Vadász- és Versenylap 21. évfolyam, 1877

1877-05-09 / 19. szám

146 YADASZ- ÉS TERSESY-LAP. MÁJUS 9. 187 7. protestálnom. S nemcsak aze'rt, inert az idény sokkal jobban hangzik s közelebb is áll a fogasomhoz, melyet vele kifejezünk, de az évad szó minálunk az éjfél táját jelenti vagyis az éj legvadabb időpontját, melyben a boszorkányok és kísértetek járják a bolondját, s melyről a német mondja »Die Nacht ist des Menschen Teind !« En tehát megmaradok az idénynél, s remélem velem mindenki, ki az enphoniában a szó- és nyelvképzés egyik lényeges tényezőjét felismerni hajlandó. Ezen kis pliilologiai eltérés után kanyarodjunk vissza a tavalyi vadászidény kezdetére. Augusztus hó második felében egy vadászczimborám azt jelenté, hogy Szegedről Pusztaszerre menet közben a dóczi tóban sok kacsát, sárszalonkát s batlát nemcsak látott, de néhányat le is lőtt, s hozzá teszi, hogy a dóczi tóban, — mely neve daczára nem tó hanem сзак víztartó völgyület, — a viz sekély. Ezen tudósításnak örvendenem kellett. Mert a vén praktikus tudja, hogy auguetusban már húz a kacsa és csakis sekély mocsarakra : s mert máshol alig remélhettem oly helyre akadhatni mint a dóczi tó, azonnal átmentem czimborám R. K. törvényszéki bíróhoz, a ki rendes vadászlázban szenved, s felhívtam, jöjjön ki velem esti lesre. Egy perczig se habozott, hanem, — ez délelőtt lévén, — mindjárt hazament, előhívta szép nejét és hét éves kis fiát s hárman csakhamar megtöltöttek száz darab 12-es lancaster töltényt, felét 8-as, felét 12-es göbecscsel. Magam már két hét óta készen voltam ezekkel ; de én nyáron kacsára, nyúlra csak 10-es göbecset használok, nem azért mintha puskám — mint némelyek hiszik — ezen számú göbecset szeretné, de mert october végéig nyul, kacsa, fogoly ritkább szőr- és tollvérttel bir, melyen át a kis göbecs még a rendes diplomaticus negyven lépésnyi távolságon tul is biztosan hat. Délután egy és fél óra után kiindulván a városból, három órakor a sövényházi székes gyephez értünk, ennek locsogóit batlák, lilék lepték. hogy érte a kocsist elöszólitsam. Alig érek a kukoricza túlsó szélire, hallom ugy hatszáz lépésnyi távolról R. K. duplázását. Arra tekintve megtudom, hogy batlákra lőtt, melyek közül egy csapat nekem tart, s bár szabálytalan magasságban húztak, egyet mégis megczéloztam s lesegítettem, de mert csak szárnyalva volt s jó kutyámat nem akartam annak kitenni, hogy éles csőrével a hatla megvágja, megadtam neki a kegyelem-lövést. R. K. duplalövésével ismét négy batlát lőtt, de egyikkel éppen ugy járt mint én a magaméval. Ezen néhány lövéssel elriasztottuk a tóról a mi azon lőhető volt, s mert a kacsahuzás ideje még jó félórai várakozásra marasztott, a kukoricza tövénél egy kubik gödör oldalára csücsültünk, s elővettük a sörös korsót, melyet nyári kirándulásokon használni szoktunk, lévén a sörnek ama jó tulajdonsága, hogy nemcsak a szomjat, de az éhséget is csillapítja. Mihelyt a nap leszállt, fölkeltem, s Ovidius szerint a sublime coelum tueri jussit, azaz : tekintetem a láthatár felső régióiban járt, ksve, jön e má a kacsa s honnan ? Az ég már csak nyugaton volt világos, de alig kezdett az esthomály beállani, kelet felöl a tó hosszában jött egy kacsa ; öt perez múlva a második. Ekkor R. K. már türelmetlenkedni kezdett, s ki akart állani lesbe. De én még tűrtettem, mert tudom, hogy az ily egyes előőrsöket nem kell mindjárt üdvözölni, hanem hagyni kell őket háboritlanul telepükre leszállani, nehogy vészhírt vigyenek a nagy vizűken még elmaradt atyafiaknak, a mint ezt H. B. barátom szerint meg is szokták tenni. Mihelyt azonban már kettőt egymásután, s azonfelül a láthatáron, bár más irányban, többet húzni láttam, én is megindultam előre kikeresett leshelyem felé, mely a tavat átszelő keskeny gyalogtöltés közepére egy sásbokor mögé esett, hol leguggoltam. — R. K. ezalatt a kukoricza szélén a tó partjára állt, innen azonban, minthogy a kacsa csakis az én leshelyem körül liuzott, csakhamar elszólítottam, magam leshelyét neki engedtem át, s én tőle mintegy negyven lépésDe itt asztal-sik levén a gyep, sikerrel nem' biz- i пУ'

г

е foglaltam állást. Alig hogy féltérdre huzodtathattuk magunkat, tehát le sem szálltunk a ta

m> arczczal kelet felé, honnan a kacsáknak a kocsiról ; azonban a tér közepe táján a mocsár szélén nagyobb falka batlát pillantván meg, kocsinkkal circa hatvan lépésnyire megközelítettük s R. К. a batlákra duplázván, a lövésre egy egész felhőnyi batla, lile és bibiez repült fel, a lövés eredményeül pedig négy batlát és öt lilét hoztak el kutyáink és kocsisunk, ki szintén segített apportirozni. A vadat, ha mindjárt batla is, a saraglyába dobtuk, mert a városban minden vadnak akad közönsége, tehát a batlának is, mely urambátyám Dr. E. A. főorvosnak egyik kedvencz pecsenyéje, mint a szürke gém Nagy Bandi hires parasztpuskásé volt, ki ha egy kacsát elhibázott, azzal vigasztalta magát »visszajösz te még.« Kezdetnek ez elég jó volt, legalább nem hiába siettek a tölténykészitéssel. Három negyed óra múlva a dóczi tónál voltunk ; s nem kis reménynyel gázoltunk bele, R. K. jobb, én bal szélén. De biz ebben sirályt kivéve kacsa épen nem, sárszalonka pedig csak elvétve volt, s ezt is a sárban és vizben lubiczkolás messziről fellármázta s igy csakhamar belátván, hogy e ragadôâ sárnagy vizekről jöuniök kellett, ezek most már egymásután jöttek. Az első kettőre szemben lővén, elhibáztam, ekkor változtatva a taktikán, fél fordulatot tettem nyugat felé, s hagytam a kacsát felettem elhúzni, s egymásután hiba nélkül hat tőkés kacsát lőttem, melyek mind vízbe estek ugyan, de vizslám valamennyit előhúzta. Azalatt czimborám is sürüu puskázott s váltig biztatta fiatal kutyáját, hogy »apporte, apporte,« de biz ez csak akkor hozta, ha gazdája is vele ment s a kacsa »maustodt« volt. A hatodik kacsa után még egy töltény levén hal csövemben, bár a kacsa gyérebben kezdett jönni, arra határoztam magam, hogy még ezt az egy lövést is elköltőm. Csakhamar esett a hetedik kacsa, de ez egyszer nem tőkés, mint az eddigiek, hanem úgynevezett kendermagos; — hogy kendermag szinü tollazata után hivják-e igy, vagy mert a kendermagot szereti ? nem tudom, annyi bizonyos hogy husa jó, mint a tőkés ruczáé, de testre valamivel kisebb, különösen csőre rövidebb és keskenyebb. Mikor a hetedik is megvolt, boszantott a páratlan szám, s ámbár bau hiába fárasztom magam, kigázoltam belöíe s a czélmagot alig láttam már mégis újra töltöttem, R. K. után a tó jobb partjára igyekeztem, mely mert hát »Sehwungba« voltam. Azonnal esett a siirü füvei és kukoriczával volt szegélyezve, hol nyolezadik is. Ekkor már beállt a sötét éj s miu ikor a harmadik kacsámat előhoztam, a leshelyem melletti árok szélén ugy elcsúsztam, hogy mindenestől az árokba estem, csupa sár és viz vagyok puskástul mindenestül.« Azzal vigasztaltam, hogy biz ez megesik vizi vadászaton s augustusban, midőn az egész nap is rne'eg volt, az est is enyhe, meg sziir is van a kocsin, nem épen nagy baj. — De hát hogy mulatott ? — kérdem. »No a mi ezt illeti, ez gyönyörű volt. Soha ilyen kacsahuzást ! ugy jött mint a raj, és a mi még csodálatosabb, az, hogy nem is guggoltam, hanem fenn álltam a töltésen, mi cseppet sem genirozta a kacsákat, ugy húztak, hogy csaknem kalapomat érintették ; de ez az ostoba kutya nem akart apportirozni, magamnak kellet az esetteket keresni s ez gátolt a még sűrűbb lövésben, mert kétszer annyit is lőhettem volna. — Ugyan keresse meg Black-jével elveszett kacsáimat.« »Ezt már nem teszem, válaszoltam, mert ebben a sötétségben még csak megközelítőleg se jelezhető, hol estek le kacsái, aztán nyolez nagy kacsát, fegyvert, tölténytáskát ezen sárban czipelni absurdum, végre ön nedves, siessünk tanyánkra.« Belátta, hogy igazam van. Egy negyed óra múlva egy barátunk haszonbéres tanyáján voltunk, hol mindenekelőtt vetkőznünk kellett ; azaz nekem csak pappenheimereimet keile levetnem s könynyebb csizmámat felhúznom, de pajtásom »from top to bottom« sáros és bőrig átázva volt puskájával s tölténytáskájával együtt, ugy hogy ennek nemcsak vetkőznie, de tetötül talpig magát és lancasterét meg és kimosnia, szétszednie, kiszárítania s fegyverét beolajoznia kellett, hogy másnap reggel használható legyen. De azért mégis csak szép volt a mulatság, ha piszkos is ! ez volt refrainje. »Hát a szúnyog nem bántotta a lesben?« kérdem. — »Volt biz ott egy millió, hanem »in der Hitze des Gefechtes« oda se néztem neki.« — Épen igy voltam magam is, a szép húzás alatti I folytonos izgatottságban magam se bajlódtam a j kanális ezen alkalmatlan vendégeivel. Vacsora alatt elhatároztuk, hogy másnap reggel virradat előtt felkelünk s a dóczi rétre meI gyünk reggeli kacsalesre ; de bizony már hat óra is elmúlt volt, mikor másnap reggel kocsira ültünk, mert hát a tegnapihoz hasonló csata után vajmi jól esik az álom, melyből házi gazdánk a világért se zavart volna fel, márcsak azért se, mert hiszen nem szokás négy órakor reggel tanyán kávét főzni. Elkésvén tehát a reggeli húzásról, fürjezésre fogtuk, de ez a nagy vizáradás-okozta mocsarak közt, hol még ekkor is sok buza állt vizbeii lckaszálatianul, nem lehetett eredményes. Azzal tértünk tehát haza, hogy negyednapra ismét lesre jövünk a dóczi tóra. Ezen ujabb kirándulást már harmadnapra vettük foganatba, és ahoz első kacsalövészünket, az öreg H. J. bácsit is engagiroztuk, s ugyanott foglaltunk állást hol múltkor, de az emiitett költés környékén a locsogó már leapadt, feljebb pedig leshely nem levén, a kacsa ide többé se sürün, sem alant nem húzott, minélfogva én egyetlen egy lövést se tettem, s R. K. egyet se talált el, de az öreg, a »kacsamajszter« mégis lőtt kettőt, mert hát ő szokva van ahoz, hogy a kacsát az egekből is levegye. Semper Idem. az esti lesig fürjezéssel reméltem az időt eltölthetni. Mig én a tűben keresgéltem, addig R. K. mindig a tó jobb szélén előre ment, mert ott nagy csapat batlát látott, s neki főtendentiája sokat lőni : hadd fogyjon a töltény, úgyis arra való. A gazban mit se találván, a kukoriczába kanyarodtam, itt csakhamar akadt egy pár fürj, de ezekre nem lőhettem, s midőn telepedésük irányában haladnék, kutyám elől egy anyányi süldő menekült. Kukoriczában nyúlra csak kapásból lehet lőni, s én nem votlam rest, rásütöttem a tapsira s az helyben maradt ; s lett vele baj, mert azt hagyni nem akarván, kényte után macskaszemekkel nem birok, de meg czimborám leshelye felől erős loescsanást s utána erösebb káromlást hallottam, felszedtem nyolez kacsámat s czimborámhoz vezetvén utam, a keskeny töltésen, felé tartottam. Kérdésemre, melyet már harmincz lépésről elöbocsátottam, hogy hány van ? még egy erős szitkot hallottam s utána R. K. felhívását »ugyan jöjjön már kutyájával, —hat kacsát lőttem, de csak hármat találtam« »Ez, most sötétben, mikor nyolez kacsát is kell czipelnem, bajos dolog, s kacsái bizonyosan szárnyalva levén, el is lábolhattak, el is úszhattak ; de hát miért káromkodik oly erősen?« kérdém. — len voltam kiczipelni a kukoriczából a tisztára, »Hát, az , — volt a felelet — most Utóhangok az idei szalonkavadászatokról ; — s még valami a »nagy kakasról.« Még mindig olvasunk valamit az idei szalonkavadászatokról, — de csak panaezos, s a vadászatok meddősége felett kesergő szavak azok. — Az egész idény alatt egyetlen tudósítást se vettünk, mely csak kielégítő is volna; — e helyett inkább, ugy látszik érvényre jutott az a nézet, hogy hazánkban a hosszucsörüek ily rendetlen vándorlásban talán soha sem mutatkoztak; — már legalább egy hasonló esetre legidősebb vadászaink sem emlékeznek. — Azonban ezen egy