Vadász- és Versenylap 21. évfolyam, 1877

1877-08-22 / 34. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 243 inond, adomát nem tud s még is a jó kedvű vadászköröknek leguélkülözhetlenebb embere ! Miért? Mert a jó kedvnek ő okozója, még ha távol van is, az adomák, a tréfák rajta s róla teremnek. Minden vadásztette,— balfogás ; min­den vadászbeszéde, — felsülés ; s mennél komo­lyabban van hangolva, annál mulatságosabb egész alakja. Ha pajkos társai flegmájából ki birják hozni s megharagítani : akkor oly nevet­séges jelenetek merülnek fel, hogy hanyat vá­gódik a társaság s kaczagâsâban a csillagokat rúgja Nr. V. Azon comica figurát mutató vadász dilettáns, ki bár alig lőtt életében egykét nyu­lat s a galambot a varjutói, a foglyot a vércsé­től nem birja megkülömböztetni, s oly csekély tájékozási tehetséggel bir, hogy 50 holdas er­dőben, melyben többed magával vagy tízszer járt, egymagában eltévedni képes : mégis te­kintélynek tartja magát, csak azért, mivel éle­tének első vadásznapján véletlenül nagyobb vad ugrott lövésébe, mely csudálatos eseményt maga érdemének felróván, született vadásznak képzeli magát s azóta drága fegyvereivel s szerszámaival brillíroz. A kinemmaradbató temérdek felsülés s balfogás, nagy csomó ado­mával szaporítja a vadásztáskák tartalmát, s ezeken ő is csak oly jóizüen kaczag mint más, a nélkül, hogy megharagudnék vagy önhittsé­géből kiábrándulna, Ezen Numerus a vig kö­röknek igen ápolt fejős tehene ! A vadászkörökben kedvelt egyéniségeknek ezen öt főnumerusán kivül, de melyek éppen csak typusok s az életben többé kevésbé egy­mással megvegyitve találhatók, van még szám­talan kisebl) Numerus, például a valódi értelem­ben vett nevetséges alakok százféle módozatjai. Egyiknél a külső alak, másnál a beszédmo­dor, harmadiknál a vérében levő szeleburdiság negyediknél a rendkívüli ügyetlenség : mind megannyi csiklandozója a nevetési ingernek ! Nem lehet tagadni, hogy társas vadászato­kon — ba az ember szük szobáját elhagyva s gondjait a szögre akasztva, a szabadba kime­nekszik : ezen tréfás mulatozások nagy vonz­erővel birnak ; s nem csuda, hogy a mai világ­ban, hol a valódi nemes vadászat iránti érzék mindinkább kihaló félben van — mert hiszen a vadsjaporitást s lövetést ma holnap gépekkel fogjuk végeztetni — a puskások legnagyobb része csakis ezen vig mulatozások miatt csa­pott fel, Szent Hubert nem nagy örömére, úgynevezett vadásznak, valóban azonban dille­tansnak, kinek főczélja a jó étel, ital és vig tréfaüzés, mit ha feltalálni nem tudna : ugy nem keresné fel a vadászköröket s fegyveradóra, va­dászjegyre sem költene egy krajezárt sem ! Vége volt a második s ez napi utolsó baj­tásnak, melyben a felzaklatott 4 darab őzből bak ugyan igen nagy, de őzbak egy sem löve­tett, s hangos feleseléssel gyülekeztek a puská­sok a tüzelő helyen. A jó kedv nem is tért vol­na oly hamar vissza, ba az első hajtásban lőtt derék ttilkös már ott a vén bükkfa derekán nem fügne. Mig az étvágygerjesztő zsivány pecsenye utolsó pírját nem kapta, addig a szemrehá­nyások s feleselések elég hevesek voltak s nem ok nélkül. Mert — mint kiderült — a vadak már majdnem lőtávolra közelitették meg a jó lövész hirében állott vadásztársat, midőn azo­kat szomszédja, azon hitben, hogy amaz mit sem lát, egy elég hangos vigyázz kiáltással, oldalt s ki a hajtásból terelte. A szidás tehát helyén volt. Azonban az Ízletes sült elkészül­— Hozta isten, Mr. Calvert, — szólt a nő az ö szokott villám kedélyességével. — Tudom hogy egész füzért hozott hozzánk a jelenkor reá­lis szépségeiből, s a mi több, ugy sejtem, szeren­csét hozó szépségeiből. Bezzeg tavaly is, mikor a Kingston-csikó versenyzett, ugy néztem, majd kiapadt belé a szemem. Nem csoda, mert hiszen, ha a »Two Thousand« ot megnyeri, nekem is van kilátásom uj ruhára és kalapra ; — s mondja csak Mr. Calvert, melyik nö nem óhajtaná a ked­veneznek diadalát, ha egyszer akkor mindent megnyer férjétől a mit óhajt. — Mrs. Darlington nevetve mondá ezt el, — ellenkezőleg ama mé­labús, könyes arczczal, melyet a mondott alka­lomkor láttatott. — Mr. Darlington, kegyed ugy ismeri a lova­kat akár a férje, — szólt Mr. Calvert nevetve, — s a mi több, jobban meg tudja dicsérni azt, a melyik megnyerte a tetszését. Egy szó mint száz, jöjjön ki kegyed reggel a fiatal állatok megtekintésére, s ha nem talál kegyed köztök két-három oly csikót, melyeknek mindenike uj öltözéket és kalapot nem biztosit kegyednek, ak­kor soha sem bizom a yearlingekre vonatkozó sejtelmeimben. — Es derék, egészséges csikók azok ? — kérdé az asszonyság érdekelten. — Hat közül csak egyetlen egy tartozik a kétségesek közé ! — Majd a versenykor tűnik ki, melyikben mi rejlik, — vágott közbe az idomár. — Kétségkívül. Egyébiránt ne aggódjunk mi eleve s tegyünk meg mindent, a mi tehetségünk­től telik. Én részemről nem félek a versenytől, csak épen az idomitást állja ki a kedvenczem. — Már hiszen, annyit mondhatok, hogy itt jó kezekbe került. De menjünk ; mossa meg ön a kezét ebéd elött, mert mindjárt tálalnak s a fe­leségem a pontosságot szereti. — Ugy van ; egy perez múlva üti a hatot, — szólt Darlington asszony — s egy negyed óra alatt el is végezzük az étkezést. A blithedowni farm asszonya sokkal derekabb gazdasszonv volt, semhogy attól lehetett volna tartani, hogy ebédlő-asztala mellől éhesen kel föl a vendég ; de hogy is kelne ugy föl a jóféle hal és felséges ürüpeesenye meg almatorta élve­zése után. Hiszen ez oly menu, mely ellen még egy szibaritának is alig lehetne kifogása, kivált mikor mindez finom jó bornak az ágyát vetette meg. Mr. Darlington is ugyancsak hozzá látott a »claret«-nek s egyre töltögette poharát. Majd fölkelvén, a pipázó f-zobába vonultak be, hol a házi ur a pipának adott elsőbbséget, mig a vendég a szivarhoz folyamodott. Igy pipaszó mellett szeretett Mr. Darlington beszélgetni. — Én azt hiszem, — szólt Calvert, — a King­ston csikót vissza is vihetném magammal. — Bizonynyal, — viszonzá az idomár ; — mi nem használhatjuk azt itt; hiszen folyvást ro­szabb-roszabb lett. Körülbelöl hat héttel a Crite­rion elött elkezdett sipolni, s ön is tudja, hogy megállott ott a dombon. Figyelmeztettem is Mr. Luxmooret, hogy ne nagyon bízzék benne. — Ugy hallám, Mr. Harold jelentékeny összeg pénzt koczkáztatott mellette, — mondá Calvert. — Nagyon sajnálnám, ha ugy van, — viszon­zá Darlington. Sokáig beszélgettek még az istáió- е'з verseny­ügyről, midön a házi asszony igy szólt: — Mr. Calvert, — önnek a pohara kiürült ; töltse meg azt. Es most -— folytató, — én fe­küdni megyek. Szép álmokat kivánok őrinek. Holnap, majd a reggeli elött megtekintem Corio­lanust és társait. Aztán meggyujta egy gyertyát s távozott. Calvert és a házi gazda pedig még egy jó tével egy pohár bor hamar visszahozta az egyet­értést s jó kedvet, s az elkövetett hiba is ment­séget talált, a menyiben bebizonyitatott, hogy az ominosus vigyázz kiáltás, nem az özeknek, hanem a vadásznak szólít ! Lám ismét egy bizonyíték arra, mondja a Numero Egy, hogy az ily Petermanféle rajzban megörökitett jelenetek csakugyan az életből vannak merítve! Hasonló ehhez a következő : Néhány év előtt M. barátunk az ochtinai erdők aljában nyulász­ván, éppen lövésre várja a szépen közeledő fü­lest, a mint az ott sarjút kaszáltató Imre rá kiált : »V i g y á z z E u d i,« mire a nyul termé­szetesen visszariadott. »Adta teringette stupidusa,« fakadt ki a bo­szus vadász, »miért nem tartod féken nyelvedet, hisz láthattad hogy a nyúlra emelem puská­mat?! A megjuhászodott Einericus azzal men­tette magát : »H iszen kérlek alásan én magyarul kiáltottam!« Bravó ! az ochtinai nyul persze tót! (Folytat ás következik.) Verseny-naptár. (Racing Fixtures.) Kassa sept. 8., 9. Debreczen sept. 15., 16. Kolozsvár sept. 21., 23. Brünn sept. 22., 23. Sopron sept. 29., 30. Pest (őszi) okt. T., 9. Nyitra okt. 4. Bécs (őszi) okt. 14., 15. Prága okt. 21., 22. Pardubitz okt. 28. Gödöllő nov. 4. órát beszélgettek dohányozva, fú'leg gazdasági és versenyügyek felől, midőn szintén éji m ur lomra hajták fejüket. A következő nap reggelén a februári napfény csak nagyon gyéren mutatkozott még a láthatá­ron, midőn egy tenyeres-talpas nőcseléd hevesen kopogtatott a master Calvert ajtaján, tudatva vele, hogy a meleg víz már készen áll számára. A ménesmester, mint valamenynyi kartársa, a reggeli órákban, vagy öt perezre, lágymeleg fürdőt szo­kott élvezni, a mint az ágyból kikelt. Midön kilépve szobájából, Mr. Darlingtonnal találkozott, ez nagyon dicsérte a kedvenczet. — On épen nem mondott sokat — viszonzá Calvert, -—- mert olyan csikót nem sokat talál­hatni ; a festő sem képes szebbet rajzolni. — Egy csésze kávé hadd vegye el a hideg reggelnek az élét, — kiáltott Darlington asszony tréfás nyájassággal, a mint a küszöbön megjelent. — Jöjjön be ön, mert minden készen van. John itt lesz egy perez múlva; csupán egy pillanatra az istállókhoz futott le, némi utasítást adni Gib­sonnak ; ma meg az uj szállitmánynyal akar némi ismeretséget kötni. Az idő ugyan esak legényes, de azért egy kevés időre magam is kirándulok. — Bizony ezudar egy idő ez, - - viszonzá a ménesmester mosolygva, — s elég lesz, ha a fiatal squire futását megszemléli : a többi husz. é­ról akár le is mondhat. — Ugy lesz, — mondá mosolyogva a házi asszony. -— Nekünk egyébiránt jó futóink van­nak Blithedownban, melyektől, — tőlem kezdve le egész a lovászgyerekekig — sokat várunk a Derbyben. De íme itt van már John is, ki azon­nal felhörpenti kávéját s mehetünk. Kis, könnyű kocsi állott meg sz ajtó előtt, s egy perez múlva mind a hárman tovarobogtak rajta a gyakorló-térre. Csak egy mértfoldet ha­ladhattak, midőn az idomár leszállott. Vagy tizen­*

Next

/
Thumbnails
Contents