Vadász- és Versenylap 20. évfolyam, 1876

1876-02-09 / 6. szám

42 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. FEBRUÁR 2. 187 6. könnyű erősitő-szert, például enziant és anti­moniumot egyenlő részekben ; jóhatásű lesz, lia mindjártegy unczia extractum chamomillae-t adagolunk. De általában minél kevesebbet fo­lyamodnak az ilyen szerekhez, annál szívósabb lesz a ló testalkotása. A próbafutamok, jelesen az utolsó próba és verseny között bizonyos időnek kell elmúlni ; én részemről föltétlenül szükségesnek tartom, hogy legalább ötnapi időköz legyen az utolsó próba és a verseny között. Tehát a verseny előtt öt nappal kell a pró­bának végbemenni, és pedig ugyanazon távol­ságra, ugyanolyan, vagy legalább a valót meg­megközelítő teher alatt, s a mi fődolog, igen sebes iramban; ha ekkor a ló roszul viseli magát, még idejekorán vissza lehet húzni, de ha megállja a sarat, ugy már másnap reggel fogadni lehet reá. Mert ha ekkor minden rend­ben van, minden valószínűséggel fel lehet tenni, hogy az eldöntés napján is minden rendben log menni. És most a további bánásmód a legszorgo­sabb gondot és figyelmet igényli. A munkát ezentúl egészen'Jte kell szüntetni, és a lónak tö­kéletes nyugalmat kell biztosítani, a végből, lwgy a próba által előidézett fáradságot kibe­verje, hogy a netaláni merevség és érzékenység elmúljon, egyszóval, hogy a ló ismét frisesé­get nyerjen : minderre pedig az említett idő­köz épen elegendő lesz. Kívánatos csupán, hogy a ló naponkint egy vagy két óra hosszáig a fris levegőben mozogjon éspedig lágy talajon; s a mellett annyit egyék és igyék, mint rende­sen, csak a széna-rátiót szabhatjuk kisebbre. Ha a ló a rendesnél nagyobb étvágygyal bír, ugy a verseny napján reggeli 7 órakor egy órára ki lehet vezetni, bogy kiürüljön s két­háromszáz lépésnyi rövid »breatlier«-ben magát kifújhassa ; ekkor egy kis porczió zabot és vi­—^ T á Ii 11 â. Az én sportom Indiában. CzETWERTYNSKI BoRIS HERCZEGTÖL. II. (A jungle mozgó világa. — A majom elárulja a tigrist. — Az úszó tigris. — Kirándulás Kadjvriba. — Medve­bocsok járszálagon. — Samburt látni — és nem lőni. — Les a párduczra. — Tigris-kaland. — Pdrducz-látogatds táborunt ban. — Téves vélemény a vadak elöl. — Nyugi hely a faágak közt. — A »Chitul.«) (Folytatás.) A mint a folyam mente a mindenféle növény­z t tenyészetére a legkedvezőbb volt, ép oly al­kalmasnak látszott az a meleg hónapokban arra, hogy minden vadnak rejtekül szolgálhasson. Hem­zseg itt az élet körülünk. Ott láthatjuk a fákon a tarka tollazatú bengáliai madarakat, az ezer­féle színű kajdácsot, az aczélezinű, hosszúnyakú kigyász-sólymot, a part szélén komolyan sétáló nagy tokájú pelikánt, mely a halakra tart nagy vadászatot ; amott egy csoport majom tornászgat tel­jes buzgalommal. Ha a vizén legeltetjük szemeiket, időről-időre egy-egy szörny bukkan föl a folyam medréből: az alligátor, с vidékek ocsmány állata, mely hátát a verőfénynek teszi ki ; lentebb a gyönyörű pisztrángok s egyéb apró halak vicz­kándoznak a viz felületén. De íme kezdődik a hajtás ; s körünkben mozgó világ kezd nyugtalankodni s egy átalános »sauve gui peut« jeligében látszanak valamennyien egyet­érteni. Ki merre lát ! Az egész egy percznek a müve s az előbbi mozgó világ eltűnik s a táj elcsöndesül. A folyam túlsó oldalán, a meredek part fölötti zet adunk neki s innentől fogva, mi g csak a versenytérre ki nem vezettetik, vagy szájkosárt kap, vagy a takarmányt magasra kötjük fel. A nyereg feltevésénél igen vigyázni kell arra, hogy a súlyok egyenletesen oszoljanak meg mindkét oldalra, és hogy azok, ha mellszíj nem al-kalmaztatik , jól előre essenek ; to­vábbá arra is, hogy a heveder ne legyen igen erősen megszorítva. »Ha a ló nem tud léhlzeni, akkor galoppirozni sem tud« ; ez ép oly régi, j mint a milyen bölcs mondás ; s nem egy erős karú lovász jól tenné, ha ezt jól emlékezetébe vésné. Igen jó szokás továbbá a ló száját kiöblíte­ni, mielőtt a jockey-nyeregbe száll ; mert ez megakadályozza, hogy a hevesebb lélekzetvétel­lel a ló szájpadlása igen kiszáradjon s egyúttal eszközli azt is, hogy a zabla jobban álljon s a ló ennek megrántása iránt érzékenyebb legyen. Y. A versenyeken való lovaglásról. (Race riding.) E tárgyra felöslegesnek tartanám sok szót vesztegetni, miután a versenyek nagy elterjedé­sénél fogva, ma már könnyű szerrel leliet — kivéve talán Anglia némely félreeső vidékeit — bárhol is szakértő embert találni. Határozott szabályokat, az alábbi általános észrevételeken hivül alig lehetne fölállítani. 1. Minél inkább »fit« egy ló, annál gyen­gébbnek kell a pace-nek lenni. 2. Ha alapos okunk vau a ló bátorszivüségé­ben kételkedni, akkor vegyük át mindjárt ele­jétől fogva a vezetést, s igyekezzünk azt minél tovább megtartani. 3. Ha egy ló erősen kézre fekszik (pulls very bard), akkor tartsuk nyugodtan és szilárdul is, ne rángassuk a zablát ; mert ez megakadá­fákoD, három nagy majmot pillanték meg, melyek kevésbbé látszánik megrémülve mint a többi állat s még mindig kedvtelve hintázták magokat az ágakon. Egyszerre azonban a majmok egyike fé­lelmesen vonított föl s rettenetes arczfintoritással nézegetett szerte. Én azonnal megértettem ha­nyadán vagyunk. A majom tigrist vett észre. A majom vonitása épugy jelzi a tigris közelségét, mint a páva kiáltása, mit a vadász teljességgel nem magyarázhat félre. Ujjam fegyverem rava­szán nyugodott, s alig mertem lélekzetet venni, midőn egyszer csak megzörrennek a bokrok, s a part meredélyén, szemben velem, egy roppant á lat jelent meg. Feje óriási nagyságú volt. Megállapodott s fejét amaz irány felé forditá, a merről a hajtók lármája hangzott s mintegy tűnődni látszott annak jelentősége fölött. Aztán lehajtva gyönyörű testét, mélyen fölbödült ; majd a folyónak tartott s minden sietség nélkül belé­veté magát. Lassankint eltűnt báta a babok közt s én nem láthattam egyebet, mint roppant csikós koponyá­ját, mely ép felém volt irányozva. Gyönyörű lát­vány volt ez s szivem ugy dobogott, majd szét­pattant. Vártam ama pillanatot, melyben partra ér, hogy halált nyújtó ólmommal üdvözölhessem. Minden idegemet megfeszülni érzém. Egyszerre ugy látszott, tervet változtat a vad, mert a folyamból szörnyű talpaival kikapasz­kodva, tőlem ellenkező irányban kezdett elvonulni. A tigris ekkor mintegy hatvan méternyi távol­ságra lehetett tőlem, de az egyetlen pont, melyet testéből láthattam, a feje volt. Szeráttem volna lőni, de ha elhibázom nagyon valószínű, hogy végkép eltá­vozik vadúszterünkröl. Legeszélyesebbnek tartot­tam tehát , most békén hagyni , ?egy másik haj­tás esélyébe vetvén reményemet. Hagytam tehát , lyozza a lovat a rendes lélekzetvételben s ká­ros hatással van a kedvére s a stride-re. 4. Fiatal és még kipróbálatlan lovunk lévén, ne engedjük, hogy az inditó-oszloptól igen gyorsan elugorjanak, mert a távolság három­negyedén már valószínűleg belefulad az iram­ba ; hasonlókép mérsékeljük az iramot mind­addig, mig csak sajátos stride-jökbe bele nem jöttek, akkor aztán az iram oly gyors lehet, a milyet csak kibírnak. Ez által lecsillapítjuk a ló nyugtalanságát és idegességét, a mely kü­lönben okvetlenül erőt venne rajta, s mely sok­kal több kárt tesz, mintsem hiszik. 5. A távolság hét-nyolczad részének megfu­tása után nem tanácsos — kivévén, ha a ló erejét egész pontossággal mérlegelni képesek vagyunk — valami művészien lovagolni, ha­nem iparkodjunk lehetőleg a vezetőhöz felnyo­mulva s lovunkat jól kantárban tartva, a töb­bieket elhagyni s higgadtan, de határozottan a czél felé törekedni. Fődolog, hogy nyugodt biztossággal üljünk a nyeregben. Ha a lovas érzi, hogy lova teljes erejéből, inainak végső megfeszítésével megy, akkor maradjon nyug­ton ; de ha a ló restnek mutatkoznék, akkor vegye a kantárt balkezébe, húzza meg, s egy­úttal üssön néhányat a lovaglóostorral lovára s biztassa ezt még a sarkantyúval is. Ha azon­ban attól tartunk, hogy a ló az ütést kikerüli (a mi gyengeszivüekkel gyakran megtörténik), akkor hozzuk meg egyenletesen mindkét kan­társzárat, s sarkantyúzzuk meg kétszer-három­egymásután a heveder mellé oldalába, igy legalább annyit értünk el, hogy megmarad az egyenes vonalon s mégis jobban biztosítja az eredményt. 6. Ha a lovas észreveszi, hogy a győzelemre nincs kilátása, akkor legjobb, ha nyugodtan paríroz és lovát megkíméli a hasztalan fárad­ságtól. Különösen óvakodjék attól a mai napság •——^^i menekülni s füttyentett m a vadászoknak. G . . megdicsérte ez eljárási módszeremet s a vadásza­tot egy másik napra halasztottuk el, a midőn több sikert várhattunk belőle. Nyolcz mértföldnyi nyargalás után Magapaton valánk, táborhelyünkön, hol már várt ránk az ebéd. Másnap reggel (26-án) a nyolcz mértföldnyire eső Kadjuriba rándultunk ki a folyam mentén, miután jelenték, hogy az előtt való nap újra egy buffalo lett a tigris áldozata. — Itt is a Ner­budda egyik ágáuál, haladtunk, kissé déli irányban s a természet itt is ép oly szép volt, mint a mi­nőben előbbi napon gyönyörködhettünk, főleg ama környéken a hol a második hajtást rendeztük, s a hol a folyam két függőlegesen emelkedő szirtfal között vonul tova. A mi a tigriseket illeti, ezek közül egyetlen egy sem jött ezúttal a hajtásba s üres kézzel kel­lett táborhelyünkre visszatérni. Másnap (27-én) nem mozdultunk ki, várva, mi hirrel térnek vissza shikariaink. G . . . és én azonban vállunkra vetve fegyverünket kora reggel, még nap kelte előtt kirándulást tettünk oly czél­ból, hogy ebédre egy szarvast ejthessünk el. A folyam felé vettük utuukat, s, annak túlsó oldalán néhány mértföldnyire távoztunk el, nehogy elrontsuk majdani tigrisvadászatutik esélyét. A viznél különváltunk, más-naás irányban pró­bálva szerencsét. A mint egy óráig haladtam igy, egy domb lejtőjén a bambusznád közül egy med­vét pillanték meg kicsinyeivel. Én azonnal igye­keztem közelébe jutni, s még mielőtt menetének irányán változtathatott volna, egy golyót lőttem rá, mely szivén találván, azounal összerogyott. Most elővigyázattal közeledtem feléje s nagyobb biztosság kedvéért még egy lövést tettem rá. A két bocs, anyja bundájához simult s midőn oda

Next

/
Thumbnails
Contents