Vadász- és Versenylap 21. évfolyam, 1877

1877-04-25 / 17. szám

ÁPRILIS 25. 1877. VADÁSZ- ÉS VERSENYLAP. 129 eonló hangot adott. Ez idő alatt ismét pár lépést téve, a győztest, mely büszkén egy kis tisztáson állott, czélba vevém és lőttem. A lövés után a szarvas gyönyörű jelt adott, és felém szaladt; de a másik csövei nem lőhettem, az öt kisérő suták miatt, hanem csak a helyre siettem, hol szarvasom állott. — Alig pár perczig az úgynevezett Nadelt vagy szőrt kerestük, midőn az erdész megtalálá félig befúródott golyómat, azt ujja segítségével kivette — s öszszelapult gyűrűjében véres kis csontdarabot és szőrt fedeztünk fel. Képzelhetni örömömet ; no de az napi keresést abba kellett hagyni a sötétség miatt. Haza érve a más napot mind a ketten meglőtt szarvasom keresésére tüztük ki ; de az eső roppantul kezdett esni, mire én igen féltem, hogy másnapra a vérnyomot egészen elmossa ; ugy is történt. — Nyugtalan éjszakám után, melyben álmomban mindig a meglőtt szarvast láttam, nagysokára elmúlt, már jó világos volt, midőn útra indultunk ; menet közben alig pár szót váltottunk magunk között. A hely színére érkezve, a legnagyobb keresésünk daezáia se vért, se nyomot nem találtunk, az eső mindent elmosott. A közel levő vágásokat kerestük fel ; de bizony se hire, se hamva nem volt a megsebzettnek. — En kissé lehangoltan reményemet az nap délutáni és másnap reggeli cserkészetembe helyezém. De biz az nap sem volt szerencsém, este felé egy igen szép 12-es bikát, melyet bőgés alatt becserkeltem, elhibáztam ; igaz hogy kissé messze volt és csak tenyérnyi nagyságú utam volt a sürü fák között, s csak nyakának egy részét láttam. Golyómat egy fiatal gyertyánfa akadályozá gyilkos szándékában, mely a szarvason innét egy méternyi távolságon állt. Kunyhóhoz érve kérdezték, hol a zöld ág. Azt mondám, nem érdemlem, mert hibáztam. Ok is cserkeltek bőgő szarvasra, de a rosz szél miatt a szarvas ideje-korán kereket oldott. Az nap este ismét tüzünket egy őzkecske látogatta meg, melynél bennünket felismervén nagy lármával elhagyott. Gyönyörű este lévén kissé tovább fennmaradtunk, 10 óra tájban kezdették magokat jelenteni a szarvasok. — Másnap korán elindultunk mind a ketten a Carré nevii pagonyba, mert ott 4-et hallottunk bőgni előtte való este ; alig hogy én felértem a hegycsúcsra, a Szt.-Lászlói revierben 4-et és nálunk 3-at hallottam bőgni. A legközelebbit a mint igyekeztem beeserkelni, hallottam öcsém lövését; de az a lövés szarvasaimat semmit sem turbálta ; annál dühösebbek lettek, ugy annyira, hogy előttem alig 50 lépést borzasztó verekedést hallék, mire az erősebbik egyenest felém hajtotta ellenfelét, de a sürü oly átláthatlan volt, hogy bár az üldözött alig 20 lépésre állott meg tőlem, nem voltam képes őt meglátni. Igy telt el egy negyedóra a legnagyobb feszültségben, midőn egyszer a szarvas pár lépést jobbra téve, alig 10 ölnyire tőlem dugta ki az orrát cserke-utamra, egy átláthatlan iszalag bokor mögül, és ott állott vagy egy perczig, mely alatt én két szemágait és orrát láttam ; puskámat arczomnál tartva vártam a a pillanatot, hogy golyómat vagy nyakába, vagy vállapjába röpithessem ; de ugy látszott szelem rosz volt, mert a szarvas lassan visszahúzta fejét, és minden nesz nélkül eltűnt a sűrűben. Haza érve öcsém nem volt hon ; de nemsokára megjött, zöld ággal a kalapja mellett. E napon ő volt szerencsés, mert egy szép 8-ast lőtt és 1-et hibázott. Reggelink után, midőn a napi történteket egymásnak elmeséltük, nehéz szivvel bucsut vettünk ismét egy évre e gyönyörű erdőktől és kunyhóktól, melyekben 4 napi tartózkodásunk alatt, felejthetlen látványoknak voltunk szemtanúi ; már kocsin ülve, egyik kerülőnek meghagytam, hogy a tájon, hol szarvasomat meglőttem, a mocsárokat keressék fel. Kocsink 1 óra lefolyása alatt minket BakonySzombathelyre vitt, hol megebédelvén, Rédére mentünk látogatást tenni ; és miután a délutánt igen mulatságosan eltöltöttük, befogattunk Szombathelyre visszszamenendők. — A mind a Rédei faluból kiértünk, a kocsis mondá nékem, hogy egy igen erős szarvast vittek vagy fél óra előtt Szentkirályról Szombathelyre, és a kerülőtől ki a szarvassal jött kérdezvén : ki lőtte ? ... az azt feleié »hogy ez az a szarvas, melyet az idősb gróf két nap előtt meglőtt. E hir hallattára örömöm határtalan volt, már csakhogy le nem ugrottam a kocsiról hogy előre szaladva szarvasom minél előbb megláthassam. Szombathelyre érkezve, mindjárt kérdezém az inastól : »ki hozta a szarvasomat ?«— mire az egy kis udvarba vezetett és mit láttam ! egy gyönyörű 16 -os szarvast, melyre nagynéném mutatva mondá. »Itt a szarvasod, melynek nyomát a tegnapelőtti esső elmosta.« Az erdész ki agancsáromat hozta, elmesélte hogyan találtatott meg : t. i. az egyik kerülő elmenetelünk után kiment a tájra, melyet megjelöltem, a mocsárokat megkeresni ; és a mint az úgynevezett Czuha nevii ba konyi folyó partján megy, alig 200 lépésre azon helytől, hol a szarvast meglőttem, egy egerfa bokorral sűrűn benőtt kis tavacskára lett figyelmes, melyben csakhamar meglőtt agancsáromat fedezé fel ; igaz ugyan hogy élt még a mint a kerülő állitá, de oly gyenge volt, hogy fejét egy fatörzsre téve mozdulatlanul feküdt, és az ő közeledtére csak szép nagy szemeit nyitá fel, melyek ismét bezáródtak ; de a kerülő egy kegyelemlövés által megenyhité fájdalmait örökre. Golyóm a 16-os agancsáromnál bal vállapja mögött kissé magasan fúródott át, a 14-esnél pedig, az utolsó bordánál jobbról hatolt be, és a bal vállapban akadt meg. Örömömet még az is fokozta, hogy e két gyönyörű agancsot nagynéném nekem ajándékozta, és jelenleg szjbám diszét képezik. Sárosd, február 8-án 1877. Esterházy Béla. Felvidéki vadászlevelek. (Hanvay Zoltán urnák válaszul.) II. Dobsina, april 1. 1877. Kedves barátom ! Nagy érdekkel olvastam kutyapered történetét s örültem annak részedre kedvező eldöltén. Igen hasznosnak vélném, ha bíróságaink Ítéleteit vadászati dolgokban, legyenek azok akár kihágási akár jogi kérdések, mennél többször volna alkalmunk e lapok hasábjain olvashatni, s tudomást vehetni, hogyan értelmezik s alkalmazzák az 1872. VI. t. ez. és 1875. XXI. t. cz. paragrafusait. Mert, hogy bíróságaink s rendőri közegeink e részbeni eljárása nem egyforma itt és ott, Gömörben s tul a Dunán, vagy Erdély szélén ; arról vettünk értesítést mind az életből, mind a »Vadász- és Verseny-lap «-ba küldött nem kevés panaszkodásból. Itt Dobsinán két esetben itélt a rosnyói k. járásbíróság. 1875 tavaszszal két favágót panaszoltam be, kik egy siketfajd fészket elrontván a tojásokat elszedték s rántottának megették, egyúttal az 1872. VI. t. cz. 29-dik paragrafusára támaszkodva kértem magam részére 50 ftnyi kártérítés megítélését. A kihágók, többszöri beidéztetés, kihallgatás s szakértői véleményezés után dec. 30-án itélet következtében 3-3 napi börtönre, a segédtettesek 1.1 napi börtönre lettek elmarasztalva, de én kártérítést nem kaptam, miután a kár pénzben kifejezett összege ily uton megállapítható nem volt. Ezen Ítéletet nem fellebbeztem, mivel főczélomat, a tettesek megfenyittetését elértem, s a kárt pénzzel amúgy sem pótolhatták volna. A másik eset következő : két uri vadásztársam mult öszszel özekre vadászván, kopójuk az özbakot a város feletti bányák közé hajtotta, hol az egy gödörbe beszorulván, két bányász által lefogatott s felprédáltatott (t. i. az őzbak). A vadászok harmadnapra értesülvén erről, elég szerényen csak az aggancsokat s az őzbörét követelték vissza. A bányászok ezeket is megtagadták s a városi rendőrség interventiója sem használván, a királyi járásbíróságnál tetetett panasz. Itt következő itélet hozatott : Panaszlottak vétkeseknek találtatván, tartoznak az őznek meglevő részeit azonnal panaszlóknak kiszolgáltatni 15 ft kártérítéssel együtt. Azonkívül a szegény alap javára 10, 10 ftnyi büntetést fizetnek. Ezen Ítéletben mind két fél megnyugodott s nekem csak azon kifogásom van, hogy majd 5 hónap óta az nincs végrehajtva ! Fentebbi két esetet azért hoztam elő, hogy azon panaszok ellenében, melyek az orvvadászat s egyébb kihágások lanyha elitélése miatt országszerte hangoztatnak : lássa a tisztelt olvasó, hogy vannak oly bíróságaink is, melyek a vétkeseket törvényeink értelmében sújtani is készek ! Csetneken a mult nyáron egy, nem ugyan törvényszegés vagy kihágás miatti hanem tisztán vadászati peres ügy döntetettt el, s nem a kir. járásbíróság hanem választott szakértők által. Ugyanis augusztus havában, midőn a sertevad mind sürübbben kezdett a zabokra s kukoriczákra kijárni, néhány fára alkalmazott leshelyeket improvisáltak a vadászok, s itt egy estve lesbe ült két fiatal ember t. i. P. Rudolf selmeczi akadémikus s N. Lujos tanitó. Még 9 óra előtt megjelent egy derék sertevad az erdőszélen, s midőn szokott óvatossággal a tisztás zabveté3re kilépett, akkor P. Rudolf tüzelt reá. A vad állítólag felfordult, de csak hamar lábra kapott, s a sünibe vonult. Az est csendjében hallották távozása neszét, s erős s azután gyengébb hörgését, mig az mintegy 100 lépésnyi távolban megszűnt. A két fiatal ember bement a városkába, a Casino előtt egy uri társaságot talált s ennek elreferálván a történteket, s hogy a vadnak halálliörgését hallották, azon tanácsot kapták, hogy ma ne keressék többé a vadat, mely meglehet még életben van, s lia zavartatik még messze elvonulhat, s legyen türelmök holnap reggelig, midőn biztosabb leend а keresés s megtalálás. Szót fogadtak, s másnap virradatkor nagyobb kísérettel elmentek a lövés helyére, s még oda sem értek, midőn a városi kerülő elejökbe jön s már messziről kiáltja »tessék ide jönni, itt fekszik a vadkan.« Nagy örömmel oda sietnek s a lövés helyétől m. e. 200 lépés távolra, s az erdőszéltől csak néhány bokortól választva, találnak egy meglőtt nagy agyarast, s rajta ül örömteli arczczal K. Béla selmeczi akadémikus pajtásuk, dicsekedvén hogy e derék vadat ez éjjel ő lőtte meg szerencsésen ! Tableau . Fiatal embereink mintha az égből cseppentek volna le ! Lett szóváltás, feleslés, veszekedés, párbajra hivás, mely azután a városban, midőn a heves vér kissé lehűlt, az öregebb bácsik tanácsára compromissummá változott, a mennyiben mindkét fél, egy négyes bizottságuak helyszinén történendő Ítéletében belenyugodni igért. A négy tagból állott itélő biróság tehát kiment s kihallgatván a feleket s constatálván azt, hogy P. Rudolf esti 9 óra előtt történt lövésének semmi nyoma, mert egy csepp sebvért sem eredményezett, в constatálván azt, hogy K. Béla, ki hamarább foglalta el esti lesét, ugy hogy jelenlétéről ellenfelei mit sem tudtak, de ö ezeket hallotta bészélni, hallotta lövésöket s azt is, hogy az esti vadsertés messze messze távozott csörtetve, s kinek azután éjjeltájban jött a vadkan lövésre, mely azután alig néhány lépésnyi vánszorgás után majdnem a helyszinén letört, s megdermedt ; s constatálván azt, hogy mind a sebnek bizonysága szerint, mely fára alkalmazott tehát magasan álló lesből lefelé vágott golyónak járását mutatta ; az éjféli vadnak azonosságát a meglőtt vaddal kétségbe vonni nem lehet; — a vadat egyhangúlag A'. Bélának itélte oda ! Itt van ismét a hosszuesőr s izgalomba hozza a tavaszi vadászat kedvelőit. Itt a hegyek közt is megjelentek s e hó 22-én lövetett az első példány, még pedig nem kéklábu kicsi, hanem sárgalábú derék snepf. A szalonkahuzá3 folyamát s eredményét, e szárnyas feletti eontroversiákat a tavaszi vadászatok betiltását s egyéb snepftörténeteket a jövő levelemben szándékozván köz-