Vadász- és Versenylap 21. évfolyam, 1877

1877-07-18 / 29. szám

JULIUS 18. 1 877. A debreczeni lóversenyek*) ELSŐ NAP. Szombat, September 15. 5. Al^adályverseny. 200 arany államdij. Futhat minden belföldi és német ló. Távols. 4800 méter. Tét 100 frt, fele bánat. Teher 73 j

2 kil., 4é. 5 kil., olyan ló, mely még akadályversenyben nem indult, 3'/j kil. kevesebbet; egy 1000 frtos dij nyertesére 2

1 2 kik, két ily vagy egy 2000 frtos dij nyertesére 5 kik többet, de nem halmozva. Magyarországban állomásolt katonatisztek lovaira 7 1 г kik kevesebb. Az akadálypálya-költségeket a nyertes viseli. A második ló a tét és bánatok felét nyeri. Kérdések. Micsoda óvszer használandó ha a szuka a tulajdonos czélja ellen, tudta nélkül megforgott ? mert nem szeretném ha a 62 napot kellene megvárni, félvén, hogy a kutyám nem lesz olyan jó mint volt? Azaz elvetéltetni óhajtanám. Egy agarász. Elad ó6 darab 4 éves nyerges paripa, mindnyájan Alligator (ennek apja Dan. O'Rourke anyja Countess of Thebe) és ménesbeli kanczák után neveltettek. Megtekinthetők Körös-Ladányban, 1 mfldnyire a rnezöberényi vasúti állomástól. •ADÁ SZÁTOK. Snrosd, julius 6-án 1Ä77. Tisztelt szerkesztő ur ! Bárminő türelmetlenül várja is a szenvedélyes vadász a vadászati idény *) E propositióban a terhek hibásan közöltetvén eszerint helyesbítendők. giilnék, akkor elvesztenék mindent, 1000 font évi jövedelmen kivül s a birtok átszállana bizonyos Berkley Holt nevű gentlemanre, kit — ugy hiszem — ön is ösmer. — Ubm ! Mily sajátságos egy végrendelet az ! — Ön tehát most ismeri helyzetemet, — folytatá Harold, — s láthatja, hogy most a versenyekből kivonni magamat : lehetetlenség. — Biz ez nagy baj ! — szólt az öreg, fejét csóválva. — Nem tudom, mit lehetne tennünk. Mindig mondtam, hogy a turf embereinek nem adom nőül leányaimat. A mi Dick fiamat illeti : az tehet halálom után a mi neki tetszik: de leányaimat soba sem engedem oly nyomorba jutni, minőt már egyszer tapasztaltam a szerencsétlen turfszenvedély folytán. — De nekem addig főn kell tartani az istálót, mig egy Derbyt nyerhetek. Hiszen egyetlen egy hold földet sem adhatok el. Versenyeim egy fillérbe sem kerülnek, mintha esik egy versenyistáló vezetője volnék. A háztartásra négyezer forint marad főn. Nem vagyok tehát oly gazdag, mint ön azt vélte ; de azzal együtt, a mit Gráciának szándékozik adni, szépen kijöhetünk a jövedelemből. — Szabad-e kérdenem, vájjon szokott-e fogadni olykor ? — Versenyzés fogadások nélkül soha sem fizeti ki magát, — viszonzá Harold, hangsulylyal. — En nagy fogadásokat értek Luxmoore ur! Négy ezer font évi jövedelemmel ily körülmények közt nem nagyon rugódozhatunk. Egyetlen nővéremet is férjének nyomorult turf-spekulátiója tette tönkre. Pedig felséges üzlete volt, de teljesen elhanyagolta azt. — De hiszen ön is fogadott a Derbyre, mint azt saját szája vallomásából tudom ! — Igaz, de nagy külömbség az, fogadni és turfembernek lenni. Adja szavát hogy nagy összegbe soha sem fogad s hogy mihelyt lehet, a turftól végkép visszavonul. — Nem ! — kiáltott föl Luxmoore hevesen. — megnyíltát : mégis az a legnagyobb lélekismeretességgel szokta tiszteletben tartani a vadászat tilalmának korszakát. Mi nem azt tartjuk igazi vadásznak, a ki alig tudja megvárni a tilalmi idő lejártát, hogy azután a vadakat halomra lője, banem azt, a ki a tilalmi időszak alatt saját vadját gondozza, és a tilalom megszegőket ellenőrzi. Én, a ki ellen ugy hiszem a vadászatra nézve senki kifogást nem tehet — legalább az én tudtommal nem — a mult héten József főherczegnek Fehérmegyében fekvő Ácsai birtokán utazván keresztül, ama szomorú hirt hallottam, hogy az az nap ott megtartott vadászat alkalmával egy öreg szarvassuta és egy idei borjú lövetett ! Kérdem a tisztelt járásbeli hatóságot, vau e tudomása с kihágásról ? A legmeglepőbb a dologban az, hogy a szegény suta ép az ottani föerdész ur mesterlövése (!) által teríttetett le. Már most ha ily tekintélyes uradalmakban történnek ily visszaélések, mit szóljunk akkor, ba egy minorum gentium vadászat tulajdonosának birtokán hasonló esetek fordulnak elö ? Egyáltalában azt kérdem, vájjon azért alkotattatnak-e a törvények Magyarországban, hogy legyen mit meg nem tartani ? Ajánlom az ily eseteket- a velem egyetértő vadászbarátaim figyelmébe. Egy fiatal vadász. Kecskeméti vadászrajzok. (Folytatás.) A feDtebb leirt vadászesélyea aagustusban s egész September hó lefolyása alatt igen gyakoriak, sőt még octóberben is nem ritkán fordulnak elö; azonban tény az is, hogy az eféle véletlenségek mellett, főképen addig, a mig a nyulállomány lepuskázás által nagyon megritkítva nincs, egyegy kirándulásunk alkalmával 8 —10 darab egészen kinőtt, már továbbszaporitásra is alkalmassá Nem akarom, hogy még jobban le legyek kötve mint már most is vagyok. Nagybátyám lekötést a turfhoz s engedje ön, hogy most már saját józan belátásom szerint cselekedjem. — Mr. Layton csóválgatta a fejét. — Kimondhatlanul sajnálom, Mr. Luxmoore azt a körülményt s mondhatom, ez egy esetet kivéve nem lett volna ember a világon, kinek szivesebben adtam volna nőül leányomat, mint önnek. Nagy és fájdalmas csalódás lesz ez Gráciára nézve is, attól félek. Ha vaLha hallottam volna a különös végrendelet tartalma felöl, igyekeztem volna gyakori találkozásukat meggátolni ; de ahogy a dolog áll, csak azt mondhatom, hogy e házasságból semmi sem lehet. —- Csak nem akarja talán a miatt a Gracia kezét tőlem megtagadni ? — kiáltott föl Harold. — Fájdalom ! — szolt Layton szomorúan. — Inkább most lássam öt szenvedni mint sem később oly szenvedéseknek kitéve legyen, mint a milyenben szegény nagynénje évekkel ezelőtt volt. — De uram, ön ép oly igazságtalan, mint a minő a nagybátyám volt, mikor Liddingtont oly képtelen föltétel mellett hagyta rám. — Egyebet nem tehetek, mint várni, mig ön megnyerte a Derbyt s ön föl lesz mentve versenykötelezettsége alól. Akkor újra megbeszéljük egymással a dolgot. Addig pedig azt kivánom, hogy köztük semmi összekötettés ne létezzék. Sajnálom, hogy meg kell kérnem e szerint Mr. Luxmoore-t hogy addig házunkat látogatásával megkimélje. Higyje meg, senki sem sajnálja ezt jobban mint én. — Oh, istenem ! — kiáltott föl Luxmoore. — Volt e valaha ember ily dilemmában? Egy nagybátya birtokot hagy rám oly föltétellel, hogy Derbyt nyerjek s egy atya, kinek leányát nőül akarom venni, minden áron azt követeli, hogy mondjak le a turfról. Ugyan gondolja meg ezt a dolgot uram ! — Meggondoltam már. Szakítsuk félbe a dolgot, mely mindkettőnknek csak fájdalmat okoz. Mi természetesen holnap elhagyjuk hajlékát. Soha válandott igen szép és jól táplálkozott süldő-nyul is kerül a teritékre. Esthajnali kopászataink szintén igen érdekesek, csakhogy ősz felé nálunk az esti szürkület igen rövid ideig tart ; hirtelen besetétedik, holott pedig kopóink ekkor remekelnek leginkább. Nem is könnyű dolog őket ilyenkor a kukoriczásokból kikürtölni. A kölyök-kopó és a letikkadt vén eb csak előkerülnek; de az erőteljesebbeket kint kell hagynunk jó remény fejében : hogy másnap reggel majd csak haza kullognak a városba. Ezekben adtam az évenként augustus hó másod felében e's September havában történni szokott kopószataink leirását. 1875-ben a vadászatok megindultával sok nyulunk volt. Egynémely kirándalás alkalmával, hathét vadász előtt nem ritkán 15—20 darab nyul is elesett ; sőt egy időben süldő róka is beszámolt hasznavehetetlen bőrével a kukoriczásokban, melyek egyébkint aratás után a fogoly-családoknak is biztos rejthelyei. Csakhogy kopászataink alkalmával a kopók már nagy távolságban felszimatolván és felriasztván őket, alig kerül egykettő az egész évszak alatt aggatékra, s innen van az : hogy a kukoricza-ültetvényesek letarlózása után fogolyállományunk igen nagy szokott lenni, és mivel a vizslászat nálunk még nincs meghonosítva, —hacsak rendkiviili havas tél nem köszönt be, a midőn a gányók, a róka és az orvmadarak legnagyobb részét elverik, — с szárnyas vad állománya nálunk igen értékesnek mondható. Helyén látom itt megjegyezni : hogy a vizslászatot vidékünkön, régebbi időtől fogva, rendszeresen — s szerénytelenség nélkül mondva — szakavatottan csak с sorok irója és Sz. F. vadászbarátunk, tehát csak ketten gyakoroltuk, s az utóbbi mind e mai napig — kopászatai mellett is — az e nemű vadászatnak hive maradt. Két vizslám 24 év lefolyása alatt, egymást felváltva, egyenkint 12 évig tartott ki s mindkettő talán nem is annyira a vénség, mint inkább vadászaI taim terhe alatt roskadott össze ; most pedig már sem hittem volna, hogy látogatásunk ily szomorúan fog végződni. — De hát nem lehetne-e e problémának kedvező megoldása? — mormogta Luxmoore fogai közt. — Attól tartok, hogy nincs ! — válaszolt Layton. — Legőszintébb ohajom, hogy törekvését mihamarabb siker koronázza ! * * * Nem hihető, hogy Layton vagy Luxmoore az nap a fogolyvadászatban nagyon kitüntette volna magát. Harold annyira zavart volt, hogy számtalan fogoly röpült [el mellette, a nélkül, hogy észre is vette volna, mely körülmény Jimet élczelödésre ingerelte. — Tavaszszal — monda — nem csodálom, ha fiatal embernek a szerelemen jár az esze ; — de őszszel, ba fogolyvadászatot rendez, akkor kedves Harold, az efféle szórakozottság teljességgel nem járja ! Harold rövid, kedvetlen válaszára Jim azonnal sejté, hogy valami baj jöhetett közbe; de nem tudta a szerelem baja-e ez, vagy talán Coriolanusról hallott valami rosz hirt? Még jobban meglepte ötíazonban az a hir, hogy a Layton család másnap elutazik, váratlan vendégek fogadására, mivel ezt lehetetlen elhalasztani. Leginkább pedig a Gracia kisasszony komoly arczát bámulta |ö, miután ez az utóbbi időkben oly elénk, vidám volt. Jim sokat törte ezen a fejét; de miután Luxmoore nem szólt, ö nem akart kérdezősködni. A mi pedig a »Coriolanus« egészségi állapotát illeti, ő meggyőződött a felöl, midőn pár nap múlva a hires bookmaker Pyant húsz »monkeyt« fogadott a liddingtoni »lot«-ra egy hires yearling-fogadó ellenében. (Folytatás következik.)