Vadász- és Versenylap 21. évfolyam, 1877

1877-10-31 / 44. szám

OKTOBER 3 1. 1S7 7 VADÁSZ- Í-Ч V ERSES Y LAP. 321 átver a szaga! Szabad a kérdést koczkáztatni fzerénytelenség nélkül — lim, bm mit tervezget ezzel erdész ur ? Tulajdonképp nem sziveseu mondom, de Önnek titoktartás feltétele alatt besúgom. Van ott pagonyomban egy imfamis vadkandur mely idáig tőrömet mindig kikerülte ! E czélra kell nekem az olaj ! »De az applicátió, az applicátio! tisztelt erdész ur ! »Az igen egyszerű dolog. A vastőrre eleven galambot kötök, s miután krztyümet, csizmaszáramat s kabát galléromat ez olajjal jól bedörzsöltem volna ; tiz lépés távolra fedett helyen puskával lesbe állok. Ez olaj, a baldrian szagot veszetten kedvelő vadmacskára nézve Yalóságof mágnes, dorombolva s miáukolva közeledik s én egyszerűen agyonlövöm ! »Ah! ezer köszönettel tartozom a felvilágosításéit. A szer biztosan hat ugye? »Oly biztosan, hogy kötelezem magamat vele akár Önt magát is rászedni ! »Mit nem mond ! saját magamat ? Ah, azt már még is szeretném látni tisztelt erdész ur ! »No hát kérem legyen szives kabátom gallérját kissé megszagolni ! »Miért nem ? ... mindent a tudományért ! »Ezer milliom, mi után szaglik gallérja? ez nem baldrianszag ! Kérem engedje még egyszer ! »Soli se genirozza magát gyógyszerész ur! szagolgasson, szagolgasson akár jó lakásig! »Még nem birom kiokoskodni, hm — kérem, még egy kicsit engedje ! »Igen, igen akár tízszer! »Különös szag — még nem tapasztaltam ilyet ; kérem engedje még Hm, hm, valóban kikutathatlan.« Képzeljék a zömök kis pilula-gyárost, hogyan szánkáztatta végig szemüveges orrát a zöld galléron, s a pajkos vadásznak küzdelmét, kinek teljes erejére volt szüksége, hogy komoly ránczokba szedett arczképe hangos kaczagásba ne törjön ki. Esztendő előtt valamikor egy csép patchulit öntött gallérjára, mely azóta a bajolaj szagával s izzadsággal vegyítve, kifürkészhetlen illatmaradékkal bolondította a gyógyszerész szagló szereit. »Nos, kivette már a szagát ? »Nem, megvallom nem, de ba még megengedi.... »No lássa patyikarus uram,« fakadott ki kaczagva az erdész t »éppen igy jár a vadkandur is. Messziről megszimatolja a gyökönke olajat s a dolog nyitjára akar jönni — mint ön gyógyszerész ur, — de az nem sikerül neki — mint önnek sem — éső csak tovább szaglálódzik — éppen mintön tette — s még sem tud semmit kivenni — mint ön sem tudta, — soda jut szerencsétlen kíváncsisága által, hogy agyonlövetik, éppen ugy mint általjában az embert is a kíváncsiság csávába szokta vinni. Mert azt csak bevallhatja tisztelt gyógyszerész ur, bogy ha Ön, mint müveit ember s férfi, galléromtól, még pedig legkevésbé sem kellemes szagú galléromtól alig volt eltávolítható : hogy egy szegény ostoba vadkandur a ránézve kellemes baldrian szagtól még kevésbé távoltartható ! »Hm, hm,« vélekedik a kissé megszégyenített patyikus ; erdész ur hamis egy ember, valóban »hamis !« De reménylem, ennek daczára megmaradunk a mellett a mit megbeszéltünk ? »Kérdést sem szenved !« A vadász távozott. Fejcsóválva nézett utána a pharmaceuta, s erősen feltette magában, hogy másodszor nem szedeti reá magát, s hogy az erdei vadludak s a költő róka mellett jól fogja szemeit nyitva tartani. Mintegy 14 nap múlva beállít a gyógyszerészhez az erdész kis kondása egy levelkével, melyben amaz kéretik, hogy ma délután pont 2 órakor legyen szives az erdészlaknál megjelenni. Aha, gondolja magában, itt az alkalom megtudni, mi igaz van a dologban. Az ostoba fiút majd kiexaminálom ! »Fiacskám, szereted a gerstl czukrot?« »Nem.« »De miért nem, hisz oly édes?« »Hát hisz nincs nekem, hogyan szeressem?« »Áh, ez már logicailag helyes. Nessze, itt egy jó darab. Hogy izlik?« »Ez több után izlik !« »Kapsz még egy darabot ha megmondod, van e rókátok s az mit csinál?« »Van nekünk kettő. Az egyik felfalja acsir kéket, a másik kikölti.« »Hát az a másik csirkéket költ?« »Igen is azt teszi.« »De ugyan hogy képes arra?« »Hát a tojásokon fekszik, s ha valaki közel jön hozzá, arra ugyancsak vicsoritja fogait! »Ettél te már katharczeltlit, fehéret meg pirosat ?« »Nem, de majd kapok néhányat!« »Ugy ? . . . tudod te azt oly bizonyosan?» Igen, mert ba gersli czukrot kaptam, ugy kapok katharczeltlit is. »Fiam, az nem mindig logicailag helyes. De ha nekem erdei libáitokról valamit beszélsz, akkor oda adom a czifra skatulyát tele fehér és piros katharceltlikkel.« »Az ur tán azon ludakat érti, melyek nem messze lakásunkhoz egy fán készkelnek? »Igen igen fiacskám. Itt a czukorkák. Hazugságra nagyon ostobának látszatol ! Miféle földi vagy ?« Az nem vagyok. Én az erdész ur sertés inspektora vágyik. »Sertés inspector? mi az?« »Jaj, lia még ezt sem tudja, ugy igen együgyű ! Amúgy hívják nállunk a disznó pásztort.« Őszinte becsületesség ! Az »együgyü-t« kamatostul visszafizette nekem, de az nem árt, legalább tudom, hogy az Erdész nem akar rászedni. Midőn a kis kondás a legközelebbi utczasarkon bekanyarodott, még egyszer visszafordult s nevetve mozgott magában. Semmit sem használt a vallatás patyikárus uram, nem vagyunk oly ostobák mint a hogy kinézünk. Egy sertés inspectornak ravasznak dukál lenni ? Pont 2 órakor belép a gyógyszerész az erdei lakba, liol a gazda nyájas képpel fogadja. »Isten hozta! Ez már az igazi pontosság! Isten hozta az erdei magányban. Éppen jókor a komasághoz!« »Komasághoz?« kérdi amaz kissé meghökkenve, ki hirtelenében azt hitte, hogy az Erdész nőtlensége daczára valami kis világpolgárt akar kereszteltetni. »No a rókánál, reménylem a keresztapaságot nem utasitja el ? »Nem, nem,« felel ez megkönnyebbült szivvel »Akkor először is a veres komát látogatjuk meg.« Az erdészlak udvarán egy sarokban kutyaólacska volt, melyben szénára ágyazva egy lelánczolt róka feküdt s a közeledőkre hamisan kandikált, közelebb azonban 12 lépésnél az erdész nem bocsájtotta vendégét, nehogy a róka a tojásokat elhagyja. A patyikás feltette szemüvegét, kihúzott még egy Opernguckert s igen szigorúan megvizsgálta mind a rókát, mind az ólacska belsejét. Valóban, tisztán kivehetett 12 fehér tojást a szénában a róka hasa alatt. »Nevezetes játéka a természetnek ! Meg kell vallanom kedves erdész ur, hogy gyanúba vettem, miszerint velem kis vadásztréfát akar csinálni !« »Ugyan hogyan lehetett ily rettenetes bizalmatlansággal irányomban ? Tessék jönni, elveszek a komától egy tojást, kíváncsi vagyok megtudni, mennyire haladott elő a költés ?« E szavakkal vendégét az ól hátsó része mögé vezette, itt félretolt egy lazán odaszegezett deszkát, s a támadott résen keresztül egy tojást kapott ki hirtelen a róka basa alól, a deszkát azután visszatolta. A nyitott tojás egy eléggé kifejlett embryot mutatott, mely mintegy 8 nap múlva mint csirke frissen és vigan az életbe léphetett volna. A gyógyszerész örömében mozgott s fészkelődött, azután megszóllalt: » Drága erdész ur, engedje ált nekem e tojást, spiritusba akarom tenni, hogy a legközelebbi tudományos előadásom alkalmával mint bizonyítékot mutathassam fel a kétkedőknek. »Szívesen, szívesen, sőt a kiköltendett csibékből is át engedek kettőt, ba majd vagy egy hetesek lesznek.« »Ezt is megteszi, megteszi ? Felséges ember ! a tudomány érdekében borostyánokat s pálmákat érdemel kedves erdész ur ! Az erdész meghajtja magát, s rákiált a közelében ténfergett kondás fiúra. »Hé Gyuri, a fészken vannak az erdei libák ?« »Igen, de az imént egy tojást dobtak le a földre.« »Tán megint te gaz fattyú háborgattad őket ?« »Nem én uram ! a gunár annak oka, ő mindig oly mérges és veszekedő ! »Eredj oda mindjárt strázsának, liogy senki se közelítsen a fészekhez, én is nem sokára oda jövök a gyógyszerész úrral; csak elébb megiszszuk a fekete kávét!« Gyuri, a sertés inspector, elfordult s a reggel ajándékba kapott czukorkák maradékát szájába dugba, távozott gyönyörtől elforgatott szemekkel. Bizonyosan a czukor édessége húzta ugy szét széles száját ! Az ajtó előtti orgonafa lúgosban hamar szörpölték be a kávét s a házi gazda megin dult vendégével az erdő felé. (Vége következik.» Csetneki.