Vadász- és Versenylap 20. évfolyam, 1876

1876-04-12 / 15. szám

106 VADÁBZ fcs VERSENY-LAP. ÁPRILIS 13. 187 6. voltam, mig társam, a kinek parasztot kelle ábrázolni, egy nagy világos szürke kabátban, zöld szegélylyel, még gyanúsabban nézett ki, mint délelőtt a pan Frantisek. Valóságos mitrailleuse-távolságra állott a két túzok, s én magam fogtam meg a felizgatott ló kantárszárát. A mint körültekintek, látom, hogy hátulról egy túzok közelit, nem igen magasan repülve, mintegy 80 lépésnyire észak felől. A zabola-kantárt balkaromon lecsúsztatva, a serétcső kalapácsot felhúztam, és épen arczomhoz emelém a fegyvert, a mint egyszerre a gebe épen fejjel a cső elé fordul. Mig őt Franzi elczipelte s a kantárt kezemről levevé, a távolság 150 lépésnyi, s a lövés újra sikertelen lett. — A lovat hazavezettetém, s az úthoz mentem a tövisbokrok közé. Sokszor haliám : »a túzok reggel 9-k or és este 4-k о r szeret repülni« s ezért az utolsóra vártam. — Az óra eljött, de nem a túzokok. Messze a síkon keletfelé, itt és ott az alkonyi világosságban egy-egy világos fehér pont tűnik fel, majd újra el. Ez a túzok-kakas szerelmeskedésében. A himpulykára emlékeztet termetével, de idomai hasonlitbatlanul nemesebbek, s én méltóságteljes voltára nézve csak a fajdkakashoz tudom őt hasonlítani, levén a rónák megközelithetlen ura, mikint amaz a zord hó és sziklavidékeké. Jó soká leskelődtem e helyen, mig egyszer három parasztszekeret látok hordókkal rakva az egyik mezei uton baladni. Nem tértek ki az országútra, hanem csak átvágván a mezőn egyenesen a túzokok felé mentek, mit észrevévén, siettem az egyiket utóiérni. Ez sikerűit is, s a hátulsó bordón foglaltam helyet. Az atyafi borvirágos arczczal s fontoskodó pofával szemlét tartott felettem, s teljes szakállamat s bársony nadrágomat észrevevén, odavetve szólt : »persze hamisak azok a túzokok!« Mi déli irányban haladtunk ; jobbról egy öreg kakas legelészett, fel sem véve az első kocsit A mint ezután a másik kocsi jött : egészen alant repülve e felett, a többi 6 túzok mellett ült meg ; melyek ugyan még bizalmasan legelésztek, de láthatólag eltávozni igyekeztek az úttól. — Egyedül egy hatalmas kakas maradt hátra, nehézkesen lépegetve előre. Mintegy 250 lépésnyire becsültem a távolságot, s már elébb lecsúszva a bordóról, a kocsi mellett lépegettem. Egyszer azt mondom : »No He r r Vetter! most álljunk meg!« A legszebb czéllövés kínálkozott, s biztos támaszt nyerve a két hordón, egyenesen czélba vevém a madarat, ámde mégis alant. Daczára, hogy a cső legye a madár felső körvonalát matatá, 20-as golyóm mégis a száraz ugarba vágódott. — A tftzok alig egy puskalövésnyire oldalt szállt, a többi azonban a lövésre messze elrepült. — Hogy nem voltam valami rózsás kedvben, képzelhető, — s mégis midőn hazaérve a majorosné uzsonnát hozott, s a »lakadalmi csészén« a feliratot »légy vidám!« megpillantám, valóban elmúlt rosz kedvem. Nem lőhettem ugyan túzokot, de láthattam belőlük sokat, s biztos valék, liogy holnap ismét fellelem vadjaimat a határban. E biztató gondolatok felderitének, s midőn ebéd fölött szives házigazdám a jó lakomát és borai tüzét még vidám vadászdalokkal is füszerezé, egészen jó kedvre keltünk. Este viszont én vettem elő fuvolámat, melynek zenéjét egy tücsök vidám dalai kisérék. Éjfél lett újra, mire az álom karjai közé vett. (Folyt, köv.) A fáczántenyésstéa Angliában. E czim alatt a »Chasse Illustrée« gyakorlatias utasítást ad a franczia birtokosoknak a fáczántenyésztésre vonatkozólag, elmondván, hogy e jövedelmező ágat még oly tekintélyek is fölkarolták Angliában, mint Stamford lord, a westminsteri herczeg, Dudley lord stb., kik épen nem restelik tenyésztményeiket a londoni, a manchesteri, liverpooli vadkereskedőknek jó áron eladogatni, — mig Francziaországban, — ngymond értekező — ilyesmi nagyon kicsinyes dolognak tűnnék föl, holott az nagyon természetes, midőn valakinek a birtokán 2—3 nap alatt 3—4000 fáczánt elejtenek, hogy nem temetik el a földbe akkor, midőn jó áron értékesíthetik. Ez elvből indulva ki fent emiitett lap, rövid utasitást ad azoknak, a kik a fáczántenyésztést megkísérlem akarják. * * * A fáczánosok csakhamar megfertőztetik az általok elfoglalt talajt, — mi a nehánynapos csirkékuél halált okozhat, — minélfogva tanácsos gyakorta megváltoztatni a helyiséget, még pedig, amennyire csak lehetséges, egészen uj helyet fogni föl e czélra. Hatláb hosszú és körülbelől ugyanily magasságú nyolcz sövény, mely tizenkétlábnyi négyszöget képez s belső oszlopok! által jól meg van erősítve, képezi a fáczán-telep alapját. Belső oszlopokat azért óhajt értekező, mert különben, ha t. i. az oszlopok kivűl esnének, a ragadozó vadak künynyebb szerrel hozzá jutnának éjente a fáczonokhoz. Miután ritkaság oly helyet találni, mely természetes védelmet nyújt, azt két, harmincz hüvelyk magas czölöppel kell eszköszölni, melyeket egymástól hat lábnyi távolra kell a talajba leverni a négyszög közepén, melyeket egy keresztfával kell összekötni, melyre rőzse csomagok alkalmazandók, úgyhogy az mintegy sátrat képezzen. Ez elégséges arra, hogy egy kakast és három-négy oly tojót elkülöníthessünk, a melyek fészkelnek. Minden egyéb födélzet fölösleges, miután tudva van, bogy a fáczán nem szereti ha nagyon elfödve van ; jobban érzi magát ba lehetőleg fris levegőben szökdélcselhet ; még fagyos éjjel is rendesen dérrel födött tollal lehet találni. Nem árt, ha néhány bokrot ültetünk a fáczános közepébe ; de nem az oldalokba, mert ez esetben a fáczánok ágról ágra szállva, olykor könnyen átröpülhetnek a sövényen. A talajnak száraznak és pázsitosnak kell lennie ; a hely nyugot felől lehetőleg védve s oly emelkedettebb helyen legyen, ahol erősebb lejtője van a viznek, nem azért, mintha a fáczán fázékony lenne, — melynek föntebb már ellenkezőjét állítottuk, de csirkéik szempontjából, melyek sokkal gyöngébb természetűek ; s nem oly edzettek. Az ily fáczánosnak a következő előnyei vannak. 1. Kevésbe kerül. 2. Minden építész nélkül előállitkató. 3. Tatarozása nem sok bajjal jár, 4. Néhány óra alatt szétszedhető s más helyre szállítható el. Ha egyszer a fáczánok elhelyeztettek, a tojásaikat este kell összeszedni, mivel nem mindig ugyanegy bizonyos órában tojnak. Ha valamely kakasnál észreveszszük, hogy a másikat csipkedi, az ilyet ki kell zárnunk a fáczánosból, nehogy e rosz példa a többire is ráragadjon. Ha azonban ennek a helyét pótolni bajos volna, elégedjünk meg azzal, liogy egy zugban elrekesztjük s nem bocsátjuk egyébkor a tojókhoz, mint reggel és este. A mi a tojásokat illeti, nem árt megjegyenünk, hogy közép számítással egy-egy tojó nem költ többet, mint 6—7 csirkét s a többi tojás a mit alárakunk, el van veszve. Oka ennek az, hogy a tojó nagyobb számú csirkét nem képes táplálni, sem pedig éjente szárnyaival elfödni. E szerint czélszerübb a felesleges tojásokat más tojók közt osztani el. Égy-egy kakasra rendesen hat fáczánt számítanak, holott a tapasztalatok azt bizonyítják hogy egy kakashoz három tojó elégséges. Mondanunk is alig kell, hogy szárnyukból néhány tollat ki kell tépni, nehogy elrepül jenek. Vizük mindennap megujitandó. Ez lényeges dolog, mert be van bizonyitva, hogy a szabadban levő fáczánok sokkal szebbek, szabadon használhatván az üde patak vagy folyóvizet. Az árpa a képzelhető legjobb tápszerük a fáczánoknak, s azt csak ugy a talajon kell szétszórni, nem pedig etetőbe tenni. Az árpát azonban — olykor nagyon drága lévén — megkísérelték rizszsel, apró szőlővel s más egyebekkel pótolni. Csakhogy a rizstől rendesen férgeket kapnak a fáczánok, mig az aprószölő könnyen megárthat nekik. Nem rosz tápszerük a kukoricza sem, csakhogy az is ép oly sokba kerül, mint az árpa. Árpát főtt, de hámozatkn burgonyával vegyítve adni, még talán a legjobb. Mi sem ösztönzi a fáczánt inkább a fészkelésre, mint a burgonya, melyen egy jókora lyukat kell vájnunk, hogy a fáczán helétekintbessen s ki ne kerülje figyelmét. Ha a fáczán beteg, szerfölött kívánja a búst, a honnan társait is csipkedi a farkuk fölöt Az ilyenen csakhamar túl kell adui, nehogy a : példa ragadóssá válván, egymást vagdalják, hímek és tojók egyaránt, annyival is inkább, mert a harcz rendesen átalánossá válik ilyenkor. A megcsipkedett fáczán nem gondol másj sal, mint fejének biztosításával, melyet egy zugba a talajba nyom, nem törődve azzal, ba testét összevagdalják is. Különösen az aranyés ezüst-fáczánok szenvednek e rút hibában. Abból indulva ki, hogy egy fáczán egyremásra buszonötöt tojik, 15—17 tojást házútyúkok alá kell rakni egy négyfelé osztott ládába, melynek egyik-egyik osztálya mintegy lSOhüvelyknyi legyen s megfurkálva a ventillatio kedveért, s aztán száraz gazzal és egy kevés szénával bélelve ki. Minden reggel mintegy bárom negyedóra tartamára leszállítjuk a kotlókat fészkeikről, hogy ez idö alatt étkezzenek ós ihassanak. A hetedik nap multával a megzápult tojásokat eltávolítjuk. Akkor már könnyen megkülönböztethetők a jó tojások a megromlottaktól. Tegyük föl, hogy bárom fészekből tizenkettőt