Vadász- és Versenylap 21. évfolyam, 1877
1877-04-18 / 16. szám
122 VADÁSZ- ÉS YERSEST-LAP. ÁPRILIS 18. 187 7. VADÁSZATOK. Sereghajtók. A királyi udvar által a Gödöllői vágásokban april 4, 5 és б-án tartott szalonka vadászatok kiegészítéséül — Dietrich kir. erdömester szíves tudósítása után megemlítjük még, miszerint az idei 3 napi vadászat alatt összesen 38 db. hoszszu csörü lövetett, melyből Ö felsége 19 darabot ejtett el. — A kir. erdőmester ur egyéb tudósításainkkal megegyezöleg — megjegyzi még, hogy 25 év óta nem volt oly rosz szalonka-huzás e vidéken, mint az idén. * * * Egy kecskeméti öreg vadász pedig arról tudósit, hogy bár a szalonkák az idén csak a húsvéti ünnepek után mutatkoztak náluk, de hogy ő april 3, 5 és 8-án másodmagával még is 23 darabot lőtt, cserkészve és sürü erdőben, mi Kecskemét vidékén ritka szép eredménynek mondható. * •* * Br. Prandau szlavóniai híres szalonkavadászó helyein, Valpón és Miholáczon is igen szegényes volt az idei vadászat, mig más években 200—300 darab minimum volt, addig az idén összesen csak 64 darab esett. * Épp' ily gyenge volt a szalonkaüzés a Bécs körüli császári vadászatokon is, a hütteldorfi, weidlingi és sieveringi erdőkben. Daczára, hogy a most már 75 éves Ferencz Károly főhy., valamint unokája Rudolf koronahy is, kiséretökkel együtt se zord időt, se esőt, se havazást tekintetbe nem véve, mihelyt valahonnan csak egy szalonkát jeleztek is, azonnal kirándultak ; még is márczius 18-tól egész 26-ig — csupán a koronahgnek és gr. Waldburgnak sikerült egy-egy darab hosszucsőrüt bemutatni, s igy a nagy csütörtöki heringfejtől megszabadulni. A császári vadászatoknál ugyanis régtől fogva szokásos poena — a koronahgek is kiséretök felett, hogy aki nagy csütörtökig szalonkát nem lő (lévén ez utolsó vadásznap a húsvéti ünnep előtt) — annak a vadászatról visszatértkor tartandó villás reggelinél csupán — e sós-hal fejét szolgálják fel egy ezüst tányéron. * * * Miből eredhet a szalonka kék v. vörös lábszára? A Vadász és Vers. lap f. évi 12-dik számában a szalonkák láhszin különbségére nézve felemlittetett H. Z. ur igen érdekes értekezésében, hogy egyik sárga, a másik kék stb. Ezt majd minden vadász ember észlelheti, s erre alólirtnak az a megjegyzése, hogy valamint a réteken járt marhák lábai, a meddig vizben járnak, egészen sárgás vörösek, s ha ismét sik és kopár talajú legelőre hajtatnak újra megfehérednek : ugy a szalonkák lábszárai is, melyek folyóvizek mentén, vizenyős erdőségeken át húznak fölfelé, megsárgulhatnak, mely sárgaságot később a hegyes vidékeken ismét az eredeti kék szin váltja föl. Ez csak olyan magán vélemény, de a szalonka Természetrajzának érdekében kedvesen venném, ha más is hozzá szólna. April 10. Kecskeméti öreg vad ász. A Szepességből irják lapunknak : A süket és nyirfajdok dürgési ideje ez idén jóval hamarább beállott a szokottnál, és igy, miután a hó a hegységben elenyészett, sokkal kényelmesebben, biztosabban lehetett a nagy kakast belopni. Eddig a szepesi püspökség scsavniki erdőségében 3 darab siketfajd-kakast ejtettünk, melyeknek súlya 4-töl 5 kilogrammig ingadozott. Tapasztalásból mondhatom, hogy ez idén ezen szárnyasok kisebb mennyiségben láthatók mint az elmúlt években, mely csökkenés az 1876. évi májusi nagy fagyok és havazásokban rejlik. A szalonkák már Márczius hó 20-án bekopogtattak, de eddig csak «gy került aggatékra. Grénicz, 1877. április hó 14. T. J.j sz. p. főerdész. * * * Igen tisztelt szerkesztő ur ! Van szerencsém jelenteni, hogy nálunk a fajdkakasok mártius hó 29-én megszólla'tak, de embereim gyarlósága miatt mai napig nem kaptam semmit, — miután ugy látszik az illetők a borovicska üvegbe jobban bele néztek, mint a fajd kakasokra ügyeltek volna. — De a mint vadász szomszédom Révay Nándor földbirtokos mondja : az ö erdővédei a Trebosztoi hegységben f. hó 9-én egy fajdkakast lőttek. Znjováralján 1877. april 12-én. A. R. * * Késmárkról kaptuk a tudósítást april 15-ről, hogy a Tátrai erdőkben mart'us 7-ke óta hallják a siketfajdok dürgését. Levelezőnek tudtával azonban a mondott napig még nem sikerült az utánna járóknak egyet se lőni. * * * Coburg Fülöp hg. mult hétfőn (april 16-án) utazott el Gömörbe fajd-vadászatra. Gr. Nádasdy Ferencz pedig Styriába br. Walterkiichenhez. Négy napi cserkészetem BakonySzent-Királyon. Február eleje bekövetkezvén,*) ismét hat hóra mentő szárnyát kiterjeszti azon szegény vadakra, melyek a mult vadászidényben gyilkoló Lancaster és Lefaucheux-k elől megmenekültek ; azért, hogy jövőre azok által lelövessenek, kiket most az általános vadásztilalom miatt tokjaikba szépen el lehet helyezni. Igaz ugyan, hogy lassan el is feledjük a mult vadászidényt, de nékem mégis maradt pár oly szép emlékem, 1876-ki sportélményeim között, melyeket feledni soha nem tudok ; és ezek közül szinte elsők között foglal helyet, négy napi szarvas cserkészetem Bakony-Szent-Királyon, a bőgés ideje alatt. Ugyanis szeptember 19-én nagynéném azives megliivása folytán öcsémmel Bakonyszombathelyre rándulánk, s szives fogadtatás után, a Szent-Királyi erdészhez kocsiztunk, ki azon kellemes hirrel fogadott, hogy a szarvasok javában bőgnek. Mi természetesen nem sokat késvén, nehogy az a napi cserkészetet elmulaszszuk, golyós fegyvereinket összvekészitök és pont 4 órakor egymásnak vadász üdvöt kívánva, hagytunk el vadiíszkunyhónkat ; öcsém az úgynevezett Zörög hegytetőre, én meg a Hún-sir nevü pagonyba mentem szerencsét próbálni. Alig hagytam el a kunyhót vagy 10 percze, midőn egy hatalmas bőgés hangja ü'é meg fülemet, mire a velem lévő erdész figyelmeztetett, mondván : »most csak siessünk, neliogy a közelgő vihar elnémítsa e szép szarvast ; mely 4 nap óta ilyenkor kezdi e tájon concertjét és lassan húzódik fel a Zörög tetőre, hol az alkonyatot megvárva, vagy 6 darabból álló háremjéval szokta meglátogatni a legközelebbi burgonyaföldeket.« Én tei mészetessen a legnagyobb óvatcssággal sieték a bőgés felé ; hol vízmosáson, hol egy patakon keresztül vezető cserke uton. Egyszerre csak egy mély vízmosás túlsó részén levő meredek falva az erdész és pár kis bokor segítségével felkúszván, ege'sz közelemben hallottam a hatalmas hangot ; de e pillanatban mintha a bőgésre akart volna felelni a vihar, egy nagy villámlás és idegrázó dörgés következett. Én valóban megvallom, hogy megijedtem ; és az első pillanat szükséges volt arra, hogy ijedségem küzdjem le, de a másikban már kíváncsi voltam, mi történt szarvasommal : vájjon ő is megijedt-e vagy nem ? e jelenet felejthetlen lesz előttem. A szarvas e dörgésre még erősebben kezdett bőgni, s egy lépést előre tévén megállt. Távcsőmet vigyázva elővevém s agancsait jól megnéztem ; a jobbikfélen igen szép 14-est mutatott. Azonban lőni nem lehetett, mert csak agancsait és fejének felét láttam akkor, mikor az égdörgésekre mindég mérgesebben felelt. Az erdész figyelmeztetett, hogy legyek készen, mert a hol állunk, ott vált ő keresztül. De sajnos, az a vihar, melynek hírnökével az előbbi perczekben perelt, akadályozá útját, és valószínűleg menté meg, az által, hogy ez utolsó *) Tárgyhalmaz miatt megkésett. Szerk. pillanatban oly zápor kezdett esni, miként mi se szarvasomat, de csevke-utamat is alig láttuk, mely bennünket átázva haza vezetett. Kunyhónkhoz érve öcsémet már ott találtam, szinte egészen átázva ; ő az este nem látott egyebet egy szép özbaknál, melyet az eső miatt nem közelithetett meg. — Ruháinkat csakhamar levetve, a kunyhó tornácza alatt vígan loi ogó tűznél szárogattuk ; s jó gulyásos vacsora után, szalmaágyunkon pihentük ki Morpheus karjaiban az napi fáradalmainkat. Hajnalban java álmomból az erdész felébresztett. Első szavam az volt — bőgtek-e az éijel a szarvasok ? mire az erdész nemmel felelt, mondván, »hogy csak ugy szakadt az egész éjjel az eső és valószínűleg az némitá el őket.« Fe'.öltözésünk perez müve volt, és mikor a kunyhót elhagytuk, kezdett az eső is elállani, de ez is elég volt arra, hogy az erdőt sir csendessé tegye, mert biz egész reggeli cserkészetem alatt nem láttam és nem hallottam semmit. -— Haza menet az erdész egyszerre megáll, mire én figyelmes leszek; előre nézve, fejem fólött vagy 5 0 láb magasságban egy sut; t pillanték meg, a mint egy vizmosás szélén állva, reám bámult. Az erdész erre lassan mondá, »hogy lőjek, mert észrevett ;« mire én]felelém : »hisz suta !« de ekkor balra tekintve láttam, hogy egy szép bika ugrott el, melyet az erdész látott. — Kissé boszankodtam ügyetlenségem fölött, de kiséröm vigasztalása megnyugtatott, hogy majd ha délután bőgni kezd óvatosabbak leszünk. — Öcsém szinte látott, de nem jutott lövéshez. Délután ismét kezdett esni és tartott körülbelül 6 óráig, ugy hogy csak a kunyhó körül cserkésztünk, de semmit nem láttunk. Visszatértünkkor vacsoránk már várt reánk, melynek elköltése alatt okoskodtunk : vájjon fognak e bőgni holnap? E perezben az egygjik kerülülö bejött és kellemes hirrel lepett meg, mondván : — »Ép most bőg egy szarvas« ; erre mi persze felugráltunk és a kunyhó előtt lobogó tűz mellé fekve készültünk a szép Concert hallgatására, és hangjukról akartuk megitélni, vajon fiatal vagy öreg énekesek produkálják-e magokat. — Egyszerre éjjeli szállásunk éjszaki részén fekvő pagonyban egy hatalmas bassistát hallottunk, nem messze tőle a másikat, harmadikat, negyediket, és a mint megkísértették, egymást hatalmas hangjaik által elriasztani : nemcsak bennem, hanem a leghiggadtabb vadászban is képesek lettek volna a vadászlázt felébreszteni. A mint a kunyhótol nyugatra vezető széles csapáson végig tekinték, pár kísérteties alakot vevék észre, melyre társaimat figyelmeztetve, e kisértetek képében két sutát ée egy borjut ismertünk fel, melyek lobogó tüzünk bámulására oly közel jöttek éjjeli táborunkhoz, hogy egy ügyes kö-hajitó megdobhatta volna őket, és egy másodpereznyi bámulás után tovább sétáltak, mire mi is fekhelyeinket kerestük fel. De biz én nálam az alvásról szó sem volt, mert még folyton hallottam a szarvasokat dühvel bőgni, és a kerülőket a mint kün beszéltek. »Ez a 12-es mely most bőgött;« mire a másik azt mondá; »De ez a 14-es a moly most bőg, fogadni mernék ;« igy e szép concert és mulatságos párbeszéd közt vagy 11 óra felé elaludtam. 4 óra felé kis zörejre nyitám fel szemeimet ; az erdész volt, kihez első kérdésem volt : mit csinálnak énekeseink, és az idő. »Az idő gyönyörű tiszta, és a szarvasok egész éjjel bőgtek, csak siessünk, nehogy a félórányira fekvő Carré nevezetű pagonyból elkéssünk, honnét a két legerősebb hnng hallatszott,« volt a felelet Öt perez alatt elhagytuk öcsémmel a kunyhót, ki ismét a Zörögre ment, hol három darab bőgött az éjjel. — Már hajnalodni kezdett, midőn a kitűzött helyre értem ; szarvasaink vagy két óra óta felhagytak énekökkel. Egyszerre csak a szomszéd Szent-Lászlói pagonyban, hol ez idő alatt unokabátyám ifj, gr. Esterházy Imre cserkészett, egy hatalmas hang hallatszott, mely a hegyekben ötszörössen visszhangzott. — E bőgésre állásomtól 300 lépésre, egész a cserke-utam mellett