Vadász- és Versenylap 19. évfolyam, 1875

1875-03-24 / 12. szám

8« VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. MÁRCZIUS 24. 187 5. Történt pedig, hogy november havában, amit még ezen a vidéken ritkán tapasztalt emberi teremtés, valóban beköszöntött a tél, és nemsokára több 20 hüvelyknyi hónál lepte a földet. A vadász úr rendelete szerint meglett a esapázás is. Már kora-reggel beállit az erdész, bejelentendő uránál a nyomozás érdemes eredményét, de szegény urát jajgatva, káromkodva találja, mert őt ki az első hóesésre annyira örült inár, a köszvény bántalmai ágyra teríttették ; vége volt a vadászatnak ! De nem volt vége még a reménynek ; hisz maradós lesz a hólepel s fagyni sem fog tán annyira, hogy ropogós kéreg lenne ; a köszvény is, ha ujabb időváltozás nem áll be, majd csak engedni fog a joó-kálinak, s megjön majd az ideje, hogy véget lehessen vetni a dúvadaknak ! Igy okoskodott vadász urunk s szenvedte a legnagyobb türelemmel minden fájdalmát. De mint szokják mondani: »Ember tervez, isten végez!« itt is úgy lett, s az elégedetlenség csak másnap érte el tetőpontját. Ugyanis a felhők megszakadtak, az ég kiderült, s hajnalra kemény fagy váltá fel az estvéli, inkább ujabb hóesést igérő lágyabb időt. A f-igy kéreggel voná be a hótakarót, mely ugy ropogott az ember lába alatt, hogy akár a földgömböt lehetett volna megkerülni anélkül, liogy езчк egy vadat is lehetett volnt látni. Volt ám aztán rosz kedv ! Megérezte azt nem csak a tensasszony, dc az egész jelenlevő rokonság s a házi népen kivül még a bejáró tarokkozok is ! De a legnagyobb szidalmazások közt, mintha | az még a jódnál is nagyobb ellensége volna a kiiszvénynek, javulni kezdett érdekes vadász urunk egészsége ; úgyannyira, hogy az emberi emlékezet óta még nem volt pompás szánútat ö is megpróbálhatta élvezni, egyúttal erösiteni igyekezvén megrongált nervusait. — »Józsi ! az erdőbe hajts, hadd gyönyörködjem legalább a vadak nyomain.« S felkapaszkodva szánjára, már szokásból magával vivé egycsövű golyós fegyverét. Azonban az asszony magányosan csak nem hagyhatta a szegény beteget, oly hosszú betegeskedés után: kikocsikázni először csakis felügyelet alatt szabad ; menjenek hát vele a kisasszonyok, hadd legyen azoknak is miről beszélniök, ha hazatérnek : »de tovább egy óránál nem szabad elmaradnod, hallod édes öregem ? !« Megindultak szerencsésen, ugy csúszott a szán a mélyen letaposott hóutban, hogy csak ugy tűntek el a ház elől. De elmúlt ám két óra is, mire haza kerültek ; a fogadtatásnál pedig noha könnyen és gyorsan ugrott le a vadász ur szánjáról, mégis mogorva arezvonásain rosz kedélyállapot volt olvasható, s a kisasszonyok jókedvű csevegése sem hallatszott. Méltó feltűnéssel kérdezé tehát az asszony, bogy hát mi baj volt, feldűltek talán ? De semmi válasz, sem ura, sem a lányok nem szólnak. Bizonyosan volt valami baj, s a lányoknak megtiltották a szólást. v Elég volt ez asszonyunknak, elhallgatott ö is, de csak azért, hogy mielőbb biztosat tudjon meg ; mert, hogy ne tudná ő azt meg alattomban a lányoktól, hogy mi haragította meg annyira urát ? — Mégis tudta csakugyan. De lia már három asszony tudta, meg kellett azt tudni mindenkinek, igy tudtam, meg én is. Volt pedig a barátunknak rosz kedvét méltán felgerjesztő, vadász ügyességét azonban kevésbbé kitüntető nagy esemény a következő : Elérvén az erdőt, uraságunk egy a vadak roncsoló fogai elől G lábnyi magasságú s a földbe ásott karókkal körülvett négyszögű közel 20 holdas erdei ültetéshez került, hol egy erdész figyelmesen vizsgált egy nagyobb vadnyomot. »No, mi újság Jancsi« ? szólt az ur. »Egy vaddisznó bemászott a rezulába, nagyságos uram, az éjszaka, még most is benne van«, volt a felelet. Orvendetesebb esemény alig lephette volna meg urunknak vadászszenvedélytöl hevült kedélyét ; mert biztos volt az oly kis helyen berekesztett vaddisznó elejtése. Bemászott [tehát azon a sarkon, melyen a vadkan is helyet talált, s az erdészt a vad nyomán beküldvén a vágásba, lövésre készen várta a felriasztott vadat. Rövid várakozásra hallatszik az erdész jele, hogy a vadkan fekvőhelyéből kiugrott. Zörej támad, s ott áll lőtávolbau , gy hatalmas vadkan! Vadász urunk ráfogja puskáját s elsüti; a vadkan nagyot ugrik, visszaveti magát a sűrűbe és eltűnik. Gyakorlott vadász türelme eléggé ki van próbálva, semhogy azon nyugtalankodnék, hogy beteg lábai nem engedik a löhely megvizsgálását. Daczára azonban, hogy vadász urunk nem egykönnyen hibázta el vadját, s golyója csattanása szerint tudta is, hogy a vadkan sebezve van ; kénytelen volt mégis bevárni az erdész visszaérkezését. Mégis érkezett az, de azon jelentéssel, hogy a disznó vérzik s felfelé szökik. Nagy volt a mi urunk csodálkozása, hogy vadja még szökik és npm esett el ! de egy közbe eső ágacska könvnyen más irányt adhatott golyójának, s igy lehet hogy lövése nem jó helyen találta a vadkant. Most tehát a sebzett vad elé, a kerités mellé rendelte erdészét, hogy azt vagy forditaná vissza, vagy ha megtámadná, lőné agyon. Ő pedig tűr. lemmel várt ", hogy második lövését jobban applikálhassa. Egyszerre a kerités ellenkező oldalán nagy lármát hall, s végre egy lövést ; kis várakozásra pedig futva jön az erdész égfelé meredt bajjal s remegő hangjával alig érthetően jelenti, hogy a vrdkan megtámadta, ő azonban reá lőtt, de elhibázta ; s most megfordi! tani vagy a túlsó sarokból kihajtani nem képes. A most már nyugalmát vesztett vadász urunk I naeynebezen felkapaszkodik a szánra, s bajtat I a kerités körül annak sarkához, de útközben a palánkon keresztül látja a vadkant habos szájjal s véresen a sarok felé szökni. Mit tegyen most ? Kész az elhatározás. Vágtatva hajtat elejbe, hogy megelőzve, a sarokban lövéssel várhassa a dühös állatot. Odaérkezve leugrik a lehető legnagyobb gyorsasággal, lövésre kész fegyverét felkapva bebújik a keritésbe ; de a vadkan nem jő feleje ! A dühös állat az elejbe hajtó szántól megijedve bizonyosan visszafordult, mit valószínűleg ismételni fog, lia a szán ismét elejbe bajt : a kocsis tehát visszarendeltetik, hogy forditaná vissza a vadat ; de biz az nem jő vissza és jelenti, hogy a vadkan egy helyen megállt, a palánkot 'urja és dühösen ágaskodott a szán ellen ! Ez persze jó alkalom volna a kegyelemlövés megadására ! Sietve mászik fel tehát urunk a szánra s bajtat vissza azon helyre, melyet a kocsis kijelelt, de biz nincs már ott a vaddisznó ; — \alószinü, hogy behúzódott ismét a sürübe s a folytonos vérzés következtében fekhelyet keresett. Most tehát ismét cselédjeire kellett bizni a csapázást. Hogy azonban az erdézs maga ne legyen kénytelen a dühös állat támadásának már csak egy töltött csővel ellenállani, a kocsis saját kívánságára, baltával fegyverezve követé őt, igérve : hogy csak jöjjön feléje a disznó, ugy leveri azzal a baltával , hogy mindjárt felköthetik a szánra ! Türelmét és higgadtságát immár teljesen elvesztett urunk pedig ismét előbbi helyét foglalta el, bevárandó ezen ujabb stratégiai müvelet eredményét. Jó darab ideig hallgatta a neszt, s várta a talán visszariasztott vadat, de semmi ; végre megjelenik a kocsis és sápadtan meséli, hogy bizony a disznó ott van a túlsó sarokban, de kihajtani nem lehet, mert mihelyt észreveszi az embert, azonnal neki rohan. Tehát nem merték megközelíteni, ez világos volt, ő pe

{dig járni nem tud! Soha nein mérgelö dött baján annyira mint ekkor. De mégis a szánról talán sikerülhet a lövés ? Kocsisát tehát visszaküldi az erdészhez, maga pedig felmászik a szánra , s oda hajt a túlsó sarokhoz intve a szányban ülő leányokat, hogy csak csendesen tartsák magokat. Amint pedig a sarokhoz érnek, meglátják a vadkant lassú ügetésben feléjök tartani ; most vadász urunk ugy állitja meg lovát, hogy a lányok ülöhelyökről egyenesen bálátbattak a keritésbe, s a velők szemközt jövő vadkanra. Maga pedig leszáll a szányról, behajlik két szétágazó palánk közé s czélba veszi vadját, de biztos lövést akarván applikálni, megvárja inig 30 lépésnyi távolságra jő. Ekkor, hogy a \ad megálljon, ej y nagyot fűtytyent, de a dühös vadkan fi l sem tekint ; sőt villámgyorsasággal neki vágtat az ellenségnek. — Végre szól urunk puskája, s ö egy lépéssel félre áll ; nagy ropogás, törés, — és vadkanunk eltörve két karót kijö a szabadba. Urunk p-dig töltetlen puskával kezében indulni látja lovait az ijedtség- és félelemtől félig alélt li ányokkal ; a legnagyobb erőltetéssel eléri szánját, felkapaszkodik, m gfogja a gyeplőt, m* gállitja lovait ; megtölti ismét puskáját, ... de a vadkan eltűnt! Nyomozták, keresték, de senkisem birván a szükséges elszántsággal és nyugodtsággal, eredmény nélkül. Vadász urunk pedig belátva, liogy lovai ez egyszer leányait nagy bajtól mentették meg az által, hogy a lövésre m gindultak, s hogy a kerítésből kiszökő vadkan nem került a szán alá, minek okvetlen meg kellett voln i történni ; másrészt pedig rcstelvén a rosz lövéseket s ha az egé.-z dolognak Ívre j írná a vidéket: agyonhallgatást rendelt el. De hiába, ez s:m sikerült egésze n, már annyiból sem, mivel az érdekes episódot a vadászközönség is megtudhatja. Vadász urunknak azonban elhallgatjuk nevét, de nagy örömünkre egészsége javulása folytán remélhetjük, hogy Nimródunkról máskor is fogunk szólhatni. A pesti galamblövész-club vasárnap d. u. 4 Órakor ülést tart, melyben az egylet megalakulásának előmunkálatai s az id. bizottmány kiegészítése fog tárgyaltatni. Besten, 1875. márcz. 2 4. Megbízásból a titkárság. V eg y e s. Az országos lótenyésztésügyi értekezlet tárgyában Farkas Abráhám gömörmegyei lótenyészbizottsági elDÖk ur felszólalása folytán illetékes helyről azon értesítést vettük, miszerint az idei ülésszak valószínűleg a budapesti versenyek idejére, vagyis május hó második hetére fog kitüzetni. Egyúttal azon biztosítást is vettük, miszeint a tárgyalandó kérdések sorozata minden lótenyészbizottmánynak előleges tanulmányozás végett jó előre meg fog küldetni. A mint halljuk a tanácskozmány egyik főtárgyát képezendik az álladalmi lótenyészintézetek javadalmazásának leszállításával szemben teendő intézkedések, s az álladalmi mének egy bizonyos részének kiadása magántenyésztökhöz és községekhez egész évi tartásra. (Földmiv. c'rdek.) Egy muszka Zubovits. Medvedovsky kapitány az orosz gárda lovasságnál, Vyrodoc ordonance altisztjével együtt folyó évi február 14-töl 23-ig, tehát 9 nap alatt, 20 és 26 fok közt váltakozó hidegben s a harmadik, negyedik és ötödik napon irtóztató hózivatarral küzdve, Novgorod kormányzóságon keresztül Szt. Pétervárról Moskauba lovagolt. A távolság 698 werst, vagyis csaknem 100 német mfd. Mindketten szolgálati lovakat és pedig : a kapitány Ivozyr nevü 7 éves almás szürkéjét, az altiszt egy a doni válfajból eredt sötétpejt használtak. — Naponként átlag közel 11 német-mföldet hagytak hátra, habár az őket ellenőrző utmesteri hivataloknál jelentékeny késéseket is kelle tiirniök. — Lovasok és lovak — mindeme nehézségek daczára — teljesen jó karban értek a czélhoz. A kitartó kapitány — mint a berlini »Spornnak« írják — közelebb Szt. Pe'tervárró', Bécsbe szándékozik lovagolni, mely alkalomra már 75,000 rubel dij lenne biztosítva. — Ha lesz belőle valami, értesíteni fogjuk t. olvasóinkat. — Tudósítás. А nemzeti-lovar la-bizottmány határozatának következtében : a 12 órai lovagoltatás az intézet lován 16 frt 80 krról 18 frtra ; — 12 órai lovagoltatás saját lován 12 frt 60 krról 13 frt 80 ; — egy napi lótartás 1 frt 30 krról 1 frt 40-re emeltettek. Az igazgatóság. Felelős szerkesztő és kiadó-tulaidonos : Sárkány Ján. Fer. Nyomatott az A t h e n a e u m nyomdájában.