdésen »No hát ne, — mondám kezébe nyomva a puskát ; a csónak meg ott van a parton, neked adom azt is.« Emberem szólni se tudott az örömtől és csodálkozástól, hogy ő most mindezt ingyen kapja meg. De anyám is egészen elkomolyodott, mikor meghallotta; azt hitte, hogy elment az eszem. Azonban mikor elmondtam neki hogy miért — mégis megnyugodott, remélvén hogy már most majd jó gazda lesz belőlem. — És azóta nem vadászott ? kérdém csodálkozva a jobb ügyre méltó akaraterőn, s az önuralom e nem közönséges mértékén. — Nem én ! — mondá ő — nagyot hörpentve az előtte álló öblös pohárból. — És aztán jó gazda lett — meggazdagodott ? -— Istennyilát ! — feleié Szabó Péter uram, még nagyobbat hörpentve. Valamivel csak kell az időt ölni fa'un; a vadászat szenvedélyét fölváltotta egy másik, még veszedelmesebb szenvedély .... Semmim sincs ! — Mindent elvitt a »csöndes« Okkal móddal mégis csak jobb lett volna a másik mellett maradnom Ha az adoma nem fölöttéb csattanós is, de van benne egy kis tanulság azon nők számára, kik nagyon zsörtölődnek a miatt, ha a férfiak vadásznak, holott meggondolhatnák, hogy a vadászat mégis csak a legártatlanabb, sőt »okkal móddal«, még hasznos szenvedély is ! Hogyan szedte rá András ur a vén rókát ? Egy régi vadász ismerősömmel találkozván, — ki mellesleg megjegyezve, előttem a legtökéletesebb Nimród valódi eszményképe volt, mert egyaránt kitűnő volt a lövésben, valamint a vad keresésében, nemkülönben — sokszor mulatságos és tanulságos élményei elbeszélésében —- a pihenő ürgének élményei után pipaszó mellett, mert éppen megelőzőleg rókakomával viódtunk, következő esetét beszélte el egy rókalesre vonatkozólag. — Egy vén róka már sokszor kifárasztotta kopóimat. Sehogy se tudtam ö kelmét lövésre kapni, minélfogva elhatároztam, hogy egy este rálesek, midőn friss nyomok után bizton következtettem, hogy lyukában hallgatózva, szundikálva várja a rá virradó estét. De hasztalan várakoztam rá késő éjfélig, mig végre türelmemet vesztve, a lyuk száját megsöpörve, haza tértem. Másnap a nyomok világosan mutatták, hogy az én rókám csakugyan otthon volt, s távozásom után indulhata ki biztos kazamatáiból szokott éji vadászatára. Másnap ismételtem a kísérletet, de megint hasztalan, — s igy még néhány este egymásután, — hanem mindig ő fogott ki rajtam, ki nem jött az átkozott, mintha tudta volna, hogy ott vagyok én is. Végre csakugyan gondolkodni kezdtem, hogy hátha valóban megsejdíti e vén selma ottlétemet? és tűnődve eszembe jutott, hogy hátha lépteim dobogása árul el, a mint oda megyek és ott megállok ? Hátha tekervényes alvásának épen azon része fölött állok meg, mely alatt épen hálótermét rendezte be, s ha ez nem mélyen van a föld alatt, akkor a vén ravasz kikombinálja, hogy én ott álldogálok és bizonynyal vele akarok találkozni ? Másnap magammal vittem kerülőmet, kinek még súlyosabb és kaffogóbb bagariái voltak, mint nekem. Mikor aztán a szokott leshelyre értünk, kerülőm, előzetes utasításomhoz képest, lehetőleg legzuhogóbb léptekkel eltávozott onnan, hogy a róka azt higyje, mintha én mentem volna el, és most már senki se volna ott; a csel valóban sikerült. Egy félóra múlva már megláttam a gaz kópé kicsiny hegyes orrát a hold fényénél, amint azzal »körUltelcintgetelt« és tapogatta a levegőt a szélrózsa minden irányában. Noha természetesen szélnek álltam, mégis valamire gyanakodnia kellett, mert eltelt egy negyed óra, se ki, se be nem mozdult. Attól tartva, hogy még visszamegy, vagy eldobja magát villámlásszerüleg egy közeli sürübe, koczkáztatnom kelle a lövést orra hegyére. Haj de csevegett! — végzé jóizün nevetve András ur — de kétségkívül eszméletét veszté, mialatt beközelitettem egészen, s egy második lövéssel megcsináltattam vele a végrendeletet V/ e, g y © § © fe. — Kolozsvárt egy vivókör van alakulóban — gyakorlottabb vívókból, kik közt az ottani aristokratia is több tagja által lesz képviselve. A kör hetenként egy vagy két órán át tart vívásigyakorlatokat ; czélja az, hogy azok, kik már nagyobb ügyességgel birnak a vívásban, az athletika e férfias és test-edző ágában tovább képezzék és tökéletesbitsék magukat. A kör a kolozsvári vivodában fogja tartani összejöveteleit s a tagok a helyiség és eszközök használatáért 24 frtot fizetnek egy évre. " * Ifj. gróf Festetics Tasziló, mint értesülünk megvásárolta Baltazzi Hector ur egész versenyistállóját, kivéve két háromévest : Plungert és Shillelagh-t. Baltazzi Hector már mult őszszel szándékozott visszavonulni az angol turfról, de e szándéka csak most lőn valósággá. Baltazzi Sándor ur megtartja versenylovait, s ugy látszik ő vette át Hectortól Plungert és a Shillelagh-csikót, melyek elseje az idei Derby kedvenczeknek egyike. Kisbért is készítik, s mint a Sportmannból látjuk, a mult héten is galoppirozott. Sserltasstöi (3,0)§ti

B A szegedi levelek Írójának. Megkaptuk az elemózsiát. Lesz mit olvasni. Legszivesb üdvözletünket-. Lesnyekre (Erdélybe). Igen köszönjük az erdélyi vadászatokat. Bizony örömest hallanánk mi onnan többször is. Erdélybe. A görgényi vadászatok jelenéből és múltjából, — igen köszönjük. Gyulafehérvár v. Branyicskára. A székely kanczák ügyében ujabban beküldöttet vettük. Beszéltünk is róla azzal, kit egyenest illet. Mihelyt lehet, közöljük. Gréniczre (Szepesség) T. J. urnák. — Üdvözletünket oda a vadonba. A lőjegyzéket s commentárját köszönjük ; legközelebb hozzuk. Sz—k. urnák Zomborba. A vadász-táska számára valót köszönjük. A czimzetet kiigazittattuk. Gácsra. A lőjegyzékeket megkaptuk, minél elébb közöljük. Hasonlókat mondhatunk Zseliczre, Hátszegre, Vállajra (Szatmár) stb. stb R. A. urnák. Üdvözöljük uraságodat, ki 60 éve daczára nyeregben és Írással még folyvást agarász. A p.ladányi eseményeket legközelebb adjuk. Lapunkra még mindig előfizethetni az l-sö számtól kezdve. Ára egész évre .... 12 frt. Félévre 6 frt. Az előfizetési pénzek Pesten, az Athenaeum-épületbe (barátok-tere 7. sz.) küldendők. Wf Azon tisztelt törzsolvasóinknak, kikről mintegy qyanitjuk, hogy a »Vadász- és Verseny-lapot évről évre járatják — tovább is fogjuk küldeni lapunkat, ha újévre az előfizetés nem érkezett volna is be, kérjük azonban hogy január 20-ig nyilatkozzanak ha nem akarják megtartani, mert azontúl előfizetőinknek tekintjük, s az előfizetési árt az év végén bekérjük. Л „Vadász- és Verseny-lap" kiadó-hivatala. Kerestetik a „Vadász- és Versmy-lap 1873-dik évi folyamából az 5, 6, 7, 8, 9, 13 és 27 dik szám, vagy az egész évfolyam 10 írtjával. Levelek a szerkesztőséghez intézendők. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos : Sárkány Ján. Fer.