Vadász- és Versenylap 21. évfolyam, 1877
1877-11-21 / 47. szám
N OVEMBER 14. 1ST 7. VAT) Ász- ÉS VKRRKNV-I. •VR. 3 4:. A gyógyszerész az ajándékba vett tojásokat magával pakolva elbúcsúzott, otthon spiritusba tette s neki feküdt a munkának, kidolgozván a látott s hallott nevezetességekről egy mélyen átgondolt tudományos értekezést, mindig csak azt sajnálva, hogy a libákat harkály módra mászkálni nem láthatta. A mint az erdei lakból eltávozott s az erdősaroknál eltűnt, megparancsolta az erdész, hogy Gyuri a szegény libákat szabadítsa meg. Az a fészek közelében rejtve tartott hágcsón a fára felment, a libáknak odakötött lábait feloldotta s visszahozta őket az udvarba collegáikhoz. Azután erdész és fiu a róka alól elkaparták a tojásokat, melyek üresek s hig gypszel teleöntve voltak, egynek kivételével, melyet kotlós tyúk alól elvévén, a patikariusnak mutattak. Az eltört libatojást is Gyuri tette kevéssel ez előtt a fa alá. Mindketten hatalmasakat nevettek? 14 nappal később Gyuri ismét megjelent a patikában, hozván egy kalitkát s benne két csirkét. Az egyik sárga, a más veres volt. »Patyikás uram, itt hozom a rókacsirkéket !« A gyógyszerész boldog volt, de a csirkékhez jó sokáig nem mert hozzányúlni, mert a hamis Gyuri azt mondta volt, hogy harapnak s néha ugatnak is mint a kis rókák. A fiút egy egész doboz kathárczeltlivel s 4 darab gersli czukorral ajándékozta meg örömében ! Egy pár hét múlva kezdődtek a tudományos előadások a Casinóban. Feltűnt a gyógyszerész remekül kidolgozott s tudományos hévvel előadott értekezése, mellette az asztalon spiritusban a két tojás és kalitkában a két rókacsibe szerepelt. Szótalanul hallgatták a nagyszerű előadást, de midőn azután megnevezte az erdészt, mint ezen érdekes természeti nevezetességek birtokosát : kitört az általános nevetés s oly hangos kaczagás keletkezett, liogy a terem majd összedőlt ! »De kedves gyógyszerész ur, az Isten szer elmeért, hogyan képes magát ennyire rászedetni Gr. által ? hisz ez tudvalevőleg második Báró de Manx, s pajkos ötletei s tréfái miatt messze földön ismeretes és szeretett egyéniség !« Szegény patikás ijedtében tojást s csibét az asztalon felejtett, de utóvégre maga is részt vett az általános nevetésben. Gr. erdész meg e pompás tréfáért a L. . . . bányai tudós Casino tiszteletbeli tagjának egyhangúlag megválasztatott. A két cs. k. kamarai erdész 0. és L. szomszédok s jó barátok voltak, s daczára annak hogy hol az egyik a másikat, bol a másik az egyiket néha keményen megtréfálta, a jó baráti visszony köztük soha fel nem bomlott. Egyszer jelentést kap 0. hogy pagonyába egy szarvas húzta meg magát. Nosza rajta ! E ritka vad itt 3—4 év alatt egyszer szokott jelentkezni s ha rögtön el nem ejtjük, ügy első éjszaka tovább vonul s mi bottal üthetjük nyomát. Az idő rövid volt, sem a szomszéd városból, sem a szomszédos erdőhivataltól puskásokat requirálni idő nem lévén, O. csak maga kerülőiből s szénégetőiből gyűjtött össze kis csapatot, melyei a pagonyt jól roszül elállott a s néhány favágóval azután meghajtatta. Az agancsár csakugyan bent volt, ki is mozdult s 0. urat, ki a szarvas bevonuló csapáján választotta állását, meg is közelitette, de ettől hevenyében gyalázatosan elhibáztatván, ép egészségben tova iramodott s eltűnt. Egy órával később L. ur, ki oda alig egy mértföld távolra állomásozott, már körülményesen megtudta a felsült vadászat történetét, s hogy O-t jól megboszantsa, egy sahanczot menesztett hozzá egy levélke kíséretében, melyben barátjának gratulál az eredményes vadászat s remek lövése felett, s kér kóstolóul egy kis szarvas pecsenyét. A subancz ép akkor érkezett meg 0. úrhoz, midőn ez, balesete feletti mérgelődésében embereit szidta s dúlva fúlva járkált udvarán sehogy sem bírván ügyetlensége s malheurje felett megnyugodni. Az üzenet s pecsenye kérés tehát még fokozta felindulását. »Pecsenye kell neked, pecsenye? küldök, várj, megemlékezel a tőlem kapott szarvas pecsenyére, várj !« Bement lim- lom tárába, kiválaszt onnan egy jókora nagyságú kiszolgált vasfazekat, ezzel hátramegy az udvarra, hol messze illatozó házi patikája végén, a kukorikoló kakas birodalmában azon paragrafus forma ültetvények diszlettek, mikről »a nagyidai czigányok foglalni. Rögtön tudatom miss Annával, hogy ön megérkezett. — Luxmoore leült s körültekintett e szobában, mely a lehető legnagyobb kényelemmel, de minden keresettség nélkül volt bútorozva. Nem soká szemlélődhetett azonban Harold, mert pár perez múlva ruhasuhogást hallott a félig nyitva hagyott ajtón át. Layton Gráczia lépett be rajta. — Harold ! — kiáltott föl, — Mr. Luxmoore ! On találkozni ohajtott velem. Az ifjú üdvözölve őt, kissé habozott, mig aztán igy szólt : — Magam igazolása végett jöttem kegyedhez, Gráczia. — Ugy értesültem, hogy kegyed levelet irt hozzám, melyben óhaját fejezte ki, velem találkozhatni. Isten a bizonyságom, én soha ily levelet nem kaptam. Ha én ily levelet kapok, elképzelheti, rögtön engedelmeskedem vala parancsának. — Örvendek rajta, hogy ön ama levelet nem kapta meg, — szólt Gráczia némi zavarral. — Mielőtt tovább folytatnék с beszédet, — szólt Luxmoore, a hölgynek átnyújtva a saját leveleiből egyet, — kérem, olvassa át kegyede levelet. A hölgy gyorsan futotta át szemeivel a levelet s arcza kipirult. —- Harold, — szólt Gráczia büszke önérzettel. •— En soha sem irtam e sorokat. — Sem ezt? — kérdé Luxmoore, egy másik levelet nyújtva neki át. Gráczia pár perez alatt azt is átolvasta s igy szólt : — Ezt sem ; némelyik pont az enyim, némelyik nem ; némelyik pedig össze van kuszálva. E kézirat nagyon hasonlít az enyimhez ; de azért egyetlen betűjét sem ismerem el sajátomnak. — Imádott Grácziám, — szólt Harold, — most már bizonyosak lehetünk beune, hogy leve leink méltatlan kezekbe kerültek s mind a ketten ki voltunk játszva. Mindjárt sejtettem én, hogy valamely gonosz ármánynak jutánk áldozatává. — Megmutatom az ön leveleit, Harold, — szólt a leány ; — de ezeket ép ugy nem irta ön, mint én az ön által bemutatottakat. Kérem, várjon pár perczig, mig visszatérek. Oly gyorsan futotta át a termet, hogy észre sem vette Hemmings Sarah-t, a komornát, ki az ajtó mögött vonult meg. Egy pillanatig utána nézett a missnek s aztán magában mormogta : — Most megy a levelekért, minélfogva jó lesz innen távoznunk, mielőtt visszatérne, — s azzal kisurrant a folyosóra vezető ajtón. Két-három perez múlva Gráczia egész csomag levéllel tért vissza. — Im, tekintse meg ezeket s mondja meg, hogy ezeket ön soha sem irta, s minden rendben lesz. A mint Luxmoore az első levelet elolvasta, boszusau kiáltott föl : — Én soha sem irtam ezt, Gráczia, — szólt, — és nem is az én kézírásom. Vannak ugyan benne egyes pontok, melyek az én eszméim. Aztán egy másik levelet olvasott át. — Ezeket meg kell tartanunk, Gráczia, — szólt. — Én nem vagyok eléggé keresztény, hogy bárkinek is elfeledjem azt a gyötrelmet, a mit nekem öt-hat hónap óta okozott. Még aztán két-három levelet olvasott át. — Annyit mondhatok, hogy ezeknek egyikét sem irtam, — szólt végre. — Csupán egy dolgon csodálkozom. — Mi az, Harold ? — Kegyed elgondolhatta volna, hogy én soha ily levelet nem Írhattam. — De hiszen mi a távolság miatt, mely köztünk elterült, nem világosíthattuk fol egymást. — Azonban ön is elképzelhette volna, hogy én olyan levelek Írására képtelen vagyok. — Igaz, — viszonzá az ifjú, mosolyogva. — Minket mind a kettőnket rászedett valamely gaz csaló. De, ugy-e megbocsátott nekem, Gráczia? — Meg , — susogá a hölgy , szívélyesen nyújtva oda kezét. — Feledjük a multat, Harold. Az ifjú forró csókot nyomott a kis kézre. — Most már senki sem idegenítheti önt tőlem el, — szólt Gráczia. — Soha. Én most már Anglia legboldogabb embere vagyok. — És ön a jövő évben megnyeri a Derbyt, — mint azt nekem Dick mondta. — Azt nem tudom, — viszonzá Luxmoore, elgondolkodva. —Egyik legkitűnőbb lovam futott a mult héten a kétévesek dijára, melyről azt hittem. okvetlenül nyerni fog s kudarezot aratott az. — Tartok tőle, hogy sok pénzt is vesztett ön akkor. — Nagybátyám átkozott végrendelete okozza ezt, — szólt Harold kedvetlenül. — Tudom, — szólt Gráczia engesztelődött hangon. — De azért ne csüggedjen. Én szeretem önt s jöjjön bármikor, hajadonnak talál, habár még évekig kell is várakoznunk. — Imádott Grácziám ! És kegyed képes érettem ily áldozatra. Hallgasson meg. Az élet mitsein ér, bármily gazdagságban éljünk is, ha el vagyunk zárva attól, kihez szivünk oly hévvel vonzódik. Egy boldog élet többet ér mint a grangei uradalom. Várjuk el még a legközelebbi Derbyt. Ha akkor vesztek, Gráczia, legyen készen arra, hogy kegyed egy szegény ember neje lesz. Akkoi ott hagyjuk Liddingtont s átengedjük azt, a versenylovakkal együtt, Berkley Holtnak. — Átengedni Liddicgtont ? Nem, Harold, ön azt nem fogja tenni ! — De igen, azt teszem, ha a közelebbi májusban a Derbyt meg nem nyerem. De akár nyerem, akár nem, májusban nőül veszem kegyedet. Akar-e akkor nőm lenni? — Igen, Harold, akarok, — suttogá a leány az ifjú mellére simulva. Harold csókot nyomott a Gráczia ajkára s igy szólt : — Azt hiszem, most nincs egyéb hátra, mint hogy visszatérjek. A mi e leveleket illeti, adja az ég, hogy iróját fölfedezzem. Isten legyen neki irgalmas. — Ég áldja meg önt, Harold. Ne kétkedjék bennem többé, mint én nem kétkedem önben. Isten önnel, édesem. — Forró ölelkezés után Harold oda hagyta a termet s könnyű szivvel sietett vissza a reá várakozó barátjához, Lacebyhez. (Folytatása következik.)
