Vadász- és Versenylap 21. évfolyam, 1877

1877-12-19 / 51. szám

DECZEMBER 19. 187 7. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 37 5 lovak közé helyezzük, s igy a Nemzetiben legva­lószínűbb vetélytáreakul tartsuk ; — mig ellenben a hosszabb távolságokra Altona jóval kortársai felett áll ugyan, de miután a Derbyben nevezve nincs, — az ausztriai »kék szalagért« annál számosb concurrens fog jelentkezni. Ezek közül mostanában még Phoebet kellene — próbatéte­lei után — a legjobbnak tartanunk, de nem oly nagyon, hogy együtt ne említhessük vele Violan­tet, Tallért, az Anonymat és Rosannèt. A mi Mlle Buccaneert, a Purchase-mént. és Old Eng­landot illeti — ha a lefolyt idényben kissé hát­rább álltak is amazoknál, de még növésük által igen megközelíthetik azokat ; ugyan ezt lehet mondani Kirvanról is. A mi a Derbyre nevezett, de külföldön levő csikókat illeti, ezek közül Baltazzi Aristid Buc­caneer-Hope csikaja volna az egyik, mely figyel­met érdemelne, ki a Bretby Nursery-dijban, New­market gyepén 3-dik lett csak ugyan, de a leg­nagyobb terhet vitte (7 st. 12 font) Thurio (7 st. 3), s a Knight of the Garter­Vimiera-féle pej mén (7 st. 6) után ; — ugy szintén a Pero Gomez Fair Star mén csikó, mely ha még eddig nem is volt győztes, de respectabilis futa­mokban többször 2-dik lett. — Németországból ugy hiszszük nincs mitől tartani, miután Lateran — kiből még majd elválik mi le z — nincs ne­vezve ; egyedül Újest hg. Scottish-Chief mén csi­kaja volna tán az — ha egészséges marad, — melytől tarthatnánk, de ba ez egészséges marad, ugy ottani nagyobb kötelezettségeit végezheti. Mindent összevéve tehát azt kell hinnünk, hogy a jövő évi Nemzeti és Derby aspiránsait csak a fentebb előszámlált lovak közt kell ke­resnünk. —r— Ménes- ée gyep újdonságok, PRINCE PÀRISsz. 1 870-be Zsibón a. The Duke any. Abbess. Fedez a tulajdonos 12 kanczáján kivül 14 idegen telivér kanczát 80 frtért, 1200 2000 frtos dij nyertesét vagy nyertesének any­ját félárért ; 2000 frtnál nagyobb dij nyertesét vagy nyertesének anyját ingyen ; istálló és le­gelő ingyen ; takarmány jutányos áron. Murzuk sz. 1874-ben, fekete 16. 3. 2. ap. Zetland any. Magnolia, ap. Lucknow any. félvér 20 frt. Flieboat sz. 1868-bin ap. Gunboat any. May Queen 20 frt. Tis év egy vasárnapi puskás életéből. VIII. (A május nem saison morte ; hanem a vadászati remény leggyorsabb s legsikeresebb elintézöje a hiva­talos ügydaraboknak. Vaddisznó elejtés és száraz korty. Disznónak van szánva, embert fenyeget és kutyát öl a golyó meg futó. Isten veled szép Qömör !) A »saison morte« halálcsendje uralgott. Derült égről mosolygott a gyönyörű májusi nap erdőre, mezőre ; de be-be kandikált a csendes dolgozó szobába is, hol porlepte fegyvereken törtek meg elbágyadt sugarai. A kétségbeesé­sig szép napok jártak nem ugyan — a budai hegyekben májálisozó minden rendű s rangú fővárosi polgárokra nézve ; de a ki gyönyörrel váltotta volna fel borongós, komor őszi napok­kal : — a vadászemberre nézve, kinek ekkor virit a kikelet ! Ily érzések között, bár kényszerszülte más gondolatoktól hajtva, járt és perczegett a toll a járhatlan vadászösvénynél sokkal simább pa­piron — midőn betoppan hozzám Sz.. y Ödön barátom s hiv vadászatra. Vadászatra ? májusban ! hova gondolsz ? mire? kérdem én. Csak te jer, barátom ; csapd el azt a sok aktát, visszajövet könnyebb és eredménytelje­sebb lesz az »Erledigung« Gömörbe megyünk, Szt— y Árpád hivott meg vaddisznó vadászatra. Kópékkal hajtunk még olyan sportot nem is láttál. Szivem dobogott a vadászláztól ; de fejem főtt a sok munkától. Hanem ilyenkor mégis csak megalkuszik az ember. Három napi ha­lasztást kértem és nyertem s a munka csak ugy fogyott a kezem alól, akár gőzerővel folyt volna az apritás. Még csak éjjeli jövet-menetet kötöttem ki időnyerés kedveért s a mire negyedszer meg­virradt, a tor nyalj ai állomáson szálltunk ki, — várt már bennünket leendő báziurunk, a később kedves s tisztelt barátommá vált derék sport­man ; Szt. Árpád. Erősen ügető fogata oly pace-ben vitt el falujába, hogy hasonló tempo ugyancsak elő­nyére válnék a gömöri iparvasutnak. Megérkezve, a legott megindítandó vadászat előkészületei alatt, már megismerkedhettünk néhány korábbi vadászat ereklyéjével. Á ven­dég szoba pamlagján kikészített óriási vadkan­bőr terült el, régi gazdájának meg a koponyá­ját is megmutatták, melyen a vontcsövű fegy­ver gylyója is mindössze horpadást volt képes okozni, a roppant csontot át nem törhetvén. Itt ismerkedtünk meg egyúttal a ház egy neve­zetességével, a »korhely«lyel, Hogy ki ez egyéniség ? kérdi a nyájas ol­vasó. Állására kertész, hivatalára vadász-le­gény , mellékfoglalatosságára kutya-peczér, szive hajlama szerint pedig — korhely. Derék felföldi magyar legény, SZÍVÓS kitartásu hegy­mászó és jó lövő. A kopóknak a legjobb ba­rátjuk a vaddisznóknak kérlelhetetlen ellen­ségök, a kürtölésnek nagymestere. Ismeri az erdőt és vadjának minden csinját-binját ; de gazdáját is s még ba oly állapotban van is, melynek gyakorisága által nevét érdemelte ki, a vadászaton mindig használható. Pompás alak, mikor sertével diszitett pörge kalappal a fején, fegyverrel a vállán, kürtjével a hátán, czorkár a fogott négy pár kutyával kiállctt az udvarra. Öt látva a várható vadá­szati események képzeleti rajza tünt fel sze­mem előtt, valaminthogy az ő megjelenése volt a jel az indulásra. Ödön barátommal együtt, bármint tapasz­talt és sokat élvezett vadászember ő, ujonczok voltunk a vadászat ezen nemében. Az erdőn legelőször közönséges hajtóvadászat módjára lanus most sincs semmivel sem roszabb conditio­ban, mint a Two Thousandban volt. Én remélek. Herrick csak csóválgatta a fejét. Előtte Dar­lington rejtélyes embernek tünt föl. A »Haedulus« clubban is rosz hire futamodott Coriolanusnak. Berkley Holt mindent elkövetett erre nézve s több-kevesebb összegeket egyre kész volt fölajánlani Cariolanus ellenében. Egy héttel az epsomi verseny előtt The Pel on már mint első kedvencz tekintetett, mig ellenfele Coriolanus becse nagyon alászállott а közönség előtt. Mr. Plyantnél Coriolanusnál 5-re 100 volt jegyezve ; igy állott a dolog a többi bookma­kernél is. XXXIY. Kísérlet a Derby előtt. Harold, noha már nem volt ujoncz a turfon, még mindig nagyon ideges volt néhány nappal a versenyeket megelőzőleg, s hogy magát megnyug­tathassa, gyakran értekezett Darlingtonnal. A kisérlet napja előtti éjjel Lacebynél töltötte az időt, hol éji két óráig whistezett s midőn hazaért, beveté magát egy karszékbe s két-három órát szendergett abban. Ekkor jó erős kávéval üditve föl magát, kikocsizott a vaspályához, hogy Blithedownba kiránduljon, a reá már ott várakozó Lacebyvel. Mr. Darlington, az érkező elé csinos kis kocsit küldött ki. — Örvendek, hogy láthatom önöket, uram, — szólt az idomár, midőn a két jó barát leszállott. — Először is étkezzünk s aztán meglássuk, tud-e még ugy futni a Coriolanus, mint Newmarketben. — Azt hiszem, nincs semmi baja, — jegyzé meg Harold. — Oly kitűnő állapotban van, a minőnek csak lennie kell, — viszonzá Darlington. — Majd szerdán kell azt látni, hogy fog futni ! — Jól van ; akkor még a megelőző hétfőn ezer fontot megkoczkáztatok mellette. Eközben bementek a lakba, hol Mrs. Darling­ton mint szives háziasszony, nyájas arczczal fo­gadta őket s letelepedtek a teritett asztal mellé. — Pompás szalonna, Mrs. Darlington, — szólt étkezés alatt Luxmoore, — bizonynynl az ... . de kérek még egy csésze theát. Hja ! mi éhesek vagyunk, akár a hollók. Utoljára még kiéljük az egész házat. A háziasszony mosolygott s elkészítvén a theát, újra kinálta vendégeit a különféle hideg pecse­nyékkel. Étkezés után előjárt a Darlington kocsija, hogy az urakat a kísérleti térre kiszállitsa. Gyönyörű májusi reggel volt s Luxmoore és Laceby jó kedvvel ültek föl a kocsiba. — Meg kell tudnunk Coriolanustól, vájjon tizenkétfont könnyebbséggel megveri-e Shoting Star-t, — szólt Luxmoore. — Nemde, Darlington ? — Ugy van, Sir ; csakhogy másfél mértföld­nyi futamban ; ez ép a legjobb mérték lesz ; egy mértföld nem kielégítő. Néhány perez múlva az idomitó téren voltak, hol öt lovat sétáltattak a lovászok le s föl, Gibson lovar felügyelete alatt, ki egy csinos pa­ripán ült. — Hát Burton, hol az ördögben maradt ? kér­dezte egyszerre Luxmoore. — Tartok tőle, — viszonzá nyugodtan Dar­lington, miközben a nyergeket szedegette le a kocsiról, — hogy nem fognánk vele diadalt aratni. — De hát ki fogja lovagolni Shooting Star-t ? ( — Doyle-t lovagoltatjuk azon, Sir ; ő ügyes és jókezü ember s a mi tehetség a vén Shooting Star-ben van, kifejti belőle. — Még sem lehet őt Sam-mel összehasonlítani, — jegyzé meg szárazon Laceby. Csupán három font külömbség van köztök, Mr. Laceby. Meglássák, uraim, Doyle eleget teend igényeinknek. Ó tökéletesen ismeri a lovat és so­kat igérő, ügyes lovar. Az idomár intett Gibson-nak, ki legott oda nyargalt s megkötve paripáját, miután Darling­ton a hozott nyergeket elrendezte, hozzá fogtak a Shooting Star, Beggerman és Coriolanus nyer­geléséhez. — Most, Gibson, — szólt — üljön fel és inditson. Önök pedig, lovászok, el ne feledjék, hogy ez nem verseny, hanem csupán kisérlet. Önt, Doyle, még arra kell figyelmeztetnem, hogy adott utasításaimat szigorúan kövesse. A kis kocsi volt nyerpontul szolgálandó. Adott jelre mind az 'öt ló megindult a legpompásabb iramban. Hipocrite a legnagyobb tűzzel futott s a táv fele útjáig vezette a mezőnyt, de ekkor lankadni kezdett tüze és maradozni kezdett, mig ugyanekkor Lady Disdain nyomult föl ; de a mértföldnyi távot meghaladva, Beggerman vette át a vezetést. Ettől fogva a fekete határozottan elsőnek látszott beérkezni, mignem a cze'lpont előtt kevéssel Coriolanus nyílként suhant előre s egy nyakhoszszal győzött. — Teringettét ! — kiáltott föl Laceby boszus csodálkozással. — A fekete majdnem nyertes lett. Mr. Darlington csak most látszott életében először elveszteni hidegvérét. — Hogy történhetik ez? — kérdezte Harold. — Nekem ugy tűnik fel, mintha Coriolanus kissé tulidomitva volna, s az öreg Shoting Star vagy *

Next

/
Thumbnails
Contents