Vadász- és Versenylap 21. évfolyam, 1877

1877-09-05 / 36. szám

SEPTEMBER 5. 187 7. maguk vetik ki a terhet, akár valakit ezzel megbíznak — a felelősséget a felekkel szemben elv Halják. A handicaper helyzete lényegileg más, inint az indítóé vagy pályabíróé. A mennyib» n nézet dolga, hogy egy lónak mennyi terhet kellene vinni; ellenben az indulás vagy a beérkezés helyessége e'szleleti adatokon alapul. Az indítónak jogában áll, minden clb-nszegülö vagy fogásokkal élő jockey-t megbüntetni. Épen ugy a teherkivetönek is jogot kellene adni, bogy a hamis szándékkal futott lovakat telier-felemeléesel sújthassa. Végül még azt sem szabad szem elöl téveszt ni, hogy mindig a ló gazdija vagy idomárja határoz véglegesen annak a versenyeken részvéte fölött; szabadságukban állván a terheket elfogadni, vagy lovaikat vis-zavonni. Ha valamely handicaper egy lóra több terhet szabott, mint a mennyi ezt (gazdája nézete szerint) megilletné, tulajdonítsa a birtokos maganak, hogy a handi- caper lova tehetségét tul becsülte, holott, ha több alkalma lett volna a ló képességét jobban megítélni, a teh-rs/abás is okvetlen találóbb leend. VADASZATOK, Kékkő aug. 20. 187', Igen tisztelt szerkesztő ur ! Jóllehet a »Vadász és Versenylap« folyó évi 6-dik és 15-dik számaiban voltam bátor az 1875 évi vadkimutatással, a szalonkák tavaszi felvonulásával és a gácsi vidékről altaláoos tudósítással szolgálni : azóta azomban már nem értekezhettem, de annál nagyobb érdekkel olvastam a »Vadász- és Versenylapok« ez évi 20, 21, 22 számának hasábjain az irály és lósport mezején edzett Hamvay, Csetneky, és Balogvölgyi*) urak tanúságos czikkeit ; de miután e tárgy, minden érdekessége mellett is az európai vadászlapokban igen bőven lett megvitatva, sőt a szalonkákról a »Jagdzeitung« ez évi 8-ik számában újból ismételtem azt, mit már 1872-ben mondottam: hogy én »in prineipio« az okszerű tilalom behozatalát a szalonkákra nézve jóllehet hasznosnak látnám, de nemzetközi életbeléptetését kivihetlenuck, sőt »pium desiderium«-nak hiszem ; ezen okoknál fogva az erdei szalonka feletti magyar vitába nem bocsátkoztam, hanem azt mondom : bogy igenis osztozom Csetneky igen tisztelt Nimród társam talpra esett azon nézetéhon, bogy koránt se tartsunk attól, hogy a nagy szalonkát közvetlen utódaink csakis természettani gyűjteményekben fogják láthatni, sőt emiitett ez évi ezikkemben az igen hitelesen vezetett 15 évi vadászjegyzékek, utolsó 10 évi átalányát említve, átmérőleg 103 db erdei szalonka esett évenkint ; mit én a Felföldön igen tűrhető eredménynek hiszek, és valóban sajnálom hogy a »Jagdzeitung«-ba irt czikkem vadásztársaim figyelmét kikerülte.**) Ezeknek előre bocsátása után, addig is mig az ez évi vadászatokról tüzetesebben leszek szerencsés emlékezhetni (főleg majd ha az eredmény megérdemli a felemlitést) rövideden csak azt hozom fel : hogy Nógrád felső vidékén fürj nyul és fogolyból, az általunk bírt és bérlet roppant terjedelmeken rendkívüli kevés van. Ejtettünk ugyan már 150 fürjet, de ezek majd általánosan öregek, melyek szaporodását a májusi hideg eső által a rétek és lapályok folytonos vizzeli elárasztása tette semmivé. — Gácson és vidékéD. bála Szent-Hubertnek : nyul, fogoly, és fáczánban igen megnyugtató viszonyokkal birunk ; a lelövetés részben aug. végnapjaiban ejtetvén meg, lesz szerencsém ezt annak idején ugy a mint történik elmondani. No de most oly valamit mondok el, mely esetet sok évi jártasságom daczára unicumnak ismerem, s vadásztársaim türelmét kikérve, az esetet becses figyelmükbe ajánlom. — F. évi aug. 18-áu gazos tarlóban pásztázva fiirjeztünk, gr. Forgách Antal idősb, ennek magán vadásza IV. Edu .rd, az uradalmi erdész, alulírott és a 4 vadászfiu, sorban járva, és az engedetlen vizslákkal perelve ; egyszercsak a vadász lő és hibás. Mi nézzük és látjuk hogy a fürj visszarepül, s hogy a vadász a fürj után igyekszik, egyszerre megáll és 16-os öbü tulajdon Lefaucheux fegyverével bajlódik ; — mi tova megyünk, alig 50 lépésnyire, midön egy igen gyönge lövést hallva, hátranézünk s ime, látjuk hogy a vadász igen sietve jő, és bal karját azaz kezét felénk emelve mutatja; — mi baj lehet? mi történt ? miért siet annyira az egyébként fiatal, b inem elkényezett igenis nehézkes vadász? e ime ezt mondj i ö : Uram ! midőn a jobb csöbül kiakarom venni a kilőtt töltényt, — a hüvelybe mélyen bevágott giuszegre alkalmaztam a töltényvonót, a fegyver nyakát bal s a töltényhuzót jobb kezemmel fogván, elég erősen igyekeztem kilőtt töltényemet az ismert módon kifelé húzni, de az ki nem jött; — e helyett a 'ölténytfedö pléhccske szakadt le, s a gyuszegröl lecsúszott töltény-huzóm oly erővel érinté a bal esőben megmaradt élesre töltött második töltényt, hogy ez bátrafelé elsült, s mint látják bal kezemet hatalmasan megégette, szakállamat bajuszomat elpörkölte, ingemet befustölto. — Sajnosan győződvén meg a valóságról, a fiezkó kaesójára vizes agyagot kötöttünk, és vissza kül döttük a kocsihoz. — A baj nem csekély ugyan, de hála Istennek éppen nem lényeges, mert Kékkön már vadászni készül, s az orvosi segély csak jeges vizzeli burogatást kíván. Azt hiszem, hogy ezen eset mint ritkaság valóban megérdemli a felemlitést, s mint ilyen egy kis figyelmeztetés lehet azoknak a kik fegyverrel és talán kissé szelesen is szoktak bánni. Addig is mig érdekesebb eredményekről irhatok, vadásziidvvel maradtam az egy öreg vadász. Tisztelt Szerkesztő ur ! Folyó hó 23-án volt az első Dinnyés Pákozdtavi vadászat s bár kevesen voltunk, mégis az eredmény kielégítő. — 15 lövész 838 db vizi vadat lőtt de temérdek elveszett, mivel kevesen levén, a megsebzettek után nem mehettünk. — Mint vendégek résztvettek : Jankovics Gyula, Márfv Béla, Döry I.ajos ifj., br. Trautenberg, gr. Cziráky Béla, br. Fiáth Pál és Dr. Fekete; hajtásközben az ifjúság nagyszerű fürdést csapott. 25-én ismét volt egy vadászat, de igen kevesen jelenvén meg a találkozón, csak pár hajtás lett téve; az eredmény 290 szárcsa, 70 búvár, 12 récze és egy goiser lett. 27. és 28-án Sárosdon 4 lövész által lövetett 31 récze, 2 goiser, 3 szárcsa, 5 fogoly, 8 nyul, 6 fürj, 9 vadgerle és 3 sárszalonka, összesen 67 db. Sdrosd, 1877. aug. 29. Tisztelettel maradok egy jelen volt. *) A pontozott helyen állt szavakat nem tudtuk kitalálni, s miután kihagyásuk értelmet nem ront — elhagytuk azokat. Szerk. *") Ilyes valami ritkán szokott velünk megtörténni ; miután mi — mint t. olvasóink elött ismeretes — nem csak a német, de az angol és francziaországi vadászirodalmat is figyelemmel kisérjük. Most azonban elkerülte figyelmünket méltóságod tanulságos értekezése. Szerk. Utazás a Zambesi viz-eséseihez(Utazási és vadászati képek.) (Folytatás.) Nagyon természetes, hogy vándorlásaink közepette a húskészletet vadászattal szereztük meg ; a szükséges egyéb élelmi szert, mint tojást, tejet, vajat, főzeléket vagy sajtot pedig a közbeeső farmokban szereztük be, kávéérf, ezukorért, ólomvagy lőporért, mely tárgyakat a boér jobban kedveli még a pénznél is Azonban bármily szeni vedélyes nimrod legyen is az ember, mégis hamar megunja s egyformának találja a sikvadászatot pecsenyére. Sík földön az ember a vadat mindig messziről látja, a meglepetés, a mi a cserkészetnek fó-élvezetét képezi, itt egészen hiányzik, azonkívül mindig egy és ugy anazon fajta állatok kerülnek lövésre. Ez egyforma vándorélet azonban csakhamar változást szenvedett, a mennyiben egy angol vadásztársasággal találkoztunk össze. Midőn ugyanis egy tiszti vizű pataknál telepedtünk le egy napon, észrevettem, hogy éjszaki irányban tőlünk más bárom szekér foglalt állást. Midőn távcsövemmel közelebbi szemle alá vettem e tüneményt, többféle apró jeleken észrevettem, liogy e kis telepitvény már hosszabb idő óta késik itt. A szekerek mellett lovakat láttam s azonkívül két nagy sátor volt (gesz szabályszerűen felvonva. Egyszerre a szekerek egyikéből egy egészen európai modorban öltözött hölgy lépett ki s egy kis állványra lépve, ezéjjelnézett a vidéken. — Azonnal összepakoltam legújabban kapott ujságlapjnimat, a »Home News» és »Times«-t, átlovagoltam s bemutattam magam Mrs. Pennefather-nél (igy hívták a hölgyet.) Tőle megtudtam, hogy férjével, fiai- és leányaival jöttek Port Elisabeth-böl — legalább 3 heti járás szekéren — s hogy igen érdekes és eredményes vadászatokat tettek lóháton és gyalog, valamint halászatokat is a közeli patakban. Mrs. Pennefather igen megelégedettnek látszott pienic-partie-jával, a mint őnevezé. Meglepett azonban azon további közlése, hogy elinult éjjel egy oroszlán pár elhajtá az egyik ökör-fogatot, s hogy férje, fiai és két leánya ellovagoltak, kisérve természetesen egy csoport Kaffir-tól, bogy a szétszaladt ökröket összetereljék. Eközben az érdemes hölgy kávét készitett s e mellett kedélyesen elbeszélgettünk. Este felé a lovas-társaság is haza került, visszahozván valamennyi ökröt egynek kivételével, melyet az oroszlánok valószínűleg széttéptek. Este 7 óra lett, mire elbúcsúztam. Az elhozott ujságlapok fejében egy palaczk Harveymártást kaptam, a mely rendkívül jó szolgálatokat tett, miután a Gnu-levesek és Autilop-pecsenyék néha túlságos haut-gout-t vettek fel. Útitársaim ugy vélekedtek, hogy most ritkán jön elő, hogy az oroszlánok ennyire merészelnének kijönni a nyilt sík földekre. Visszautazásomban, 1870-ben, a Marico-folyó körül, vagy 37 mértföldnyire éjszak felé, találkoztam e ragadozó állattal. 1869. april 23-án valamennyi szekerünk átkelt a nagy Vaal-folyón, mely e helyen legalább is oly széles volt, mint a Weser Bréma mellett, s mintegy 6 mértföldnyire Hope Town-tól az Oranje-folyamba ömlik. E folyó, melyet a benszülöttek Hai Garib-nak (sárga folyó) neveznek, ujabb időben hiressé lön a nagy gyémánt-telepekről, melyeket partjain, Klip Driftben, Pniel-ben és Hebronban felfedeztek. Mennydörgésszerű robajjal döczögnek át a nehézkes szekerek a folyam talaját fedő sima szikladarabokon, s a borzasztó lökemek minden más jármüvet menthetlenül szétzúztak volna. Végre a befogott 16 ökörnek sikerült a szekeret nagyobb baj nélkül a túlpartra tenni. Itt ezy kis farmot találtunk, melynek szomszédságában a szekeresek, kifáradva az átgázolás nagy munkájában, kifogtak s ebédet főztek. Ugyanez idötájt délnyugati irányban óriási füstoszlopokat vettem észre, melyek mindig magasabbra és magasabbra szállva, csakhamar elérték zenith-ünket. Eleintén azt gondoltam, hogy a mezőt valaki felgyújtotta, mert a délnyugattól délkeletig terjedő iránytü-negyed tele volt ezen látszólagos füstfelhökkel. Ekkor ráirányozván kísérőim figyelmét is, ezek a sárgás fényből csakhamar észrevették, hogy az nem tüz, hanem: Afrikának szárnyas ország-csapása, a minden tenyészetet kiirtó sáska-felhő. Szekereink árnyékában ülve épen ebédeltünk, midőn elébb egyenkint, majd tuczatonkint, végül ezernyi és ezernyi tömegekben hullottak alá az égből. Oly rémitő számban jöttek, liogy a levegő elhomályosult, s szabad szemmel lehetett e repülő és zsibongó felhőn keresztül a napba tekinteni, mely ámbár magasan állt, mégis sugártalan vörös