Vadász- és Versenylap 21. évfolyam, 1877

1877-06-27 / 26. szám

194 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. JUNIUS 27. 1877. Egy előbbi kirándulásom alkalmával két ebe­met elvesztettem ; a fentebbit pedig nagyon meg­szerettem látván, mily ügyesen és erőteljesen fülelt le egy ökröt. Gazdája, egy karavánbajtó, semmi áron nem akart a kutyától megválni, ozt állítván, hogy egészen vad. Sok rábeszélés után azonban még is átengedte. Én nyakára mindjárt örvös szíjat tetettem s kocsim hátuljához köttet­tem. Mikor elváltunk régi gazdájától, minden áron szabadulni akart, kapálozott, megbicsaklottá magát, s miután mind'-z nem haeznált, mértfölde­kig czipetelte magát. Két napig nem jött le a lánczról, kivált mert közben az egyik fiút meg is marta, harmadik nap azonban mégis szabadon bocsátottam. Mi­dőn nyaksziját fel akartam kötni, rám táma­dott: igy hát minden attól függött, hogy a küz­delemben ki lesz erősebb. Egy jó Kaffer-botom épen kezem ügyében lévén, megragadtam a »Re­bell«-t nyakszijánúl fogva, r.agy erőfeszítés után földre teritettem - • bár oly erős volt mint a bikaborju s sikamlós mint egy ángolna — s azután addig vertem mig szeme különféle szi­nü karikákat nem hányt s magam is megsajnáltam. Nagy nehezen magához tért, miután több kanna vizzel leöntöttük, s mindenki azt bitte, hogy vége van. De mégis kiheverte, s miután egészen esz­méletére tért, megvizsgáltam nem törött-e csontja. Szerencsére nem látszott semmi ilyes rajta. Ezu­tán igen jól bántam vele, mindig magam etettem, s igy rövid időn jó barátok lettünk. Elindulásunkkor egy éve mult már hogy bir­tokomban volt, s bár kissé lassú volt, de sohase ke­resett hiába, midőn egy sebesült bakot vagy szarvast kellett megkeríteni. De sőt hyenákkal is kikezdett és sikerült is neki egyet megölni : szó­val nem volt ehern jobb nekem soha ; ismeret­lenek iránt azonban kissé mogorva és veszedel­mes volt. De ideje lesz már rátérni elbeszélésem tár­gyára. A boerek ki nem fogytak oly elbeszélésekből, melyek mind az oroszlánok veszélyességére vo­natkoztak s az öreg Yillem is mindig ezt a hurt pengette. Különben közte és az oroszlánok között bizonyos anirnositás létezett, mely onnét eredt, hogy egy izben megtámadta őt egy oroszlán, s csak nagy nehezen sikerült neki azt legyőzni. Két napig utaztunk már oly vidéken, hol alig birtunk vizre találni, és kénytelenek voltunk hosszú utakat csinálni, különösen éjszaka. Har­madnap az ökrök is ki lévén nagyon merülve, felnyergeltem lovamat s előre lovagoltam oly he­lyet keresni tanyául, hol e nélkülözhetlen elem is meglegyen. Utunk egy kis halomlánczolaton vitt keresztül, melyen tul embereink vizet gyanítottak ; ez utóbbi esetben szándékunk volt egy-két napig ott táborozni. Nap lementekor csakugyan egy na­gyobb kiterjedésű mocsáros helyre akadtam a dombsor mögött. Sietve visszatértem a jó hirrel, de ugy találtam, hogy az ökrök megérezvén a viz közellétét, úgyis erre tartottak. Késő éjjel volt mégis, mikor a kiszemelt táborhelyre értünk ott ellátván először magunkat a szükséges vizzel, neki eresztettük szomjas ökreinket, hogy ked­vük szerint jóllakjanak a rég nélkülözött folya­dékkal. Táborunkat egészen a mocsár partján ütöttük fel ; de alig hogy megtelepedtünk, megszámlálha­tatlan rajokban támadtak reánk a mosquitók. Mi a sátorban mégis némileg védve voltunk, de a szerecseneket, kik a szekerek alatt tanyáztak, kíméletlenül dolgozták ; ugyanis egész éjjel hallo­tuk boszus káromkodásukat. Reggeli után, a mint sátramból kiléptem, Villem üdvözlete fogadott, holland nyelven : »good mor­ning baas !« kívánván, ezúttal azon észrevételt tette, hogy táborozásunk helye igazi oroszlántanya. »Jól van Yillem, mondám, ha ugy van, akkor miután gazdád néhány napig ugy is itt időzik, mi ketten felhasználjuk az alkalmat s felkeressük a sivatagkirály tanyáját.« »Isten mentsen ír eg* — válaszolá Villem ijedten. Táborunkat egy magaslatra tettük át, hogy ' szabaduljunk a mosquitóktól. Vasárnap lévén, pihentünk sátorunkban, csupán fegyver-tiszti­tással foglalkoztunk s az ágyteritö-böröket szel­lőztettük. Utóbbi időben alig láttunk ,vadat, kivéve né­hány vadkecskét és struezmadarat, — mely utób­bi igen vad volt, — s igy húskészletünk egyre apadt. A ve/etö és a szerecsenek ennélfogva alig várták az időt, hogy ismét jóllakhassanak valamely sikeresebb vadászat után vadhússal. Épen fegyverem szétszedésével foglalkoztam, midőn barátom s útitársam felszólalt, hogy jó volna ha egyikünk elmenne legalább egy bakot vagy szarvast hozni. Miután barátom roszul érezte magát, én vállalkoztam e feladatra. Magamhoz vette n az egyetlen fegyvert, mely még nem volt szétszedve, egy golyós-puskát, melynek golyóiból 8 ment egy fontra. Később kisült, hogy szerencse volt e nagy kaliberű fegyvert elvinni. A hegyek, melyek a vidéket átszelék, többnyi­re vasköböl állottak, a mélyedésekben kisebb víz­folyások csörgedeztek, melyek mind a szomszéd mocsárba folytak. A mocsár hossza körülbelül 4 mértföld, szélessége pedig egy mértföld lehetett : és egész terjedelmében náddal és sással volt be­nőve, mely egész 20 lábnyi magasságra emelke­dett. A mostani évszakban a növényzet egészen sárga és száraz, — azonkivü rémitő sürü és igy átbatolhatlan covert képezett. Tikkasztó melegség volt s a lég még egé­szen ködpárával tele. Elővettem jó távcsövemet s körülvizsgáltam a tájékot. Mintegy mérföldnyi távolságra egy egész falka vadat láttam legelni. Kijeleltem áldozatomat, és lassan közeledtem a csorda felé a posvány partjain, megmászva a ki­sebb magaslatot, ez mutatkozván legjobb útnak, melyen könnyű és biztos lövéshez juthassak. Szol­gámnak meghagytam, hogy kösse meg az ebeket, nyergelje fel lovamat, ugy hogy mihelyt lövést hall, azonnal jöjjön utánam, haza hozni a va­dat, vagy ha csak sebesült, utánna menni s fel­keresni. Barátom, miután szerencsét kivánt volna, visz­szatért sátorába s ismét lefeküdt, én pedig jó Connanght-trabban elindultam a vad után. Sátorunktól a posvány túlsó széléig, hol észre­vettem a legelő vadat, mintegy két mértföld tá­volság lehetett s miután már tovább mentem egy mértföldnél, kibújtam a posvány partja mellől kö­rültekinteni : de azt vettem észre, hogy régi le­gelőhelyeiket ott hagyták és lejebb húzódtak a posvány felé, és sokkal közelebb jöttek felém mintsem azt képzeltem. A mint itt a nádas mellett mentem, egyszerre mozgást hallottam a nádasban hátam mögött. Eleinte azt hittem, hogy szolgám jött utánnam a lóval, félreértván rendeletemet s kezemmel inteni akartam neki, hogy maradjon vissza. A mozgás azonban nem szűnvén meg, hátra­tekintettem megtudni okát a zajnak. De majd le­roskadtam a meglepetéstől s fegyveremet is alig birtam vállamról lekapni azon látványra, mely szemeim előtt feltárult: tőlem alig 10 yard tá volságra állt a sivatag királya és pedig a meny­nyire zavaromban megkülönböztethettem, egy tel­jesen kifejlődött példány. Hasztalan volná csak meg is kísérelni annak leirását, hogy mit éreztem e pillanatban ; nem té­rek el az igazságtól, ha mondom, hogy nem is volt érzés benuem, sem félelem, sem meglepe­tés : oly hirtelen jött a veszély. A mint a zajra megfordulván szemközt álltam az oroszlánnal, ez lefeküdt, fejét elölábaira hajtá s ugy nézett felém ; én viszont ő reá. A mocsár tőlem balra volt, táborhelyünk is erre. Hirtelen egy pillantást vetettem a vizre, megbecsültem annak mélységét s egyúttal felhúztam fegyverem kakasát. A mint e kis félbeszakítás után vissza­pillantottam az oroszlánra, láttam hogy támadásra készül, mert farkával a főidet csapdosta s hátsó lábára emelkedett. Ekkor czélba vettem én is őt s a czélgümböt homlokára, a két szeme közé irányoztam ; s mi­után fejét egy hissé még felemelte: tüzet adtam. | A mint a lövés eldördült, hörgő orditás ütötte meg fülemet : én azonban felhasználva a füstfel­leget futásnak eredtem, beleugrottam a mocsárba s meg sem állottam, mig a túlsó partra ki nem kapaszkodtam. Ekkor újra töltöttem a mily gyor­san csak lehetett, s most kissé nyugodtabban vár­tam a történendöket. Üldöz-e az oroszlán, vagy Dem? azt a süiü nádtól nem láthattam. Csak ré­mitő orditása hallatszott egyre s a száraz sás tö­rése és recsegése, ugy hogy fel kellett tennem, hogy lövésem valamely nemesebb részét érte. Midőn végre kiértem a sásból, nagy megnyug­tatásomra látom jönni szolgámat a kutyákkal, me­lyek mihelyt szimatját vették a nemes vadnak, azonnal tömegesen rohantak a nádasba, kivéve Rebelt, ki magányosan ment neki. Hanem amnzok közöl Donn és Jess ugyancsak hamar meg is re­tiráltak s meg sem állottak, mig csak ismét a szekerek alatt nem voltak. Rebel a másik két ku­tyával óriási nagy zsivajt csaptak a felfedezett sebesült oroszlán körül. Barátom most szintén utánam lovagolt az üreg Willemmel az uj vadat szemlélni. Ez utóbbi miután észrevette fegyverem füstjét a nádasból emelkedni, mindjárt elkiáltá magát : »baas« a nádasban oroszlánt lőtt.« Miután a kutyák mind egy helyen ugattak, meg voltunk győződve, hogy a nemes állat meg van bénulva. Elhatároztuk tehát, hogy a csiklan­dós utat vissza a nádasba ínindaketten együtt teszszük meg, hogy a kegyelemlövést megadjuk neki minélelöbb ; a fiút hátra hagytuk a lovakkal. A kutyák bősz csaholása csak figyelmeztetésül szolgált nékünk, s a mint vigyázva előrehalad­tunk, azt vettük észre, bogy az oroszlán csak első két lábait használhatja ; de még ugy is szegény Rebel kutyámnak egész oldalát felhasította. A mint észrevettek bennünket kutyáink, még nagyobb bátorsággal rohantak a sebesült orosz­lánra, ugy hogy egy ideig tartott még is­mét lőhettem. Villem a közben előttem állott, hogy födözzön. Golyóm ugyene3t homlokába ment, mire egy görcsös emelkedéssel hanyatt bukott s rögtön halva maradt. A kiséretbeli suhanezok most mind oda jöttek, az oroszlánt szemlélni, kivéve »Willem«, ki na­gyobb távolságra állott, mindenkit figyelmeztet­vén, hogy fél óra előtt senki se közelítsen az állathoz, miután ö volt már oly vadászaton, a hol két ember esett áldozatul egy tetszhalott oroszlánnak. No de az én oroszlánomtól nem volt mit tar­tani, második golyóm koponyáját zúzta szét. A kutyák lefeküdtek sebeiket nyaldosni, me­lyek azonban csekélyek voltak, kivéve Rebelé, kinek oldala fel volt hasitva, mit én sátorunk­mii később bevarrtam. A mint bevégeztem, a kutya kezemet nyalta, holott meg vagyok győ­ződve, hogy akárkit összemarczangolt volna, a ki hozzá mert volna nyúlni. Első lövésem,'a mint az oroszlán fejét felemelte, állkapcsába nyomult megsértette hátgerinczét, a vesék közelében Ha nem lett volna annyira megsebezve, bizonyos, hogy a kutyák nem menekültek volna meg oly könnyű szerrel. Egész kifejlődött gyönyörű him oroszlán volt. Sövénye tiszta fekete, fogai s körme biztos balált jósoltak annak, ki körme közé kerül. Valószínű, hogy ő is azon vad után lesett, mely után én jártam, és inkább kíváncsiságból jött utánam, mint más okból, mert ba csak­ugyan rosz szándékkal lett volna, akkor egy csa­pással levághatott volna, amint mellette elmentem. Még most is hideg borzongatás fut végig há­tamon, a hányszor erre gondolok. Visszatérvén szekereinkhez, Rebelt kezdém gyó­gyítani. A fiukat hátra hagytuk volt, hogy hoz­zák ki az oroszlánt, és húzzák le bundáját. Miu­tán elláttam kutyám sebeit, oly elgyengülés és ide­ges láz vett rajtam erőt, hogy majdnem elá­jultam. Azonban néhány pohár brandyt felhajtván s egy-két pipa dohányt kiszíván, ez csakhamar hely­rehozott ismét.

Next

/
Thumbnails
Contents