Vadász- és Versenylap 20. évfolyam, 1876

1876-01-19 / 3. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. Kisorsoltattak : Megválasztattak : Batthyány Elemér gr. Batthyány Elemér gr. Ambrózy Gyula br. Dessewffy Aurél gr. Dessewffy Aurél gr. Ifj. Almássy Kálm. gr. Egyidejűleg constatáltatván, miszerint elhalálozások és távollét miatt az intézők (Stewards), pálgabirák, vitabirák, és ezek helyettesei sorában hézagok támadtak, a szükséges kiegészítés végett következő ujválasztások történtek; éspedig: az Intézők sorába : Ifj. Almásy Kálmán gr ; pályabirákul : Wenckheim Béla br., Szápáry László gr., id. Almássy Kálmán gr. és Ambrózy L íjos báró ; — a vitabirák sorába : Id. Almássy Kálmán gróf, Wenckheim Rudolf gr., és Szápáry Iván gróf ; a pálya- és vitabirák helyetleseiül : Almássy György gr. és Sztáray János gróf. * * * Az 1875-dik évi számadások kerülvén vizsgálat alá, ezekből kitűnik, hogy a hiány 2508 forintot tesz, nagyobbrészt be nem fizetett évdijak és alapítványi kamatok, melyek sürgető bekövetelése a titkár kötelességévé tétetik. Ennek ellenében azonban ugyanannyi követelés mutatkozik s 2446 frt a tartalékpénztárba adatott. — E számadásokból folyólag gr. Szápáry Iván indítványozta, miszerint ezentúl az évi számadásokba az alapítványi- és tartalék-pénztárak állása is felvétessék. Gr. Károlyi Gyula pártolja az indítványt s felkéri a közgyűlést, hogy a mondott pénztárak megvizsgálása és felvételére bizottság küldessék ki. Az indítvány határozattá emeltetik, s foganatosítása gr. Károlyi Gyula, Blaskovics Miklós, gr. Sztáray János és az egyleti titkárra bizatik. Igy jövőre a pesti Lovaregylet is fogja vagyoni állását közölhetni. A gyűlés egyik más fontosabb ^mozzanataként — mint már jeleztük — a földmiiv.-ügyi miniszter ő Excja ujabb átirata került felolvasásra, melyet szabadjon rövid kivonatban adnunk. О excja mindenekelőtt constatálta saját álláspontját, s mint már mult évi első átiratában, ugy most is kijelenti, hogy a helyes alapokon szervezett lóversenyeket, közvetlenül a telivértenyésztés, — közvetve pedig az összes országos lótenyésztés legbathatósb fejlesztőjének tartván, ezen intézmény állami javadalmazásának gyarapítására fog törekedni. — Sajnálattal einliti fel, hogy e törekvése a jelenlegi súlyos pénzügyi viszonyok közt nem sikerült, s igy azon szándékai sem, hogy az akadályversenyek állami segélyezése és uj honosítási államdijak alapítása által ujabb lendületet adhasson a versenyügynek. Nagy megelégedéssel szól a Lovaregylet mult októberi felterjesztéséről,mert — mÍDt ö Excja mondja —- abból meggyőződött, hogy a Lovaregylet, mint az orsz. vcrs-myügy irányának kijelölésére hivatott központi testület, fontos hivatásának teljes tudatában, szintén az országos lótenyésztés szempontjából itéli meg a versenyügy fejlesztésének legczélszerübb irányát. Ezután áttér a leirat a törvényhozás által 1876-ra megszavazott 25,000 frt vagyis 6173 db. 10 frankos arany államdijra, mely az egyes gyepek közt következőleg os/.tatik fel : a budapesti gyepre 2673 kolozsvári » 900 debreezeni » 900 kass ii » 650 sopronyi » 550 pozsonyi » 500 arany, azaz egészen úgy, mint azt tavai javasolta a pesti Lovaregylet, kivéve azon 50 aranyat, melylyel a kolozsvári gyep javadalmazása a debreezeni díjösszeg rovására felemeltetett, s mely csekély változtatást a fenforgó viszonyok közt — mint ő Exclja mondja — szükségesnek látta. E szaporítás czélszerüsége felett — Debreczen rovására — több oldalról támadtak ugyan kételyek, azonban a fenforgó viszzonyok iránti tekintetből, s Debreczen egyik kiváló pártfogójának távollétében, annak tovább vitatása abbahagyatott. Az államdíjak ezen felosztását — mint az átiratból érijük — közölte a miniszter minden egyes versenyegylettel is, s egyúttal felhívta azok figyelmét, hogy az idei versenyek teljes programmját legfeljebb f. évi február hó l-ig a Pesti Lovaregylethez beküldjdk, hogy az államdijak propositiói együttesen jóváhagyás alá terjesztethetvén, a versenyprograinmok jókor közöltethessenek. Majd áttér a miniszteri átirat az 1000 arany távolságán ik kérdésére; elismeri a »Lovaregylet« mult októberi előterjesztésében felhozott indokolás helyességét, miszerint az 1000 arany legnagyobb államdijat oly időre kell kitűzni, midőn a legnagyobb számú pályázat várható, azaz a tavaszi versenyek idejére, s igy nem ragaszkodik ezen futamnak őszszel való megtartásához, s ebből folyólag a 2 '/a mfldhöz sem, de a 1 '/

2 mfldet még a tavaszi versenyidény alatt sem fogadhatván el a legjobb lovak képességének kipróbálására szánt verseny megfelelő távolságaként, a már többször felhozott részletesb indokoknál fogva kénytelennek érzi magát elrendelni, hogy az 1000 arany államdij versenytávolsága a jelen évtől kezdve két angol mfldben állapíttassák meg. Elfogadja ellenben a minisztérium a Lovar-Egylet azon javaslatát, mely szerint addig is, mig a versenyösszegnek szaporítása a minister által tervezett honosítási dijak alapítását lehetővé teendi : a belföldi szülök ivadékai 5 és 8 font teherkönynyebbséget nyerjenek minden államdijban. Az átirat legfontosabb helye volna az, melyben azt mondja О méltósága : »Kijelentem továbbá, miszerint szívesen megengedem, hogy a telivér honosításának előmozdítása szempontjából minden belföldön tenyésztett apától vagy anyától származó és magyar honpolgár tulajdonát képező telivér kancza mely államdijban nyertes volt• valamint szintén minden, magyar honpolgár tulajdonában levő, belföldön tenyésztett telivér kancza, melynek fia allamdijt nyert, a kisbéri állami-ménesnek importált törzsménjei által feleáron

; — bármily belföldön tenyésztett törzsmének által pedig ingyen fedeztessék.« Ez lett volna a miniszteri átirat tartalma, melyre a Lovaregylet egy elismerő felterjesztéssel fog felelni. * * * Ezután a pesti versenyek napjai határoztattak meg, és pedig a szokásos marcziusi versenyek elhagyásával következőleg : Május 7., 9. és 11., — az őszi versenyek október 20. és 22-kére. A propositiók kidolgozására egy három tagu bizottság kéretik fel gr. Szápáry Iván, gr. Eszterházy Miklós és gr. Sztáray János személyében. Ebból folyólag gr. Sztáray János figyelmeztëté a közgyűlést, hogy az 1000 arany távolságának 2 mfldre emelése által a 2 mfldes versenyek száma igen megszaporodik, з inditvinyozta, hogy a 600 ar. államdij távolsága 1 '/г mfldre szállíttassák le, s a májusi versenyek 3-dik napjára téeléggé közel arra, hogy minden mozdulatát figyelemmel kisérhessem, de elég távol arra, hogy egy golyót kellő hatálylyal röpíthessek belé. Szokás szerint nem lőnek tigrisre 40 — 50 lépésnyinél távolabbról; meit egy könnyedén sebzett tigris a lehető legveszedelmesebb allat a világon, s csaknem mindig halállal fizet a vadász elhamarkodottságaért. Tigrisem csakhamar folytatta útját, s a magas fűben jobbra tőlem eltűnt szemem elől. Kiment a vadászok sorából s egy jeladó fütty megállította a bajtókat. G . . . leszállott fájáról s másutt jelölte ki a vadászok helyeit, mig ő és én két elefánton helyezkedtünk el, s ama hely felé indultunk, a hol a tigris tartózkodását gyanitoltuk. Nem ismerek a tigrisnél ügyesebb és gonoszabb állatot. Ugy csuszkái a fűben, mint valamely macska, s a jungle-ok közt lakók éles szeme elől is képes elrejtőzni s ép ott bukkanhat rá az ót kereső vadász, a hol épen nem is gyanitja. Ezúttal is ép ugy történt, mert a mint észrevette elefántjaink közeledtét, ugyanazon uton ment, a merről érkezett. Szerencsére E. barátom megpillantotta a tovalopózkodó állatot, s egy durranást követő fölorditás tudatta velünk, hogy a tigris találva van. Csakhamar aztán láttuk a halom felé futni s eltűnni a túlsó oldalon. G . .. kiáltott nekem, hogy »előre !«— s mi ketten megkerültük a halmot, hogy találkozhassunk vele. Ez aztán nem tréfa dolog többé. Ilyenkor következik a hadd el hadd, mikor egy megsebzett és pedig könnyedén sebzett tigrist veszünk üldözőbe, mely még elég képességgel bir arra nézve, hogy a legszörnyűbb támadást intézhesse ellenségei ellen. Ilyenkor meg kell szilárdítani idegeinket s megőrizni hidegvérünket, mert életünk gyakran a saját kezünkbe van letéve. Örökké visszaemlékezem e pillanatra. Elefántjaink nagy léptekkel baladtak előre, s mi csakhamar a balom túlsó oldalára jutottunk, a magas fűbe, mely a szurdokban terült. En csak mindig előre hatoltam, midőn egyszerre csak balIám G . . . kiáltását : »Look outi !« s ugyanakkor hátam mögött, a halom felöl, egyszerre egy katlanszerü mélyedésből kiemelkedett a tigris, és rettentő orditás közt, három ugrással mintegy tiz lépésnyire közelítette meg elefántomat. Rálőttem s a fenevad felfordult, de újra fölemelkedett s támadásra készült. Másodszor ugyanakkor dördült el fegyverem, mikor a G.-é, s a tigris oda hengeredett elefántaink lábaihoz, melyek megriadván, a mahutok csak nagy ügygyel-bajjal terelhették vissza oda, a hol a tigris elterült, melyről mi azt hittük, hogy már búcsút vett az élettől. G . . . volt az első, a ki odaért, de a fü igen magas levén, elhaladt a tigris mellett, a nélkül hogy ezt meglátta volna, mely aztán hátulról egy ugrással az elefánt csípején termett. Ez megrémülve elkezdett futni, hátán a tigrissel. G. helyzete borzasztóvá vált. Alig tudta magát az elefánton föntartani s százszor is ama veszélyben forgott, hogy fejét a fák ágai zúzzák szét ; arra pedig, hogy löjjön, még csak gondolni sem lehetett. Én utána siettem, azonban rendkívül veszedelmes dolog volt a tigrisre lőnöm, mert épen G. és a mahout irányába esett. Szerencsére egy kedvező pillanat kinálkozott s egy jól irányzott lövésem leritette a tigrist, mely ezúttal ott maradt, a hová zuhaut. G . . . karczolásokat kapott testén, de semmi ! jelentékenyebb baja nem történt. A mi a tigrist • illeti, a legjobb helyen fúrták át golyóink ; négy golyó a váll-lapoczkájába hatolt, egy pedig a szivét érte s mégis elég ereje maradt, minket megrohanni Alkalmat veszek magamnak itt megjegyezni, mikép a legtapasztaltabb shikarik észlelődései szerint : a kezdetben halálosan sebzett tigris ritkán kél föl újra; azonbin, ha két-három golyó éri is nem alkalmas helyen, idegei oly szívósak, hogy még a szivén talált sérülés után sem terül mindjárt holtau el. Most pedig térjünk vissza vadásztársainkhoz, kik a sürü dsungelban minket nem láthattak s el nem képzelhették, mi lehet az oka, hogy mi oly sokat lövöldözünk. Kiáltásainkra azonban csakhamar lejöttek s közös pipát szíttunk győzelmünk fölött. Az idő későre járt ; lovaink néhány lépésnyi távolban várakoztak ránk s mi, miután a tigrist egyik elefánt hátán elhelyezénk, vidáman indultunk táborhelyünk felé, tele torokkal dalolva a »Szép IIeléná«-ból »Kék szakáll«-ból stb., kérdezve egymástó

1, ha vájjon e távoli jungle-okban harsant-e föl valaha előttünk Offenbach zenéje ? Még két napig szándékoztunk ott maradni, abban az esetben, ha a másnapi kedvező hirek szép álmaink megvalósítására kilátást nyújtanak. * »Sahib! Sahib para тага had!* Ezek voltak másnap (16-án) ama szavak, melyek az öreg Hussah ajkairól folhangzva, shikaritól sbikariig viszhangzottak s engem azonnal fölébresztettek. De hát tulajdonképen ki is az a H iesah ? — kérdi az olvasó. Azonnal megmondom. (Folytatjuk.)