Vadász- és Versenylap 21. évfolyam, 1877
1877-06-27 / 26. szám
194 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. JUNIUS 27. 1877. Egy előbbi kirándulásom alkalmával két ebemet elvesztettem ; a fentebbit pedig nagyon megszerettem látván, mily ügyesen és erőteljesen fülelt le egy ökröt. Gazdája, egy karavánbajtó, semmi áron nem akart a kutyától megválni, ozt állítván, hogy egészen vad. Sok rábeszélés után azonban még is átengedte. Én nyakára mindjárt örvös szíjat tetettem s kocsim hátuljához köttettem. Mikor elváltunk régi gazdájától, minden áron szabadulni akart, kapálozott, megbicsaklottá magát, s miután mind'-z nem haeznált, mértföldekig czipetelte magát. Két napig nem jött le a lánczról, kivált mert közben az egyik fiút meg is marta, harmadik nap azonban mégis szabadon bocsátottam. Midőn nyaksziját fel akartam kötni, rám támadott: igy hát minden attól függött, hogy a küzdelemben ki lesz erősebb. Egy jó Kaffer-botom épen kezem ügyében lévén, megragadtam a »Rebell«-t nyakszijánúl fogva, r.agy erőfeszítés után földre teritettem - • bár oly erős volt mint a bikaborju s sikamlós mint egy ángolna — s azután addig vertem mig szeme különféle szinü karikákat nem hányt s magam is megsajnáltam. Nagy nehezen magához tért, miután több kanna vizzel leöntöttük, s mindenki azt bitte, hogy vége van. De mégis kiheverte, s miután egészen eszméletére tért, megvizsgáltam nem törött-e csontja. Szerencsére nem látszott semmi ilyes rajta. Ezután igen jól bántam vele, mindig magam etettem, s igy rövid időn jó barátok lettünk. Elindulásunkkor egy éve mult már hogy birtokomban volt, s bár kissé lassú volt, de sohase keresett hiába, midőn egy sebesült bakot vagy szarvast kellett megkeríteni. De sőt hyenákkal is kikezdett és sikerült is neki egyet megölni : szóval nem volt ehern jobb nekem soha ; ismeretlenek iránt azonban kissé mogorva és veszedelmes volt. De ideje lesz már rátérni elbeszélésem tárgyára. A boerek ki nem fogytak oly elbeszélésekből, melyek mind az oroszlánok veszélyességére vonatkoztak s az öreg Yillem is mindig ezt a hurt pengette. Különben közte és az oroszlánok között bizonyos anirnositás létezett, mely onnét eredt, hogy egy izben megtámadta őt egy oroszlán, s csak nagy nehezen sikerült neki azt legyőzni. Két napig utaztunk már oly vidéken, hol alig birtunk vizre találni, és kénytelenek voltunk hosszú utakat csinálni, különösen éjszaka. Harmadnap az ökrök is ki lévén nagyon merülve, felnyergeltem lovamat s előre lovagoltam oly helyet keresni tanyául, hol e nélkülözhetlen elem is meglegyen. Utunk egy kis halomlánczolaton vitt keresztül, melyen tul embereink vizet gyanítottak ; ez utóbbi esetben szándékunk volt egy-két napig ott táborozni. Nap lementekor csakugyan egy nagyobb kiterjedésű mocsáros helyre akadtam a dombsor mögött. Sietve visszatértem a jó hirrel, de ugy találtam, hogy az ökrök megérezvén a viz közellétét, úgyis erre tartottak. Késő éjjel volt mégis, mikor a kiszemelt táborhelyre értünk ott ellátván először magunkat a szükséges vizzel, neki eresztettük szomjas ökreinket, hogy kedvük szerint jóllakjanak a rég nélkülözött folyadékkal. Táborunkat egészen a mocsár partján ütöttük fel ; de alig hogy megtelepedtünk, megszámlálhatatlan rajokban támadtak reánk a mosquitók. Mi a sátorban mégis némileg védve voltunk, de a szerecseneket, kik a szekerek alatt tanyáztak, kíméletlenül dolgozták ; ugyanis egész éjjel hallotuk boszus káromkodásukat. Reggeli után, a mint sátramból kiléptem, Villem üdvözlete fogadott, holland nyelven : »good morning baas !« kívánván, ezúttal azon észrevételt tette, hogy táborozásunk helye igazi oroszlántanya. »Jól van Yillem, mondám, ha ugy van, akkor miután gazdád néhány napig ugy is itt időzik, mi ketten felhasználjuk az alkalmat s felkeressük a sivatagkirály tanyáját.« »Isten mentsen ír eg* — válaszolá Villem ijedten. Táborunkat egy magaslatra tettük át, hogy ' szabaduljunk a mosquitóktól. Vasárnap lévén, pihentünk sátorunkban, csupán fegyver-tisztitással foglalkoztunk s az ágyteritö-böröket szellőztettük. Utóbbi időben alig láttunk ,vadat, kivéve néhány vadkecskét és struezmadarat, — mely utóbbi igen vad volt, — s igy húskészletünk egyre apadt. A ve/etö és a szerecsenek ennélfogva alig várták az időt, hogy ismét jóllakhassanak valamely sikeresebb vadászat után vadhússal. Épen fegyverem szétszedésével foglalkoztam, midőn barátom s útitársam felszólalt, hogy jó volna ha egyikünk elmenne legalább egy bakot vagy szarvast hozni. Miután barátom roszul érezte magát, én vállalkoztam e feladatra. Magamhoz vette n az egyetlen fegyvert, mely még nem volt szétszedve, egy golyós-puskát, melynek golyóiból 8 ment egy fontra. Később kisült, hogy szerencse volt e nagy kaliberű fegyvert elvinni. A hegyek, melyek a vidéket átszelék, többnyire vasköböl állottak, a mélyedésekben kisebb vízfolyások csörgedeztek, melyek mind a szomszéd mocsárba folytak. A mocsár hossza körülbelül 4 mértföld, szélessége pedig egy mértföld lehetett : és egész terjedelmében náddal és sással volt benőve, mely egész 20 lábnyi magasságra emelkedett. A mostani évszakban a növényzet egészen sárga és száraz, — azonkivü rémitő sürü és igy átbatolhatlan covert képezett. Tikkasztó melegség volt s a lég még egészen ködpárával tele. Elővettem jó távcsövemet s körülvizsgáltam a tájékot. Mintegy mérföldnyi távolságra egy egész falka vadat láttam legelni. Kijeleltem áldozatomat, és lassan közeledtem a csorda felé a posvány partjain, megmászva a kisebb magaslatot, ez mutatkozván legjobb útnak, melyen könnyű és biztos lövéshez juthassak. Szolgámnak meghagytam, hogy kösse meg az ebeket, nyergelje fel lovamat, ugy hogy mihelyt lövést hall, azonnal jöjjön utánam, haza hozni a vadat, vagy ha csak sebesült, utánna menni s felkeresni. Barátom, miután szerencsét kivánt volna, viszszatért sátorába s ismét lefeküdt, én pedig jó Connanght-trabban elindultam a vad után. Sátorunktól a posvány túlsó széléig, hol észrevettem a legelő vadat, mintegy két mértföld távolság lehetett s miután már tovább mentem egy mértföldnél, kibújtam a posvány partja mellől körültekinteni : de azt vettem észre, hogy régi legelőhelyeiket ott hagyták és lejebb húzódtak a posvány felé, és sokkal közelebb jöttek felém mintsem azt képzeltem. A mint itt a nádas mellett mentem, egyszerre mozgást hallottam a nádasban hátam mögött. Eleinte azt hittem, hogy szolgám jött utánnam a lóval, félreértván rendeletemet s kezemmel inteni akartam neki, hogy maradjon vissza. A mozgás azonban nem szűnvén meg, hátratekintettem megtudni okát a zajnak. De majd leroskadtam a meglepetéstől s fegyveremet is alig birtam vállamról lekapni azon látványra, mely szemeim előtt feltárult: tőlem alig 10 yard tá volságra állt a sivatag királya és pedig a menynyire zavaromban megkülönböztethettem, egy teljesen kifejlődött példány. Hasztalan volná csak meg is kísérelni annak leirását, hogy mit éreztem e pillanatban ; nem térek el az igazságtól, ha mondom, hogy nem is volt érzés benuem, sem félelem, sem meglepetés : oly hirtelen jött a veszély. A mint a zajra megfordulván szemközt álltam az oroszlánnal, ez lefeküdt, fejét elölábaira hajtá s ugy nézett felém ; én viszont ő reá. A mocsár tőlem balra volt, táborhelyünk is erre. Hirtelen egy pillantást vetettem a vizre, megbecsültem annak mélységét s egyúttal felhúztam fegyverem kakasát. A mint e kis félbeszakítás után visszapillantottam az oroszlánra, láttam hogy támadásra készül, mert farkával a főidet csapdosta s hátsó lábára emelkedett. Ekkor czélba vettem én is őt s a czélgümböt homlokára, a két szeme közé irányoztam ; s miután fejét egy hissé még felemelte: tüzet adtam. | A mint a lövés eldördült, hörgő orditás ütötte meg fülemet : én azonban felhasználva a füstfelleget futásnak eredtem, beleugrottam a mocsárba s meg sem állottam, mig a túlsó partra ki nem kapaszkodtam. Ekkor újra töltöttem a mily gyorsan csak lehetett, s most kissé nyugodtabban vártam a történendöket. Üldöz-e az oroszlán, vagy Dem? azt a süiü nádtól nem láthattam. Csak rémitő orditása hallatszott egyre s a száraz sás törése és recsegése, ugy hogy fel kellett tennem, hogy lövésem valamely nemesebb részét érte. Midőn végre kiértem a sásból, nagy megnyugtatásomra látom jönni szolgámat a kutyákkal, melyek mihelyt szimatját vették a nemes vadnak, azonnal tömegesen rohantak a nádasba, kivéve Rebelt, ki magányosan ment neki. Hanem amnzok közöl Donn és Jess ugyancsak hamar meg is retiráltak s meg sem állottak, mig csak ismét a szekerek alatt nem voltak. Rebel a másik két kutyával óriási nagy zsivajt csaptak a felfedezett sebesült oroszlán körül. Barátom most szintén utánam lovagolt az üreg Willemmel az uj vadat szemlélni. Ez utóbbi miután észrevette fegyverem füstjét a nádasból emelkedni, mindjárt elkiáltá magát : »baas« a nádasban oroszlánt lőtt.« Miután a kutyák mind egy helyen ugattak, meg voltunk győződve, hogy a nemes állat meg van bénulva. Elhatároztuk tehát, hogy a csiklandós utat vissza a nádasba ínindaketten együtt teszszük meg, hogy a kegyelemlövést megadjuk neki minélelöbb ; a fiút hátra hagytuk a lovakkal. A kutyák bősz csaholása csak figyelmeztetésül szolgált nékünk, s a mint vigyázva előrehaladtunk, azt vettük észre, bogy az oroszlán csak első két lábait használhatja ; de még ugy is szegény Rebel kutyámnak egész oldalát felhasította. A mint észrevettek bennünket kutyáink, még nagyobb bátorsággal rohantak a sebesült oroszlánra, ugy hogy egy ideig tartott még ismét lőhettem. Villem a közben előttem állott, hogy födözzön. Golyóm ugyene3t homlokába ment, mire egy görcsös emelkedéssel hanyatt bukott s rögtön halva maradt. A kiséretbeli suhanezok most mind oda jöttek, az oroszlánt szemlélni, kivéve »Willem«, ki nagyobb távolságra állott, mindenkit figyelmeztetvén, hogy fél óra előtt senki se közelítsen az állathoz, miután ö volt már oly vadászaton, a hol két ember esett áldozatul egy tetszhalott oroszlánnak. No de az én oroszlánomtól nem volt mit tartani, második golyóm koponyáját zúzta szét. A kutyák lefeküdtek sebeiket nyaldosni, melyek azonban csekélyek voltak, kivéve Rebelé, kinek oldala fel volt hasitva, mit én sátorunkmii később bevarrtam. A mint bevégeztem, a kutya kezemet nyalta, holott meg vagyok győződve, hogy akárkit összemarczangolt volna, a ki hozzá mert volna nyúlni. Első lövésem,'a mint az oroszlán fejét felemelte, állkapcsába nyomult megsértette hátgerinczét, a vesék közelében Ha nem lett volna annyira megsebezve, bizonyos, hogy a kutyák nem menekültek volna meg oly könnyű szerrel. Egész kifejlődött gyönyörű him oroszlán volt. Sövénye tiszta fekete, fogai s körme biztos balált jósoltak annak, ki körme közé kerül. Valószínű, hogy ő is azon vad után lesett, mely után én jártam, és inkább kíváncsiságból jött utánam, mint más okból, mert ba csakugyan rosz szándékkal lett volna, akkor egy csapással levághatott volna, amint mellette elmentem. Még most is hideg borzongatás fut végig hátamon, a hányszor erre gondolok. Visszatérvén szekereinkhez, Rebelt kezdém gyógyítani. A fiukat hátra hagytuk volt, hogy hozzák ki az oroszlánt, és húzzák le bundáját. Miután elláttam kutyám sebeit, oly elgyengülés és ideges láz vett rajtam erőt, hogy majdnem elájultam. Azonban néhány pohár brandyt felhajtván s egy-két pipa dohányt kiszíván, ez csakhamar helyrehozott ismét.