Vadász- és Versenylap 20. évfolyam, 1876

1876-05-03 / 18. szám

128 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. MÁJ и S 24. 1876. tartó tiszteletbeli tagság a győztesnek, ezüst egyl. e'rem a kihívók elsejének. 1. Porzsolt Ernő 11 p. 55 mp. 2. Bendik István 12 p. 22 mp. XI. Vontatás. Reitlinger I. I • J Szomjas j Motesiczky ' Székelv , Pick II Pap П- { Oláh Becker A sajtó és az Athletika. A kinek szokásává vált a magyarországi sajtót figyelemmel kisérni — annak nem egyszer van alkalma megbotránykozni a könnyelműség fölött, melyet a journalisztika némely dologban tanusit. Mióta hazánkban az athletika meghonosodott — egy gyei szaporodott azon tárgyak száma, melyekben a hírlapirodalom ismert könnyelműsége grassálhat. És ezt a sajtó teszi is. Hol egyik, hol másik felváltva szólván a dologhoz, követ el oly hibát, mely eléggé bizonyítja, hogy egyes hirlapirók mily csekélybe veszik feladatuk fontosságát, mily könnyüvérüleg bánnak el oly dolgokkal, melyek figyelmet, gondosságot és alaposágot igényelnek. Nem nagy örömet szerez e tény nekünk, kikre ugy látszik az a feladat hárul, hogy a félrevezettetésre annyira hajlandó közönséget — a laikus közönséget értjük — az eltántorodástól, melyre némely hirlap referádája talán hatással lehet, megóvjuk. Speciell lapunkra nézve о körülmény annál kellemetlenebb, mert a minduntalan megujuló helyreigazítások és utbaterelések — avatott olvasóinkat boszanthatják, amit egyes reporterek szeleburdiskodása miatt nem igen vagyunk hajlandók elszivelni. De mert hazánkban sem az athletika, sem a »M. A. C1.« intencziói nem annyira ismeretesek, hogy az ízetlen vádakat és idétlen támadásokat még egy ideig negligálhassuk — kénytelenek vagyunk újólag is foglalkozni egy némely lapnak a »M. A. C1.« fentebb leirt viadaláról szóló referedájával. Egy különben fürge laptársunk meglehetősen hátul sántikáló reportere szives volt kijelenteni, hogy »magát az intézményt pártolja s nem szól a nyilvános viadalok tartása ellen.« Jó reggelt ! de rég óta alhatott a kegyes tudósító. Hanem fölébredvén, még ki nem törült szemei előtt ugylátszik zavaros a láthatár, mert »szertelen reklámot, szemszuró külsőségeket, idegen chablonok alkalmazását« látja ott, a hol egyszerű falragaszok, szerény deszka-padok és magyaros berendezés láthatók — persze, hogy tiszta szemekkel. A titkár és a versenybizottság mindenesetre örülni fog a bóknak, a mit akkor adott a reporter ur számukra, midőn fáradozásuk csinos ugyan, de szerény eredményét : a viadal berendezését olyan csillogónak, olyan fényesnek tünteti föl! Kifogásolja az »anglomaniát«, mely a club egész szervezetéből kiri. »Népszerűsíteni akarják az intézményt s beszélnek handicapolásról, turfról, championról, számitnak yardokban, angol mértföldekben, mit a nagy közönség nem ért, nem szeret« — mondja a t. tudósító ur. Már, hogy a kiket a tudósító hallott, miről beszéltek, arról a Club nem vállalhat felelősséget. A Club maga magyarul és érthetően beszél. Olvassa el a programmot, ha nem érti meg — akkor ne irjon sport-dolgokról. Hogy »yardok« ban számitunk, az igaz. Az egész athletikai sport-világ elfogadta azt a könnyebb összehasonlítás kedveért. Hát ugyan mondja : a törvényhozás azért, hogy behozta a franczia méter-mértéket vádolandó ? További jó tanácsait legjobban tette volna — ha a közönség s eközt jó maga felé forditja. Az athletikával minden magyar embert szeretnénk megbarátkoztatni, nem a magunk, hanem az illetők kedveért. Az iró-asztal test-görnyesztő befolyása alól nem ártana a reportereknek sem egyszer-másszor fölszabadítani magukat. Többszörös haszon volna benne : maguknak is használnának, a club tagjai is szaporodnának s a közönség is nyerne : — alaposabb kritikát olvashatna. Igy nem nevezhetjük ezt a referádát egyébnek, mint üres pattogásnak, kákán csomót keresésnek — semmi esetre sem annak, a minek kellett volna lennie : alaposnak, szak-avatottnak. Különben ezt még egy öregebb laptársunk »meglett« tudósítójának referádájában sem találjuk fel. A »vonal-alatti« munkatárs kritikája, bárha irója által annak is neveztetik, mégsem szakértő. Legalább nem az athletika s különösen a magyar athletika czélja, intencziója és hivatása dolgában. Első nagy tévedése a czikk-irónak abban áll, hogy akrobatákat képzel az athletákban — s ezekhez méri igényeit. Ez merő félreértése az atliletikának s tájékozatlanságot tüntet föl. Mi nem rendezünk produkeziókat, melyek a tulcsigázott igények kielégítésére szolgáljanak, nem tartunk czirkusi mutatványokat, melyek bámulatra ragadják a publikumot. Mi egyszerűen az ifjúsággal akarjuk megkedveltetni a férfias mulatságokat, az egészséges időtöltést, az ambiczióra keltő versenykedvet. Nekünk tehát morális intenczióink vannak, melyek főkép a népszerűsítést, az általánosítást s nem az egyes szakmákban való technikai bravourát igénylik első sorban. Idővel ez is bekövetkezhetik s biszszük, hogy be is következik, mert bár »materialénk« kevés van, de jó. Örülnénk rajta, ha az általunk rendezett viadalokon kószáló »jó anyagú« ifjú emberek is szaporítanák s jobb minőségűvé tennék »materialénkat«, — mert főczélunk épen az, hogy .minél több »kósza lelket« hódítsunk meg az athletika ügyének — a jövő nemzedék férfiasabbá tételére. E czélunk felé erőteljes léptekkel haladunk — bátor sokféle küzdelmeink közt elég tusát kell kiáltanunk ugy látszik még a hivatottak részéről is tapasztalható tájékozatlansággal. Ebben sem vagyunk mi a hibásak, mert törekvéseinket és eszméinket bőven kifejtettük nyilvánosan. —r.—s. Vegyes. Vadkan helyett párduez. A »Chasse Illustrée«-bői olvassuk a következő vadászkalandot. Folyó évi február 22-én Ain Zanat környékén Messaud ben Quadous szenvedélyes mozulmán vadász a Béni besirek törzséből vadkanvadászaton — mi legfőbb szenvedélye volt, — állt lesben. Ott várta a sörtéseket nagy léleknyugalommal egy sürü bokor mellett, hosszúcsővü arab fegyverét térdei közé helyezve s ábrándozva a nagy próféta hurijai felöl, midőn egyszerre két ellenkező oldalról hall zörejt. Azonnal tisztában volt, hogy bal felöl egy csoport vadkan csörtet ; aztán megfordulva a másik oldalon egy pompás nagy párduezot pillantott meg, mely esti lakomára való zsákmányra látszott indulni. Messaud hidegvérrel emelte vállához puskáját s fejérc irányozva a fenevadnak habozás nélkül lőtt. A muzulmán jól talált, de nem rögtön halálosan. A párduez óriási szökkenésekkel közelitett a vakmerő vadász felé, ki veszve hitte magát, midőn a szörnyeteg ép öt lépésnyi távolságban felfordult s kiadta páráját. A három golyó, melylyel a régi kezdetleges arab fegyver töltve volt, megtette hatását. Az egyik a nyakába, másik a vállapoczkába, a harmadik a vékonyába fúródott a vadnak. Messaud, a zsákmányára méltán büszke vadász fölkereste társait, kiknek segélyével tova szállította a szép párduezot s bőrét Philippevilleben százhuszonöt frankért adta el. * * * A »La Ntimidie« czimü lap egy hires oroszlánvadász rajzát közli : a Hamed ben Amar-ét, ki ekkorig 68 oroszlánt és 26 párduezot ejtett el. A fenevadak e rettegett embere Shuk-Aliras-ban született s valamennyi őse ugyané városból eredt, s atyai részről néger. Na^y, szikár, izmos férfi ; ritkás szakála már deresedni kezd. Teste a vadak által ejtett sebekkel van boritva ; tekintete éles, átható. Francziaország kormányától aranyérmet kapott s 1863-ban »

diplôme d'honneur

«-t Pelissiertől, a mikor már 50 oroszlánt és 19 párduezot teritett le, ezektől 23 sebet kapva. Rendesen kinyomozza az oroszlán járását s ha egyet folfederett, megvonul oly bokor mellett, hol a királyi vadnak el kell haladnia, — gyakran több éjjel lesve rá, mig el nem ejtheti. És mindezt egy végi fegyverrel viszi véghez, — melyet egy elhalt tiszt hagyott rá örökség gyanánt. * * * Egy ritka szenvedélyes vadász. A »Cronique du Sport«-ban Cherville őrgróf egy érdekes adomát mond el. Ismertem — úgymond — egy gentlemant a kin, noha 7 7 éves korában a legnagyobb mérvben vett a podagra erőt, soha sem tudott legfőbb szenvedélyével szakitani. Élte fogytáig vadászott s a szónak betű szerinti értelmében fegyverrel kezében balt meg. Tekintélyes vagyona megengedte neki , hogy vadászati szenvedélyét mint szobához lánczolt ember is kielégíthesse. A faubourg st.-germaini kertjében, hová házi és tengeri nyulakat, sőt őzeket is szereztetett be, ablakából lövöldözgette le. Midőn pedig podagrája legfőbb fokát érvén el, végkép ágyba nyomta, egy roppant termet rendeztetett be teljesen vadászati czéljaiva, minden felesleges bútort kihordatván. Ekkor a podagras férfiú egereket fogdos tátott össze s bocsáttatott el a teremben s madarakat szereztetett be, melyeket egy borzeb zavart föl a lövésre s egy betanított »kingcharles« szedett föl. A podagrás szobavadász csak ritkán vétette el áldozatait. Még halála napján sem tagadhatta meg magától vadászati kedvteléseit. Reggel hosszas ájultság fogta el. Midőn újra magához tért, szerte jártatá bágyadt tekintetét a teremben s egyszerre boldogságtól sugárzott arcza. Intett inasának, ki öt ápolta, hogy nyújtsa át Flobert-féle karabinját. A terem boltozati párkányán egy kis madarat pillantott meg, s ez idézte nála elő azt az nagy örömet. Inasától támogatva nagynehezen vállához szoritotta a fegyvert, lőtt s a szegény madárka alápottyant a padolatra. A lövés után kiesett a fegyver a haldokló Nimród kezeiből s ő maga visszahanyatlott vánkosára. Ajkai már szinteledni s szemei üvegesedni kezdtek, de az arcz mosolygott s alig hallhatólag susogta ebének: »Apporte!« — sa legboldogabb érzettel —• vadászüdvvel költözött át a siralom völgyéből Ábrahám kebelébe * * * A walesi hg és ILérete által Indiábtn a mult februárban elejtett vadak lőjegyzékét most hozták az angol lapok. E szerint lövetett a 3 heti kirándulás alatt 21 tigris, 1 párduez, 1 jackal, 6 medve, 24 sertevad, 4 vadmacska, 3 mongu, 1 vidra. Továbbá fővadból : 1 indiai magashegységi szarvas és 2 suta, 31 indiai dámvad (Chentul) 78 púpos szarvas (Para), 3 sarnfré és 42 ras. Szárnyasokból lövetett : 1 sas, 4 keselyű, 1 ölyü 10 nád tyúk, 9 szávas, 189 fogoly, 12 fürj, 1 vadgalamb, 5 floriean, 2 bébitz, 16 szalonka, 2 kócsag, 2 paraquet és 1 torscam. A tigris-vadászatoknál tiltva volt más vadra lőni. A hg maga 15 dbot lőtt, köztük egy igen nagy példányt. Ollis ezredes egy alkalommal életveszélyben forgott. A dzsunglból felvert tigris elfántjának hátára ugrott egy szökéssel, s alig 3—5 lábnyira volt az ezredestől, midőn ennek golyója leterité őt magas helyzetéből. ^ * óriási pisztráng Ausztráliában.— A >Field«-nek irják Ausztráliából, liogy ott, Ballarat közelében, egy 30% hüvelyk hosszú és 20 hüvelyk körméretü him pisztrángot fogtak, mely 15 font és 8 % latot nyomott. Felelős szerkesztő is kiadó-tulajdonos : Sárkány J&n. Fer. Nyomatott az At

henaeum r. társ. nyomdájában.