Vadász- és Versenylap 20. évfolyam, 1876

1876-08-30 / 35. szám

218 VADÁ6Z- ÉS YERSENT-LAP. AUG. 30 187

G. Sokan azonban negélyezik, mintha a nyargaláson kivül mást tenni nem »fashionable« volna, s nem sokat mondunk, ha azt állítjuk, hogy most számosan nem igen tőrödnek a valódi hajtással. Ezeknek egyrésze nem is képes azt felfogni, más részének a Steeplechase nyújt alkalmat magukat kitüntetni, vakmerő nyargalással ; kik ha később azt tapasztalták, hogy lókupeczek és lovászok által legyőzetnek, valószínűleg több figyelmet fordítanak a sportra. Szerző a következő utasításokat adja a fiatal nemzedéknek, hogy azokból hasznot vonjon. Először is a találka helyére menet a gentlemanek kerülni fogják az oly helyeket, melyek mégaznap alkalmasint átkerestetne к ; mert a róka mindig ébren van s lódobogást hallva elhagyja barlangját s eloson. Ennek aztán sokszor az a következése, hogy a reménybe helyezett jó nap — roszszá válik ; mert keresés közben az ebek ez enyésző szimatra jőnek s oly rókát nyomoznak, a mely már eltűnt. A találka helyére érve, legjobb, ha minden ember megmondja mondanivalóját a falkanagynak vagy a falkárnak ; mert ha ezt az indulás után teszik, s természetesen feleletet nem nyerhetnek, azt képzelik, hogy figyelmetlenséget tanúsítottak irántok. Nagy tapintatlan ságnak a jele, ha valaki ilyenkor a falkanagyot, de különösen a falkárt megszólítja s ez felelni kénytelen. Ha nem is látszik olykor elfoglalva, mégis el van a feje telve gondolatokkal, tervekkel, hogy egy jó napi sportot mutathasson föl. Es igy, bárki intézzen is hozzá kérdést, ne csodálkozzék, ha feleletet nem kap. Leggyakoribb és kimélytelenebb kérdés : hová megy rejtet keresni. Lehetnek és vannak is körülmények, melyekben szándékát meg kell változtatnia. Igy aztán alig hogy némelyekkel tmdatta, hogy ezt vagy azt a bizonyos rejtet átkeresi, midőn annak a szélére érne, hallja, hogy valaki lövöldöz, vagy érdektelennek találja a rejtet s odább megy. Ha ilyenkor az értesültek oda nyargalnak s azt tapasztalják, hogy a falka már eltávozott, a falkárt vádolják. Legjobb, ha mindenki arra ügyel, hogy szem elől ne veszítse a kopókat a találó előtt és után, ha képesek velők tartani, főképen szeles időben. Ez a legegyszerűbb és legbiztosabb mód. * * « Sokan nagy távolságról mennek a rejthez s már ebben kifárasztják lovaikat, ugy hogy nem élvezhetik az egész hajtást. Sokszor még nem is látják a falka működését. Ha a falka egy nagy rejtet átkeresve, nem látható, akkor mindig oly közel kell tartózkodni, hogy legalább is a zajt hallhassa. Hogy pedig ezt tehesse, mindig szél alatt kell állani. Nem mondják, hogy ez ember vágtasson le, vágja el a róka útját s ez által jó hajtásból roszat csináljou. Ha az ember a szél alatt megállt, vagy félrevonult volna, egy jó róka elmegy vala mellette. S az elsők a legjobbak. De ha félrehajtotta a gondatlan lovag, a kopók átcsapnak egy rosznak a szimatjára s órákig kutatják a rejtet. Ha valaki rókát lát kijönni a rejtböl, ne kiáltson »halloo«-t, mig az egy darabig el nem haládt, körülbelül egy jókora szántóföldön át ; mert ha idő előtt »haloo«-t kiált : a róka viszszafordul a rejtbe. Legczélszerübb a következő elv szemmeltartása: ha a róka elment, akkor »Tally о away!« vagy »Tally о awaway!«-t kell kiáltani. Ezt könnyebb hangosan elkurjantani. Ha pedig a róka visszamegy, akkor : »Halloo, t ail у о b a с к !« hangosan és tisztán, hogy a vadászok és a falkár a rejt másik oldalán tudják, hogy a róka vagy előre vagy hátra ment. De ha csak halloo zik, tally h о ! mely hiba rendesen ugy történik, hogy a falkár és a töb- j biek, azt gondolva, hogy a róka előre ment, körülfutják a rejtet, ki erre, ki amarra s midőn oda érnek, ugy találják, hogy a róka oda van. Ennek az a következése, hogy lovaikat kifárasztották, s körüljőve még egyszer visszahajtották a rókát. Ha megálltak volna ott, a hol voltak ; ha rendes kiáltást hallottak volna, hogy : hátra! a róka elmegy egy más oldalon. Némely róka, mely kezdetben szalad, megijed a halloo-tól és soha sem hagyja el élve a rejtet. Az az ur, a ki visszahajtja, megkapja az egész mezőny »áldás«-át. Az őrültség a falka után futni annyira növekszik, hogy irónk nem tartja fölöslegesnek egy példát tanulság gyanánt idézni. 1835-ik évben egy ur jól futott a hambletoni falka után. A legjavában volt a futás, midőn az illető egy kis kerítést akart átugratni. Egyszerre csak azon vette magát észre, hogy a hátán feküdt és a lova eltűnt. Midőn föltápászkodott, nem kis csodálkozására s később borzadására, egy kutat vagyis inkább egy mély gödröt pillantott meg, melyből krétaföldet vontak ki földek trágyázására. A ló fejével zuhant e gödörbe alá s nyergestől darabokra zúzódott. írónk egy más alkalommal hajtott azon a vidéken, s három kopója szőrén, lábán elveszett szeme elől. Három napi keresés után ily gödörben még élve találták meg őket s kigyógyították. Ezenkívül még látott egyéneket, kik vetélyezésből, más irányt véve és semmivel sem ügyelve, átugrattak egy gáton s fejjel röpültek egy tóba, és más alkalommal egy mészkőbányába. * * * A fődolog, mit a falka után járva, el kell sajátítanunk, az hogy a hajtásnál szemünket folyvást a vezérkopón tartsuk. Ez könnyen fölismerhető abban a perczben, midőn a szimatot megtalálta ; farka egyenesen áll, mint a pipaszár, mig a mögötte levőé fölbillen. Ha erre vigyáz, lova fejét csak arra kell fordítani, a merre a kopóé fordul. Ez által nagy előnyt nyerünk mások fölött, kik csak a hátsó kopókra ügyelnek, s igy oly kört kell csinálniok, a minőre nem lett volna egyátalában szükség. Ha ez ember jól szemmel tartja a kopókat, gyakran tul tehet azokon, kiknek sokkal jobb lovaik vannak, de az emiitett szabályt nem követik. Azt mondják : »egy bolond százat csinál.« Nem ritkaság, hogy valaki egyszer csak nekiiramodik s egész csapat lovas követi, a nélkül, hogy tudnák, miért. Kénytelenek visszatérni, minekutána az egész erdőt bejárták. Többnyire mindenki észre vehette, hogy egy kalandozó kopó a sport legnagyobb ellensége ; de egy kalandozó lovag ép annyi bajt okozhat. Mondhatja ugyan, hogy a maga mulatságáért bad feledni, hogy ez nem mentség, lia a mások mulatságát elrontja, s ha szemtől szembe nem is róvják meg, elitélik háta mögött. Fiatal sportmanek mindig ugy vélekednek, hogy ugy a leghelyesebb, ha ők az elsők az egész hajtásban ; pedig jobb lenne, ha kezdetben mérsékelnék magokat. Ez esetben ök lehetnének elsők a hajtás végén. Máskép lehetetlen, főképen ha ez sokáig tart. De ha megtörténik, diadaljelvény gyanánt bátran tűzheti a róka bokrétáját fövege mellé. Egy valóban jó futás csak igen ritkán fordul elő, és ha csak ugyan előfordul, nem méltányolják. Jó futáshoz igen sok kell : jó róka, jó szimat, jó vidék, jó szerencse stb. A chance-ok ellene számtalanok : rosz szimat, rosz róka, rosz találmány, rosz indulás és száz véletlen körülmény, mely szünetet idéz elé. A rókát néha egy vén asszony vagy négyéves gyermek is visszariaszthatja ; a kutya, disznó, juh, marha keresztutak, hamis »halloo«-k is azt csinálhatják. Szóval nem győzzük fölsorolni mind amaz előfordulható véletlenségeket, melyek ellene dolgoznak egy jó futásnak. Jó szimat nélkül legrosszab a sok nyargalás. * * * Sajnos, némelyek soha sem tanulják meg mikor vész el a szimat. Pedig csak arra kellene ügyelniök, mikor a kopók orrukat fölemelik s szünet áll be. Ez azt jelenti, hogy a szimatnak vége, s a róka jobbra vagy halra ugrott. Vannak oly emberek, kik nem ügyelve arra, hogy valaki már megállott; elhaladnak mellette, s tovább nyargalnak ; az ily egyének szokták a legtöbb bajt okozni, az ilyeneket nagyon jó a falkanagynok és falkárnak szemmel tartani. No mert az 'ilyen, az elsőt a ki meg akar állani, betaszítja a kopók közé, a melyek már megálltak ; ezek után jő egy csoport ló izzadva, s eltiporják azt a bizonyos helyet, a hol a szimat megszűnt. Majd aztán, a helyett hogy észrevennék mily bajt okoztak a szünettel, egyre zajonganak, a kopók figyelmét elvonják, s ezáltal a szünetet meghosszabbítják s koczkáztatják a netaláni jó esélyt. Azok, kik idegen falkákkal vadásznak, szemüket, iülöket mindig nyitva s szájukat csukva kell tartaniok, különben a vadásztársak előtt compromíttálják magokat. — Jó, ha tudják fiatal sportférfiaink, hogy a róka, ha kezdetben szél ellen szalad, azt csak egy vagy két mértföldig teszi, azután visszafordul. Azért ha nem első, annál gyözősebb lesz, mert nem hajtották meg. Ha azonban a róka folytatja a szélellenes irányt, nem árt azzal, mert el nem veszthető ; folyvást hajtásban marad. Sokan vannak, kik egy bizonyos vadászterületen lakván, megelégesznek azzal, ha mindig egy azon bizonyos helyen jöhetnek össze, nem szeretve változtatni a vidéket olyannal melyet nem ismernek. Egy jó lovasnak, s jó vadásznak azonban annál jobban tetszik a vidék, mentül vadabb. Ezt pedig ama kétkedő érzület okozza a róka találásakor, hogy a jövö tiz perczben hol lesz az, és hol azután ? Ez a különbség a rókászat és egyéb vadászat között. Sokan maguk tenyésztenek lovakat, következéskép a legjobb vadászparipákkal kellene birniok, még mielőtt ezek falkát láttak volna, sőt még mielőtt nyereg alá szoktatták volna, kivált megy, s nyargal mint neki tetszik ; de nem sza- ha a következő módot követik.