Vadász- és Versenylap 20. évfolyam, 1876

1876-01-05 / 1. szám

JANUÁR 5. 1876. VADÁSZ- ÉS VKRSI NY-LAP. einlitett vadászokon kivül, nem igen vadász senki. Csupán a tulajdonos vadász ur, méltóságos gr. Erdődy Fcrencz, s két fia : Imre és Károly grófok voltak augusztus és szeptember hónapokban, 3-szor vizslával foglyokra ; ugyan szeptember s October hónapokban 3-szor agarakkal nyúlra — mindig pár óra tartamáig. S egyszer velük vendégül gr. Nicolini foglyászaton. — Mely hatszori vadászaton, vadászzsákmányul esett összesen 8 db nyul, 36 db fogoly és 8 db fürj. Ezenkívül folyó hó 15-kére volt tervezve az uradalom által bérelt Nagy-Kamond helységi határon egy hajtókkal való körvadászat, mely meg is tartatott ; de a nagy hó miatt — bár nyul volt elég — kevés eredménynyel. — Volt 10 puskás és 20 hajtó, s eset 19 db nyul. A szalonkák őszi vándorlása hasonlóul rosz volt a tavaszihoz, csak pár darab ejtetett. Az első oktober 10-én érkezett hozzánk, az utóisót november 4-én láttam. Jegyzet. Nálunk novemberben is lehetett látni még egészen gyönge süldő nyulakat. A foglyok között pedig sokkal több a kakas, mint a tojó. Figura József urad. vadász. Elefánt vadászat Dél-Afrikában. Egy Dél-Afrikában utazott angol sportsman igen érdekesen- irja le ottani vadászati élményeit a »Field« hasábjain. 1873. aug. havában — beszéli — a Gwai folyam és a Victoria-Pallo között vadásztam a nagy Zambesi folyó vidékén. En és IV. barátom az elefántvadászatra megvásároltuk a jogot, Lo Bengulától, az amandei jelenleg uralkodó fejedelem fiától, ki a meghódított vidékeket kormányozta, még a Victoria esésén tul is. Amaz olvasók tájékozásául, kik Afrika belsejét nem tanulmányozták, nem lesz felesleges némi kis rajzot adnom. Vegyünk a Jóremérty fokától egyenest, a mint a varjú röpül, északkeleti irányban 1300 mértföldet, aztán Nataltól északnyugotnak 900 mértföldet, és a gyémántbányáktól keletnek körülbelől nyolczszáz mértföldet. Midőn azt mondjuk : »a mint a varjú röpül«

> ez annyit jelent, hogy hegyen-völgyön vizén át egyenes irányt kell értenünk ; jármüvei vagy gyalog majdnem megannyi a táv, melyet meg kell haladnunk. Dél-Afrika rengetegeiben ökrös szekéren naponkint tizenkét mértföldet csak nagy fáradság mellett tehetni meg. A Zambezi és Gwai folyók közti vidék szerfölött zord, vagy 80 mértföldnyire a VictoriaFalls-tól. E halmos vidéket sűrű, szinte áthathatlan erdőség borítja ; helylyel-közzel meredek sziklák emelkednek, mig elvétve szép nyílások és legelők tünedeznek elő. A számos völgyet több kisebb-nagyobb folyó metszi át, melyek nyaranta annyira leapadnak, hogy csak iszapos medrük látszik s ásni kell, hogy vizet kaphassunk ; mig el lenben nagy felhőszakadások után azonnal megtelnek a folyamok medrei. A hegyoldalakban vízmosások vannak, melyeknek alját sürü jungle-tövisek borítják, s a nagy melegben az ily helyeket kedvelik leginkább a buffalók és elefántok. Sajátságos, hogy a hegyek nagyobb részben sziklások, meredekek, mig fent a tetőkön téres és egyenes sikok vannak, akár az asztal. E fönsikokat az apróbb vadak mellett néha a nagyobb vadak is fölkeresik. Ez az egész vidék, melyet az amandei király sajátjának tekint, lakatlan. Számos néptörzset kellett itt kiirtania, — mert még most is láthatók a kukoriczaföldek nyomai, — vagy talán nem tűrve a zsarnoki fönhatalmat, kivándoroltak. így aztán az ország elvadult s a vadállatok megszaporodtak. Bőven található ott az elefánt, a fehér és fekete orrszarvú, a bölény, zebra, fekete és barna antilop, koodoo, impolla, a vörös zerge, vaddiszDÓ, vadkecske s a kőszáli kecskének egy kis, még alig ismert faja, sat. Szekereink Linguasiban álltak egy völgy felső vegen vagy 60 mértföldnyire délnyugotra a Gwai és Sangarni folyamok összefolyásánál, egy kis folyó partján. Ez volt a legmagasabb hely, a meddig szekérrel hatolni bátorkodtunk. Az utazónak legnagyobb ellensége egy légyfaj, a »tsetse« mely rajokban él. Nekünk is nem csekély kellemetlenséget okoztak ; de a vadász-szenvedély minden kellemetlenséget és bajt legyőz. Gyalog indultunk ki az elébb jelzett helyről Linguasitól északnak, elefántvadászatra, mely 8— 10 hétig is eltartott. Az elefántvadászatoknak ama régi, dicső napjai, — mikor még lóhátról lehetett vadászni — elmultak. Most már nem" jő le az elefánt a mérsékeltebb vidékre a hol nincs légy, s oda, a hol ő most tartózkodik, lóval el nem juthatunk, hanem csupán gyalog, s ez sok fáradsággal s kitartással van egybekötve. Hogy nagyobb tért bejárhassunk, elhatároztuk, hogy én és W. barátom elválunk s külön téreken vadászgatunk. így abban az időben, melyből jegyzéseimet közlöm, elkülönzötten működtem tizenegy kaffer szolgám kíséretében. Már két hete mult, hogy a szekerekről eltávoztam s ugy vettem észre, hogy a Gwai folyó körül nem nagy siker fogja fáradságaimat jutalmazni. Csak négy nőstény elefánt volt mindaz, a mit ez idő alatt elejthettem és igy eltökéltem magamban, hogy legalább is a Victoria-Fallsig megyek. Noha embereim mindnyájan benszülöttek voltak, még sem volt egyetlenegy is közöttök, a ki с vidéken járt volna. Elővigyázati szempontból tehát megtöltettem a kalebash okat (tököket) vízzel, jóllehet e vidék nem látszott ivóiizben szükséget szenvedni. Hogy az óvatosság soha sem felesleges, itt is bebizonyult ; mert egész nap nem találtunk vizet, csak másnap délután, mikor egy elefántnyomot is fedeztünk föl. Tudtuk, hogy az elefánt olyan helyeken szeret tanyázni, a hol viz van. Csakugyan találtunk is egy fövenyes völgyben a kiszáradt patak medrében, itt-ott pocsolyákkal. Nem távol a völgytorkolattól néhány zebra és impolla legelészett s még közelebb hozzánk — eP egy bokorszélen, antilope-nyáj. Az antilopok közül különösen egy gyönyörű hiin vonta magára figyelmemet, melynek csavart, hátrahajló hosszú szarvai csaknem csípejéig értek. Habár volt is bölényhuskészletünk, még sem állhattam meg, hogy e pompás állatot czélba ne vegyem. Pedigez által koczkára tettem szerencsémet ; mert ha a nagy elefántnak szánt puskával lövök, minden netalán közelben tanyázó elefántot elriasztok a szokatlan naey durranással. Embereimnek lefekvést parancsolva, én magam hasoncsuszva mintegy százhúsz lépésnyire közelitettem meg a nyájat, midőn a I im észre látszott venni, mert fe,ét fölvetette s meredten nézett a helyre, hol én feküdtem. Én lassan fölállottam s jól kellett irányoznom, mert mikor fegyverem eldörrent, a vad térdre esett, de ismét fölugrott s vagy száz lépésnyire követte a tova iramodott nyájat. Aztán elkezdett tántorogni és lerogyott. A négylatos golyó a szügy közepén hatolt be s a hátsó ezombon szabadult ki. A pompás fejet eltettük, j Minthogy tüzünk, vizünk és husunk bőven volt, I s az idő alkonyat felé járt, elhatároztam, hogy éji tanyánkat ott ütjük fel. Mig tehát a kafferek a hússal foglalkoztak, én széttekintettem kissé, hol találhatok éji szállásul legalkalmasabb pontot, »skerm« csinálásra. Mielőtt tovább mennék, megmagyarázom, hogy mi az a »skerm« voltaképen. Először is fát és bokrot vagdalnak az emberek s félköralakú kerítést fonnak. Mikor ez kész, egyenesre húzzák a földet, száraz, puha füvet szednek össze s e tanya közepébe ágyat készitenek a vadásznak, ki arra pokróezot térit. Lábainál egy rúd van elhelyezve, melylyel a tűznek a száraz füvön való tovább terjedését akadályozza meg. A bemenet előtt nagy tűz ég, melyet a kafferek egész éjjel ápolgatnak. Ilyen egy délafrikai vadásznak a kényelmes éji tanyája A száraz évszakban — májustól októberig — nincs valami felségesebb, mint kint hálni a rengetegben. A levegő száraz és felhős ; harmat nem esik, és igy a fáradt vadász, puha ágyán heve részve, a csillagos égen merengve, föl nem cserélné vaczkát a világ legkényelmesebb ágyával. Napnyugtakor készen volt a »skerm« s a fölszeldelt hús fanyársakra rakva. En épen a szép antilope fejének nyuzásával voltam elfoglalva s arra gondoltam, hogy az épen kész pörkölt mily jól fog izleni, midőn a kafferek egyike figyelmeztet, hogy egy fehér orrszarvú, felnőtt fiával közeledik felénk. A fiúk esengve kértek, lőjjek egyet, mert a fehér orrszarvú ez évszakban nagyon kövér s kitűnő jóizü húsa van. De elgondoltam, hogy elegendő bölény- és antilope-húsunk van s nem lövök más állatra, mint olyanra, mely rendkívüli •szépsége által tűnik ki. Majd egy csorda bölényt jelentettek embereim. Hallottuk a sötétben mint henteregtek s bömböltek a vizben. E zajba két-három oroszlán is beleordított, sőt a hiénák is accompagniroztak sikító hangjukkal. E vad konczert hangjainál szenderegtem álomba, melyből csak napkeltével ébredtem föl. Reggel egy dombos tájat barangoltunk be, mely egy vad hegység szomszédságában egész a Zambesig terjed. Láttunk sok elefántnyomot, melyek legfelebb is néhány naposak voltak, mig délután egy nagy buffalo-falkára bukkantunk. Ez állatokon tul gyönyörű vidék terült; ép alkalmas az elefántvadászatra, mert maehabel-fakkal volt boritva, melyeknek leveleit az elefánt nagyon szereti. Mivel azonban, odaértünkkor a nap épen nyugvóban volt, nekünk is újra nyugvó helyről kellett gondoskodnunk. A zebra, impolla és buffalo meg az orrszarvú nyomaiból sejtettem, hogy az ivóviz nem lehet messze. Valóban rá is akadtunk egy hegynek a tövében egy mély medrü folyóra, mely mellett fölfelé haladva, a magas part alatt egy vájást találtunk, melyet bizonyosan az orrszarvúak és elefántok áshattak. A széles és mély gyalogutról Ítélve, melyet századok óta koptattak e nagy vadak elődei, mint szintén az ujnyomokból, melyeket az óriási lábak hagytak hátra, bizonyos voltam, hogy e vidéken sok elefántnak kell lennie. Ily észlelődés után elégült kedélylyel adtam ki a parancsot embereimnek, hogy a. »skerm«-et egy közeli halmon állítsák fel. Én pedig addig, egy emberemmel, — kinek fegyveremet kelle hordoznia — lesétáltam a folyó medréhez, megtekinteni, vájjon van-e elegendő viz, a hová a vad inni mehet. Alig haladtam néhány száz lépésnyire, már is egész csapat buffalót, majd zebrát pillantottam meg ; de békében hagytam ezeket, nem akarván lőni, nehogy a másnapra reménybe helyezett vadászatom esélyeit koczkáztassam. Mikor e vadak felé közeledtem, nagyon csodálkoztak rajtam, aztán vagy száz lépésnyivel odább ballagva újra megállottak s bámulva fordultak hátra. Vagy 300 lépésnyivel lejebb újra találtam a mederben vizet. Közelebb menve nem egy, de több egymás után következett tócsát pillantottam meg. Egy szögletben a magas partban egy medenczét tapostak körül az elefántok nehéz lábai. E medenczében forrásvíz volt, oly tiszta, mint a kristály s felséges ivóvizet nyújtott. E forrással párhuzamosan mindkét oldalt alacsony domboktól környezett két völgy vonul el. Ugy a völgyekben, mint a dombokon tömérdek elefántnyom mutatkozott. A dombok alján számtalan letört fa hevert, azt igazolva, hogy e vidék régi idő óta kedvelt helye az elefántoknak, s a mi legkülönösebb volt, a számlálhatatlan nyom közt him elefánt nyomait sehol sem észlelhettük. Meglátszott itt-ott az orszarvú nyoma, meg a buffalóké — s én legott tisztában voltam arra nézve, hogy valóságos vadásznak való paradicsomba jöttem. (Folyt, köv.)