Vadász- és Versenylap 20. évfolyam, 1876
1876-07-19 / 29. szám
188 VADASZ- ÉS VERSENY-LAP. JULIUS 19. 1876. A mi az etetést illeti : különösen a tél vége felé kell gondoskodni, hogy a takarmány bőséges és czélirányos legyen ; mert ilyenkor az átmenet a száraz takarmányról, n zöldre ; az agancsképzödés a bakoknál; a szőrhidlatás ; в az anyavad közeledő ellésideje : mind igen elcsigázza a vadat, ha jó és bőséges tápláléka nincsen. Ha a takarmány rendesen és pontosan ugyanazon időben tétetik a rácsba, akkor meg lehet győződni, hogy a vad is épp oly pontossággal jelenik meg ; mi az ellenőrzést a vad szaporulata vagy fogyásáról igen megkönnyíti. — Az év ily szakában könnyen felismerhetők már a bakok kérges agancsaikkal, a holdról farukon és az ecsetről ; — ez legalkalmasb idő is, hogy a bakokat öregségük szerint osztályozzuk — agancsaik és termetük nagysága szerint. — Az ily feljegyzések igen fontos útmutatást adnak, hogy annak idejében a lelövendő vad mennyiségét meghatározni lehessen. A netán sinylődö vadat folytonosan szemmel kell kisérni, s ha nem javulna, le kell lőni ; ennek azonban nem szabad az etetö-hely közelében történni, különben a többi vadat a vérszag elriasztaná. Az özvad-állomány kimutatására szolgáló jegyzék a következő lehetne : Erdő : 6-os bak Csapos Terhes üsző összesen állandó Kerület Villás Rendk. agancsu Fiatal ünö vad : a változó * vadról is készitni. Ily kimutatást kell * * * Mihelyt az idö kitavaszodik, s a vad a veté- i sekre, később a mezökre és vágásokba legelni kijár : a télen át a vadállományról csinált jegyzeteket újra lehető pontosan ellenőrizni kell, és a jövendő vadászati kimutatásba felvenni ; e kimutatás szerint lehet azután majd a lelőhetendő vad mennyiségét és minőségét meghatározni. Némelyek az ilyes kezelést igen pedansnak és felesleges fáradságnak tartják, sokan kételkednek is, hogy annak valami haszna lenne. Az ilyeneknek annyit mondhatok, hogy én mindkétféle kezelésmódot megpróbáltam , s ez utóbbi fényes eredményeket hozott. » * * Midőn tavasz uyiltával a legjobban kinőtt bakok kezdik agancsaikat lehántani s később a silányabbak is : ekkor meg kell figyelni a helyeket, a hol ez történik ; de nemcsak a helyeket, hanem az egyes fákat is meg kell jegyezni, hol, melyiknél miuö özbak, és hogyan eszközli a hántást ; és e megfigyelés újra alkalmat uyujt az erdésznek, hogy a különböző bakok egyéniségével behatóbban megismerkedjék , és bennök a télen és tavaszelőn már figyelembe vett egyéneket és ezek haladását felismerje. En azt tapasztaltam, hogy az őzbakok, azon idö alatt még agancsaikat hántják, meglehetősen ugyanazon helyet keresik fel ; s hogy az erdőség némely pontjai mindig a legerösb bakok kedvencz tanyái szoktak lenni. Ha ily állandó vad lelövetett, bizonyos, hogy nemsokára egy másik által helyettesittetni fog. Sokszor fel lehet a lehántott fákon ismerni, hogy miféle korú cs agancsu özbak szokott odajárni. — Mig például a keresztes bak agancsainak erősségéhez képest gyengébb vagy vastagabb fácskát választ a dörzsöléshez, s azt mindkét felöl lehántja : addig a rendellenes agancsokkal bírók ettől eltérőleg — kivált a bokros vagy parókás agancsunk — a fáknak csak előlapját szokják ledörzsölni, mert agancsaik formája nem engedi máskép. A még fiatal nyársas vagy villásbak első kísérleteit többnyire csak a boróka-bokrokon vagy más gyenge sövényen próbálgatja. * * * Ha már az őzbakok és suták mennyisége lehető pontossággal kitudatottakkor a lelövendő bakok száma a következő arány szerint állapittatik meg. — Két fiatal üszőre és két öreg sutára számíttatik egy bak (a nyársasokat is beleértve), a maradék bakok pedig lelövendök. Lelövendök pedig a legöregebb bakok, ée olyanok melyek kijárni szoktak a határból, vagy vadorok közelébe esnek. Az által, hogy a legöregebb bakokat az üzekedés előtt lelőjjük : azt érjük el, hogy a fiatalabb és nemzésre képesebb bakok nem űzetvén el nem mennek át nemzési ösztönük kielégítésére a szomszéd teriiletekre, hol sokszor végkép elmaradnak. Az öreg bakok az uzekedés ideje'beu folyvást i csatangolnak, s a hol a dámák körül fiatal bakot találnak, azt mindjárt elverik anélkül, hogy dámáik hajlamait kiele'gitnék, mi által idejöket és erejöket hiába pazarolják; s igy az anyavad többnyire meddő marad. Ha az üzekedési idény elején még a bakok ( teljes számmal vannak, ugy örökös hajhászást és verekedést tapasztalhatni köztük, miáltal a nöt szésre vágyó üszök elhanyagoltainak, s a fiatalabbak, félénkebbek — éppen kimaradnak. Pedig az ily üszök aztán igen elkövéredvén, többnyire nem is veszik fel többé a bakot, mi által a szaporulatban évenkint nagy hátrány szokott történni. Innen van aztán hogy sokszor öreg vadászok is azt mondják, — hogy ez vagy amaz a terület nem alkalmas az őz-szaporulatra, bár a talaj minden kellékkel bir ; pedig a fentebbiekből világos, hogy ennek oka — vagy az özek nyugtalanitásában, vagy bakok nem helyes kimustrálásában keresendő. (Folyt,, köv.) Hogyan tettek lóvá borzebeink. Néhány éve már, hogy erdészsegédkedtem FelsöAusztriában, közel a bajor határhoz, melyet e vidéken az Inn folyam képez. A szolgálat nem volt valami nehéz, s ezért soha sem mulasztottam el az alkalmat, a hányszor csak lehetett mindig résztvenni a vadászatokban, melyek a szomszédos vadászterületeken tartattak, s pedig nemcsak nálunk Ausztriában, hanem a szomszéd Bajororországban is. És főnököm sem tett külömben, mert megvallva azigazat egészben «derék ficzkó« volt. E tájon a vadászatot borzebekkel űzik, és ha a vadászatnak vége van, a résztvevők betérnek sörházba, — sa nap dicsőbort vagy sört fogyasztaegy korcsmába vagy ségére néhány pohár nak el. Nem is szükséges felemlíteni, hisz Bajorországban vagy legalább közelében voltunk, — hogy ilyenkor nagy buzgalmat fejtettek ki Nimród fiai, miként ö felsége Gambriuus királynak is hódolajukat bemutassák. A mi engem illet, ámbár a szabadságnak és függetlenségnek mindig barátja voltam, — ebben a pontban én sem zegernyéskedtem sokat, hauem úsztam az árral. Főnököm, a föerdész sem maradt el, — mert, mint már emiitettem, jó fiu volt. Egy izben kettecskén ugy körülbelül éjfél után két órakor tai tottuuk haza felé a bajor félről, miután szokás szerint meglehetős szármu korsó sörrel terheltük volna gyomrunkat. Azonban mindamellett baj nélkül értünk az Inn hídjához, s át is haladtunk rajta, de nagy volt csodálkozásunk látván, hogy annak túlsó végét egy meglehetős magas kapu elzárja. Főnökön elkezdte döngetui a kaput, kiabált, szitkozódott, — de az osztrák vámőr — mintha csak mind a két fülén feküdt volna — rá se hederintett. Utoljára is beláttuk, hogy nincs más mód a menekülésre mint a korláton átmászni. Hozzá is fogtam mindjárt, s fölérve egyik lábamat átvetettem, hogy igy fölsegítsem a főnököt s átszállítsam három borzebünkct.%ft — »Előbb az ebeket« ! — hangzottalulról az utasítás. Jó. — Azonban nem tudtam elgondolni, mi lehetett oka, hogy a három borzeb átszállítása után főnököm még egyre nyújtogatott fel egy negyediket, ötödiket, tizediket — egész a végtelenig ! — Ebadta — mondám végre boszusan — hisz egész sereg kutya van már itt. De talán csak végére járt már föerdész ur? Mert elzsibbadt a karem a sok kutya emelésétől ! — Tudj'a kö — felelt emez — nem tudom hogyan vau, — de itt még mindig van eb .is pedig mindig három ! — Akkor hát hagyja pokolba, mert ezek bizonyosan bajorországi ebek, a mikhez nincs semmi közünk, maradjanak hazájukban ! — Már abban igaza van — mondá főnököm — maradjanak itt, mi meg siessünk haza. — E szavakkal felnyujtá kezét, s miután felsegitettem, a másik oldalon lakusztunk s haza felé tartottunk. De csodák csodája ! most meg már csak épen három borzeb maradt és kisért ^bennünket. — De hát hol lehet a többi ? — kérdém főnökömtől. — Azok valószínűleg elmenekültek már erdeinkbe — feleié. — No, ez aztán mulatságos história — folytatatá — holnapután rókára akartam vadászni, s e beste fajzat bizonyosan mind szélyelugrasztja ! — s szavait hatalmas káromkodással zárta be. Má snap felig imett fejjel elindultunk a sok idegen eb felkeresésére, — s elmenvén az osztrák vámsoronpó mellett kérdezősködtünk a vámöröktől : uem-e láttak s tudnak valamit az általunk átplántált ötven kutyáról. Ezek azonban uagy meglepetésünkre, mikor észrevettek, előbb csak mosolyogtak, — de kérdésünkre hangos hahotába törtek ki. Majd elkezdték magyarázni a dolgot, s akkor mi is versenyt nevettünk velők — ámbár előbb nagy kedvem volt egyet fültövön ütni, — s most is meg mernék esküdni, hogy az egyik finánez főn volt és megleste kalandunkat, pedig — egy szó kevés — azzal se árulta el a csínt, a mit a gaz kutyák rajtunk elkövettek. Azon olvasóink részére a kik még nem találták meg a dolog nyitját — ide igtatjuk a magyarázatot : Volt ugyanis a kapu aljabán egy jókora lyuk, melyen át három ebünk, mihelyt én a főnökömtől átvettem s a túlsó oldalon letettem, — azonnal visszasietett gazdájukhoz az innenső oldalra, — a ki aztán megint föladogatta, azon mód, mint fentebb előadva van Igy tettek ezek az ebek minket lóvá ! C. I. V e g У e s. A Skating-Rink immár Budapesten iî megnyilt f. hó 15-én, a volt Suhr-fëlé circusban a gyáruteza e's sugár-ut sarkán. E görkorcsolyázó-kört Burlini nevű jó hírnevű vállalkozó indította meg, s már meglehetős részvétnek örvend. Hihető, hogy ez uj sport-nem, mely most már Europaszerte nagy kedveltségnek örvend, nálunk is hamar lába fog kapni. * * * »La France Chevaline« ez czime egy uj lótenyésztési folyóiratnak, mely Montigny gróf szakavatott szerkesztése alatt hetenként egyszer, kedden jelenik meg. E lap a legkülönfélébb lótenyésztési ügyek, az államménesek, Uadseregi lóállitások, ló-kiáUitások, versenyek és egyébb megpróbálások, díjazások, továbbá a lóvásárok és kereskedés érdekei képviselését tűzte ki ceél jl. A próbaszámon »Kisbér« jól talált rajza figurái mint czimképét. Felelős sterkesttö és kiadó-tulajdonos : Sárkány Ján. F»r. Nyomatott az Athenaeum r . társ. nyomdájában.
